Esti kócsagparádé

Az egyik délután hazafelé a tavak mellett mentem el, hát megálltam egy félórára, hogy körülnézzek. Javában zajlik a lehalászás. Minden tó az iszapos fenekét mutatja, a víz vékony patakocskák formájában látszik csak a mederben, amik a zsilipeknél kis pocsolyákká egyesülnek. Az egyik tó befolyócsövénél szintén egy ilyen tócsa maradt meg, benne ezernyi apró hal. A tó lecsapolásakor itt rekedtek. Ahogy a halaktól nyüzsgő vizet figyelem, ismerős hang üti meg a fülem. Éles "ti-ti-ti" hangját hallatva egy jégmadár suhant alacsonyan az iszap felett, majd egy gyors fordulással a kis pocsolya fölé belógó gyékénylevelek egyikre ült. Vagy két méterrel felette voltam, volt is némi takarásom, így mozdulatlanul figyeltem a madarat. A fejével néhányszor bólintva figyelte a kishalaktól mozgó vizet, majd lecsapott, és egy hallal elrepült. Itt a jégmadár, hát itt a helyem nekem is! :) Két napra rá, vasárnap délután már a fotós felszereléssel a hátamon sétáltam a töltésen. Jégmadár, jövök! A kis pocsolyában még mindig rengeteg az apró hal. Kétségem sincs, a jegesnek is itt kell lenni. A terepet gyorsan előkészítem. A cél az lenne, hogy a gyékénylevélen ülő jégmadarat le tudjam fotózni. A szeptemberi lesek alkalmával többször megfigyeltem, hogy nagyon szívesen leselkedik a víz fölé behajló, hosszú, széles levelekről. Ezt a jelenetet akkor csak messziről tudtam fotózni, jó lenne, ha kicsit közelebbről is meg tudnám örökíteni. Szóval ennek megfelelően előkészültem, aztán bevackoltam magam a töltés alá, az onnan belógó növényzet közé. Annyira jó volt a takarásom, hogy az álcahálót csak magam elé kellett lógatnom. Az első óra csendes várakozással telt. A jégmadárnak nyoma sem volt. Az egyetlen szórakozásom egy guvat volt, ami a tőlem kb. 10 m-re lévő nádas szélében mozgott. Időnként kifutott a takarásból, a pocsolya széléig, ott kikapott egy halat, majd visszarohant a letört nád alá. Amikor ezt már vagy harmadszor tette meg, kezdtem bánni, hogy jégmadárra jöttem. Bár jól mulattam a guvaton, de fotózhatatlan szögben tette a dolgát. Ahogy a guvatot figyeltem, feltűnt még valami. A töltés és a nádas közötti csatornán kiláttam a tómederbe. A zsilip felé tartó kis patak mellett egy kócsag álldogált. Jó negyed órán át csak egymagában, aztán hirtelen társa is akadt, majd egyre-másra jöttek egymás után.

Na ezt már nem bírtam idegekkel. A jégmadár úgysem jött, így fogtam az álcahálót, oldalt kicsit megbontottam, és az objektívet a kócsagok felé irányítottam. Ahogy az objektíven keresztül felmértem a lehetőségeimet, nem voltam teljesen boldog. Belógó növényzet, magas perspektíva, szóval csupa zavaró tényező. De nem sokat foglalkoztam ezzel, a kócsagok egyre többen lettek. Pár perc alatt vagy 30-40 nagy kócsag és néhány szürke gém halászott a mederben visszamaradt kis csatornában. A nap már közel volt a horizonthoz, és gyönyörűen világította meg a landoló madarakat.   

Próbáltam minél több leszálló kócsagot elkapni, amikor hozzám közel, úgy 4-5 m-re kék folt villant. Gyorsan ráfókuszáltam, a jégmadár volt. Nem kellett neki az általam kihelyezett gyékénylevél, inkább a töltés oldalából belógó levelekre ült. De jobb is így, az eredeti verzióban most már nem tudtam volna vele mit kezdeni. :)

A jégmadár nem maradt sokáig, pár kocka után elrepült. Visszaállhattam a kócsagokra, amik közül pár elkezdett felém közeledni. A nap már lenyugodott, a víztükör csodálatosan tükrözte az égbolt sárgás-vöröses színeit. A kócsagok, mint valami árnyjáték résztvevői halásztak ebben a csodálatos környezetben.

Egyre több madár, egyre közelebb jött. Nagyon kellett vigyáznom, hogy ne mozduljak. Mivel nem erre készültem, az álcám nem volt tökéletes, féltem, hogy az éles szemű kócsagok észre vesznek. De annyira lekötötte őket a halászat, hogy egyenlőre nem láttak meg.

A kócsagcsapat egyre bátrabban nyomult előre. Egymást úgy próbálták beelőzni, hogy hátulról előre repültek. Amennyire lehetett, próbáltam lekövetni röptüket. Az égbolt fantasztikus színei előtt elrepülő kócsag gyönyörű látványt nyújtott.

Persze sokáig nem maradhattam rejtve. A hozzám legközelebb lévő kócsag csak kiszúrta, hogy nem stimmel valami. :) Pár másodpercig figyelt, majd felugrott a levegőbe, magával rántva a többit is.

A váratlanul kialakult parádé véget ért, én is elkezdtem készülődni. De akkor feltűnt még valami. Néhány madár a töltésen álló égerfára szállt. Mielőtt eljöttem volna, róluk még készítettem pár fotót.


Pécs, 2014. október 23.