fenyőpinty

A barát és kék cinegék szinte teljesen eltűntek, a tojó nagy fakopáncs is csak rövid időre nézett be.

Egy-egy csuszka még rendszeresen megérkezik,

de a fenyőpintyek száma jelentősen megfogyatkozott.

Persze nem lehet okom panaszra, remek volt az elmúlt hónap, amit velük tölthettem.

de az attrakciót továbbra is a stabilan jelen lévő fenyőpintyek jelentik.

Nagyon tetszik ez a vidám, folyton civakodó társaság.

Ráadásul a hímek láthatóan kezdenek átszíneződni, néhányuknak egyre markánsabb már a fekete csuklyája.

Remélem kitartanak még egy ideig, nem láttam még nászruhás fenyőpintyet...

és végre megjelentek a harkályok is. Két példány is látogatja napjában többször az etetőt.

Ám ami igazán izgalmassá teszi az egészet, az a kitartó fenyőpintycsapat. Létszámuk ugyan némileg megcsappant, de így is előfordul, hogy 50-60 példány van egyszerre a leskunyhó előtt. Szenzációs egy társaság. Amikor ellepik az etetőt, szinte mozog a környék, ahogy az ágakon és a földön mindenütt fenyőpintyek vannak. Igyekszem kihasználni a lehetőséget.

Bele is csaptam a dologba, és amint egy-egy fölröppent valamelyik beülőre, már kattintottam is.

A baj csak az volt, hogy ez meglehetősen ritkán történt meg,

ugyanis figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy az elmúlt hetekben nagyon sok napraforgó került a madáretető alá, a földre. A fenyőpintyek pedig, szokásukhoz híven, leginkább ott matattak. A jó magasságban lévő ágakat ezért jobbára a cinegék használták,

na meg az egy szem meggyvágó, ami a fenyőpintyekkel együtt érkezett.

Tulajdonképpen így telt el a nap, de legalább azt kitaláltam, hogy a fenyőpintyeket hogyan fogom feljebb csalni.

Hamar sort is kerítettem az ismétlésre. Reméltem, hogy a csel beválik majd amit kieszeltem, ám mielőtt ez kiderült volna, az érkezésem után visszaszállingózó madarak hirtelen eltűntek. Azonnal tudtam az okát, és pár pillanat múlva már láttam is.

Egy szép, hím karvaly szemezett velem a beülő tetejéről. Ó, milyen régóta vártam már. Ez a 14. tél, amikor fényképezővel ülök a madáretető mellett, és ez volt mindössze a második alkalom, amikor a bejáró karvaly leült elém.

Nagyon szép volt. Az öreg bükkök között beszűrődő finom reggeli fény, és az erdőt kémlelő karvaly idilli látványt nyújtott.

Rövid nézelődés után aztán a kis ragadozó ellibbent, és a kismadarak szépen sorjáztak vissza az etetőre. A fent sürgölődő cinegék alatt újabb meglepetés tűnt föl. A földön, a falevelek között egérszerű villanást láttam, de ennek az egérnek csőre is volt. Fakusz keresgélt a kiszóródott napraforgó között. Nem ezt szoktam meg a fakusztól. Mindig a vastag fatörzseken kúszik, földön talán még nem is láttam. Vártam, hogy mi fog történni, és fel is ugrott az egyik vastagabb ág alsó felére,

de nem jutott tovább, mert az etetőre érkező fenyőpintycsapat elriasztotta. Sebaj, legalább már itt van az egyik faj, amiért ide költöztettem a lest. De foglalkozzunk azzal, ami van, és hát fenyőpinty az volt bőven.

Egyből alkalmazkodtak az apró változáshoz, amit eszközöltem, és lám, egyből a megfelelő magasságban voltak.

Nem volt még ilyen élményben részem. Ahová csak néztem, mindenütt fenyőpintyek voltak.

Csak meg kellett várnom, amíg egy-egy a megfelelő helyre kerül.

Amikor a nap szerencsésen sütött be a fák közé, még némi akcióra is futotta.

Kivételes nap volt, az már biztos. Kíváncsi vagyok hova fejlődik a pintyinvázió.

És ebben a friss, vakítóan fehér hóban a madarak gyönyörűen mutattak. A hím zöldikék hasa csak úgy világított, ahogy a hóban keresgéltek, vagy a hóból kiálló növények csúcsán kapaszkodtak.

A tengelicek piros maszkja is egyből megragadta a tekintetet, amikor a lest rejtő bokor jeges ágán csüngtek.

Az általában ugyancsak az etető alatt keresgélő citromsármányok is, most a vastag hónak köszönhetően, egy szinttel feljebb kerültek. Csak meg kellett várnom, amíg egy szép hím megfelelő helyre ugrik. 

Semmi sallang, semmi zavaró körülmény, a makulátlanul tiszta hóban csak a madarak szépségére irányul a figyelem. 

Fantasztikus volt, és amit a fényképező kijelzőjén láttam, az nagyon megfogott. 

Régóta szerettem volna ilyen "steril" képeket, most minden adott volt. Az örömöm csak akkor fokozódott, amikor a magasból az ismerős "korr" is megszólalt. Fekete madár a hóban? Nem hangzik rosszul. :)

Sajna nem maradt sokáig. Társa nem szállt le, fentről folyamatosan hívta, és elvitte a leszálló hollót. Nem baj, van még itt látnivaló bőven. A hóban ugráló erdei pintyek is jó helyre értek,

illetve a bokor jeges ágaira röppenő cinegék is izgalmas formákat, színeket mutattak.

Mindaddig, amíg az első ölyv meg nem érkezett.

Hű, nagyon szép volt. Jéggel, hóval borított ág, havas erdő háttér. Ritka együttállás egy zord hangulatú, téli madárfotó elkészítéséhez. Hát nem is fukarkodtam a kockákkal. :)

Főleg, amikor a földön is felgyorsultak az események.

Egymás után érkeztek az újabb és újabb madarak,

akik természetesen egyből előkelő helyet kívántak szerezni maguknak a "ki eszik előbb" sorrendben. 

Mások kicsit visszafogottabbak voltak, és nem egyből az etetőtérre szálltak. Észnél is kellett lennem, hogy figyelmem ne lankadjon. Egy szép beszállást nem szabad elszalasztani. :)

Huhú! Tényleg csak huhogni tudtam, nagyon magával ragadtak az események, és a látvány.

Közben már távozók is akadtak,

akik a falatozás utáni ejtőzést,

és csőrtisztítást a legjobb helyen tették.

Hát kitettek magukért a madarak, majdnem megtelt a memóriakártyám. Rég volt ilyen. Egy olyan beállítással akartam befejezni a napot, ami a lehető legjobban visszaadja az átélt csodálatos hangulatot. Talán sikerült. :)

A cinege sereg kiegészül a pintyek csapataival. Zöldikék, fenyőpintyek színesítik a felhozatalt.

Egy-egy szajkó is beszáll néha, pillanatnyi zavart okozva a kisebb madarak egymásutániságában.

De nagy szerencsére a harkályok sem hiányozhatnak. Nagy fakopáncsok jönnek-mennek, kergetőznek. Ügyességüket bizonyítva, többször az ágakon függeszkedve közlekedtek. Bámulatos képességű madarak!

Sokszor seregestül szálltak le elém. Ilyenkor csak azt láttam, hogy sárga tollgombócok zuhannak le a hóba. Amikor már kevés volt a hely, az újonnan érkezőknek a csapat fölött kellett szitálni, amíg megfelelő leszállóhelyet találtak. A landoló zöldike sárgás színeivel nagyon szépen mutatott. Megpróbáltam ezt a mozdulatot megfogni. Mondanom sem kell, hogy borult időben merész vállalkozás volt. Kb 60 expóbol egy kép sikerült.

Szerencsére egyre több a fenyőpinty is. Néhány tojó és egy hím is vegyült a zöldikék közé. A nagy tömegben nehéz volt kihámozni őket. De amikor egyedül maradtak, kaptak egy-egy sorozatot.

Persze cinegéből is volt, mint mindig, szén is barát is kék is. Sajnos a várva várt karvaly most elmaradt, bár volt néhány ígéretes pillanat, amikor a madársereg fejvesztve menekült a bokrok mélyére, és néhány percig síri csöndben figyelt. De a riadalom tárgya nem akart mutatkozni. Talán legközelebb.

A másik faj, amire ugyan számítottam, de váratott magára, az a meggyvágó. Hatalmas "szerszámáról" már sokat olvastam, de közelről látni, hogy táplálkozik tényleg lenyűgöző. Nem egy ideges madár, szépen pózolt, míg fényképeztem. Az egyedüli probléma az volt vele, hogy nem használta a felkínált beszállóágakat, hanem egyből a szotyi közepébe ült, így szép teljes alakos képet nem tudtam róla lőni anélkül, hogy az etetőtálca ne látszott volna. Sebaj portrékkal próbáltam operálni. A harmadik faj már régebb óta kísért, de értékelhető kép nem született róla. Idén kevés fenyőpintyet látok, azok is zöldikék közt elvegyülve érkeznek az etetőre. Néhány fotó készült róla , de remélem jobbra is lesz még lehetőségem

Van még néhány faj, amik kerülgetik az etetőt, de objektív elé még nem kívánkoztak. talán a szezon végéig meggondolják magukat.