volgyis blogja

Július hónapban a tervezett fotózások helyett inkább csak a nézelődés, témakeresés volt a jellemző. Sokat madarásztunk, a fényképező legtöbbször a táskában lapult. Egy hirtelen adódott lehetőséget viszont meg akartunk fogni. Egy olyan tarló mellett próbálkoztunk, ahol jelentős számban gyülekeztek ragadozómadarak. Ám a hajnalban kirakott, és ímmel-ámmal beálcázott lessátrakat nem tolerálták jól, a tervezett fotók nem születtek meg. Ennek ellenére nagyon izgalmasan telt az a reggel. 9 réti sas és egy róka gondoskodott róla, hogy ne unatkozzunk.

Június hónapban a fotózás egy alkalomban merült ki, egy esti madáritatózás alkalmával. A hónap képe sorozatba ezért az akkor készült képek közül választottam. Méghozzá egy portrét. Nagyon szeretem azokat a közeli pillanatokat, amikor a madarak karnyújtásnyira kerülnek. Jó ezeket a helyzeteket megélni, és egyben jó helyzetet is teremtenek a közeli felvételek elkészítésére. Ezen a napon egy csuszka döntött úgy, hogy bővíti a kollekciómat.

Májusban a fő irányt a tavon virágzó kányafű adta meg. Kerestem a lehetőségeket, hogy madaras-virágos kompozíciókat készíthessek. A kányafűmező egyik állandó látogatója egy nagy kócsag volt. Szívesen halászott a növényzet között, én pedig szívesen fotóztam. Jól mutatott a sárga virágok között. A hónap fotója sorozatba ezért most egy portré kerül erről a madárról egy olyan pillanatban, amikor egészen közel sétált el a les mellett.

Amióta a tavakhoz járok, azóta írom a képzeletbeli listát azokról a fajokról, amiket szeretnék fényképen is viszontlátni. Először csak szőttem a reménytelennek tűnő terveket a tópartról, majd sok sikertelen, és néhány sikeres próbálkozás következett. Tervezés, és próbálkozás, majd megint tervezés és megint próbálkozás. És miközben a fajlista csak egyre bővült, azért a kipipált fajok száma is egyre növekedett. Az évek során sokat tanultam a vízimadarakról, magáról a vízről, az iszapos tómederről.

Március második felére berobbant a tavasz. Amilyen nehezen álltam neki a hónap elején az idei projektek előkészítésének, a hónap vége olyan pörgősre sikerült. Egymást követték a lesépítések és a fotózások. Hamar megjött a lendület, hiszen minden egyes alkalom hozott valami érdekeset, és mutatott valamit, ami megadta az inspirációt a következő leshez. Több olyan jelenetet is láttam, amire évek óta vártam már. Ezek közül most azt választottam, ami nem csak az élményt adta meg, de azt a képi világot is, amit elképzeltem.

A február már inkább a tavaszvárásról szólt, mint a fotós projektekről. A madáretetőnél eltöltött néhány alkalom adott ugyan lehetőséget a fényképezésre, de az egész hónapra jellemző szürke hangulat miatt már nem nagyon kívánkoztam oda. Csak a hónap elején sikerült elkapni egyetlen napfényes délutánt, aminek eredményeképpen ez a vidám hangulatú fotó elkészülhetett.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/200, ISO 800, +0,7 EV beállításokkal készült.

A január tényleg a télről szólt. Hideg, hó, zúzmara. Jó volt látni a tél szépségeit, érezni hihetetlen erejét. A tartós, emberpróbáló időjárás hamar ráébreszt, hogy valójában mennyire kicsik vagyunk akár a természet apróságaival szemben is. Az állatok hetekig tűrik azt, amit mi csak órákig vagyunk képesek elviselni. Persze a fotózások középpontjába is a tél került. Vastag hóval borított táj, zúzmarás hangulatok, madarak a hóban, sok minden terítékre került.

A decemberi fotózások nem teljesen úgy sikerültek, ahogy elképzeltem, a tervezett fotókat nem sikerült elkészíteni. De élményből azért szerencsére nem volt hiány. Az egyik legszebb pillanat a hónap során az a naplemente volt, amit a ködhatár fölött, kislányommal együtt éltünk át. A hosszú ideig tartó ködös-deres időjárás megfelelő magasságban teljesen más arcát mutatta, és a ködtenger alá lenyugvó nap csodálatos színeket varázsolt a zúzmarás hegység fölé.

Nem is volt kérdés, hogy a november hónap fotója melyik sorozatból kerül ki, hiszen fantasztikus élményben volt részem az elmúlt időszakban. Egy alkalommal a saskunyhó rejtekéből egyszerre négy rétisas társaságát élvezhettem. Láthattam őket olyan közelről, ahogy eddig vadon élő sast még soha. Nagyon izgalmas és egyben felemelő pillanatok voltak. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy madárfotós pályafutásom eddigi legnagyobb eredményének tekintem azt a napot.

Az októberi fotózások a sasok bűvöletében teltek. Szeretnék minél több időt a társaságukban tölteni, ezért a szabad hétvégi hajnalokban utánuk eredtem. Valójában nem volt más teendőm, mint a tavaly eleresztett fonalat ismét felvenni, és a kipróbált módon tovább próbálkozni. A saslesben töltött három alkalomból egyszer történt meg a csoda, amikor a nagy madár pár pillanatra megtisztelt a jelenlétével. A sasok távolról nézve is impozáns madarak, közelről viszont egyszerűen lenyűgözőek.