volgyis blogja

és egy hangoskodó vöcsök is beúszott a les előterébe.

Jaj de szeretem a vöcsköket. :) Na de közben már kiszúrtam, hogy kissé oldalvást feltűnt pár réce is. Kendermagos récék voltak. Régi vágyam volt már közelebbről megismerkedni ezzel a fajjal. Készültek is a képek, de a távolság, és a hullámzó víz nem segített. Várni kell még. Jó 15-ös csapat volt, de a párok már többé-kevésbé együtt mozogtak. Ahova a tojó úszott, a hím mindig követte. Lassan, de biztosan egy-egy páros szépen közeledett.

Ahogy telt az idő, a szél is csendesedett, kisimult a víz, és a madarak szép, monokróm környezetben kerültek a memóriakártyára.

Időnként még az is előfordult, hogy egy-egy hím még közelebb került. Na nem mondom, hogy optimális távolságra, de ezekkel a képekkel bőven kiegyeztem erre a napra.

Azt hiszem új kedvencre találtam. A kendermagos réce hímjének finom mintázata teljesen elvarázsolt, a csapat folyamatos beszélgetése pedig jó hangulatot adott az egész estének. Soha rosszabb fotózást! :)

Bombus lucorum - Szürke poszméh

Több élőhelyről előkerült, mint az ezt megelőző szezonban. A szakemberek azt mondják, hogy a szürke poszméh királynője biztosan csak mikroszkópos vizsgálattal különíthető el a földi poszméh királynőtől, a színezet a megtévesztésig hasonló. Apró bélyegek alapján azonban több olyan egyedet is sikerült találnom, amelyek akár ennek a fajnak a királynői vagy dolgozói lehetnek. A hímek esetében már más a helyzet, jól határozhatók fotó alapján.

Bombus ruderatus - Ligeti poszméh

Egyike a védett fajoknak a poszméhek között. Sokszor került elém, de jó fotó kevés készült róla. Azonban meglepetéssel is szolgált ez a faj. Az egyik élőhelyen érdekes, számomra ismeretlen színezetű poszméheket találtam. Nem is jutottam dűlőre velük, amíg szakértő segítséget nem kaptam. Kiderült, hogy ennek a fajnak a sötét színváltozatú dolgozóiba futottam bele.

Bombus hortorum - Kerti poszméh

Nem volt gyakori, de nagy örömömre többször összefutottam a kerti poszméhvel. Ráadásul sikerült jó fényképeket is készítenem róluk, melyek hiányoztak a galériából. Sőt, egy esetben ennek a fajnak is megtaláltam a sötét színváltozatú példányát, aminek külön örültem.

Bombus argillaceus - Délvidéki poszméh

Ez a gyönyörű, impozáns méretű, védett dongó nem volt gyakori, de tudtam bővíteni a vele kapcsolatos ismereteimet, és fotóimat. Nem csak a jellegzetes színezetű királynő, de a kicsit eltérő mintázatú dolgozó is elém került.

Bombus lapidarius - Kövi poszméh

Gyakorinak tartják a kövi poszméhet, ennek ellenére a vártnál kevesebbszer találkoztam vele. Azonban egyike volt a legkorábbi fajoknak, melyek a tavasz beköszöntével megindultak. Egy szép királynő gazdagította a kollekciómat még márciusban. Később már csak dolgozókat és hímeket tudtam megfigyelni.

Bombus pascuorum - Mezei poszméh

A leggyakoribb fajok között tartják számon, ezt tapasztaltam én is. Szinte minden virágfoltban ott voltak. Az előző szezonhoz képest szerencsésebb voltam velük, ezúttal a dolgozókon és a hímeken kívül királynő is lencsevégre került.

Bombus ruderarius - Vöröslábú poszméh

Az általam elkeresztelt vöröslábú poszméh az egyike lett idei kedvenceimnek. A hímek színgazdagsága lenyűgözött, és számos színváltozatú példányt sikerült lencsevégre kapni. Meglehetősen gyakorinak bizonyult, sok adat és fotó összegyűlt vele kapcsolatban.

Bombus humilis - Változékony poszméh

Új faj volt számomra, ezért nagyon örültem, mikor első ízben megtaláltam. Ráadásul védett faj, és több élőhelyen is rábukkantam. Egy biztos. Nagyon apró, és nagyon fürge. :)

Bombus pomorum - Vörhenyes poszméh

Igazi meglepetés volt a faj. Ritka és védett is. Először nem tudtam vele mit kezdeni, és többször is visszatértem a lelőhelyre, mire a szakértő segítséggel sikerült dűlőre jutni vele. De a vörhenyes poszméh az vörhenyes poszméh, még akkor is, ha kopott dolgozóról van szó. :)

Bombus sylvarum - Erdei poszméh

Nagy sajnálatomra erre a fajra mindössze kétszer bukkantam rá az egész szezon alatt. Ráadásul értékelhető képet sem tudtam készíteni róluk, olyan gyorsak voltak. Azért az adatok dokumentációjához elég volt, de most is arra jutottam, hogy ez a védett faj meglehetősen ritka.

Bombus haematurus - Mediterrán poszméh

Gyakorisága ellenére ez a faj lett a másik kedvencem. Főként a hímek miatt, ugyanis rendkívül szépek. Sikerült királynőt, dolgozót és hímet is fotózni elfogadható minőségben.

Bombus hypnorum - Mohás poszméh

Mindössze két élőhelyen sikerült megtalálnom a mohás poszméhet. Szerencsére elég fotogének voltak, így az adatokon túl a fotókollekció is bővült velük kapcsolatban.

Bombus vestalis - Földi álposzméh

Az álposzméhek közül a leggyakoribbnak bizonyult ez a faj. Számos élőhelyen megtaláltam, és ezúttal egy királynőt is sikerült dokumentálni. A fotós szerencse azonban csak a hímeknél kedvezett.

Bombus campestris - Mezei álposzméh

Egy élőhelyen bukkantam rá erre a gyönyörű mintázatú fajra. Egy gyep kíméleti területén rajzott több hím is néhány napon keresztül. Többször vissza is tértem miattuk a jó fotók reményében, így egy sötét színváltozató példányt is lencsevégre tudtam kapni.

Bombus rupestris - Kövi álposzméh

Az előző szezonhoz hasonlóan mindössze egyszer sikerült rálelni erre a fajra. Volt akkora szerencsém, hogy a dokumentáción túl, értékelhető képek is születtek.

Összességében el tudom mondani, hogy nagyon eredményes volt a 2024-es poszméhvadászat. 16 fajt sikerült dokumentálni ebben az évben, így az előző, 2023-as adatokkal együtt 20-ra nőtt a Ny-Mecsek térségében megfigyelt fajok száma. Számos újdonsággal, érdekességgel szembesültem, ennek megfelelően sokat tanultam ismét. A szakmai segítségért ez úton is köszönet Jakab Dórának és Kováts Lacinak, a jövőben is élni fogok vele. :) És a poszméhvadászat megkoronázásaként az év vége felé egy megtisztelő terjedelmű cikk is megjelenhetett az Állatvilág magazinban, melyben szerzőtársként közreműködhettem.

Aki esetleg olvasná, a lap pdf változata letölthető a magazin archívumából:
https://www.allatvilagmagazin.hu/allatvilag-archiv/allatvilag-2024-5.pdf

Nos, aki eddig eljutott az olvasásban, annak küllön gratulálok! :) Poszméhvadászatra fel, hamarosan indul a szezon...

Január vége volt már, mire egyéb teendőim mellett odáig jutottam, hogy először ki is feküdjek. Persze azt mondanom sem kell, hogy a szürke időben nem sok történt az első alkalommal. Míg én a tutajon vártam a szerencsémet, addig a madarak leginkább a tó másik, ködbe vesző végében élték az életüket. Egy nyári lúd volt az első fotóalanyom.

Nem maradt sokáig, néhány hattyú úszott be elém, és ezzel együtt a liba távozott. A fennmaradt időt a hattyúk töltötték ki.

Készült már közeli és távolabbi kép is,

mikor kiszúrtam, hogy az egyik madár lábán színes gyűrű van. Addig próbálkoztam, míg tollászkodás közben sikerült pár olyan kockát lőni, ahol látszott a gyűrűszám. Így legalább a tudomány számára is sikerült némi adatot gyűjteni.

Egy hét múlva ismételtem. A derült égbolt szép naplementét ígért, teljesen más képet mutatott a tó.

A fotóalanyaim azonban ugyanazok maradtak. A számos izgalmas hang sejtetni engedte, hogy jó fajok vannak a vízen, de előttem egyelőre leginkább csak a hattyúk mozogtak.

A hattyúk mellé a libák is megérkeztek. Ezúttal többen voltak, sőt párban mozogtak. Nem csoda, libáéknál korán kezdődik a költési időszak...

szajkók,

és a folyton perlekedő csuszkák nélkül.

Galambok is beesnek időnként, a gyakoribb örvös,

és szerencsére a ritkább kék galamb is. Neki kimomdottan örültem.

Na de mint említettem, a harkályoké a főszerep, és ennek megfelelően a nagy fakopáncsok viszik a prímet. Van úgy, hogy egyszerre több is szeretne a víz mellé kerülni, és emiatt sok az összetűzés is közöttük, vagy legalábbis a fenyegetőzés.

A közép fakopáncsok is elkényeztetnek, és végre a portrék mellett egész alakos fotókra is lehetőségem nyílt.

A sztár azonban kétség kívül továbbra is a hamvas küllő. Nagyon élvezem a jelenlétét, és szerencsére a madár sem fukarkodik, nekem csak ki kell használni a lehetőséget.

és szinte mindig volt egy-két csuszka is, ami előttem produkálta magát.

Gyorsak, mint a villám, és hát azok az akrobatikus mutatványok, nem is értem, hogy csinálja.

A madársereget rendre szétugrasztotta egy-egy beeső szajkó,

és nagy fakopáncs.

Ráérősen ittak, nézelődtek, nem úgy mint a közép fakopáncs. Néha egy gyors berepülés, pár korty az oldalsó farönkökről lenyúlva, semmi pózolás a fotósnak. Borzasztó egy fotóalany. :)

A szintén csak egy kortyra beugró énekes rigó legalább megvárta, míg egy tisztességes habituskép készül róla az őszülő falevelek között.

A les körül ténfergő szürke légykapóval könnyebb dolgom volt. A les melletti kis fákon ücsörögve vadászott a víz körül repdeső rovarokra,

és mikor volt egy kis szünet a víz mellett, a mohapárnákon is szépen mutatta magát.

Meglepetésvendég volt viszont egy kormos légykapó tojó, ritka fotószsákmány számomra. Szerény megjelenésű, de örültem neki nagyon.

Szóval a délelőtti órák elég mozgalmasan teltek, azonban tudtam, hogy mi történik délutánonként, ezért azt is meg kellett tapasztalnom. Míg délelőtt inkább a kismadarak voltak túlsúlyban, addig a délután egyértelműen a harkályoké volt. Nagy fakopáncsok váltották egymást rendes időközönként. Állva,

lógva,

közel,

és távol egyaránt.

A közép fakopáncsok úgy látszik délután sem közreműködőbbek, de portrét azért engedtek. Ez is valami. :)

Na de az itató sztárja egyértelműen a hamvas küllő lett.

Régóta vártam már a személyes találkozót, hát most megtörtént duplán is. Egyszerre kettő is ott volt előttem.

Nem is kell mondanom, a fényképező azonnal dalolni kezdett. Portrék,

és egész alakos fotók is készültek.

Hát nem tudom hány kocka készült hirtelen, de az biztos, hogy a hamvas küllőről készült fotóim száma hirtelen megnőtt. :)

és a madarak egyből a lényegre tértek, úgyhogy amint lett egy kis lővilág, a fényképező is elkezdett kerepelni.

A szürke gémek között ismét feltűntek a dankasirályok is,

és a háttérből a nagy kócsagok is egyre közelebb értek.

Ennek kimondottan örültem, de a napkeltének ekkorra már meg kellett volna érkeznie, azonban ez ma elmaradt. A felhős égbolt fénytelenségben tartotta az egész reggelt. Azonban ezen kár is volt bosszankodni, mert egyre több akció bontakozott ki előttem, így inkább arra koncentráltam.

Csak a tisztán álló madarakat kellett kiszúrni, a többit a kócsagok intézték.

Jó kis pillanatoknak voltam szemtanúja,

és még mindig elég korán volt. Újabb és újabb halászatot sikerült kártyára varázsolni.

A kócsagok meg csak jöttek egyre közelebb,

és közelebb.

Mi tagadás, fényhiány ide vagy oda, nagyszerű volt ez a reggeli tóparti sokadalom.

Szóval a hajnali szürkület szép lassan napkeltébe vált át. Figyelem a még kissé távol lábaló gémeket, várom, hogy közelebb érjenek. A szemközti öreg fűz ágait már el is érte a napfény, az ott pihenő rétihéja már képkockára kívánkozik.

Egész jól alakul a forgalom előttem is, lassan lőtávolba érkeznek a gémek, amikor hirtelen mind feldobja magát a levegőbe, és elrepülnek. Próbáltam találgatni, hogy mi történhetett, ám a sátor mögül felhangzó kiáltás azonnal választ adott a kérdésre. Rétisas kiáltása töltötte be a tavat, bizonyára ő riasztotta el a gémeket. Csak egy a baj, hogy a sas mögöttem volt. Behúztam hát az objektívet, és a sátorlap alatt óvatosan kidugtam a jó irányba. Messze volt a madár ugyan, de gondoltam egy fotót azért megérdemel. És ahogy a keresőben megtaláltam, felhangzott az ismerős kiáltás, és a párja is landolt mellette.

Már nyomtam is a gombot, így a másik sas érkezése és az azt követő közös kiáltozás már megörökítésre került.

Ej, de sokat vártam ezekre a pillanatokra az elmúlt teleken. De így van ez. A sasok ott ültek a tómederben, távol ahhoz, hogy jó képek születhessenek, a gémek pedig a tó túloldalán várták, hogy a sasok elmenjenek. A reggel így gyakorlatilag el is úszott, a két sas keresztülhúzta a számításaimat. A nádszegélyből előóvatoskodó tőkés réce,

és pár dankasirály javított valamit a helyzeten.

Úgy voltam vele, hogy megér még egy korán kelést a helyzet, így hát másnap hajnalban megint a sátorban kezdtem a napot. Mondanom sem kell, hogy mi volt a nap első mozzanata. Épp csak világosodott kicsit, amikor a víz mellett gyülekező madarakat egy rétisas riasztotta el. Ezúttal azonban közelebb landolt az iszapon, bár így is ki kellett tekerednem, hogy kép is készülhessen róla.

Most ugye, vagy közelebb jön, hogy esélyem legyen a jó fotókra, vagy elmegy, hogy más madár is közelebb merjen jönni. Ezúttal úgy döntött, hogy nem trollkodja szét a reggelemet, és elrepült. Nem is kellett sokat várni, a víz hamar megtelt madarakkal. A prímet a szürke gémek vitték. Különösen azok, melyek egészen közel próbáltak halat fogni.

Van amelyiknek sikerült, van amelyiknek nem, de a szürke gém portré hal nélkül is jól mutat.

Sok madár volt előttem, de a többség kissé távol. A vízen úszkáló dankasirályok közül tudtam választani egyet-egyet, ami közelebb jött,

és a végén egy fiatal búbos vöcsök is meglepett.

Tartalmas reggel volt, elégedetten bújtam elő. De láttam még ezt-azt, így a sátor a helyén maradt...