kék galamb

szajkók,

és a folyton perlekedő csuszkák nélkül.

Galambok is beesnek időnként, a gyakoribb örvös,

és szerencsére a ritkább kék galamb is. Neki kimomdottan örültem.

Na de mint említettem, a harkályoké a főszerep, és ennek megfelelően a nagy fakopáncsok viszik a prímet. Van úgy, hogy egyszerre több is szeretne a víz mellé kerülni, és emiatt sok az összetűzés is közöttük, vagy legalábbis a fenyegetőzés.

A közép fakopáncsok is elkényeztetnek, és végre a portrék mellett egész alakos fotókra is lehetőségem nyílt.

A sztár azonban kétség kívül továbbra is a hamvas küllő. Nagyon élvezem a jelenlétét, és szerencsére a madár sem fukarkodik, nekem csak ki kell használni a lehetőséget.

A harkályok sokszor nagyon mókásan tudják megközelíteni a vizet. A medence oldalát képező farönkön addig oldalaznak lefelé, amíg el nem érik azt. Sokszor azt várja az ember, hogy mikor esnek bele. Mostani harkályom is így tett, szerencsére mindezt úgy, hogy felém nézett. :) A harkály után rigók jöttek. Először egy igen ideges fiatal madár. Talán ötször vagy hatszor is rárepült az itatóra, mire végre le mert szállni. Lehet, hogy először járt itt? Fölugrott a víz mellé, majd megint eltűnt, és ezt játszotta egy darabig. A végén azért csak kortyolt párat.

A fiatal rigó után egyből egy öreg hím érkezett. Lehet, hogy ez az előbbi madár a fiókája volt. Ő már magabiztos volt. egy kicsit meg is cibálta a mohámat. Szerencsére nem szedte szét a dekorációt. Akkor nagyon mérges lettem volna. :)

A rigók mindig visznek egy kis vidámságot a madáritató életébe. De az igazán megmosolyogtató jelenség mégiscsak a vörösbegy. A múltkor is láttam már egy fiatal példányt, most is jött egy. Sokáig bujkált a bokrokban. Persze nem tud csendben maradni, "cikk-cikk" hangja hamar elárulja. Eltelt egy kis idő, mire összeszedte a bátorságát, és végre megállt pár pillanatig.

Körbejárt minden lehetséges helyet az itató körül.

Fölszállt, leszállt, aztán végre kikötött a vízben.

Ott is ugrált, ki-be, de végül fürdött egyet, mielőtt végleg eltűnt volna a bokrosban.

A reggel következő szereplője egy vadgerle volt. Tulajdonképpen számítottam is rá. Így nem ért váratlanul a megjelenése.

A nap igazi meglepetése ezek után következett. Minden előjel nélkül, hirtelen két galamb landolt a medence szélén. Hirtelen csak arra koncentráltam, hogy ketten vannak, de aztán mint villámcsapár, jött a felismerés, kék galambok voltak.

A betyárját, csak éles legyen a fotó, ilyenkor nem szabad kapkodni, mert akkor biztos elszúrom. A madarak nyugodtak voltak, így jutott idő az alapos élességállításra. Sőt pár portré is készült.

Valamit sejthettek, mert fél percnyi várakozás után elrepültek. Talán a fényképező hangját hallották, vagy talán nekik is működött a hatodik érzékük, nem tudom. Mindenesetre én így is boldog voltam. Több szempontból is. Először fotózhattam ezt a nagyon szép, finom színezetű madarat. És az utóbbi években egyre ritkábban látok kék galambot, ezért külön öröm volt ez a találkozás. Szóval így történt. De nincs megállás. Hallottam több olyan madarat is a reggel folyamán a les körül, aminek a puszta gondolatától is rángatózni kezd a mutató ujjam. Van még miért kiülni, meg hát minden madárnak innia kell valamikor, előbb-utóbb majd csak találkozunk. :)