vörös gém

Lila köd ...

... hömpölyög a víz fölött. Messze még a napkelte, de a színjáték már elkezdődött. A párából kibontakozó alakokból récék formálódnak.

A hímek zaklatása elől a tojó barátréce a beülőre menekül.

Szép a lila körítés, de gyorsan változnak a fényviszonyok, az égbolt egyre világosabb, a lila szín is szökőben.

A felbukkanó vöcsök tollrázása már-már szürkének hat.

De szerencsére a színtelenség rövid életű, a nádfal szélében gubbasztó vörös gém előtt már halvány színt kap a hullámzó pára,

és a víz alól előttünk felbukkanó vöcsök hátán mintha már megcsillanna a fény.

Igen-igen, a napkorong is kibújt már a nádas fölé, és a gém hamar narancsba öltözik.

Megunhatatlan a látvány, a tavat befedi a narancsos párapaplan. A barátrécék szerencsére a közelben maradtak, most ők adják a fő témát. A hímek a legaktívabbak,

a vízre lapulva, nyújtott nyakkal kergetik a tojókat.

Ha az egyikük megpihen, már jön is egy közeli hím, hogy megkörnyékezze.

Ennek köszönhetően a tojók a közelebbi beülőre is felülnek, végre néhány közeli felvétel is sikerült a gőzőlgő levesben.

De már fordul is a hím a háta mögött,

és folytatódik a kergetőzés.

Akárcsak a másik oldalon. A vöcskök között is feszült lett a helyzet, volt víztaposás és vízisí egyaránt.

Lassan a narancsos árnyalatok is fakulni kezdtek, a hajnali színjáték a végéhez közeledett. A prímet ma reggel a barátrécék vitték, de a végére azért maradt még egy mozzanat a szárnyakból és vízcseppekből.


Pécs, 2020. április 26.

Zavartalan naplemente ígérkezik, ...

... a tó felé vettük az irányt. Már a partról látszott, hogy mozgalmas délután elé nézünk, bizakodva vackoltunk be hát a tutajra... Magasan járt még a nap, mikor a nádas szélén, tőlünk oldalvást, nyári lúd család tűnik fel. Legalább négy, fiókákat vezetgető párt láttunk a napokban, de mindig távol, a nádszegély takarásában mozogtak. Nem álhattam tovább, legalább egy kép legyen már róluk. Persze megint eloldalogtak a les mögé. Na majd egyszer... :)

Nem úgy a szárcsák. Egymást rohamozva rendszeresen előttünk futottak el.

A récék is most mintha közelebb lennének, egy-egy barátréce tűrhető távolságba került,

és talán a mindig óvatos tőkések is mintha egy hajszálnyival errébb lennének.

A vízityúkokkal nincs ilyen gond, folyton a les közelében pruttyognak a nádasban, és olykor, ha szerencsénk van, elöl kerülnek ki, nem pedig mögöttünk.

A vízen már csak így megy ez. Folyton a távolságot latolgatjuk... Az odébb pihenő barátrécék közé kis csapat üstökösréce csobban. Gácsérok. Persze megint a határon.

Szerencsére az egyikük felénk indul. Micsoda színei vannak!

Bíztam benne, hogy a többi is követi, hát nem. Egyikük megiramodott, és vitte a harmadikat is.

A récék elhúzódtak, és a távolabb mozgó kanalas récék sem jöttek közelebb, hiába szugeráltam őket. A délután a vöcskökkel folytatódott. Egy rövidke tollászkodás erejéig időztek előttünk. Már nem olyan aktívak, mint pár hete, minden bizonnyal a költéssel vannak elfoglalva.

Estére a szárcsák is lenyugodtak, kergetőzés helyett tollászkodással telt az idő.

A napot pedig egy vörős gém zárta. A szemközti nádfalban settenkedett be elénk. Meg kellett állapítanom, hogy a nászruhás vörös gém nagyon szép madár. Na majd legközelebb tisztább környezetben is megnézzük...


Pécs, 2020. április 19.

Délután az iszapon

A partraszállási akció meglepően jó eredménnyel zárult, így addig üsd míg meleg alapon, hamarosan ismét a délutáni, kellemesen meleg, puha iszapon feküdtem. A rovarok után szaladgáló barázdabillegetőket figyeltem. Két fiatal madár volt. Ha más nincs a porondon, rájuk azért általában lehet számítani.

Most szerencsére hamar akadt más társaság is. Billegetőcankó közeledett.

De nem csak úgy elszaladt a lessátor mellett, mint ahogy az sokszor történni szokott, hanem közvetlenül előttem mutatta magát a szép délutáni napsütésben.

A cankó belépdelt a sátor takarásába, nem tudtam tovább követni. Azonban kicsit távolabb újabb alak tűnt fel az iszappad és a víz határán. Nem partimadár volt. Egy réce közeledett. Már pár napja kiszúrtam őket. Csak eddig jó messzire kikerülték a lest. Most azonban ez a példány egyenesen felém tartott. Egy csörgő réce volt.

Jó előre ráállítottam az objektívet, ez egy nagyon éber, óvatos madár, a legkisebb óvatlan mozdulat is elriaszthatja. A csörgő azonban látszólag rá sem hederített a sátorra. Csőrével folyamatosan a híg iszapot szűrte, és szinte hason csúszva tolta magát előre. Már nagyon közel volt, teljesen kitöltötte a képmezőt.

Nem mertem visszahúznia zoomot, biztosan elriasztottam volna. Így nem maradt más, mint erősen koncentráltam a vízszintre, hiszen itt utólagos vágásra már nem lett volna lehetőség. És reménykedtem, hogy a madár minden alkatrésze bent marad a keretben.

Még soha nem láttam ilyen közelről ezt a madarat, még nem is fotóztam soha, így ez még fokozta is az izgalmakat. A távolról egyszínű barnának látszó récén gyönyörűen kirajzolódott a finom mintázat, és a néha elővillanó zöld szárnytükör. Remek volt. A madár ébersége vetett véget a varázslatos pillanatoknak. Felfigyelt a fényképező hangjára, és igaz nem riadtan, de határozottan rácsúszott a vízre, és kiúszott a látótérből.

Persze utánafordultam, a zöld környezetben talán még szebb volt. A réce elment, de jött helyette egy kis kócsag. Már azt lehet mondani, hogy menetrendszerűen. Most a műsor egy tollászkodással kezdődött.

Majd mozgalmas halászattal folytatódott.

Nem tudom, hogy ez egyedi vérmérséklettől függ-e, de egyik-másik kis kócsag a rárepülős technikát alkalmazza halfogás közben. Néhány szárnycsapással rárepül a zsákmányra, amit rekedt kiáltással kísér.

Többször visszatért, és majd mindig sikeres is volt. Sorban emelte ki a halakat a vízből,

nem ritkán némi zöldséggel együtt.

Minden esetre a rárepülős technikát többször is volt alkalmam megfigyelni, és néhányszor sikerült is lefotózni.

A kis kócsag halászatának szüneteit kitöltötte egy vízityúk érkezése,

és a billegetőcankó újbóli feltűnése. Most talán még közelebb jött, mint az előbb.

De a legnagyobb izgalmat egy sárszalonka megjelenése okozta. Már messziről kiszúrtam, hogy felém tart. Jó sokáig eltartott, míg a közelbe ért, de nagyon bizakodó voltam, mert olyan környezetben mozgott, ami nekem is nagyon tetszett. A sekély vízben táplálkozott, és mivel most a nádas volt a háttér, gyönyörű zöld volt körülötte minden. Ilyet szeretnék! Már csak a szalonkának kell közelebb érnie. Néhány kockát már azért rálőttem, de milyen jól tettem, mert ezen a ponton a madár megállt.

Nem gondolnám, hogy megijedt, egyszerűen megfordult, és ugyanabban a lassú tempóban táplálkozva visszasétált, amerről jött. Majd olyan jó húsz méterre megtörtént, amiről csak álmodoztam. Mint az énekesmadarak a madáritatóban olyan fürdőzésbe kezdett. Önfeledten pancsolt a sekély vízben. Gyönyörű volt a látvány az objektíven keresztül, ám sírni tudtam volna a tehetetlenségtől, hogy ez nem közelebb történik. De ez még nem volt minden. Ezek után a szalonka kisétált az iszapra, és vagy tíz percen keresztül tollászkodott. Az élmény fantasztikus volt, ilyet még élőben nem láttam, de a távolság miatt sajnos fotó nélkül ért véget. Örültem, hogy láthattam ilyet, de bosszús is voltam, hogy nem tudtam fotózni. De hát ilyen is van kérem szépen. Hasonló gondolatok közepette néztem körül, van-e valami a láthatáron. Semmi. Azaz valami mintha balra, a gyékénysávban mozdult volna. Hű, a vörös gém.

Nahát itt a koma ismét. Ez nagyszerű. Ám most nem mutatkozott nyíltan, bent leselkedett a takarásban. A vörös gém halászati stratégiája szöges ellentéte a kis kócsagénak. A vörös gém hosszú percekig állt mozdulatlanul, mire egy-egy halat kikapott a vízből. Utána lassú léptekkel továbbsétált a növényzet takarásában. Sokszor csak a csőrét láttam kikandikálni.

Ahogy figyeltem a bujkáló madarat, feltűnt valami. Rájöttem, hogy miért vörös a vörös gém. A tollazatának színe gyakorlatilag megegyezik az elszáradt gyékénylevelek színével. Beállva közéjük teljesen észrevehetetlen. Tökéletes kapcsolat az élőhely és a madár között. A gém vagy fél órai rejtőzködés után végre kiért egy nyíltabb részre, ahol még halászott is a kedvemért.

De egy-két vízbecsapás után vissza is sétált a takarásba. Micsoda madár! És micsoda élmények megint. Jó délután volt.


Pécs, 2015. augusztus 26.

Pörgős délután meglepetésvendéggel

Az üstökös gémes kaland nagyon feltöltött. Jó élmény volt. De a nem várt találkozás mellett más információ birtokába is jutottam. A várakozás alatt feltűnt, hogy az öböl sekély részén, az iszappad szegélyében sárszalonkák mozogtak. A kedvenc madarak között is előkelő helyet foglal el ez a faj. Nagyon szeretem. Így már akkor el is határoztam, hogy a következő fotózás során megpróbálok a a tutajjal a közelükbe férkőzni. Ezért miután az üstökös gém magamra hagyott, és kikászálódtam a lesből, már akkor a megfelelő helyre navigáltam kis úszó készségemet. Pár napra rá a már elviselhetetlenné váló kánikulát lezáró hidegfront egy délutáni lesre is alkalmat adott. A lessátor alatt így már nem volt szauna, bátran vállalkoztam a délutáni-esti fényképezésre. Az érkezésemet hamar elfeledték a madarak, negyed óra múlva már tucatnyi kis kócsag halászott a vízen.

Nagyon kemények voltak még a fények, de az egymás után érkező, leszálló madarak mozdulatait nem akartam, kihagyni.

Persze először csak tisztes távolban mozogtak. Nem baj, addig a nádszegélyben felbukkanó kis vöcskökkel próbálkoztam.

Szerencsére aztán hamar beindult a nagyüzem. A kis kócsagok egyre közelebb kerültek.

Nagy volt a nyüzsgés, mindig volt olyan madár, ami megfelelő távolságban halászgatott.

Nem hagytak unatkozni, volt fotótéma bőven.

A helyzet kísértetiesen kezdett hasonlítani, a nyár eleji nagy kócsagos esetre, amikor is a nagy kócsag a tutaj közvetlen közelében halászgatott. Mivel a tutajt most is körbevette a víz, a kis kócsagok is mindenhonnan érkeztek. Nem csak elölről közeledtek, hanem a les mögül, mellől is feltűntek. Sokszor egészen váratlanul, és egészen közel.

Na ez az, amit sosem fogok megunni. Ezért érdemes az egészet csinálni. Testközelen lenni velük, és így figyelni a halászatukat. Hallani a hangokat, látni a vízbe csapó csőrt, és hallani, ahogy a fröccsenő víz a les oldalára csapódik. Fantasztikus volt a látvány, az érzés most is.

Kis kócsagok közel és kicsit távolabb is, szép zöld környezetben mozognak. Termékeny a délután, az biztos.

A kis kócsagok kicsit eltávolodtak, jut időm kicsit a bámészkodásra. Jó egybeolvadni a természettel, vagy legalábbis azt hinni, hogy az ember számára is lehetséges ez. Ekkor megtörtént a váratlan, ám egy kicsit mégis várt dolog. A les melletti iszapcsíkon, amivel párhuzamosan állt a tutaj, feltűnt két láb. Nem több, mint egy méterre tőlem. Mást elsőre nem is láttam, csak pár lépés után derült ki, hogy a lábakhoz test is tartozik, amit bizony vörös tollak borítottak. Bizony-bizony, vörös gém sétált el mellettem. Mozdulni sem mertem, nehogy kiszúrjon. Amint pár lépést eltávolodott, az objektívvel, amilyen lassan csak lehetett ráfordultam. Addigra már megfelelő távolságba is ért, hogy egyáltalán beleférjen a képbe.

Elképesztő! Néhány vörös gém egész évben jelen van a tavon, abban reménykedtem, hogy csak idő kérdése lesz, és elém kerül egyikük, csak ki kell várni. Hát most megtörtént. Szép nyugodtan sétálgatott, majd az iszapról átlábalt a mélyebb vízen keresztül a nádszegélybe. Olyan hosszú volt a nyaka, alig fért a képmezőbe.

A vörös gém eltűnt a nádszegélyben. Ha bementél pajtás, ki is kell jönnöd, gondoltam, így feszülten vártam, mikor fog ez megtörténni. Nagyjából tíz perc múlva madaram kidugta a fejét a nád közül. Gyors léptekkel előlépett, és belecsapott a vízbe.

Majdnem eltűnt a víz alatt, épphogy a szárnya látszott csak. Sikeres volt a halászat. Zsákmánnyal a csőrében bukkant fel a víz alól.

Micsoda produkció, kérem szépen! El vagyok kényeztetve. A gém elnyelte a halat, majd néhány határozott mozdulattal kilépett a nyílt részre.

Ott pedig egy alapos tollrázás következett. Tudom, hogy ritka pillanatok ezek, ezért minden mozdulat a memóriakártyára kerül.

Futkos a hátamon a hideg, és csodálkozva nézem mi történik előttem. A gém újra halászni kezd.

Ezúttal azonban nem jár sikerrel, üres marad a csőre.

Lehet, hogy ez miatt, lehet hogy nem, de a következő pillanatban a vörös gém felugrott a levegőbe, és magamra hagyott.

Alig akarom elhinni, ez valóban megtörtént? Úgy néz ki, a fotók ott vannak a fényképezőben. Egy biztos, ez maga volt a csoda. :) Nem is nagyon érdekel már, hogy lesz-e még valami estig. Kicsit révülten, jól eső érzéssel bámulok ki a lesből. Ám a nap végére történt még valami. Feltűnt, hogy az iszap és a víz határán sárszalonkák táplálkoznak. Jó messze voltak, és nem is nagyon mozdultak el. A gémes élmény után nem is vártam már. De úgy látszik, a mai napra ez még elő volt jegyezve. Jó fél óra múlva két sárszalonka szép lassan elkezdett közeledni. Az iszapot szurkálva egyre közelebb értek, már érdemes volt fotózni is őket.

Na, jó ötlet volt áttenni a lest. Itt van előttem a sárszalonka.

A nap már annyira alacsonyan járt, hogy a szalonkákat már nem érte napsütés. De a háttér nádasa még izzott az alkonyi fényben. Szépen mutatott az iszappadra felfutó szalonka mögött.

Remek, kedvenc madaram is megtisztelt ezen a nem mindennapi délutánon.


Pécs, 2015. augusztus 20.