Hajnal a tavon
változott. Egy-egy átrepülő madár, kócsag vagy szürke gém sziluettje
tette izgalmassá a látványt.
Ahogy a napkorong egyre emelkedett, úgy tűntek el a rózsaszÃn árnyalatok, és úgy váltott át az égbolt sárgás-vöröses árnyalatúvá.
Majd az egyre több fényben szépen rajzolódtak ki a tó részletei.
Csodálatos szÃnjáték. A látványt fokozta, hogy a vÃz fölött finom pára úszott, és a makulátlan szélcsendben gyengéden hullámzott a tó fölött. Nyugalom száll ilyenkor az emberre, én is csak feküdtem a lesben, és gyönyörködtem a látványban. Ebbe az idilli környezetbe úszott be egy szárcsa. Nem túl közel, de ez talán most nem is annyira fontos.
A sejtelmes köd, a szép ellenfény, és a kányafű sárga virágai valami egészen speciális hangulatot adtak a fotóknak.
A szárcsa persze nem sokáig időzik a fényárban. Fogja magát, és befordul a növényzet közé, eltűnik a szemem elől. A történések is áttevődnek a másik oldalra. A les melletti magas kányafűmezőből réce sziluettje tűnik ki. Még messze van, és bujkálva közeledik, de már kivehető, egy tőkés réce gácsér célozta meg a lest. Sokáig nem tudtam fotózni, de az egyik eltűnés után váratlanul egészen közel bukkant ki a növényzet közül.
Ó, nagyon megkapó a jelenet. Biztosan sejti, hogy ott vagyok, de próbálom mozdulatlanul tartani az optikát, és végül megnyugszik. Néha a vÃzben túrva kicsit kiúszik a nyÃltabb részre.
Fordul egyet, majd visszasiet a takarásba. Most már azt is látom, miért. A tojó ott matat a növények között. Együtt úsznak tovább a kányafű tengerben. A nap már teljesen felkelt, a pára is szétoszlott. Az egyre erősödő ellenfényben megint egy szárcsa jelenik meg.
Nagyokat tép a hÃnárból, miközben áthalad elÅ‘ttem.
A szárcsa is gyorsan magamra hagyott. Bár még nincs nyolc óra, a fények mégis olyan erősek, hogy nincs értelme tovább maradni. Bár nem túl mozgalmas, de annál hangulatosabb reggel volt. Soha rosszabbat! :)
Pécs, 2015. április 25.