odútelep

Odútelep

Cinegés odútelepemen kirepültek az első fészekalj fiókái. A legutóbbi ellenőrzéskor még fiókákkal tömött odúk mostanra üresen álltak már. A stabil mogyorós pelén kívül egy odúban történt még változás. Az idén februárban kihelyezett friss odúk egyikben széncinege pár kezdte meg másodköltését.

Sajnos úgy tűnik, idén a búbos cinegék elkerülnek. Bár az erdőben rendszeresen találkozok velük, az odúkat ezúttal nem vették igénybe.


Pécs, 2013. május 30.

Cseperedő fiókák

Kis pártfogoltjaimnál gyorsan telik az idő. A május eleji odúellenőrzésekor még tojásos fészekek már rendre fiókákat rejtenek. Hiába, ezek az apróságok gyorsan fejlődnek.

Az idén frissen kirakott odúk egyikét mostanra egy mogyorós pele foglalta el. Örülök neki mindig, de kiismerni még nem tudtam. Folyton másik odúban bukkan fel, többen is fészket rak, aztán nem használja, és egy teljesen másikban találom meg ismét. 

A kiskertünk albérlőinél is változás történt. A fiókák hamarosan elérik teljes fejlettségüket, és elhagyják a fészekodút.


Pécs, 2013. május 16.

Odútelep

Két hét is eltelt a legutóbbi odúellenőrzés óta, itt volt az ideje, hogy körülnézzek, hogyan haladnak a költések. Tulajdonképpen a vártnak megfelelően. Az első vizit alkalmával még befejezetlen fészkekben mostanra már számos tojás lapult. Illetve a korábban mogyorós pelét rejtő odúban is cinege tojásokat találtam.

Egy odúban pedig a kotló madarat is sikerült meglepni. Az óvatos odúnyitást sokszor eltűrik a tojásokat melengető szülők. A lassú mozdulatok nem zavarják le a fészekről.

A kerti albérlőnknél is haladnak a dolgok. Immár tanúi lehettünk, hogy a barátcinegék hogyan is kezdik meg életüket. Az odúban már frissen kikelt fiókákat is láthattunk.

Persze nem csak a cinegés odúkat ellenőriztem. Sorra kerültek a búbos banka számára kihelyezett odúk is. Ezeket a faj igényei szerint, nyílt, gyepes területre raktam. Az igaz, hogy van pár más madárfaj, amik konkurensei lehetnek a bankának, de arra mégsem számítottam, hogy az egyik nagy odút is széncinege foglalja el. A cinege méretéhez képest hatalmas odút szépen belakta a pár, és immár 10 tojáson kotlott a tojó. 


Pécs, 2013. május 3.

A mi barátunk

Pár évvel ezelőtt lett egy kertünk. Amolyan kapirgálós, bográcsozós, diófán hintázós kiskert. Újdonsült kertészként első dolgom volt, hogy a diófára egy fészekodút raktam, a biológiai növényvédelem jegyében. Az odú persze az elmúlt két-három év alatt üresen állt. Most azonban nagy változások történtek. Épp a vetőmagok földbejuttatásán fáradoztunk, amikor az odú mellett apró madárka jelent meg, és izgatottan forgolódott. Nem volt kétséges, hogy miattunk ilyen ideges, amiért az odú közelében motozunk. Úgy tűnt, valamiért fontos számára. És láss csodát, az odú tényleg kincset rejtett. 10 szép tojás lapult a csinos kis fészekcsészében. Az albérlőnk egy barátcinege pár lett. 


Pécs, 2013. április 20.

Dolgos tavasz

A márciusi bolondos időjárás kicsit felborította a megszokott tavaszi menetrendet. Az ilyenkor szokásos teendők így április első felére összecsúsztak. Hirtelen sok lett a tennivaló. A sasok már javában fiókáikat nevelik, a fekete gólyák újra elfoglalták régi fészkeiket. Az ő zavartalan költésük biztosítása mindig az első feladatok között szerepel. 
A templomtornyok rejtett zugaiban is megindult valami. A gyöngybagoly költőládák ellenőrzése is időszerűvé vált. Az egyik ládát évek óta macskabagoly lakja. Nála már fiókák vannak.

A pelyhes apróságok körül rengeteg volt a zsákmányállat. Látszik a szülők szorgossága. A macskabagoly költőláda jó tükörképe a környék apró állatvilágának. Nagy pele, mogyorós pele, erdei egerek, vörösbegy, és rengeteg más énekesmadár toll volt most is terítéken.

Harmadik körben pedig eljött a cinegés odútelep ellenőrzésének ideje is. A 20 odúból 7-ben mutatkozik annak a jele, hogy benne költés várható. A többségben még csak fészekkezdemények voltak, egyben azonban már két tojás is lapult a fészekcsésze mélyén.

Egy odú pedig kisemlős fészkét rejtette. Az odúba betekintve egy mogyorós pele nézett vissza rám. Örülök neki is, hiszen védett fajról van szó. Másrészt ki tudna ellenállni az ilyen nagy fekete szemeknek! :)


Pécs, 2013. április 18.

Kora tavaszi történések

A március eleje legtöbbször a téli lesek bontásával, a madáritató helyrepofozásával, az év közbeni projektek előkészítésével szokott telni. Ez ebben az évben sem történt másként. Volt dolgom bőven, mert új feladatom is adódott. Az internetnek köszönhetően az utóbbi években számos olyan ismerősre tettem szert, akik hasonló gondolkodásúak, mint én. Így történt, hogy a jószerencse, és a közös fotós hobbi összehozott Bánhelyi Józsival. Józsi egyszer azzal keresett meg, hogy megtámogatna néhány madárodúval. Szívesen vettem a felajánlást, mert odúból mindig szűkében vagyok. A dolog vége az lett, hogy Józsi február végén meglátogatott egy megrakott autónyi odúval, amiért ez úton is ezer köszönet! Ennek köszönhetően elkezdhettem tervezni. Első körben a búbos cinegés odútelep kibővült. Idén tavasszal már húsz odú várja a fészkelni vágyó cinegéket. Ráadásul idén létre jöhet a második cinegés odútelep is, egy hasonló élőhelyen, szintén a Ny-Mecsekben.

Másodszor megnövekedett az esélyem, hogy végre valahára búbos bankát is fotózzak. Józsi segítségével hétre nőtt a bankák számára kihelyezett odúk száma.

Aztán lépéseket tettem, hogy közelebbi ismeretséget kössek a füleskuvikokkal is. Négy odú került ki a számukra megfelelő élőhelyre.

A nagy munka közben azért néha elcsábultam, mert a tavasz rohamléptekkel halad. Már a csillagvirágok is nyílnak a Mecsek völgyeiben.


Pécs, 2013. március 13.

Odútelep

Kis pártfogoltjaim az odútelepen elérték a megfelelő kort a gyűrűzéshez. Szeretnénk a legpontosabban nyomon követni a búbos cinegék életét, ezért nagyon fontos, hogy az összes kirepülő fióka gyűrűt kapjon. Így információt kaphatunk majd talán arról, hogy az itt kikelt fiókák hol keresnek maguknak élőhelyet. A második fészekaljban öt fióka kelt, és mind az öt pár napon belül el is hagyja az odút.

De, hogy teljes legyen a kép, a fiókák mellett az öreg madarak is jelölést kaptak. Ez azért fontos, mert a következő években is számítunk költésre ebben a revírben. A gyűrűzés segítségével pedig megtudhatjuk, hogy vajon a mostani pár marad-e ezen az élőhelyen. De ez még a jövő zenéje. Egyenlőre örülök, hogy ez a költési szezon ilyen jól zárult.


Pécs, 2012. június 13.

Odútelep

Cinegés odútelepem soron következő ellenőrzésére érkeztem a fenyvesbe. Az eltelt pár hét elég volt arra, hogy az első fészekalj fiókái kirepüljenek, és az odúkban elkezdődjön a második költés. A kék cinegéknél ugyan még nem, de a széncinegés odúkból kettőben már a fiókák helyett újra tojásokat találtam, míg egyben kirepülés előtt álló fiókák lapultak, szorosan egymás mellett.

A búbos cinegéknél is örömteli változás volt. A hatos odúból kirepültek a fiókák. Helyettük csak a letaposott fészekanyagot találtam. Kicsit szomorúan konstatáltam a helyzetet, mert azért titkon reméltem, hogy második költés is lesz. Viszont rossz kedvem egyből elszállt, mikor az ötös számú odút leemeltem a helyéről. Ugyanis az odú berepülőnyílásán egy búbos cinege kukucskált ki, majd amikor a tetőt leemeltem, nem tetszésének hangot adva repült ki a szomszédos fára. Az odú alján öt tojás lapult. Kis pártfogoltjaim az előző odúból átköltöztek a szomszédos, üresen álló odúba, hogy a másodköltés fészekalját ott neveljék fel.

Gyorsan távoztam a helyszínről, hogy minél rövidebb ideig zavarjam őket. Most újabb két hét izgulás következik, hogy ez a fészekalj is szerencsésen kirepüljön. Madarász olvasóim talán értékelik az alábbi kis összehasonlító képet. Az érdekesség kedvéért egymás mellé tettem a három cinege faj tojásait, amiket kis odútelepem eddig produkált. Balról jobbra búbos cinege, kék cinege, széncinege. A fészeképítési különbségek és a tojások mintázatbeli eltérései is jól megfigyelhetők.

Végül a mogyorós pele is előkerült. Szép kis fészket épített magának a biztonságot nyújtó odúba.


Pécs, 2012. május 21.

Odútelep

Váratlan izgalmakat hozott a legutóbbi odútelep ellenőrzés. Az egész apropója tulajdonképpen az volt, hogy Dénes éves madarászlistáján még nem szerepelt búbos cinege megfigyelés. Gondoltam ezen ne múljon, úgyis aktuális már az újabb odúellenőrzés, és mivel a fenyvesben elő szokott kerülni a búbos cinege, hát nagy esély volt a megfigyelésre is. Bevettük hát magunkat a fenyvesbe, hogy sorra járjuk az odúkat. Rögtön az első odú apró meglepetéssel szolgált. A korábbi ellenőrzéskor már tojások lapultak az odú mélyén, amiket én széncinege tojásokként azonosítottam. Most viszont jöttünkre, az odú nyílásán egy kék cinege kukucskált ki. Az odút felnyitva pedig egy frissen kikelt fiókát találtunk a többi tojás között. Lám mindig tanul az ember. A kék és széncinege tojások meglehetősen hasonlóak.

A következő odúban széncinege kotlott. Nem zavarta túlságosan, hogy megnyílik a lakása teteje, szépen megvárta, míg lefényképezzük, és finoman visszahelyezzük a fa oldalára. Ha jól láttam, már ő is kis fiókákat takargatott.

Még két odúban voltak tojások az előző ellenőrzéskor, itt már nagyobbacska fiókák ültek szorosan a fészekben.

Miután mindegyiket megszámoltuk, ismerős hangra lettünk figyelmesek. A fák tetején búbos cinege szólt. Rövid várakozás után meg is láttuk. Na, megvan Dénesnek a megfigyelés! Ám ahogy jobban nézzük, a csőrében rovarokat tartott, és azokkal ugrált fáról-fára. A jelenet csak egyet jelenthet. Etetni megy. Tehát valahol fészke van. Miközben a következő odúhoz sétáltunk, azon tanakodtunk, hogy vajon hol rejtőzhet a fészek, melyik fán lehet az odúja, vagy esetleg búbos cinege szokás szerint valami tuskó mellé fészkelt le a földre? A 6-os odút csak rutinszerűen veszem le, hiszen a múltkor üres volt. Amikor viszont a tetejét levettem, hirtelen gyermeki izgalom lett úrrá rajtam. Az odúban fészek volt, és a fészekben fekete-fehér csíkos fiókák lapultak. BÚBOS CINEGE! Beleköltött az odúba! Nem is tudom leírni, hogy mit éreztem. 2010 őszén találtam meg a búbos cinegéket ebben az eldugott kis erdőben. A rá következő télen hatalmas siker volt számomra, hogy egy példányt sikerült az etetőre szoktatni, és addig álmaimban sem remélt képeket sikerült készíteni róla. A következő ötlet az odútelep volt. Az erdőbe kihelyezett kis odúteleppel kísérletet tettem arra, hogy a búbos cinegét költésre bírjam. Bár ez akkor az odúkkal nem sikerült, a madár mégis költött a fenyvesben, amit egy fiókáit etető öreg madár megfigyelésével bizonyítottam. Első fészkelési adat Baranya megyéből, nagy szám volt. És most pedig a számukra kihelyezett odúk közül az egyiket elfoglalták, és sikeresen költöttek is benne. Bezárult a kör. Madarászként nem is kívánhatnék többet! Talán csak egy másodköltést! :) Dénes pedig a megfigyelése mellé még 7 búbos cinege fiókát is meggyűrűzött.

Fantasztikus nap! A végszót viszont egy újabb újdonság jelentette. Az utolsó odúk egyikében mogyorós pelét találtunk. Gyakori lakója az odútelepeknek, örültem, hogy itt is megtaláltuk.


Pécs, 2012. május 4.

Ahány ház, annyi szokás

Ideje volt már, hogy kis odútelepemet leellenőrizzem. A fő cél, hogy a búbos cinegét becsábítsam az egyik odúba, ugyan nem sikerült a tavalyi évben, de mivel a költését végül is sikerült bizonyítani (Baranya megyében először), elégedett voltam. Azt már tudom, hogy ezt a fajt nehéz megtelepíteni mesterséges odúban, de ki tudja mit hoz a jövő. Szóval sorra végignéztem az odúkat. Az elmúlt évben kettőt foglaltak el széncinegék, most is erre számítottam. Április második felében már tojásoknak kell lenniük. Így is lett. Négy odúban találtam fészket, mindegyik tojásokkal tele. Egyből feltűnt viszont a fészekanyagok különbözősége. A fészekalap mindenhol moha volt, viszont a körítés eltérő. Az egymástól nem túl távoli odúkat eltérő ízléssel rendezték be. Egyből ez jutott eszembe, ahány ház, annyi szokás.

A négy odúból kettőben még nem kotlott a madár. Széncinegééknél az a szokás, hogy csak akkor kezdenek el a kotlani a tojásokon, ha már teljes a fészekalj. Amíg ezt nem érik el, a tojások betakargatva maradnak a fészekcsészében. Kettőben már kotlott a madár. Ilyenkor, ha óvatosan nyitjuk ki az odú fedelét, előfordul, hogy a fészken ülő szülő nem száll le a tojásokról. Egy esetben most nekem is szerencsém volt.

Azért a nap nem telt el búbos cinege nélkül. A odúellenőrzés közben sikerült egy példányt megfigyelni a fenyvesben. Jó jel így a költési időszak közepén!


Pécs, 2012. április 19.