kormos légykapó

A mókus és a küllő

Száraz az idő, na meg meleg. Mondanom sem kell, hogy nincs már pocsolya az erdőben, így a madáritató forgalma várhatóan fellendül. Így van ez már szinte minden évben ilyenkor. Gondoltam is a fotózásra, de csak vízhordásra futotta az időmből. Az egyik ilyen alkalommal azonban történt valami, ami megadta a kellő lökést. Miközben a medence mellett motoztam, zördült az avar, és a leskunyhó melletti fatörzsön megjelent egy mókus. Persze azonnal észrevett, és már ott se volt. Csak hangos riasztását hallottam, miközben eltűnt az erdőben. Tíz éve is már hogy madáritatóval foglalkozom, és azóta várom, hogy mókus kerüljön itt lencsevégre. Mindezidáig hiába. Talán most sikerülhet, ha az aszály a vízhez szoktatta. Egyből lett egy kis szabadidőm, hogy utánajárjak a dolognak. :) Pár nappal később egy délelőttöt rá is szántam. Eleinte nem történt semmi extra. Pár cinege mozgott csak a víz mellett. Az első kockát egy tojó kormos légykapó kapta.

Ritka vendég errefelé, de hát vonulás van, bármi előkerülhet. A légykapó hamar távozott, de nem hagyott egyedül. A fák közül zöld küllő kiabált hangosan, majd pár pillanat múlva előttem landolt.

Hű, nagyon megörültem neki, egy fiatal, átszineződő példány volt. Bár a jelenléte folyamatos a környéken, ritkán volt szerencsém hozzá. Sokáig előttem volt. Hol a földön keresgélt, hol az itató körüli ágakat vizsgálta át. Készült róla pár kép.

  

  

Jaj de jó volt. A küllő távozása után örömmel néztem vissza a képeket. Egy darabig úgysem történt semmi érdemleges. Csak a gyíkok futkároztak időnként a víz melletti rönkön.

Épp egy szajkó ücsörgött a medence szélén,

amikor ismerősen megzörrent az avar, és az itató melletti rönkön megjelent a mókus.

Mindössze 1,5 méterre volt, így miközben ivott, csak portréra volt lehetőség, de végeredményben elégedett voltam. :)


Pécs, 2020. szeptember 15.