Blogok

Azt gondolhatnánk, hogy növényeket fényképezni egyszerű dolog. Odamegyünk, kattintunk és kész. Rég rájöttem már, hogy ez messze nem így van.

Sok nézőpont innen-onnan, közeli és távoli felvételek, ilyen objektív vagy olyan objektív, és a végére talán születik olyan kép, ami nekem is tetszik. :)

Valahogy könnyebben jönnek most a libás képek, hogy nem őket kergetem. Ezt csak erősítette az a látvány, ami ezután tárult elém. A szemközti sarokban, a nádasból libacsalád bukkant elő. A két szülőt sok, apró, sárga tollgombóc követett.

Nem ért meglepetésként a dolog, hiszen jó két hete láttam az első kikelt fiókákat. Az viszont igen, hogy a kis csapat a nádszegély mentén szépen közeledett felém.

Lassan kezdett komollyá válni a dolog, ugyanis úgy tűnt, hogy a libaszülők előttem tervezték elvezetni fiókáikat.

Olyan helyzet alakult ki hirtelenjében, amire nem számítottam. A képmező megtelt a kislibákkal. Vigyorogva néztem a vízen lebegő, sárga tollpamacsokat, és persze a fényképező is dolgozott folyamatosan.

Ilyenkor a legaranyosabbak. Amint elkezdenek nőni, a tollazatuk elveszti ezt a szép árnyalatot.

A két szülőnek viszont biztosan feltűnt valami szokatlan, mert gyanúsan méregették az objektívet. Szúrós szemük elől nehéz elbújni, és most egyértelműen gyanút fogtak.

Bár nem láthattak, gyanús lett nekik a dolog. Egy darabig felém tekintgettek, közelebbről is megnéztek,

majd szépen visszafordították a csapatot.

Amint eltávolodtak, a gúnár még egy látszattámadást is bemutatott a túloldalon úszó magányos liba felé,

majd miután kiadta magából a feszültséget, eltűntek a szemem elől.

Hát, akár haza is mehettem volna egy ilyen élmény után, de ugye a récékért jöttem, hát maradtam. A tutaj előtt felbukkanó kis vöcsök segített múlatni az időt.

Régi ismerősök vagyunk már. Az első fotóalanyaim között szerepelt, mikor annak idején tutajra szálltam. Na de térjünk a lényegre. Időközben a récék is megjelentek a látótérben.

Elhatároztam, hogy megvárom, míg a közelembe érnek. Az elmúlt hetekben dúskálhattam a kanalas récékkel kapcsolatos képekben, közeli felvételeket szerettem volna még készíteni róluk.

Szerencsére a récék is ugyanígy gondolták. Nem panaszkodom, gyorsan telt a memóriakártya.

Hát ez remek volt, de még mindig nem ért véget a nap. Az egyre szebb fényekben cigányrécék váltották a kanalasokat a tutaj előtt.

Bukórécékhez híven szépen merülgettek, majd tollászkodtak. Igazán szép pillanatoknak lehettem szemtanúja.

Nincs mese, a cigányréce ezekkel a szép csoki árnyalatokkal nagyon szép madár. Az egyik hím ráadásként még udvarolgatott is egy kicsit a közeli tojónak. Nyakát harmonikaszerűen nyújtogatva mókás látványt nyújtott.

Hát ez sem volt semmi, igazi réceparádé ismét. Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára ennyire termékeny egy fotós projektem. Az elmúlt másfél hónap biztosan dobogós helyezésű. Lassan végéhez közeledett a délután. A tutaj előtt, már árnyékot vetett a lebukó nap. Búcsúzóul kaptam még egy-két szép pillanatot. Soha rosszabb napot! :)

Szépen mutatta magát az objektívnek, én meg élveztem a látványát a sima víztükör nyújtotta homogén környezetben. Nézegettem volna még, de erre csak egy jó óra múlva adott lehetőséget ismét, szintén csak rövid időre.

Időközben a területes vöcsök is beköszönt. Trombitált egy kicsit, majd ő is magamra hagyott.

Újabb egy óra hallgatózás után, mert néznivaló nem igen akadt, végre valami fehér folt tűnt fel a szemközti nádfal mentén.

Kanalas réce nyújtóztatta ki a szárnyait az egyre szebb fényekben. Sőt, mögötte akadt még egy. Felcsillant tehát a remény, mert két pár is szűrögette a vizet a kis öbölben. Aztán egyszer csak ismét megtörtént a csoda.

Ott volt megint előttem a két kanalas réce, alig fértek bele a képkeretbe.

Jó húsz percnyi tollászkodásba kezdtek, nem volt más dolgom, csak a gombot nyomni.

Hát így történt. Jó volt, szép volt. Nem tudom, hogy lesz-e még kanalas réce előttem idén. Ha lesz, én lefotózom. :)

A nagy csetepaté közben észre sem vettem a megjelenő nyári ludat. Mire a szárcsák úgy vélték, hogy eleget ütlegelték egymást, már ott úszott a hullámzó vízen.

A tollászkodáson addigra már túl is volt, csak ringatózott kicsit az esőben,

majd a dolgára sietett. Sokáig nem is történt egyéb, minthogy a tutaj tetejét csapkodta az eső, és a szokásosnál jobban ringatta a szél. Illetve ez nem teljesen igaz, az öböl túlfelén nászoltak a vöcskök, és a récék is megjelentek a nádszegély mentén. Mondanom sem kell, hogy valójában a kanalasok miatt áztatom magam ebben az időben. Itt is vannak, összesen 5-6 pár lehet a tutaj előterében. Szigorúan párban mozognak, és jellegzetesen, a fejüket a víz alatt tartva cirkáltak a vízen. Jó másfél óra is eltelt mire odáig jutottunk, hogy némelyik kanalas pár már annyira közel ért, hogy a fényképező is munkába lendülhetett.

Jaj de megszerettem ezt a madarat. Az a szerszám a csőre helyén valami elképesztő.

Fantasztikus dolog ez, és ilyenkor aztán már abszolút nem számít, hogy esik-e az eső vagy nem. Közel és távol is kanalas récék cirkálnak a vízen, és most ez a lényeg.

Közelebb, még közelebb. Mondtam nekik.

És akkor megtörtént. Pár napja elhelyeztem egy vastagabb ágat a nádszegély mentén, hátha a récék birtokba veszik, és pihenőfának használják. Úgy látszik, a kanalasokkal egy rugóra jár az eszünk. A legközelebbi páros célba vette a fát.

Jó húsz percnyi tollászkodás és pihenés következett. Nem részletezem, mindent leképeztem.

Na, hát nem tudom hova lehet ezt még fokozni, mindenesetre megpróbálom. Talán, ha kisüt a nap... :)