tőkés réce

Kacsavacsora

Ismét szépnek ígérkező esti lesemet kezdtem meg a tutaj fedélzetén. Jó a mozgás, kellemes délutáni napsütést ígér a meteorológia, szépek a remények. Nem is várok sokat, balról halk locsogás, és a pihenőfán megjelenik egy réce fióka. Majd azonnal egy másik, és őket követve a mama is felkapaszkodott rá.

A kis család heves tollászkodásba kezd, mosolyogva nézem a kis tollgombócokat, ahogy rázzák magukat.

Valahonnan előkerül még egy fióka, ő is csatlakozik a csapathoz.

Pár perc tollászkodás után a csapat visszacsúszik a vízre, és elnyeli őket a kányafüves. Velük együtt a felhők is elúsznak, és a másik oldalra érkező magányos tojó már a napsütésben fürdik.

Ahogy a récék szokták, féllábra állt, aztán elszundikált.

Öt-tíz perc is eltelik így. Néha felpillant, ha egy szárcsa hangosabban csobbant a közelben,

de aztán ugyanúgy visszaalszik. Nyugalma rám is átragad. Jó nézni ezt a csendéletet. A tutaj finoman ringatózik a vízen, és előttem pár méterre egy vadmadár pihen. Azt hiszem ismét rámkacsintott a szerencse. :)

A réce végül csak felébredt.

Kortyolt párat,

nézelődött egy kicsit,

majd egy alapos nyújtózás után odébbállt.

Miközben a távolodó récét figyeltem, a les előtt megjelent a múltkor látott két kis vöcsök fióka.

Ketten összetartva ugyan, de már szülői kíséret nélkül mozogtak.

Oda kellett figyelnem, hogy külön is tudjak róluk képet készíteni.

Fantasztikus ez a közelség, amit a kis vöcskök megengednek. Igazi ajándék.

Amíg a vöcskök az orrom előtt úszkáltak, észre sem vettem, hogy a pihenőfán egy újabb tőkés réce álldogál. Egy gácsér. Ugyanúgy, mint az imént a tojó, féllábon sziesztázott.

Az egyre laposabb fényekben szépen mintázta a nádas a vizet. De a kacsa gondolt egyet, és otthagyta a csíkos hátteret, átúszott a másik oldalra, ahol korábban a tojó szunyókált. Nem baj, a homogén hátteret is szeretem. :)

Alapos tollászkodásba kezdett.

Nagyon örültem a szép fényeknek. A gácsér annak ellenére, hogy már vedlésben volt, nagyon szépen mutatott. A szárnytükre csak úgy világított. Negyed óra, húsz perc lehetett még naplementéig, ilyenkor a legkedvezőbbek a fények, ha zavartalan a naplemente.

Ha zavartalan...

Szinte egy csapásra a meleg fények odalettek, felhő takarta be a napot. Ej, a fene vigye el. Ennyit a naplementéről.

Vagy mégsem?  A tőkés miután végzett a tollászkodással, pihenőpozícióba állt, és abban a pillanatban az aranyló fények elöntötték a tavat. A tökéletes szélcsendben megfeszülő víztükörben feloldódott a környezet, tökéletes körítést adva a relaxáló madárnak.


Pécs, 2016. július 19.

Délutáni miegymás

A kis vöcsök fiókák látványa megmozgatta a fantáziámat. Két napra rá, délután újra próbát tettem. Szép, felhőmentes idő ígérkezett, jó kedvvel bújtam be a lesbe. A műsor egy nagy kócsaggal kezdődött. A kányafüvesben landolt, mint a múltkor a szürke gém.

De vele ellentétben nem a sűrű felé indult el, hanem pár lépés után teljes valójában láthattam a növényzet előtt.

Ott kezdett el halászni, lassú léptekkel haladva a növényfal mellett,

én meg szépen lekövetve a mozgását figyeltem jellemző halászmódszerét.

Amikor aztán a kányafüves szélére ért, felugrott, és elrepült.

A kócsag után a hattyúk következtek. A család rendszeres napi útja a tutaj előtt vezet el. Most is megjelentek. A fiókák egyre közelebb úsznak el előttem, lehetőség volt már portréra is.

Halk csipogások kíséretében a hattyúcsalád elúszott, bevették magukat a kányafüvesbe.

A vöcskök is mozognak. Feltűnik a búbos vöcsök pár, fiókák már nincsenek velük. A kis vöcskök is a közelben vannak, de a fiókák nem jönnek elő a gyékényesből. Etetést is látok, de az események nagyon a növényzet szélében zajlanak, nincs esély fényképre. Viszont adódik más. A nyílt vízről tőkés réce célozza meg az öblöt. Nem mertem rámozdítani az objektívet, nagyon éles szemű. Inkább vártam. Sejtésem beigazolódott, a pihenőfa felé igyekezett. Amíg felkapaszkodott a fára, volt idő felé fordulni. A réce már vedlésben van, de még így is nagyon szépen szikrázik a feje a napfényben.

Jó pár percen keresztül tollászkodik, de nagyon a gyékényes mellé állt be, értelmes kép nem születik. De közben az egyik fiatal szárcsa került jó helyzetbe a másik oldalon, inkább rá koncentrálok.

Nem marad sokáig, nézelődik kicsit, majd egy finom falat után visszacsusszan a vízre.

Közben a tőkés végzett esti toalettjével, és tovább állt. A helyét viszont szinte rögtön egy öreg szárcsa vette át. Vele ért véget a nap.

A naplementét felhő takarta be, az aranyló fények így elvesztek, nem volt miért tovább maradni.


Pécs, 2016. június 12.

A kis vöcsök

Erős szelek borzolják mostanában a tó felszínét, meglehetősen hűvös, és olykor borongós az idő. A tutaj is hánykolódik rendesen, hiába a terhelés, amit a súlyom jelent. Félni persze nincs okom, a borulás veszélye nem fenyeget. A hullámzó vizet kémlelem, hátha valamilyen madár a közelbe sodródik. A szárcsák a nádas mentén, szélvédett helyen mozognak, rájuk nemigen számíthatok. Egyszer azonban a lestől jobbra, a gyékényes mentén feltűnik egy kis vöcsök. Nincs túl messze, ha szerencsém van, ebből még lehet is valami. Mikor lebukott, gyorsan felé fordítottam az objektívet. Persze csak találomra, sosem lehet tudni, hogy igazából hol bukkan fel. Ezúttal szerencsém volt.

Sokáig ugyan nem maradt, mert valahonnan a tutaj mögül felhangzott egy másik kis vöcsök kiabálása, delikvensem pedig azon nyomban elindult a hang irányába. Még hallottam, amíg egy darabig egymásnak válaszolgattak, aztán csend lett. A területfoglalás időszaka ez a vöcsköknél, ilyenkor gyakoriak a határvillongások. Jó fél óra is eltelt eseménytelenül, csak a szél lökdöste a tutajt. Aztán közel az előbbi ponthoz, a semmiből ismét feltűnt a kis vöcsök. Szemkápráztató a dolog sokszor, mert a víz alatt láthatatlanul közlekednek, és ahol az egyik pillanatban nincs semmi, ott a másikban már egy vöcsök ringatózik a vízen. Vártam kicsit, majd miután lebukott, ráfordultam az irányra az optikával. A madár sokkal közelebb bukkant fel, mint vártam. Hű, de jó kis helyzet.

Még a nap is előbukkant a felhők közül, gyönyörű fények estek a hullámzó vízre.

Sokáig nem élvezhettem a látványt, hátulról ismét felhangzott a vetélytárs gurgulázó hangja, madaram pedig ismét eltűnt, hogy rendre teremtse a határsértőt. Aznap nem is tért vissza. De a két madár hangját innentől szinte folyamatosan hallottam különféle irányokból, de a tutaj mögötti pont úgy látszik mindkettőjük számára fontos lehetett, mert abból az irányból többször szóltak. A nap hátralévő része eseménytelenül telt. Az ismét beborult, meglehetősen barátságtalan időben csak egy tőkés réce pár úszott el lőtávolon belül.

Nem is vártam estig. A hátralévő időt arra szántam, hogy a tutajt átkormányoztam arra a helyre, ahonnan a vöcskök hangját legtöbbször hallottam. Hátha legközelebb...


Pécs, 2016. március 25.

Eldorádó

Ha még nem mondtam volna, a leskunyhó ablak egy másik világra. Amikor a les ajtaja bezárul, megnyílik az a csodálatos világ, ami engem is rabul ejtett. A természet ilyenkor olyan oldalát is megmutatja, amit másként talán soha. Alig dereng még valami, a tó fölött úszó pára mindent beborít. Csak sejteni lehet, hogy valami itt-ott mozog is benne. Ahogy a a virradat egyre közeledik, a hömpölygő pára más-és más színt ölt.

Néha egy foltban feloszlik, hogy láttassa a sosem látottat. A szemem káprázik csak, vagy tényleg fura, kétfejű madár tűnik ki belőle? 

A képzelet tréfája hamar továbbáll. A pára ismét mindent betakar. De csak azért, hogy a felkelő nap segítségével mindent aranyba foglaljon.

A kócsag tollászkodó mozdulataival arannyal vonja be magát. 

Minden kétséget kizáróan ez most itt maga Eldorádó.

Az aranyló ködben tovasétál a kócsag,

de csak azért, hogy a szárcsáknak adja át a helyét.

A kergetőző madarak körül aranycseppek fröccsennek szanaszét,

és a közeledő récét is még aranyszínben csodálhatom.

Ahogy a nap emelkedik, a sárga köd nagyon hamar eltűnik. Csak az aranyló paplanból született, izzó csőrű madarak maradnak.

Meg az a tengernyi fénygömb, ami a víztükröt borítja.

A sok csillogó üveggyöngy között kócsag halászik, 

míg meg nem találja közöttük a számára megfelelőt.

Kétfejű madarak, Eldorádó aranya, gyöngyhalász kócsag, hát ilyenekkel álmodtam legutóbb. :)


Pécs, 2015. június 27.

Lendületben

A cigányréce jelenléte a les körül nagyon ígéretessé tette a tutajos fotózást. Ezért a legutóbbi mozgalmas délutáni lest nagyon hamar követte egy hajnali is. A nyárnak ebben a szakában a mindennapi teendők elé is beilleszthető egy hajnali fényképezés. Mivel megvolt a lendület, én is így tettem. Sajnos ez a hajnal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, nem lubickoltak cigányrécék a les előtt. De azért volt más. Például tőkés récék.

Főként a növényzet között úszkáltak, de egyik-másik szépen megmutatta magát.

Sőt többször volt olyan helyzet, amikor annyira közel voltak, hogy nem tudtam élességet állítani. Ez 1,5 m-nél kisebb távolságot jelent. Jó hangulatúvá tették a hajnalt. Folyton hápogtak és matattak a víz alatt, karnyújtásnyira tőlem. A kócsag is megjelent megint.

Volt tollászkodás,

és rengeteg halászó mozdulat is. Sajnos a halfogás pillanatai mind bemozdultak lettek. Egész reggel vastag felhők takarták el a napot. Így most nem tudtam mozgalmas képeket készíteni.

De rá kellett jönnöm, hogy a kócsag hatalmas figura. Olyan pózokat, mozdulatokat láttam tőle, amitől mosolyognom kellett. :)  

A reggel említésre méltó része azzal zárult, hogy a kócsag ismét besétált közvetlenül a les mellé. Ilyenkor a látvány nagyjából az amit a következő kép is mutat. Nem egy mindennapi helyzet, az már biztos. :)


Pécs, 2015. június 24.

Kárpótlás

Három hete. Ennyi ideje feküdtem utoljára a tutajon. Nagy volt már bennem a kíváncsiság, hogy mi történik a vízen, meg hiányzott is már a ringatózó érzés, a vízimadarak közelsége. Igaz, hogy a legutóbbi les elég rosszul sült el, de a rossz élmény is enyhül idővel, maximum tanul belőle az ember. Pár szót talán megérdemel az eset, hátha más is okul belőle, én nem voltam elég okos, és a saját káromon tanultam. A június eleji kánikula délutánra árnyékban is bőven 30 fok fölötti hőmérsékletet eredményezett. Mivel hajnalozni nem volt időm, így délutáni lesre szántam el magam. A vízen ringatózó lessátram fekete fóliája alatt a tűző napon kellően felkúszott a levegő hőfoka, meglehetősen forró lett alatta a légkör. De ha az ember már ott van, mindig reménykedik, hogy talán akkor történnek majd az izgalmas dolgok, és kitartottam naplementéig. Üres kártyával és egy gyenge rosszulléttel úsztam meg a dolgot. Legyen bármilyen elszánt vagy megszállott is az ember, azt azért szem előtt kell tartani, hogy a természettel nem lehet szembe menni, legalább ennyit megtanultam. :) Na hát így történt, de lépjünk egyet. Június vége van, a kánikula elmúlt, kellemes szellő, és egészen kellemes, enyhe idő van. Nincs akadálya egy délutáni lesnek. :) Négy óra körül érkezek a helyszínre. A vízszint, nagy örömömre kitart, minimális csak a csökkenés. Alig tűnök el a sátor takarásában, hangosan kerregve nagy kócsag érkezik a vízre.

Ej, kemények még a fények. Nehéz a világító fehér tollazatát jól kiexponálni. Küzdök is rendesen a beállításokkal, de végül eltalálom a helyes értékeket, indulhat a buli!

A kócsag sincs ellene a dolognak, egy gyors tollrázás után egyből halászni kezd.

Remekül indul a délután. A kócsag előtt feltűnik két réce, közelednek. Hol van már a díszes násztollazat, láthatóan vedlésben vannak a tőkések.

Récék jobbra elúsztak, a kócsag viszont közben meglehetősen közel került. A les melletti növényzet között alig 5-6 m-re sétált be a tutaj mellé.

A holttérben ugyan nem látom, de a halk csobbanások jelzik, hogy egyre közelebb van hozzám. A hirtelen feltűnő szárcsára is a lehető legóvatosabban fordulok rá, nem akarom a kócsagot elriasztani egy óvatlan mozdulattal.

A szárcsa is meglepően közel kerül hozzám. Úgy látszik a les teljesen része lett a tónak, nem foglalkoznak vele.

A szárcsa is siet a dolgára, én meg visszafordulok a kócsag oldalára, nem is hiába. El sem akarom hinni, de a kócsag hihetetlenül közel, mindössze 2 méterre bukkan fel újra a les mellett. Nagyon óvatosnak kell lennem, a lőrést csak álcaháló takarja, ami mögé ilyen közelről az éles szemű madár is beláthat. Ilyen közelről a portréhoz egészen fel kell emelni az optikát, de nem akarom kihagyni.

Szerencsére a madár figyelmét más köti le. Lassú, óvatos léptekkel besétál a tutaj elé, és 4-5 m-re előttem halászni kezd.

Olyan részleteiben látom a jelenetet, amiben még soha nem volt részem.

A kócsag pedig még azt a szívességet is megteszi, hogy keresztbe fordul előttem. Képzeletben már megvan a fotó, úgyhogy koncentrálok erősen, hogy minden rendben legyen, és csak az exponálógombot kelljen lenyomni. A kócsag halászó mozdulatai nagyon gyorsak. De a fényképező is az. :) Olyan képsort sikerült a memóriakártyára varázsolni, amit nem is akartam elhinni.

A kishal eltűnt a kócsag begyében, a madár pedig komótos léptekkel tovább halászott. Kicsit távolabb egymás után kapkodta ki a halakat a vízből.

Rendkívül boldogan nézem vissza a képeket. Már most elégedett lennék a mai nappal. De nincs vége az izgalmaknak. Cigányréce közeledik. Sokszor láttam őket, szinte minden alkalommal, de mindig csak távol tőlem. Most viszont más a helyzet. Felém úszik, és egy gyors fordulattal bekanyarodik a növényzet közé.

Micsoda izgalmak! Pláne, hogy a kócsag ismét megcélozta a tutajt.

Lassan, de biztosan közeledik, miközben folyamatosan halászik.

Minden lecsapás után egy kishalat emel ki a vízből.

Addig-addig lépdel, amíg ismét portrézhatom táplálkozás közben.

Panaszra nem lehet okom, mert ahogy a kócsag elhalad mellettem, a cigányréce ismét feltűnik.

Nem túl közel, de azért nem is olyan távol, bukdácsolni, táplálkozni kezd.

Jó pár percig eltart a jelenet. A továbblépéshez egy tőkés réce adja meg a lökést. Ugyanis pont ugyanott kezd el turkálni a víz alatt, ahol a cigányréce.

Ez lett az én szerencsém. Mert a cigányréce ezt annyira nem szerette, és eltávolodott a tőkéstől, méghozzá felém. Csak jött és jött, egyenesen a les irányába. Lélegzetvisszafojtva vártam, és folyamatosan exponáltam.

A varázslatnak a tutaj mellett halászó kócsag vetett véget. Egy váratlan mozdulattal csapott le a vízbe, ami megijesztette a cigányrécét, az meg felugrott a vízről és elrepült. Ettől viszont a kócsag ijedt meg, és ő is elrepült. Remegve néztem vissza, ugye éles lett. Igen! A félénk, titokzatos, óvatos, ritka madár kitölti a képmezőt. Micsoda délután! A történteken elmélkedem, és a néha megjelenő tőkésekre lövök egyet,

meg a közelben röpködő barázdabillegetőre.

A nap lemenőben van, szép fények esnek a nádasra, de üres a víz. Menjek, maradjak? Maradok. Ugyanis a cigányréce visszajött. Gyors siklással, és csobbanással landol a lestől jobbra. Takarásban van ugyan, de reménykedem, hogy kiúszik a legszebb fényekben. Megtörtént.

Viszonylag tempósan, de mivel számítottam rá, le tudom követni. Kiúszik a víz közepére, majd eltűnik a szomszéd öbölben. Na most kell menni. Percek múlva úgyis lemegy a nap, így legalább úgy tudok lelépni, hogy a cigányrécét nem zavarom meg. Hát fantasztikus egy délután volt, és azt hiszem mindenért kárpótolt a tó. :)


Pécs, 2015. június 22.

Egy fénytelen reggel

Az utóbbi másfél hétben nem nagyon volt szabadidőm, a tavakhoz sem jutottam ki, hogy a tervezett tutajköltöztetést elvégezzem. A napok óta tartó esős időjárás sem segített ebben. Viszont a hétvége közeledtével ki tudtam szaladni, hogy legalább lássam, mi a helyzet a lessel. Nagy volt a meglepetés. Ugyanis az eső pozitív hatása a tavaknál is jelentkezett. Megemelkedett a vízszint. A les előtt újra víz borított mindent, eltűntek a már zavaróan meredező nádtorzsák, és kis tutajom is újra úszott. Hát ez szuper! Lesköltöztetés ezennel elnapolva, másnap hajnalban fotózás. Úgy tűnik, hogy a 3:30-as kelés lassan későinek számít. Mire a tavakhoz érek, már pirkad. Nem tudok észrevétlenül a lesbe jutni, a vízen hintázó tőkés réce csapatot el is riasztottam az érkezésemmel. Nem tudom, hogy ez miatt-e, de sajnos a napkeltéig tartó időszak teljesen eseménytelemül telik. Igaz, hogy tele van a környék hangokkal, éneklő madarakkal, csobogással, de a les előtti víz üres. A szép napkelte is elmarad. A kelő nap felhők mögé bújik, az aranyló fények ma úgy tűnik elmaradnak. Bosszúságomat egy érkező tőkés réce pár oszlatja el.

Semmi fény, de legalább nem megyek haza üres kártyával. A récék elúsztak a les előtt, és a jobb oldali növényzetben eltűntek. Lehet, hogy ez valami jel volt, nem tudom, de megélénkült a környék. Újabb és újabb tőkés récék érkeznek, igaz nem a közelembe, de legalább van mozgás a vízen. Kisvártatva jobbról megjelenik az előbbi pár. Sokkal közelebb vannak. Na ez már kezd izgalmas lenni.

Ideális távolságban vannak, sőt egy kicsit még közelebb úsznak. Nem idegesek, nyugodtan táplálkoznak. Élvezem a helyzetet, bár a fények nagyon gyatrák. A tőkés réce az egyik leggyakoribb vízimadár, sok helyen a városi csónakázótavakon, horgásztavakon is ott vannak, és nem egy helyen etetéssel egészen emberközelbe szoktathatók. Ám a vad tőkés réce nagyon óvatos madár. Talán a vadvizek egyik legóvatosabbja. Éppen ezért fülig ért a szám a lesben, amikor a gácsér még mindig közeledett.

Jó kis helyzet kerekedett. A víz szélére érkező további madarak folyamatosan hápogtak, tollászkodtak, nagy lett a jövés-menés. Volt vagy 30 tőkés réce a les előtti vízfelületen. Zömében ugyan messze, de ez az egy pár kitartott mellettem. Egy gyors tollászkodásra távolodtak csupán el,

majd ismét célba vették a lest.

Már a portréra is lehetőség nyílt, amikor beúsztak a les melletti növények közé.

Több mint egy órát voltak előttem a récék,

majd valami láthatatlan oknál fogva egyszer csak felugrottak a vízről.

Én is kihasználtam a helyzetet, és leléptem. Igaz, hogy rettenetesen fénytelen volt a hajnal, de azért a végére, a récéknek köszönhetően, jó kis reggel kerekedett belőle. Persze mire hazaértem, a nap is kisütött. :)


Pécs, 2015. május 24.

Hajnal a tavon

Hajnali fotózásra készültem. Rég volt már, hogy így tettem, ehhez képest viszont könnyen ment a kelés. A felhőmentes napkelte ígérete sokat nyomott a latban. Pár nappal előtte a tutajon igazítottam kicsit, hogy a lehető legjobban ki tudjam használni majd a nap első fényeit, és egyúttal szét is néztem kicsit. Két hete fotóztam itt utoljára, azóta sok minden változott. A sekély vízben derékmagasságúra nőtt és kivirágzott a kányafű. Egész mezőnyi részeket borít be sárga virágaival.  A víziboglárka is kezdi már virágait tolni a víz fölé. A nagy böjti réce és kanalas réce csapatok továbbálltak. Kicsit lecsendesedett a tó. Vagyis inkább változott. Ezek tudatában álltam meg még sötétben a gáton. Csak egy őz bandukolt velem szemben, miközben befelé tartottam. Mindketten meglepődtünk. :) A másik meglepetés a hajnali harmat volt. Meglehetősen hűvös volt, és a derékig érő kányafű át is áztatta a ruhámat, míg a leshez értem. De ilyenkor ez mit sem számít. A keleti égbolt már dereng, a vízről biztató hangok, csobbanások hallatszanak, ki gondol ilyenkor az átázott ruhára. Az égbolton sehol, egy felhő, semmi sem akadályozta, hogy a pirkadat fényeiben kibontakozzon a környék. A keleti látóhatár gyönyörű színekben pompázott, ami percről-percre
változott. Egy-egy átrepülő madár, kócsag vagy szürke gém sziluettje
tette izgalmassá a látványt.

Ahogy a napkorong egyre emelkedett, úgy tűntek el a rózsaszín árnyalatok, és úgy váltott át az égbolt sárgás-vöröses árnyalatúvá.

Majd az egyre több fényben szépen rajzolódtak ki a tó részletei.

Csodálatos színjáték. A látványt fokozta, hogy a víz fölött finom pára úszott, és a makulátlan szélcsendben gyengéden hullámzott a tó fölött. Nyugalom száll ilyenkor az emberre, én is csak feküdtem a lesben, és gyönyörködtem a látványban. Ebbe az idilli környezetbe úszott be egy szárcsa. Nem túl közel, de ez talán most nem is annyira fontos.

A sejtelmes köd, a szép ellenfény, és a kányafű sárga virágai valami egészen speciális hangulatot adtak a fotóknak.

A szárcsa persze nem sokáig időzik a fényárban. Fogja magát, és befordul a  növényzet közé, eltűnik a szemem elől. A történések is áttevődnek a másik oldalra. A les melletti magas kányafűmezőből réce sziluettje tűnik ki. Még messze van, és bujkálva közeledik, de már kivehető, egy tőkés réce gácsér célozta meg a lest. Sokáig nem tudtam fotózni, de az egyik eltűnés után váratlanul egészen közel bukkant ki a növényzet közül.

Ó, nagyon megkapó a jelenet. Biztosan sejti, hogy ott vagyok, de próbálom mozdulatlanul tartani az optikát, és végül megnyugszik. Néha a vízben túrva kicsit kiúszik a nyíltabb részre.

Fordul egyet, majd visszasiet a takarásba. Most már azt is látom, miért. A tojó ott matat a növények között. Együtt úsznak tovább a kányafű tengerben. A nap már teljesen felkelt, a pára is szétoszlott. Az egyre erősödő ellenfényben megint egy szárcsa jelenik meg.

Nagyokat tép a hínárból, miközben áthalad előttem.

A szárcsa is gyorsan magamra hagyott. Bár még nincs nyolc óra, a fények mégis olyan erősek, hogy nincs értelme tovább maradni. Bár nem túl mozgalmas, de annál hangulatosabb reggel volt. Soha rosszabbat! :)


Pécs, 2015. április 25.

Vízre szálltam

Régóta foglalkoztat a dolog, hogy miként is lehetne a nyílt vízen úszó madarak nyomába eredni. A vízparti les rendkívüli élményeket adott ugyan, de helyhez kötöttsége miatt be is korlátozza a fotós lehetőségeket. Ezért már a tavalyi évben megpróbáltam, miként tudok a nyílt vízre kimerészkedni. Akkor a nád szélébe bekormányozott csónakkal operáltam, melybe egyszerűen belefeküdtem, álcáztam magam, és vártam. Hát a várt eredményt nem hozta meg a dolog. Ezért ebben az évben más oldalról közelítettem meg a problémát. Úszó lest készítettem. Nem újkeletű a dolog, sokan használják eredményesen, volt is minta bőven, ami az interneten is elérhető, és ami alapján én is megterveztem a sajátomat.

Az újrahasznosítás jegyében, a léckeret úszóképességét pet palackok adják, melyek a váz elején, és hátulján kialakított rész alatt sorjáznak. Kész a les, ki kellene próbálni! Igen, de azért azt hozzá kell tennem, hogy nem vagyok vízi ember. A víz nem az a közeg, ahol én magabiztosan mozgok, ezért az első alkalommal azon a részen próbálkoztam, ahol vízhiányos időszakban parti madarakat fotóztam, lévén ott ismerem a tómedret és az iszapviszonyokat. A les úszott, stabilan állt a vízen, de egy probléma azért adódott, hogy a sekély víz miatt térden kellett alatta közlekedni, és az ilyen fajta iszap túrás, hát hogy is mondjam, alaposan kikészített. A les első útja így fotó nélkül végződött. A tapasztalat, mélyebb víz kell. Dénes barátom segítségével a megfelelő helyet meg is találtuk. Az előzetes medervizsgálat után akcióba lendültem. A kánikulát követő hidegfront szombat délutánra átvonult felettünk, és a lecsendesedő idő alkalmasnak tűnt a második próbára. Azt gondolná az ember, hogy a több napig tartó 40 °C közeli melegben a tó vize is felmelegszik, nem tudom, hogy így volt-e, de az biztos, hogy egy nap alatt le is hűlt. Na mindegy is, végül elfoglaltam álláspontomat, jöjjenek a madarak. Jöttek is, de viszonylag messze. A pár órás leskelődés alatt mindössze ez a tőkés réce jött annyira közel, hogy érdemes volt lefotózni.

Volt mozgás szépen, de ahhoz messze, hogy értékelhető kép is szülessen. Szóval haladok, első alkalom 0 fotó, második alkalom 1 fotó, már alig várom a harmadik lehetőséget! :)


Pécs, 2013. augusztus 11.

Kacsák

A vízparton zajlik az élet. Az új nemzedék már napvilágot látott több madárfajnál is. A les körüli nádasban vezetgeti fiókáit a tőkés réce. A frissen kikelt fiókák nem sokat teketóriáznak, amint felszáradnak egyből irány a víz, szépen "kacsáznak" szülőanyjuk után. De fő az óvatosság. A víz fölött folyamatosan őrjáratoznak a barna rétihéják. A nádas biztonsága jól jön, amíg a fiókák kellően meg nem erősödnek. A legkisebb nyílt víz is veszélyes lehet. Először az öreg tojó úszik ki a sűrűből, alaposan körülnéz.

Ha minden rendben, akkor jöhetnek a fiókák is, szépen sorban. Irány a szemközti sűrű.

Az utolsó kiskacsa után anyjuk is követi őket.

Két család is járja a környéket. Az egyik tojó 5, míg a másik 1 fiókát kísérgetett.


Pécs, 2012. június 1.