tőkés réce

Napforduló...

... környékén a tutajon vártam a napkeltét. A feszített, szürke víztükörre a fák között átvilágító első napsugarak lángcsóvákat festettek. Érdekes a látvány, mint múló lidércfény táncolt előttem a napfény. A háttérben elúszó kis vöcsök tette teljessé a képet. Elindult a nap.

Jobbról egy tőkés réce úszik be elém.

A pörgefarkú gácsér díszes ruhája erősen megkopott, vedlésben van már. Egyenesen a les előtti fára kapaszkodik fel, tollászkodni kezd.

A nap már kacsintgat a fák közül, de a beülőt még nem éri el. A récének sem tetszik, átúszik a másik oldalra.

De nem érti a lényeget, egy tollrázás után visszamászik a fára, ott rendezgeti cserélődő tollait.

A nap viszont töretlenül emelkedik, utoléri a faágon pihenő madarat.

Ám a gácsér nem marad nyugton, lecsúszik a vízre, és odébbáll. Helyét egy tojó veszi át.

Nem teketóriázik, szép szárnycsapásokkal köszönti a reggelt.

Na ezt már szeretem, bár az ellenfény még nem az igazi. Sebaj, úgy tűnik a tojó nem siet. Ráérős tollászkodásba kezd.

Közben a gácsér is visszatér. Most azonban jó érzékkel a megfelelő helyet foglalja el.

Beúszik a gömbök közé, és ott szórja le magáról az izzó vízcseppeket.

Eközben a tojó türelmesen kivárta az idejét. A nap végre a kellő magasságba ér, és gyönyörűen rajzolja körbe az ágon ülő madarat.

Egyszerűen varázslatos a látvány. Megszűnik a tó, a nádas, a les. Csak a fény marad, a rajzoló, alkotó fény, mely a sötét vászonra tollászkodó récét fest...


Pécs, 2021. június 21.

Zavartalan naplemente ígérkezik, ...

... a tó felé vettük az irányt. Már a partról látszott, hogy mozgalmas délután elé nézünk, bizakodva vackoltunk be hát a tutajra... Magasan járt még a nap, mikor a nádas szélén, tőlünk oldalvást, nyári lúd család tűnik fel. Legalább négy, fiókákat vezetgető párt láttunk a napokban, de mindig távol, a nádszegély takarásában mozogtak. Nem álhattam tovább, legalább egy kép legyen már róluk. Persze megint eloldalogtak a les mögé. Na majd egyszer... :)

Nem úgy a szárcsák. Egymást rohamozva rendszeresen előttünk futottak el.

A récék is most mintha közelebb lennének, egy-egy barátréce tűrhető távolságba került,

és talán a mindig óvatos tőkések is mintha egy hajszálnyival errébb lennének.

A vízityúkokkal nincs ilyen gond, folyton a les közelében pruttyognak a nádasban, és olykor, ha szerencsénk van, elöl kerülnek ki, nem pedig mögöttünk.

A vízen már csak így megy ez. Folyton a távolságot latolgatjuk... Az odébb pihenő barátrécék közé kis csapat üstökösréce csobban. Gácsérok. Persze megint a határon.

Szerencsére az egyikük felénk indul. Micsoda színei vannak!

Bíztam benne, hogy a többi is követi, hát nem. Egyikük megiramodott, és vitte a harmadikat is.

A récék elhúzódtak, és a távolabb mozgó kanalas récék sem jöttek közelebb, hiába szugeráltam őket. A délután a vöcskökkel folytatódott. Egy rövidke tollászkodás erejéig időztek előttünk. Már nem olyan aktívak, mint pár hete, minden bizonnyal a költéssel vannak elfoglalva.

Estére a szárcsák is lenyugodtak, kergetőzés helyett tollászkodással telt az idő.

A napot pedig egy vörős gém zárta. A szemközti nádfalban settenkedett be elénk. Meg kellett állapítanom, hogy a nászruhás vörös gém nagyon szép madár. Na majd legközelebb tisztább környezetben is megnézzük...


Pécs, 2020. április 19.

Harmadik kör

Lassan elszalad a március, itt az ideje, hogy beszámoljak az elmúlt időszak történéseiről.

Először egy kellemes utazásról kell pár szót ejtenem, azt hiszem szervesen hozzátartozik fotós tevékenységemhez, így ennek is helye van itt. Még március elején történt, hogy a családdal autóba ültünk, és meg sem álltunk a fővárosig. Úticélunk a Természettudományi Múzeumban megrendezett Varázslatos Magyarország fotópályázat ünnepélyes díjátadója volt. Első alkalommal jártunk ilyen rendezvényen, így nagy volt az izgalom. Na nem csak a pályázaton elért eredmény, hanem az izgalmas találkozások miatt is. Jó volt kezet szorítani azokkal a cimborákkal, akikkel eddig csak az interneten keresztül ismertük egymást, és itt végre személyesen is találkozhattunk. A pályázat képeiből rendezett kiállítás pedig gyönyörű volt, büszkén álltam meg a fal előtt, ahol négy fotóm is helyet kapott. Köszönöm, hogy ott lehettem!

Na de térjünk vissza a lényeghez. :) Talán azzal kezdeném, hogy az elmúlt fél évben lett egy állandó fotós társam, kislányom személyében. Egyre növekvő rajongása a madárvilág és a természetfotózás iránt engem is fellelkesített, és a vízparti fényképezéseket már ilyen szemmel, ketten együtt tervezgettük. Azt vallom, hogy a fotózásnak ez az ága egy kicsit magányos tevékenység, mert így lehet a saját elképzeléseket egyedi módon képekbe önteni. Ezért úgy döntöttünk, hogy együtt, mégis külön vágunk bele az idei vizes szezonnak. Kerestük a különböző lehetőségeket, és ennek kapcsán felélesztettünk egy régi, több éve pihenő lest.

Egykori, szép élményeket adó guvatos leskunyhómat kereken öt éve helyeztem ki a tópartra. Az akkori tisztás a nádasban mára eltűnt, a kunyhóval együtt benőtte a növényzet.

A méretes deszkakunyhó türelmesen várta sorsának folytatását. Több évi pihenő után most újra szerepet kapott egy új helyen, és bár más terveim is vannak vele, egyenlőre kislányom vette birtokba.

És ahogy ő a vízpartról, úgy én a víz felől követem majd az eseményeket. Kedvenc tutajomat immár harmadszor raktam vízre.

El is érkezett a próba, az első fotózás ideje. Ahogy azt kell, még bőven napkelte előtt érkeztünk a helyszínre. Bár az is igaz, hogy a napkeltétől nem kellett tartani ezen a reggelen, masszív felhők takarták az eget. Sebaj, a szezon első fotózása így is ünnepnek számít. A parton elváltunk, társam eltűnt a kunyhóban, én meg a vízen ringatózó tutajt vettem célba. Hamar helyre állt a csend, illetve hamar visszaállt a hangzavar, ha pontos akarok lenni. Hangok minden irányból, már csak a fényre kellett várni, ami bizony nagyon nehezen akart megérkezni. Végül azért csak elkezdett kattogni a technika is, rögtön egy búbos vöcsök miatt. Zajlanak a területviták, bunyó is volt a szomszéddal, de a fényszegénység az akciókra is rányomta a bélyegét, így csak a közeli portrénak örülhettem.

A szárcsák is balhéznak már rendesen, de leginkább fotózhatatlan helyen, így itt is a közelbe tévedőkkel próbálkoztam inkább.

Így tettem az időnként előttem elúszó hattyúval is. Bár tudjuk, hogy a fészkelőhelyén más fajokkal szembeni agresszív viselkedése miatt nem szerencsés a jelenléte, mégis szép, kecses tartása miatt  jó fotótéma.

Jól elvoltam tehát, élveztem a tutaj ringatózását, és gyönyörködtem a vízközeli látványban. Ebbe az idilli helyzetbe az izgalmat azok a finom kerregő hangok hozták meg, amik már egy hete betöltötték a tavat. Böjti récék csapatai jelentek meg a hónap közepén, és közülük néhány úszott be most a látótérbe. A gácsérok pedig jellegzetes hangjukon "beszélgettek". Hú de szeretnék néhány jó böjti fotót! :) Most ugyan nem jött össze, de érzem, hogy az esély még bőven benne van a következő napokban.

A böjti récék okozta izgalom nem hagyott alább, a kis vöcskök tettek róla. Kis kedvenceim elég aktívak voltak. Javában megy a hangpárbaj közöttük, és a nagy jövés-menés közepette a tutaj elé is bekeveredtek.

Jókat mosolyogtam, a kis vöcsök mókás madár. :)

Lassan végéhez közeledett az első fotós nap, ideje volt előbújni a tutaj rejtekéből. A közelben elhaladó tőkés réce gácsér kapta az utolsó kockákat.

Fénytelen, de jó kis reggel volt. Olyannyira, hogy másnap délután újra próbát tettünk. Mindkettőnk lelkesedése csak nőtt az első nap élményeinek hatására, kislányom a leskunyhó körül visítozó guvat miatt, én meg leginkább a közeli böjti réce fotó reményében hasaltam ismét a lesben. A körülmények mit sem változtak vasárnap délutánra, erős felhősödés, és masszív fényhiány volt, de ez persze mit sem számított. Említésre méltó dolog nem is történt, csak a nap vége hozott néhány izgalmas percet. Már teljesen le is mondtam erről a délutánról, és a készülődésen járt az eszem, amikor az ismerős kerregés megütötte a fülem. Balról beúszott a böjti gácsér. Jaj, ez most sokkal közelebb van, 1/60-adot ad csak a gép, csak éles legyen, csak éles legyen!

A réce nem siet el, kellő távolságban tollászkodásba kezd. Jaj, csak fény lenne egy kicsivel több!

Tollászkodás után pedig esti pihenő jött. Nem rezdül a víz sem, 1/40 a záridő, közel már a fotós lővilág vége.

És akkor balról beúszott még egy gácsér, 1/30. Határon mozog már az éles kép lehetősége.

Szerencsére a frissen érkező el is viszi a másikat, jobbra eltűnnek a szemem elől, zavarás nélkül léphetek le én is. Ez már azért közelebb volt, de hátha lesz még közelebb... :)

Pécs, 2017. március 21.

Valóra vált álom

Öt évvel ezelőtt, egy tóparti séta alkalmával láttam egy fajt, ami megmozgatta a fantáziámat. Kis kárókatonák halászgattak a vízen. Ez a fokozottan védett madár meglehetősen ritka hazánkban, költő állománya néhány 100 pár, úgyhogy azt hiszem érthető, ha a madarász szívem gyorsabban kezdett dobogni a kis kormik láttán. Akkoriban már gyakorta jártam ki fotózni is a területre, de csak partról, esetleg a leeresztett tómederben próbálkoztam lessátras módszerrel. Az úszó leses fényképezésről akkor még fogalmam sem volt. Csak azt tudtam, hogy milyen nagy dolog lenne, ha erről a ritka fajról itt fényképet tudnék készíteni. Persze az akkor használt módszerekkel ez szinte lehetetlen volt. Azóta minden évben, a költési időszak után, felbukkant néhány példány, és ezek az esetek mindig felébresztették bennem a kis kárókatonával kapcsolatos terveimet. Ez történt a legutóbbi hajnali les alkalmával is. Amikor kifelé gázoltam a tóból, és kiértem a takarásból, a nyílt vízről egy kis kárókatona repült fel előlem. Azonnal kész volt a terv. Itt az idő, most vagy soha, mondaná a költő. :) A tutajt valójában ezért kormányoztam át, és a terepet úgy alakítottam, hogy a kis kárónak is kedvére tegyek. Az előző bejegyzés délutánja nem hozott ezen a téren sikert, nem láttam a madarat, de talán a következő hajnali les meghozhatja azt. Szombat reggel négy óra előtt álltam meg a tóparton, kicsit korábban, mint a múltkor, ezen ne múljon a dolog. El is indult a nap, ahogy kellett, a nádas mellől tőkések kanyarodtak elém. Inkább a finom hínár érdekelte őket, de volt, amelyik megállt egy röpke tollászkodásra.

A szárcsák is mozgolódni kezdtek, a vízen és a pihenőfán egyaránt.

De a szürke gémek is kezdtek visszaszállingózni, miután a félhomályban elriasztottam őket a tutaj tetejéről. Ott éjszakáztak. :)

És akkor megtörtént, amire vártam. Egy csobbanással kis kárókatona landolt a vízen. Elég messze volt, de azonnal felismertem. Nem sokat teketóriázott, egyből halászni kezdett. Hol itt-hol ott bukkant fel a víz alól. Így azért nehéz lesz fotózni. Aztán az egyik felbukkanás után célba vette a lest. Egyenesen felém úszott. Nem volt messzebb 4 méternél, amikor elhaladt a les előtt, de az optika már be volt állítva, nem akartam egy óvatlan mozdulattal elriasztani, bármennyire is nagy volt a kísértés. A kormi aztán fordult egyet, és már fel is ugrott oda, ahova azt vártam. Az ellenfénybe beállított szárítkozóhelyre.

Hej, ennek a fele sem tréfa! Ráfeküdtem az exponálógombra.

A madár rázta magát, verdesett a szárnyaival,

szórta szét a vízcseppszikrákat.

A látvány fantasztikus volt. A kelő nap gyönyörűen átvilágította a madár szárnyait, és életet vitt a szétfröccsenő vízcseppekbe.

A gyors pillanatokat követően aztán a madárban is volt idő gyönyörködni.

A kárókatonák szervezete nem termel faggyút, ami a vízimadarak tollazatát vízhatlanná teszi, így a halászat alatt a kormorán tollai eláznak. Így nehézkessé, vagy esetleg lehetetlenné is válik a repülés. Ezért a kárókatonák a vízben való táplálkozás után minden alkalommal kénytelenek a tollazatukat megszárítani.

Ez persze nem megy egyik pillanatról a másikra, volt idő alaposan szemügyre venni legújabb kedvencemet.

mint egy napimádó, úgy fürdött a reggeli nap szép, narancsos fényében.

Nehéz leírni, mit is jelent, amikor egy régen áhított faj egyszer csak testközelbe kerül, és a fejben már létező fotók megjelennek a fényképező kijelzőjén. Azt hiszem olyasmi ez, mint egy valóra vált álom.

A szárítkozó szertartás után a kis kárókatona végül elrepült. Nagy volt az öröm, amikor visszanéztem a fotókat. Volt még egy kis idő a tervezett indulásig, így levezetésképp a szárcsákkal,

és a vissza-visszatérő szürke gémmel foglalkoztam kicsit.

Majd a nap utolsó fotójára egy tőkés réce jelentkezett az egyre erősödő fényben.


Pécs, 2016. június 26.

Kacsavacsora

Ismét szépnek ígérkező esti lesemet kezdtem meg a tutaj fedélzetén. Jó a mozgás, kellemes délutáni napsütést ígér a meteorológia, szépek a remények. Nem is várok sokat, balról halk locsogás, és a pihenőfán megjelenik egy réce fióka. Majd azonnal egy másik, és őket követve a mama is felkapaszkodott rá.

A kis család heves tollászkodásba kezd, mosolyogva nézem a kis tollgombócokat, ahogy rázzák magukat.

Valahonnan előkerül még egy fióka, ő is csatlakozik a csapathoz.

Pár perc tollászkodás után a csapat visszacsúszik a vízre, és elnyeli őket a kányafüves. Velük együtt a felhők is elúsznak, és a másik oldalra érkező magányos tojó már a napsütésben fürdik.

Ahogy a récék szokták, féllábra állt, aztán elszundikált.

Öt-tíz perc is eltelik így. Néha felpillant, ha egy szárcsa hangosabban csobbant a közelben,

de aztán ugyanúgy visszaalszik. Nyugalma rám is átragad. Jó nézni ezt a csendéletet. A tutaj finoman ringatózik a vízen, és előttem pár méterre egy vadmadár pihen. Azt hiszem ismét rámkacsintott a szerencse. :)

A réce végül csak felébredt.

Kortyolt párat,

nézelődött egy kicsit,

majd egy alapos nyújtózás után odébbállt.

Miközben a távolodó récét figyeltem, a les előtt megjelent a múltkor látott két kis vöcsök fióka.

Ketten összetartva ugyan, de már szülői kíséret nélkül mozogtak.

Oda kellett figyelnem, hogy külön is tudjak róluk képet készíteni.

Fantasztikus ez a közelség, amit a kis vöcskök megengednek. Igazi ajándék.

Amíg a vöcskök az orrom előtt úszkáltak, észre sem vettem, hogy a pihenőfán egy újabb tőkés réce álldogál. Egy gácsér. Ugyanúgy, mint az imént a tojó, féllábon sziesztázott.

Az egyre laposabb fényekben szépen mintázta a nádas a vizet. De a kacsa gondolt egyet, és otthagyta a csíkos hátteret, átúszott a másik oldalra, ahol korábban a tojó szunyókált. Nem baj, a homogén hátteret is szeretem. :)

Alapos tollászkodásba kezdett.

Nagyon örültem a szép fényeknek. A gácsér annak ellenére, hogy már vedlésben volt, nagyon szépen mutatott. A szárnytükre csak úgy világított. Negyed óra, húsz perc lehetett még naplementéig, ilyenkor a legkedvezőbbek a fények, ha zavartalan a naplemente.

Ha zavartalan...

Szinte egy csapásra a meleg fények odalettek, felhő takarta be a napot. Ej, a fene vigye el. Ennyit a naplementéről.

Vagy mégsem?  A tőkés miután végzett a tollászkodással, pihenőpozícióba állt, és abban a pillanatban az aranyló fények elöntötték a tavat. A tökéletes szélcsendben megfeszülő víztükörben feloldódott a környezet, tökéletes körítést adva a relaxáló madárnak.


Pécs, 2016. július 19.

Délutáni miegymás

A kis vöcsök fiókák látványa megmozgatta a fantáziámat. Két napra rá, délután újra próbát tettem. Szép, felhőmentes idő ígérkezett, jó kedvvel bújtam be a lesbe. A műsor egy nagy kócsaggal kezdődött. A kányafüvesben landolt, mint a múltkor a szürke gém.

De vele ellentétben nem a sűrű felé indult el, hanem pár lépés után teljes valójában láthattam a növényzet előtt.

Ott kezdett el halászni, lassú léptekkel haladva a növényfal mellett,

én meg szépen lekövetve a mozgását figyeltem jellemző halászmódszerét.

Amikor aztán a kányafüves szélére ért, felugrott, és elrepült.

A kócsag után a hattyúk következtek. A család rendszeres napi útja a tutaj előtt vezet el. Most is megjelentek. A fiókák egyre közelebb úsznak el előttem, lehetőség volt már portréra is.

Halk csipogások kíséretében a hattyúcsalád elúszott, bevették magukat a kányafüvesbe.

A vöcskök is mozognak. Feltűnik a búbos vöcsök pár, fiókák már nincsenek velük. A kis vöcskök is a közelben vannak, de a fiókák nem jönnek elő a gyékényesből. Etetést is látok, de az események nagyon a növényzet szélében zajlanak, nincs esély fényképre. Viszont adódik más. A nyílt vízről tőkés réce célozza meg az öblöt. Nem mertem rámozdítani az objektívet, nagyon éles szemű. Inkább vártam. Sejtésem beigazolódott, a pihenőfa felé igyekezett. Amíg felkapaszkodott a fára, volt idő felé fordulni. A réce már vedlésben van, de még így is nagyon szépen szikrázik a feje a napfényben.

Jó pár percen keresztül tollászkodik, de nagyon a gyékényes mellé állt be, értelmes kép nem születik. De közben az egyik fiatal szárcsa került jó helyzetbe a másik oldalon, inkább rá koncentrálok.

Nem marad sokáig, nézelődik kicsit, majd egy finom falat után visszacsusszan a vízre.

Közben a tőkés végzett esti toalettjével, és tovább állt. A helyét viszont szinte rögtön egy öreg szárcsa vette át. Vele ért véget a nap.

A naplementét felhő takarta be, az aranyló fények így elvesztek, nem volt miért tovább maradni.


Pécs, 2016. június 12.

A kis vöcsök

Erős szelek borzolják mostanában a tó felszínét, meglehetősen hűvös, és olykor borongós az idő. A tutaj is hánykolódik rendesen, hiába a terhelés, amit a súlyom jelent. Félni persze nincs okom, a borulás veszélye nem fenyeget. A hullámzó vizet kémlelem, hátha valamilyen madár a közelbe sodródik. A szárcsák a nádas mentén, szélvédett helyen mozognak, rájuk nemigen számíthatok. Egyszer azonban a lestől jobbra, a gyékényes mentén feltűnik egy kis vöcsök. Nincs túl messze, ha szerencsém van, ebből még lehet is valami. Mikor lebukott, gyorsan felé fordítottam az objektívet. Persze csak találomra, sosem lehet tudni, hogy igazából hol bukkan fel. Ezúttal szerencsém volt.

Sokáig ugyan nem maradt, mert valahonnan a tutaj mögül felhangzott egy másik kis vöcsök kiabálása, delikvensem pedig azon nyomban elindult a hang irányába. Még hallottam, amíg egy darabig egymásnak válaszolgattak, aztán csend lett. A területfoglalás időszaka ez a vöcsköknél, ilyenkor gyakoriak a határvillongások. Jó fél óra is eltelt eseménytelenül, csak a szél lökdöste a tutajt. Aztán közel az előbbi ponthoz, a semmiből ismét feltűnt a kis vöcsök. Szemkápráztató a dolog sokszor, mert a víz alatt láthatatlanul közlekednek, és ahol az egyik pillanatban nincs semmi, ott a másikban már egy vöcsök ringatózik a vízen. Vártam kicsit, majd miután lebukott, ráfordultam az irányra az optikával. A madár sokkal közelebb bukkant fel, mint vártam. Hű, de jó kis helyzet.

Még a nap is előbukkant a felhők közül, gyönyörű fények estek a hullámzó vízre.

Sokáig nem élvezhettem a látványt, hátulról ismét felhangzott a vetélytárs gurgulázó hangja, madaram pedig ismét eltűnt, hogy rendre teremtse a határsértőt. Aznap nem is tért vissza. De a két madár hangját innentől szinte folyamatosan hallottam különféle irányokból, de a tutaj mögötti pont úgy látszik mindkettőjük számára fontos lehetett, mert abból az irányból többször szóltak. A nap hátralévő része eseménytelenül telt. Az ismét beborult, meglehetősen barátságtalan időben csak egy tőkés réce pár úszott el lőtávolon belül.

Nem is vártam estig. A hátralévő időt arra szántam, hogy a tutajt átkormányoztam arra a helyre, ahonnan a vöcskök hangját legtöbbször hallottam. Hátha legközelebb...


Pécs, 2016. március 25.

Eldorádó

Ha még nem mondtam volna, a leskunyhó ablak egy másik világra. Amikor a les ajtaja bezárul, megnyílik az a csodálatos világ, ami engem is rabul ejtett. A természet ilyenkor olyan oldalát is megmutatja, amit másként talán soha. Alig dereng még valami, a tó fölött úszó pára mindent beborít. Csak sejteni lehet, hogy valami itt-ott mozog is benne. Ahogy a a virradat egyre közeledik, a hömpölygő pára más-és más színt ölt.

Néha egy foltban feloszlik, hogy láttassa a sosem látottat. A szemem káprázik csak, vagy tényleg fura, kétfejű madár tűnik ki belőle? 

A képzelet tréfája hamar továbbáll. A pára ismét mindent betakar. De csak azért, hogy a felkelő nap segítségével mindent aranyba foglaljon.

A kócsag tollászkodó mozdulataival arannyal vonja be magát. 

Minden kétséget kizáróan ez most itt maga Eldorádó.

Az aranyló ködben tovasétál a kócsag,

de csak azért, hogy a szárcsáknak adja át a helyét.

A kergetőző madarak körül aranycseppek fröccsennek szanaszét,

és a közeledő récét is még aranyszínben csodálhatom.

Ahogy a nap emelkedik, a sárga köd nagyon hamar eltűnik. Csak az aranyló paplanból született, izzó csőrű madarak maradnak.

Meg az a tengernyi fénygömb, ami a víztükröt borítja.

A sok csillogó üveggyöngy között kócsag halászik, 

míg meg nem találja közöttük a számára megfelelőt.

Kétfejű madarak, Eldorádó aranya, gyöngyhalász kócsag, hát ilyenekkel álmodtam legutóbb. :)


Pécs, 2015. június 27.

Lendületben

A cigányréce jelenléte a les körül nagyon ígéretessé tette a tutajos fotózást. Ezért a legutóbbi mozgalmas délutáni lest nagyon hamar követte egy hajnali is. A nyárnak ebben a szakában a mindennapi teendők elé is beilleszthető egy hajnali fényképezés. Mivel megvolt a lendület, én is így tettem. Sajnos ez a hajnal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, nem lubickoltak cigányrécék a les előtt. De azért volt más. Például tőkés récék.

Főként a növényzet között úszkáltak, de egyik-másik szépen megmutatta magát.

Sőt többször volt olyan helyzet, amikor annyira közel voltak, hogy nem tudtam élességet állítani. Ez 1,5 m-nél kisebb távolságot jelent. Jó hangulatúvá tették a hajnalt. Folyton hápogtak és matattak a víz alatt, karnyújtásnyira tőlem. A kócsag is megjelent megint.

Volt tollászkodás,

és rengeteg halászó mozdulat is. Sajnos a halfogás pillanatai mind bemozdultak lettek. Egész reggel vastag felhők takarták el a napot. Így most nem tudtam mozgalmas képeket készíteni.

De rá kellett jönnöm, hogy a kócsag hatalmas figura. Olyan pózokat, mozdulatokat láttam tőle, amitől mosolyognom kellett. :)  

A reggel említésre méltó része azzal zárult, hogy a kócsag ismét besétált közvetlenül a les mellé. Ilyenkor a látvány nagyjából az amit a következő kép is mutat. Nem egy mindennapi helyzet, az már biztos. :)


Pécs, 2015. június 24.

Kárpótlás

Három hete. Ennyi ideje feküdtem utoljára a tutajon. Nagy volt már bennem a kíváncsiság, hogy mi történik a vízen, meg hiányzott is már a ringatózó érzés, a vízimadarak közelsége. Igaz, hogy a legutóbbi les elég rosszul sült el, de a rossz élmény is enyhül idővel, maximum tanul belőle az ember. Pár szót talán megérdemel az eset, hátha más is okul belőle, én nem voltam elég okos, és a saját káromon tanultam. A június eleji kánikula délutánra árnyékban is bőven 30 fok fölötti hőmérsékletet eredményezett. Mivel hajnalozni nem volt időm, így délutáni lesre szántam el magam. A vízen ringatózó lessátram fekete fóliája alatt a tűző napon kellően felkúszott a levegő hőfoka, meglehetősen forró lett alatta a légkör. De ha az ember már ott van, mindig reménykedik, hogy talán akkor történnek majd az izgalmas dolgok, és kitartottam naplementéig. Üres kártyával és egy gyenge rosszulléttel úsztam meg a dolgot. Legyen bármilyen elszánt vagy megszállott is az ember, azt azért szem előtt kell tartani, hogy a természettel nem lehet szembe menni, legalább ennyit megtanultam. :) Na hát így történt, de lépjünk egyet. Június vége van, a kánikula elmúlt, kellemes szellő, és egészen kellemes, enyhe idő van. Nincs akadálya egy délutáni lesnek. :) Négy óra körül érkezek a helyszínre. A vízszint, nagy örömömre kitart, minimális csak a csökkenés. Alig tűnök el a sátor takarásában, hangosan kerregve nagy kócsag érkezik a vízre.

Ej, kemények még a fények. Nehéz a világító fehér tollazatát jól kiexponálni. Küzdök is rendesen a beállításokkal, de végül eltalálom a helyes értékeket, indulhat a buli!

A kócsag sincs ellene a dolognak, egy gyors tollrázás után egyből halászni kezd.

Remekül indul a délután. A kócsag előtt feltűnik két réce, közelednek. Hol van már a díszes násztollazat, láthatóan vedlésben vannak a tőkések.

Récék jobbra elúsztak, a kócsag viszont közben meglehetősen közel került. A les melletti növényzet között alig 5-6 m-re sétált be a tutaj mellé.

A holttérben ugyan nem látom, de a halk csobbanások jelzik, hogy egyre közelebb van hozzám. A hirtelen feltűnő szárcsára is a lehető legóvatosabban fordulok rá, nem akarom a kócsagot elriasztani egy óvatlan mozdulattal.

A szárcsa is meglepően közel kerül hozzám. Úgy látszik a les teljesen része lett a tónak, nem foglalkoznak vele.

A szárcsa is siet a dolgára, én meg visszafordulok a kócsag oldalára, nem is hiába. El sem akarom hinni, de a kócsag hihetetlenül közel, mindössze 2 méterre bukkan fel újra a les mellett. Nagyon óvatosnak kell lennem, a lőrést csak álcaháló takarja, ami mögé ilyen közelről az éles szemű madár is beláthat. Ilyen közelről a portréhoz egészen fel kell emelni az optikát, de nem akarom kihagyni.

Szerencsére a madár figyelmét más köti le. Lassú, óvatos léptekkel besétál a tutaj elé, és 4-5 m-re előttem halászni kezd.

Olyan részleteiben látom a jelenetet, amiben még soha nem volt részem.

A kócsag pedig még azt a szívességet is megteszi, hogy keresztbe fordul előttem. Képzeletben már megvan a fotó, úgyhogy koncentrálok erősen, hogy minden rendben legyen, és csak az exponálógombot kelljen lenyomni. A kócsag halászó mozdulatai nagyon gyorsak. De a fényképező is az. :) Olyan képsort sikerült a memóriakártyára varázsolni, amit nem is akartam elhinni.

A kishal eltűnt a kócsag begyében, a madár pedig komótos léptekkel tovább halászott. Kicsit távolabb egymás után kapkodta ki a halakat a vízből.

Rendkívül boldogan nézem vissza a képeket. Már most elégedett lennék a mai nappal. De nincs vége az izgalmaknak. Cigányréce közeledik. Sokszor láttam őket, szinte minden alkalommal, de mindig csak távol tőlem. Most viszont más a helyzet. Felém úszik, és egy gyors fordulattal bekanyarodik a növényzet közé.

Micsoda izgalmak! Pláne, hogy a kócsag ismét megcélozta a tutajt.

Lassan, de biztosan közeledik, miközben folyamatosan halászik.

Minden lecsapás után egy kishalat emel ki a vízből.

Addig-addig lépdel, amíg ismét portrézhatom táplálkozás közben.

Panaszra nem lehet okom, mert ahogy a kócsag elhalad mellettem, a cigányréce ismét feltűnik.

Nem túl közel, de azért nem is olyan távol, bukdácsolni, táplálkozni kezd.

Jó pár percig eltart a jelenet. A továbblépéshez egy tőkés réce adja meg a lökést. Ugyanis pont ugyanott kezd el turkálni a víz alatt, ahol a cigányréce.

Ez lett az én szerencsém. Mert a cigányréce ezt annyira nem szerette, és eltávolodott a tőkéstől, méghozzá felém. Csak jött és jött, egyenesen a les irányába. Lélegzetvisszafojtva vártam, és folyamatosan exponáltam.

A varázslatnak a tutaj mellett halászó kócsag vetett véget. Egy váratlan mozdulattal csapott le a vízbe, ami megijesztette a cigányrécét, az meg felugrott a vízről és elrepült. Ettől viszont a kócsag ijedt meg, és ő is elrepült. Remegve néztem vissza, ugye éles lett. Igen! A félénk, titokzatos, óvatos, ritka madár kitölti a képmezőt. Micsoda délután! A történteken elmélkedem, és a néha megjelenő tőkésekre lövök egyet,

meg a közelben röpködő barázdabillegetőre.

A nap lemenőben van, szép fények esnek a nádasra, de üres a víz. Menjek, maradjak? Maradok. Ugyanis a cigányréce visszajött. Gyors siklással, és csobbanással landol a lestől jobbra. Takarásban van ugyan, de reménykedem, hogy kiúszik a legszebb fényekben. Megtörtént.

Viszonylag tempósan, de mivel számítottam rá, le tudom követni. Kiúszik a víz közepére, majd eltűnik a szomszéd öbölben. Na most kell menni. Percek múlva úgyis lemegy a nap, így legalább úgy tudok lelépni, hogy a cigányrécét nem zavarom meg. Hát fantasztikus egy délután volt, és azt hiszem mindenért kárpótolt a tó. :)


Pécs, 2015. június 22.