vízityúk
Tyúkom
majd jóval később, a naplemente utolsó sugaraiban az öbölben bukdácsoló búbos vöcsök mutatta meg magát.
Hát nem valami sok, lehetne mondani, de megéreztem a lehetőséget, ezért másnap ismételtem. Mint utólag kiderült, nagyon jól tettem. Az első dolog, ami rögtön feltűnt, hogy a vízityúkok nagyon aktívak voltak. Eddig is lehetett egy-egy "prutty"-ot hallani, de a mostani egészen más volt. Több helyről is szóltak a madarak, és gyakran hallatták éles, territoriális hangjaikat is. Nem is kellett sokat várni, hogy az elsőt meglássam.
Lőtávolon belül úszott el a les előtt. Nagyon örültem neki, öreg vízityúkból nem állok túl jól. De nem is kellett sokat várni a következő meglepetésre. Amint a madár eltűnt a les jobb oldalán, balról felhangzott egy másik vízityúk kiáltása. Erre az előbbi madár már meg is jelent ismét, de most jóval közelebb. Portré távolságban igyekezett a hang irányába jellegzetes bólogató mozgásával. Ej, ez aztán a jó lehetőség. Szeretem, amikor a madarak ennyire közel kerülnek. A hím tyúk (Milyen fura szókapcsolat. :)) eltűnt a balomon.
A hangját hallottam egy darabig a les mögötti gyékényesből. Kereste a riválisát, de minden bizonnyal nem találta, mert elhallgatott. Aztán kisvártatva a szomszédból ismét felhangzott egy vízityúk éles hangja. Erre madaram újra feltűnt. Megint jobbról érkezett, és ismét elúszott előttem.
A pruttyogásából ítélve körülnézett a les mögött, de nem járhatott sikerrel, mert jött is vissza, és célba vette a szemközti gyékényfoltot.
Ahogy felpillantottam, hova is tart, szemből észre vettem a közeledő másik madarat. Félúton találkoztak.
Faroktollaikat szétterpesztették, és a fekete-fehér mintázatot a másik felé fordítva forgolódtak egymás körül. Látszott, hogy nagy a feszültség, de csak kerülgették egymást.
A jelenetet látva arra számítottam, hogy összeugranak, de nem így történt. A fenyegető pózt megtartva mindegyik visszaúszott a saját területére. Hát tavasz van, kakaskodnak a tyúkok. :) Miközben a vízityúkokkal voltam elfoglalva, nem is vettem észre, hogy a már ismert hattyú a les mellé keveredett. Egészen közel volt, önfeledten táplálkozott. Amikor a fejét a víz alá dugta, ráfordultam az objektívvel. A közeli helyzet miatt különös volt a látvány. Főleg a csőre lepett meg, mint egy jó ráspoly. :)
Egymás után emelte ki a víz alól a finom hínárdarabokat.
A hattyútól azonban el kellett fordulnom, mert a szemben lévő gyékényfolt felől hangos trillázás és csobogás hallatszott. Kis vöcsök iramodott meg felém. Szerencsére szakaszosan tette, így a második nekirugaszkodásra már én is odaértem.
Jellemző viselkedése ez a revírjüket védő kis vöcsköknek, de mivel nagyon gyorsak, és legtöbbször teljesen váratlanul futnak, ezért eddig mindig lemaradtam a jelenetről, bár többször láttam már. Így talán érthető, hogy izgatottan néztem gyorsan vissza a memóriakártyára került pillanatokat. A madár elég dühös lehetett, mert pár másodpercig még felfújva magát forgolódott a vízen.
Nem tudtam mire vélni a vöcsök kirohanását, értetlenül néztem körül, amikor a lestől távolodva a víz alól felbukkant egy másik madár is. Aha, szóval a szomszéd tiltott területre lépett.
De úgy látszik a házigazda hamar lenyugodott, mert amint látta, hogy a határsértő gyorsan távozik, megrázta magát, és egy bukással már el is felejtette a történteteket. Egészen közel került hozzám, úgy látszik ez egy ilyen nap. :)
Így azért egészen másként fest a kis vöcsök
Van már jó pár közeli felvételem róla, de minden egyes újabb találkozásnak nagyon tudok örülni.
És amikor elülnek a hullámok, kisimul a víztükör, és a fotós a madár szemébe néz, na az egy olyan pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni.
A vöcsök miután jól megnézte magának az objektív lencséjét, persze magamra hagyott. Az "éppen" távolságban szaladó szárcsa után már csak hanyagul utánadobtam egy sorozatot, mára azt hiszem megteltem élménnyel.
Remélem ismét megtaláltam a fonalat...
Pécs, 2017. április 23.
Vöcsökfiak
Kis szünet után ismerős hangok közeledtek. A látótérben megjelentek a hattyúfiak. Majdnem kétszer akkorák, mint a múltkor. Felém úsztak a mögöttük elengedhetetlen kísérővel.
Vigyázó szemek kísérték a hattyúk következő generációját.
A csapatnyi rút kiskacsa távozása után jó darabig csak a nézelődés maradt. Na meg a hallgatózás. Nagyon aktívak voltak a kis vöcskök, legalábbis a hangjuk alapján erre lehetett következtetni. A közelből szóltak, de a növényzet takarásából. Így próbáltam kitalálni, merre járhatnak. Aztán egyszer csak feltűnt egy. Nagyon közel volt, nem is tudtam ráfordulni, nem akartam egy gyors objektívmozdulattal elriasztani, inkább megvártam, amíg tovasiet. Mindvégig hangosan szólt. De mindjárt ki is derült, hogy mi okozta az izgalmát. Mögötte feltűnt a párja, de nem volt egyedül.
Két csíkos nyakú fióka követte. Amíg az anyjuk tollászkodott, ők a les előtt úszkáltak.
Hej, micsoda helyzet! Egy hónapon keresztül azon fáradoztam, hogy a búbos vöcskök fiókáiról közeli képet tudjak készíteni. Nem sikerült. Most meg itt vannak előttem a kis vöcsök fiai. Az örömömet még az is fokozta, hogy soha nem láttam még ennek a fajnak a fiókáit. Csak mindig a már juvenilis tollazatot viselő, önálló fiatalok kerültek a szemem elé. A nagy izgalom közepette igyekeztem jól exponálni, és nem elrontani a felkínálkozott lehetőséget. Az anyamadár erre lehetőséget is adott, mert jó ideig tollászkodott a les előtt, és nem vitte el azonnal a fiókákat. Már csak azon izgultam, hogy távozóban a „zöld” víz felé ússzanak el. Szerencsém volt. :)
Na, innentől már bármi történhetett, nem végződhetett rosszul a nap. Az sem zavart nagyon, hogy a pihenőfára érkező szürke gémet egy óvatlan mozdulattal elriasztottam. A naplementét már teljes nyugalomban vártam. De még egy rövid közjáték hátravolt. A pihenőfa felé vízityúk úszott. Na most ezt azért már nem szúrom el. Mire a fára ért, már tűzkészen vártam.
Az izzó háttér előtt forgolódott kicsit, rendbe szedte tollazatát,
majd egy hatásos pillantás után eltűnt a gyékényesben.
Pár perc múlva pedig lement a nap.
Pécs, 2016. június 8.
Délutáni zöld
A késő délutáni órában egy vízityúk az első vendégem. A sarjadó gyékény közül lépdel ki a vízen lebegő fűzfaágra.
Sok reményt fűzök a pihenőhelynek szánt fához, de egyenlőre úgy tűnik csak a vízityúkok látogatják időnként.
Ő is csak rövid ideig maradt, körülnézett és már ment is a dolgára. Helyette a távolabb úszkáló madarakat figyelem az objektíven keresztül. Feltűnik a területes búbos vöcsök is, de messze van, várok még. A keresőbe azonban beúszik egy homályos folt. Gyorsan rányomok az autófókuszra (Micsoda nagyszerű találmány! :)), a kép azonnal kiélesedik, és láss csodát, egy kis vöcsök került hozzám egészen közel. Szépen kitölti a képmezőt, és micsoda zöld veszi körül! Gyorsan exponáltam egy sorozatot, a madár viszont már el is tűnt a víz alatt. Szerencsére ezt a kockát azért otthagyta nekem. :)
Miután gyorsan visszanéztem a képet, újra a búbos felé pillantok, de már nem ott van, ahol az előbb. Kiúszott a gyékényfal elől, és a nyílt vízen, a zöld kellős közepén pillantom meg újra. Príma! De mit csinál? Lábával elkezdi fröcskölni a vizet. Ez a madár fürdik.
Sok évnyi madáritatózás után persze az nem furcsa, hogy egy madár szeret fürdeni. Na de egy vöcsök? Minek? Egész nap a vízben van, folyamatosan vizes. Na de szemmel láthatóan, az én gyenge eszmefuttatásom ellenére, a búbos rettentően élvezi a szituációt. Hosszú percekig fröcsköli magára a vizet.
Majd a végén a már ismert szárnyverdesés,
és a vöcskökre annyira jellemző tollrázás.
A fürdőzés után, csak a miheztartás végett, még pózolt egy sort a szomszédnak,
aztán a közelgő hattyú elől alábukott.
A hattyú gyorsan elúszik. De ahogy utána néztem, megint a vöcsköt látom meg. Hiába, ez az ő világa. Ezúttal a belső öbölben úszkál.
Itt a közeli háttér miatt még nem olyan szép a zöld, de a madár közelsége nagyon imponáló.
Nem lehet kihagyni, és hát azok a tollbóbiták... :)
Mivel is lehetne zárni ezt a szép napot, mint még egy kis zölddel, és vöcsökkel. A szomszéd is megjelenik a határon. Szemmel láthatóan méregetik egymást, de csak tisztes távolból, minden balhé nélkül.
Aztán mindenki ment a dolgára. Az egyik vöcsök eltűnt az öbölben, a másik a kányafű között,
én meg hazafelé vettem az irányt...
Pécs, 2016. április 30.
Köd előttem, köd mögöttem
Ennek hatására a víz fölötti masszív pára is mozgásba lendült, és mintha a madarak is aktívabbá váltak volna. Igaz, erősen mereszteni kellet a szemem, hogy észre is vegyem őket. Elsőként egy kis vöcsök került a közelembe.
Majd a közeli nádast megzörgetve, egy vízityúk lépett ki elém.
Ha nem zörög, tán észre sem veszem, annyira meresztgettem a szemem a kelő nap irányába, hátha észre veszem a terület gazdáját. Meg is láttam, de csak a sziluettjét, közelebb ezúttal nem jött.
Jött viszont egy réce. Először nem tudtam miféle, aztán a felsejlő fehér szeméből kitaláltam, cigányréce közeledett.
Nagyon sietett, de szerencsére előttem úszott el, így végig tudtam követni, egészen a kelő nap ellenfényébe.
A szárcsák is mozgolódtak, bár jobbára csak elúsztak a látótávolságon belül. A balhés pillanatokra csak a hangok alapján tudtam következtetni.
Annak ellenére, hogy már egy órája felkelt a nap, a pára még mindig kitartott. A szemközti nádas még mindig homályba burkolózott. A reggel legszebb pillanatai pedig csak ez után következtek. Szinte a semmiből felbukkant egy hattyú. Egészen elképesztő volt a látvány. A szárnyait kissé megemelve úszott a semmiben, tollait pedig már megvilágította a fák fölé emelkedő nap.
Hihetetlen volt. Mint egy álomkép, úgy jelent meg előttem, pedig tudtam, csak a járőröző gúnárt látom.
Közeledett, forgolódott előttem, én meg csak ámultam, és fényképeztem.
Majd ahogy jött, úgy úszott el a semmiben. Volt, nincs, akár egy tünékeny pillanat.
Pécs, 2016. április 24.
Délután az iszapon
Most szerencsére hamar akadt más társaság is. Billegetőcankó közeledett.
De nem csak úgy elszaladt a lessátor mellett, mint ahogy az sokszor történni szokott, hanem közvetlenül előttem mutatta magát a szép délutáni napsütésben.
A cankó belépdelt a sátor takarásába, nem tudtam tovább követni. Azonban kicsit távolabb újabb alak tűnt fel az iszappad és a víz határán. Nem partimadár volt. Egy réce közeledett. Már pár napja kiszúrtam őket. Csak eddig jó messzire kikerülték a lest. Most azonban ez a példány egyenesen felém tartott. Egy csörgő réce volt.
Jó előre ráállítottam az objektívet, ez egy nagyon éber, óvatos madár, a legkisebb óvatlan mozdulat is elriaszthatja. A csörgő azonban látszólag rá sem hederített a sátorra. Csőrével folyamatosan a híg iszapot szűrte, és szinte hason csúszva tolta magát előre. Már nagyon közel volt, teljesen kitöltötte a képmezőt.
Nem mertem visszahúznia zoomot, biztosan elriasztottam volna. Így nem maradt más, mint erősen koncentráltam a vízszintre, hiszen itt utólagos vágásra már nem lett volna lehetőség. És reménykedtem, hogy a madár minden alkatrésze bent marad a keretben.
Még soha nem láttam ilyen közelről ezt a madarat, még nem is fotóztam soha, így ez még fokozta is az izgalmakat. A távolról egyszínű barnának látszó récén gyönyörűen kirajzolódott a finom mintázat, és a néha elővillanó zöld szárnytükör. Remek volt. A madár ébersége vetett véget a varázslatos pillanatoknak. Felfigyelt a fényképező hangjára, és igaz nem riadtan, de határozottan rácsúszott a vízre, és kiúszott a látótérből.
Persze utánafordultam, a zöld környezetben talán még szebb volt. A réce elment, de jött helyette egy kis kócsag. Már azt lehet mondani, hogy menetrendszerűen. Most a műsor egy tollászkodással kezdődött.
Majd mozgalmas halászattal folytatódott.
Nem tudom, hogy ez egyedi vérmérséklettől függ-e, de egyik-másik kis kócsag a rárepülős technikát alkalmazza halfogás közben. Néhány szárnycsapással rárepül a zsákmányra, amit rekedt kiáltással kísér.
Többször visszatért, és majd mindig sikeres is volt. Sorban emelte ki a halakat a vízből,
nem ritkán némi zöldséggel együtt.
Minden esetre a rárepülős technikát többször is volt alkalmam megfigyelni, és néhányszor sikerült is lefotózni.
A kis kócsag halászatának szüneteit kitöltötte egy vízityúk érkezése,
és a billegetőcankó újbóli feltűnése. Most talán még közelebb jött, mint az előbb.
De a legnagyobb izgalmat egy sárszalonka megjelenése okozta. Már messziről kiszúrtam, hogy felém tart. Jó sokáig eltartott, míg a közelbe ért, de nagyon bizakodó voltam, mert olyan környezetben mozgott, ami nekem is nagyon tetszett. A sekély vízben táplálkozott, és mivel most a nádas volt a háttér, gyönyörű zöld volt körülötte minden. Ilyet szeretnék! Már csak a szalonkának kell közelebb érnie. Néhány kockát már azért rálőttem, de milyen jól tettem, mert ezen a ponton a madár megállt.
Nem gondolnám, hogy megijedt, egyszerűen megfordult, és ugyanabban a lassú tempóban táplálkozva visszasétált, amerről jött. Majd olyan jó húsz méterre megtörtént, amiről csak álmodoztam. Mint az énekesmadarak a madáritatóban olyan fürdőzésbe kezdett. Önfeledten pancsolt a sekély vízben. Gyönyörű volt a látvány az objektíven keresztül, ám sírni tudtam volna a tehetetlenségtől, hogy ez nem közelebb történik. De ez még nem volt minden. Ezek után a szalonka kisétált az iszapra, és vagy tíz percen keresztül tollászkodott. Az élmény fantasztikus volt, ilyet még élőben nem láttam, de a távolság miatt sajnos fotó nélkül ért véget. Örültem, hogy láthattam ilyet, de bosszús is voltam, hogy nem tudtam fotózni. De hát ilyen is van kérem szépen. Hasonló gondolatok közepette néztem körül, van-e valami a láthatáron. Semmi. Azaz valami mintha balra, a gyékénysávban mozdult volna. Hű, a vörös gém.
Nahát itt a koma ismét. Ez nagyszerű. Ám most nem mutatkozott nyíltan, bent leselkedett a takarásban. A vörös gém halászati stratégiája szöges ellentéte a kis kócsagénak. A vörös gém hosszú percekig állt mozdulatlanul, mire egy-egy halat kikapott a vízből. Utána lassú léptekkel továbbsétált a növényzet takarásában. Sokszor csak a csőrét láttam kikandikálni.
Ahogy figyeltem a bujkáló madarat, feltűnt valami. Rájöttem, hogy miért vörös a vörös gém. A tollazatának színe gyakorlatilag megegyezik az elszáradt gyékénylevelek színével. Beállva közéjük teljesen észrevehetetlen. Tökéletes kapcsolat az élőhely és a madár között. A gém vagy fél órai rejtőzködés után végre kiért egy nyíltabb részre, ahol még halászott is a kedvemért.
De egy-két vízbecsapás után vissza is sétált a takarásba. Micsoda madár! És micsoda élmények megint. Jó délután volt.
Pécs, 2015. augusztus 26.
Apróságok
Aki ismeri ezt a madarat, az tudja, hogy mennyire találó a "kis" elnevezés. Borzasztóan kicsi. :) Így az alig 2 m-es távolság nagyon jót tett a fotóknak. A madár nézelődött, majd hirtelen kirángatott egy szép férget az iszapból.
Hmm, finom falat! :) És már el is nyelte. Nagy szerencse, hogy pár másodpercig mozdulatlan maradt, nem volt még túl sok fény, de így sikerült élesen dokumentálni a jelenetet. Közben a háttérben szaladgáló fiatal madár is megérkezett, és ha lehet, még egy kicsit közelebb is került hozzám, mint öregebb társa.
Pazar! A képekbe belenagyítva, örömmel böngésztem a tollazat részleteit. Soha nem voltam még ilyen közel kis liléhez. Ráadásul a napkelte előtti fényviszonyok is nagyon speciálisak voltak. A horizont hajnali fényei már derítették a madarakat, nagyon finom hatást keltve. Olyan megérte érzés kerített hatalmába. :) A lessátor elhelyezése mindig okoz némi dilemmát. Mi legyen a fő csapás? Frontfény vagy ellenfény? Nyílt víz vagy iszappad? Ezúttal megpróbáltam olyan nézőpontot találni, hogy az iszapfelületre és a nyílt vízre is rálássak, de inkább a hátam mögül kapjam a felkelő napot, hogy szép részletgazdag fotókat tudjak készíteni. Nem mindig jött be a választásom, mert sokszor volt rá példa az elmúlt évek alatt, hogy végignéztem a jól kiválasztott hátteremet, amint gyönyörű fényekben úszik a napkeltében, a madarak meg a hátam mögött mozogtak. De nem lehet mindig peches az ember. :) Most jól döntöttem. Az időközben felkelt nap fényében fiatal vízityúk sétált ki a nádasból.
Az alacsony vízből kilátszó hínármező felé vette az irányt. Nem sietett, a hínár között csipkedve egyre jobban eltávolodott a nádastól, és egyre inkább a sátor előterébe került.
Csak követnem kellett az optikával, és picit nyitnom a zoomon, hogy a hínár tetején lépdelő madár szépen beleférjen a képbe. Ha lehet tükörképpel együtt. :)
Miközben követtem a madarat, a keresőben feltűnt egy másik vízityúk is. Nem is vettem észre, hogy társát követve, ő is kisétált a hínármezőre. A helyzet felkínálta kompozíciót csak keretbe kellett foglalnom.
Jól elvoltam a vízityúkokkal, és az elkészült képek is nagyon tetszettek. Ha más nem jut erre a reggelre, akkor is elégedett lehettem volna. De történt még valami, ami biztosan emlékezetessé teszi a napot. A sátor előtt alig egy méterre madár szaladt át előttem. Csak későn vettem észre, reagálni sem tudtam, de azért egyből felismertem, pettyes vízicsibe volt. Azonnal izgalmassá vált a helyzet, mert egy olyan madárról van szó, amit nemhogy fotózni, de meglátni is ajándék. Eddig én is csak a hangjáról ismertem, élőben még soha nem láttam. Nagy lett tehát az izgalom. Feszültem lestem ki oldalirányba, hátha még egyszer feltűnik. Így lett. A nádas szélében óvatoskodott előre, és ugyan elég közel, de még fotózható távolságban sikerült lekapnom.
Azt hiszem kivételes alkalom volt. Ez a gyakorlatilag láthatatlan madár ott állt előttem. Hát valóban megérte felkelni. :)
Pécs, 2014. július 18.
Vízparti forgatag
Remek, ilyen helyzetre várok mióta! A kis tisztás takarítása során a rossz helyre növő nádat mindig kivágom, és a kivágott nádszálakból a nádfal mellé kis szigetet készítettem. Kimondottan abból a célból, hogy a rá felkapaszkodó madarakat jó szögből tudjam fotózni. Ez a fiatal vízityúk lett az első.
Nem nagyon zavartatta magát, alaposan körbejárt mindent. Tulajdonképpen egész délután jellemző volt a vízityúkok jelenléte. Volt, hogy három is lőtávolon belül mozgott.
Jöttek-mentek, táplálkoztak, kimásztak a vízben fekvő fákra tollászkodni. Nagyon jó volt látni, hogy ilyen otthonosan érzik magukat a les előtt.
Egy-egy fiatal szárcsa is feltűnt néha. Legutóbb még apró fiókákat láttam, most meg már anyányi fiatalok bújtak ki a nádasból a nyílt vízre.
A kis vöcsök is meg-megjelent időnként. Mindig meglepődöm, amikor váratlanul egyszer csak felbukkan a víz alól.
A nagy sürgés-forgást nagytestű madár szakítja meg. Fiatal bütykös hattyú úszik be az öbölbe. Nagyon meglepett, még soha nem láttam itt. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele. A nagy madár alaposan kitöltötte a kis tisztást. Főleg, amikor két másik is megérkezett.
A három rút kiskacsa csak pár percig uralta a les előtti vizet, szerencsére hamar távoztak, így jöhettek ismét a kisebb termetű madarak. Három tőkés réce közeledett. A békalencsét eszegették. Némelyik egészen közel jött.
Erősen estefelé járt már az idő, amikor a nádasba befektetett farönkön megjelent egy guvat. Fiatal madár volt. Szép nyugodtan sétált végig ott, ahol tavasszal a szüleit láttam. A lemenő nap még épphogy megvilágította nekem.
A nap zárásaként pedig a nádirigó is megmutatta magát. A főként a nád takarásában mozgó madár pár percre kiült a szélső nádszálra. Már nem énekel, a fiókái is kirepültek már, van ideje pihenni.
Fantasztikus délután volt. Talán a vízparti lesben az eddigi legmozgalmasabb fotózás.
Pécs, 2013. július 15.