léprigó

Itatós fajmustra

Az évnek ebben a szakában az enyhe, csapadékmentes időjárás a madáritatón nagyon jó forgalmat szokott eredményezni. A nagy pörgést persze a máskor megszokott fajok biztosítják, de az évszaknak megfelelően, a fotós csemegének számító fajok is felbukkanhatnak.Úgyhogy ilyenkor mindig bizakodással teli ülök be a leskunyhóba, hátha beesik valami. Az első jobb faj egy meggyvágó volt. Ebben az évben a kunyhóhoz viszonylag közel alakítottam ki egy ivóhelyet, hogy közeli portrékat tudjak készíteni. Ilyenkor az ide leszálló madarak sokszor egy méter közelségben vannak hozzám. Ez a közeli portré lehetőségén kívül egy fantasztikus élmény is.

Olyan részleteket lehet ilyenkor megfigyelni, amire maximum csak akkor lenne lehetőség, ha az ember kézben tartaná a madarat.

Az ivóhelyen egymást váltják a madarak. Míg a kis tengeliccsapat iszik, addig a kunyhó tetején halk dobbanás jelzi, hogy érkezett valami. Rövid tétovázás után léprigó ugrik le a víz mellé. Bár nem ez az első találkozásunk, mégis nagy az izgalom.

Citromsármány a következő. Ő sem tartozik a gyakori fajok közé, legalábbis a madáritatón.

Sajnos az ugyanazt a helyet választó fekete rigó elriasztja,

a rigó viszont a szajkók miatt riad el.

Minimum négyen vannak. Jó darabig a környéken rajcsúroznak. Isznak, majd kergetőznek. Igazi bohócok. :)

A szajkók miatt egy darabig nem jött semmi, egy tojó fekete rigó törte meg a csendet.

Egyedül a cinegék mozgása volt szinte folyamatos.

Sokszor adnak ők is jó fotótémát, de örültem, amikor a sok cinege között a citromsármány újra megjelent.

Ezúttal nyugodtabb volt, fürdött is egy jó alaposat.

Nem nagyon volt idő bambulni, a sármányt követően újabb tengeliccsapat érkezett.

És szinte ugyanabban az időben egy érdes cserregés is felhangzott, egészen közelről. Jaj de jó volna! És igen.

Az ökörszem megjelent a medence szélén. Nagyon gyors madár, de mivel előre szól, fel lehet készülni az érkezésére. Szerencsém is van, az ökörszem közreműködő, így sok kép készül.

Vitathatatlanul ő a nap sztárja.

Az ökörszem után még érkezik egy léprigó, ő is portréra jelentkezett.

A napot pedig tengelicekkel zártam.

Akár elégedetlen is lehetnék annak a tudatában, hogy milyen fajokat hallottam még a nap folyamán, de nem vagyok az. Több nap mint kolbász, mondja a mondás is. :)


Pécs, 2015. november 21.

Egy meggyvágós nap

Izgalmas hangokkal telik meg mostanság a madáritató körüli erdő. A szokásos hangok közé panaszos hüppögések vegyülnek. Süvöltők érkeztek a völgybe. Minden évben itt telelnek, de az itatón eddig csak egyszer sikerült elcsípnem őket. Hogy ezen a statisztikán javítsak, minden lehetőséget kihasználok, hátha idén megtörik a jég. Időben érkeztem ezen a reggelen, szép őszi idő volt, süvöltők repültek az erdő fölött, szóval bizakodó voltam. Érkezésem után hamar visszaállt a csend, az a madárhangokkal, zajokkal teli, erdei csend. Az itatón is hamar megjelent az első vendég, a sort egy meggyvágó kezdte. Gyorsan ivott, kicsit pózolt a víz szélén, aztán egy közeledő fekete rigó hangjára elrepült.

A rigó sokkal bátrabb volt. Egyből a vízbe gázolt, és fürdeni kezdett. Csak úgy repültek az apró vízcseppek, annyira belefeledkezett a műveletbe.

A rigó után viszont majd egy órán keresztül alig mozdult valami. A méla bámulást nagy sokára közeli szárnysuhogás szakította meg. Ismét egy meggyvágó érkezett, és azonnal a víz széléhez ugrált. De nem maradt egyedül. Pár másodpercre rá egy léprigó landolt majdnem a meggyvágó mellett. Azt hittem összebalhéznak, de nem így lett. Békésen ittak egymástól alig pár centiméterre.

Szépen sütött a nap, jól mutatott egymás mellett a két madár.

A meggyvágó, miután többször kortyolt a vízből el is repült, magára hagyta a léprigót. Az meg, mivel megszűnt a zavaró tényező kicsit közelebb lépdelt,

és olyat tett, amit eddig még nem láttam tőle. Belegázolt a vízbe, fürdéshez készült.

Eddig mindig nagyon óvatos volt, gyorsan ivott, és már ment is. Most azonban alapos fürdőzésbe kezdett.

Jó volt nézni az önfeledt mozdulatokat. Még egy rövid videóra is futotta. Milyen jó, ha az embernek van egy erdei itatója. A léprigót legtöbbször csak a hangjáról vesszük észre, már messziről elrepül, ha embert lát. Most meg itt van előttem két méterre, és fogalma sincs, hogy lelkendezve figyelem minden mozdulatát. :)

Pár perc pancsolás után a léprigó is elment, és a változatosság kedvérét ismét meggyvágó jött. Sőt egymás után több is.

Szó se róla, nem bántam egy percig sem. Meggyvágóból sosem elég. :)

  

Nagyban komponálom az éppen soron következő meggyvágót, amikor fogja magát, és az is besétál a vízbe, akárcsak korában a léprigó, és fürdeni kezd. Eddig rájuk sem volt ez jellemző, inkább csak ittak. Úgy látszik, ez egy ilyen nap. :)

Róla is készült egy rövid videó.

A fürdőzés után újabb és újabb meggyvágók jöttek, természetesen mindegyikre jutott egy-két kocka.

  

A nagy meggyvágó áradatot két szajkó törte meg. Van némi madaraknak való dió, mogyoró raktáron. Ezekből raktam ki pár szemet néhány napja az itató mellé. Persze a szajkók ezt egyből kiszúrták, és legyőzhetetlen gyűjtőszenvedélyüket enyhítendő, egyből elkezdték elhordani. Nem eszik meg mindent, jut az avar közé, tuskó alá, és mindenféle kiváló rejtekhelyre. Persze a szajkó a zöméről megfeledkezik, soha nem találja meg újra, így a jó helyre "ültetett" dió, mogyoró, makk szerencsésen ki is kel. A szajkó az önkéntes erdő telepítő. :)

Miközben a két szajkó láthatóan elmélyült a könnyen jött zsákmány mielőbbi elhordásában, a víz mellett további meggyvágók jelentek meg.

  

Mit lehet ilyenkor tenni, hát fotózni. :)

Igaz, hogy a süvöltőknek ezen a napon is csak a hangját hallottam, mégis elégedett voltam. Jó kis meggyvágós nap volt. A süvöltőknek meg üzenem, ami késik nem múlik! :)


Pécs, 2014. november 25.

Jó forgalom

Sokszor jár azon az eszem, hogy milyen jó lenne, ha folyamatosan nyomon lehetne követni a madáritató történéseit. Vajon milyen fajokról maradok le, amikor nem vagyok ott? Persze a nyomokból sokat ki lehet olvasni. Kb két hete a medence szélén megjelentek sárga, magokkal teli ürüléknyomok. Ebből már kitaláltam, hogy milyen madár jár be titokban. Így annak reményében, hogy sikerül őt elkapnom, na meg a legutóbbi királykás eset adta lendülettől vezérelve, a hét vége felé pár órára beültem leskelődni. A fotózások előtt már gondolni kell a lesben az üveg páramentesítésére is. Még azzal voltam elfoglalva, amikor máris mozgást láttam a közelben. Cinege csapat érkezett. Még jó, hogy kerestem egy már páramentes foltot, ahol ki tudtam fotózni, mert így sikerült a néhány perce kihelyezett szederágon lekapni az odaszálló barátcinegét.

Jó kezdés, pont ahogy szerettem volna. Az itató környékén szépen színesednek a szederlevelek, kézenfekvő volt, hogy ezen a napon valami ilyesmivel próbálkozzak. Két barátcinege volt, közös fürdőzésbe kezdtek. 

Egymás után jöttek a cinegék, jó volt nézni az önfeledt pancsolásukat. Aztán hirtelen felpörögtek az események. Az itató szélén megjelent egy királyka. Gyorsan kellett reagálnom, mert nem a medence végébe szállt, hanem a kunyhóhoz meglehetősen közel, az itató szélére helyezett fatörzsre. Láthatóan a víz érdekelte, de a jó helyeken cinegék fürödtek, így oda nem mert menni. Helyette a víz tetején úszó levelekre próbált meg leszállni. Azok viszont nem bírták el a súlyát, egyből lesüllyedtek, a királyka meg mindig kirebbent az itató szélére. Annyira gyorsan történt minden, hogy ezeket a csobbanásokat nem is tudtam lereagálni, de amikor a víz mellett forgolódott, pár rövid sorozattal le tudtam fotózni.

Egy méteren belül volt, szabad szemmel is nagyon szép látvány volt, de a fotókon megjelenő részletektől teljesen elájultam. 

A királyka megpróbált még néhányszor leszállni a levelekre, de mivel ez nem volt eredményes, továbbállt. Még 10 perce sem ültem a kunyhóban, de már ennyivel is bőven elégedett lettem volna. De a forgalom nem állt le. Csuszka szólt a les fölötti fáról, és a következő pillanatban már a víz mellett nézelődött. 

Szintén nem az az egy helyben ülős fajta, pár kockát engedett, míg kortyolt párat, aztán már ismét a lombkoronából szólt vissza. A csuszka után volt némi szünet, aztán a les melletti bokorra valami leszállt. Takarásban volt, nem láttam, csak az erőteljes szárnycsapásaiból gondoltam, hogy nem cinegéről van szó. Kicsit várt, míg megmutatta magát, de mivel nyugodt volt a környék, csak lemerészkedett a víz mellé. Meggyvágó volt. 

A nap folyamán jött még egy példány. Nem fürödtek, gyorsan ittak pár kortyot, aztán már el is repültek. Azért mindkettőről készült néhány fotó.

Na, alakul a napi fajlista. :) Reméltem, hogy a les fölött csicsergő tengelicek is csak gyarapítani fogják ezt. Így lett. Egy öt példányból álló csapat lepett meg. Inni érkeztek.

Kedves, szép madarak. Jól mutatnak tükörképpel is.:)

A következő szereplő két fekete rigó volt. A tőlük megszokott ricsajozással érkeztek.

A rigók még a víz mellett voltak, amikor a másik hangoskodó társaság közeledett. Három szajkó közeledett, recsegve, riasztva. A nagy hangzavarra a rigók el is mentek. Mire a szajkók megérkeztek, üres volt a terep. Egyből birtokba is vették az itatót.

Egymás után csobbantak a vízben. Az egyik viszont olyan közel akart fürdeni, ami eddig teljesen szokatlan volt, hogy rá kellett szólnom a lesből, mert teljesen telefröcskölte a les üvegét. Nem vette túlságosan zokon, kiugrott a medence szélére, és méltatlankodva bámult a les felé. 

Majd mikor felszabadult a távolabbi fürdőhely, oda ugrott be, és csak úgy beleült a vízbe, mintha csak áztatta volna magát. :)

A nap zárásaként pedig a már említett, sárga nyomokat hagyó vendég is megérkezett. Az itató mellé léprigó szállt le.

A közeli öreg tölgyesben van fagyöngy szép számmal, annak a sárga termését eszik az évnek ebben a szakában a léprigók. Az elfogyasztott fagyöngy magja pedig az ürülékükben is megjelenik. Erről a nyomról nagy bizonyossággal felismerhető a madár, még ha nem is látjuk. Rendkívül óvatos volt. Leszállás után feszülten figyelt egy darabig.

Aztán ivott pár kortyot, majd elrepült.

Micsoda nap volt! Lassan itt a tél, és mégis milyen jó forgalom van a víz mellett...


Pécs, 2014. november 15.

Kezdet és a vég

A november még elkényeztet minket egy kis ősz végi enyhe idővel, de az egyre rövidülő nappalok, és az egyre csípősebb reggelek biztosan jelzik a tél közeledtét. Lassan beköszönt a karácsonyváró december, amelynek hangulatához nekem mindig is hozzá tartozott a madáretetés. A nyári meleget fedett helyen töltő madáretető már nagyon kikívánkozott a szabadba. Nem volt hát mit tenni, a madáritató mellett elfoglalta megszokott helyét. Mindössze egy nap kellett csak, hogy a madarak rátaláljanak. Valódi forgatag fogadott már az első nap! Persze a cinegék uralják a terepet. Szén-, barát- és kék cinegék váltják egymást a napraforgó mellett.

Ez nem is volt annyira meglepő, az már annál inkább, hogy két csuszka is hordta rendszeresen a magot. Az elmúlt években csak az etetős szezon közepén, végén jelentek meg. Örömmel láttam, hogy már most az etetőre járnak.

Azonban még jobban örültem annak a közép fakopáncsnak, ami minden teketória nélkül az etető tálcában landolt. Mint aki már hetek, de legalábbis napok óta idejárna szemezgetni, úgy viselkedett.

A következő kellemes meglepetést egy őszapó csapat okozta. Az etető körül cserregtek, amúgy őszapósan, kíváncsian körberöpködték azt.

Teljesen elégedett voltam, hogy ilyen szépen sikerült a madáretetőt elindítani. Viszont nem csak a napraforgónak van vonzereje ez idő tájt. A cinegés kavalkádot léprigó rebbentette szét. Mint a legutóbbi alkalommal, most is előre szólt. Cserrentett egyet a közeli fák tetejéről, a következő pillanatban pedig már ott állt előttem. Szép tiszta környezetben mutatta magát, mielőtt leszállt a vízhez.

De ezúttal nem egyedül érkezett. Az itató hozzám közelebb eső részén egy másik egyed is leszállt.

Örültem, hogy megint találkozhattam a fagyöngypusztítóval. Miután elrepültek, a terep ismét a cinegéké lett. Kisvártatva azonban újabb meglepetés ért. A víz mellett apró madárka tűnt fel. Teljesen váratlanul érkezett, egyszer csak ott volt. A nagy termetű léprigó után nagyon meglepő volt a parányi ökörszem látványa. De amilyen kicsi, olyan gyors is. Végig ugrált az itató szélén, hogy teljesen lehetetlen helyen fürdeni kezdjen.

A nap szenzációja viszont még csak ezután következett. A madáritatót rejtő völgyben lassan már egy hónapja izgalmas hangokat hallani. Szinte egész nap, panaszosan csengő, hüppögő hangok hallatszanak hol innen, hol onnan. A hangok gazdáit már a tél szele hozta. Süvöltők érkeztek a környékre. Az erdőben sok virágos kőris található, annak a termését fogyasztják előszeretettel. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy számos madarászélmény fűz ezekhez a szép, de mégis szerény madarakhoz, akik téli vendégként minden évben feltűnnek. Nos, mikor először meghallottam őket, egyből megfordult a fejemben, hogy a madáritatón jó eséllyel le tudnám őket fényképezni. Többször meg is próbáltam, de valahogy soha nem sikerült a találkozó. Ezúttal azonban a szerencse mellém állt. Az ismerős "hiüp" egyszer a szokottnál közelebbről hallatszott. Hátborzongató volt. Tudtam, hogy nagyon közel van a madár. És nem tévedtem. A következő pillanatban alig 1,5 m-re felült az itató szélére.

A rég áhított madár ott állt előttem. Szépen peckesen, ahogy egy hím süvöltőhöz illik. Kicsit várt, majd még közelebb ugrálva ivott pár kortyot.

Nehéz lenne leírni az élményt, talán annyi elég, hogy szép volt! A süvöltő távozása után egy nem kevésbé markáns madárral fejeztem be a napot. Meggyvágók érkeztek. Régen találkoztam már velük is.

Micsoda nap! Egy nagyon jó kezdete az etetős, és egyben egy nagyon szép befejezése az idei madáritatós szezonnak. Kívánni sem lehetne jobbat!


Pécs, 2012. november 27.

Léprigó

Úgy tűnik, hogy a madáritató ebben az esős időben is tud meglepetéseket okozni. Az elmúlt hetekben nem volt időm foglalkozni vele, csak sejthettem, hogy mi történik ilyenkor a les körül. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint így, az ősz végén is zajlik az élet a madáritató mellett. Nem volt ez másképp ezúttal sem. Az ősz egyik jellemzője, hogy a cinegék ilyenkor már csapatostul járják az erdőt. Több csapat is elhaladt a les mellett. Egy-egy madár néha kivált a többiek közül, hogy igyon egy kortyot, aztán gyorsan a csapat után repüljön. A fák még tartják sárguló lombjukat, szép hátteret adtak a fényképező előtt landoló barátcinegének.

Persze az őszi hangulat már a víz mellett is jelen van. A lassan hulló levelek beborítják az itatót.

A lesfotózásnak megvan az a varázsa, hogy az ember megszűnik embernek lenni. A környék történései, hangjai, rezdülései mind bejutnak a kunyhóba, de emberi mivoltunk rejtve marad. Valóban olyan érzés, mintha egybeolvadnánk a természettel. A közeli fákon dolgozó fekete harkály látványa, a magasban elhúzó daru csapat hangja, a makkot hordó szajkók recsegése, a hulló falevelek neszezése együtt olyan élményt adnak, amit csak a lesben ülve tapasztalhatunk meg. Évek óta kísér ebben az időszakban a léprigók cserregése is. A fagyöngy termését kedvelő madarak csemegézni járnak rá a már érett bogyókra. Persze a természetben semmi sincs véletlenül. A fagyöngy is várja a léprigót, hogy rábízza szaporodásának zálogát. A fagyöngy terméséből a madár csak a húst emészti meg, az ellenálló mag áthalad a tápcsatornáján, hogy a másik oldalon kipottyanva gyökeret verhessen az új nemzedék. Na ezeket a nyomokat, az elpottyantott magokat, fedeztem fel már az elmúlt ősszel is az itató mellett. Egyértelmű volt a jel, léprigók jártak a vízre. Akkor elkerültük egymást, de úgy látszik, hogy ez az év meghozta nekem a léprigót is. Cserregése előre jelezte érkezését, így nem ért felkészületlenül.

Hosszasan ivott, mielőtt újra az öreg cseres fagyöngyeihez repült. Szép pillanat volt.


Pécs, 2012. november 14.