őszi füzértekercs

Mostanában a Mecsekben - Őszi füzértekercs

Vége felé közeledik a virágkalendárium. Fantasztikus év volt, kész orchideadömping. Számomra új fajok, új lelőhelyek kerültek elő. Persze nem értem oda mindenhova, de így is nagyon szép volt. Ugyanilyen szép a zárás is, a Ny-Mecsekben évek óta keresett őszi füzértekercs személyében.

  

A füzértekercs egészen csenevész kis növény. Ha nagyra nő, akkor is mindössze húsz centi. Alig látszik ki a környező növényzetből. De ha közel hajolunk, csodát láthatunk, mintha cukorból lenne.

  


Pécs, 2014. szeptember 8.

Szeptemberi virágszálak

Három éve kezdtem bele abba gyűjtőmunkába, aminek a célja egy képanyag a Baranyában található védett növényekről. A feladat nagyobb, mint elsőre gondoltam. A "sztárnövényeket" hamar le is fényképeztem, hiszen azokat amúgy is minden évben meglátogattam. A nehézséget azok a növények jelentik, amik ugyan a szakirodalomban fellelhetők, de pontos helyüket keresni kell. Most már látom, hogy még legalább egy de lehet, hogy két virágzási szezon is eltelik mire a teljes sor, ami több, mint 150 növényfajt jelent, összeáll. Mindenesetre újabb 2 szépség áll be a sorba. Az egyik egy orchidea, amely ugyan csenevész méretű, de, ha lehajolunk hozzá, egyből előtűnik páratlan szépsége. Ez a gyepek védett növénye az őszi fűzértekercs.

Második virágunk jóval feltűnőbb, szintén gyepekben nyílik a csillag őszirózsa.


Pécs, 2009. szeptember 29.