Blogok

Szárnyaló képzelet

Sasos próbálkozásaim a jéggel együtt értek véget. A tavaszias meleg pontot tett a (remélhetőleg) első kör végére. Bár a madarak mozgására nem lehetett panasz, egyelőre ezen a fronton nem sikerült azt az eredményt produkálnom, amit elterveztem. Nem maradt más, mint az élmények elraktározása, reménykedés az újabb lehülésben, na és persze a szárnyaló képzelet...


Pécs, 2021. január 25.

Olvadozó jég

Pár napnyi tél után, január közepén tavasz lett. Sajnos így van ez. A tó jegén képződött mesés fehérségnek egy csapásra nyoma veszett. A jeget itt is, ott is víztócsák borították már, mire legközelebb a lesbe jutottam. Bár a körülmények sokat változtak, a sasok aktív jelenléte nem szűnt meg, hát újabb kör következett. Hosszú várakozás, és a távolban zajló események szemlélése után végre egy szürke gém tette tiszteletét előttem.

Rövid tollászkodás után

impozáns balettlépéseket bemutatva próbált helyezkedni,

mire stabil pontot talált a nézelődésre.

Ez sem tartott sokáig, hirtelen elröppent. Hamar kiderült miért. Míg a gémet kuksoltam az objektívben, addig egy sas elcsent egy halat az orrom elől.

Mit is lehetne mondani, pech? :)


Pécs, 2021. január 24.

White balance

A sakálos élmény hallatán lányom is hamar kedvet kapott a fotózáshoz, így aztán hamar azon kaptuk magunkat, hogy ketten hasalunk a tóparti nádkunyhóban. Egy lelkes fotóstárssal még a fagyoskodás is jobb, és a közös élmények sokáig megmaradnak. A hideg ellenére jól telt az a pár óra, volt nézni való. Igaz ugyan, hogy a sasok és a sakál sem mutatkoztak, de az ölyveknek hála nem unatkoztunk. Szólt mellettem a kereplő rendesen. Nem is csoda, mert a behavazott jég eszményi körítést adott a történéseknek. Ebből a szempontból úgy tűnik én a végletek embere vagyok, szeretem a fekete és a fehér környezetbe exponált madarakat... :)


Pécs, 2021. január 20.

Sakál

Mivel a több vonalon futtatott fotós szálak közül a sasok utáni hajsza tűnt a legeredményesebbnek, még sasok nélkül is, újra a tóparti nádkunyhóban találtam magam. A szép havazás utáni napon ugyan csak a szarkák szórakoztattak,

de a jó mozgás miatt nem lankadt a lelkesedésem. A jég szépen hízik, csak jön már valami említésre méltó is. Az újabb nap, újabb esély elv alapján rejtőztem el ismét a lesben. A napot a dolmányos varjak kezdték. A jégen sétálva mérték fel a terepet.

Pár dankasirály is tiszteletét tette,

a jégen heverő csalival foglalkoztak.

Ez természetesen a varjaknak nem tetszett, amit szóvá is tettek.

Persze a sirályokat az mit sem zavarta,

hogy egyik-másik varjú úgy sétál a jégen, mint a környék ura.

Továbbra is egymással versenyeztek a finom falatokért.

Miközben a nagymellényű varjakat, és a nemtörődöm sirályokat figyeltem, jobbról, a nád takarásából reccsent egyet a jég. Akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, arra gondoltam, hogy még mindig töltődik a tó, és a víz egyszerűen megemeli a jeget, ami a part mellett igazodik. Később rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Ugyanis jó negyed óra múlva abból az irányból a szemem sarkában vöröses villanást láttam. A jégen megjelent egy aranysakál. Mondanom sem kell, hirtelen nem is tudtam mi történik, csak tágra nyílt szemmel figyeltem, ahogy lépésről-lépésre a jégen heverő csali felé óvatoskodik. Nem akartam az objektívet hirtelen ráfordítani, a mozgás biztosan elriasztotta volna, így tehetetlenül néztem végig, ahogy felkapja a hozzá legközelebb eső húsdarabot, és visszasiet a nádasba. Hát, mondom ennek a fele sem tréfa! Fényképezőt a megfelelő irányba húztam, és vártam. Hátha. Megtörtént a csoda. Talán tíz perc telhetett el, és a takarásból megjelent a sakál feje. A lépésről-lépésre való óvatoskodást már az objektíven keresztül néztem.

Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy egyre kijjebb ér a jégen,

és egyszer a madarak felé pillant, egyszer pedig a hús felé szimatol.

Pár lépés után felkapta a zsákmányt, és visszasietett a nádszegélybe. Hej-hej, micsoda pár pillanat volt! Ritka lehetőség a nádifarkast nappal, nyílt területen megfigyelni, ilyen közelről fényképezni pedig a hihetetlennel határos. Hozzátartozik, hogy 5 éve is megvan már, hogy az ilyen-olyan madárfotós projektjeim során fel-feltűnt a közelemben a toportyán, de arról álmodni sem mertem, hogy ilyen körülmények között fog végül lencsevégre kerülni. Igazi ajándék volt ez erre a napra, igazából mindegy is volt már, történik-e még valami a les előtt. A jégen heverő hal mellé érkező ölyv már csak levezetés volt.

Szépen végigfotóztam, ahogy szusi ebédjét elfogyasztja, majd én is leléptem.

Igaz, hogy sasokat vártam, és csak egy szőrös állat jött, de az aranysakál, az aranysakál. Igazi fotós csemege.


Pécs, 2021. január 19.

Legyen hó...

Talán azzal kezdeném, hogy az ősz és a tél eleje fotózás szempontjából siralmasan gyenge volt. Pedig nem tétlenkedtem. Terveim szerint a két évvel ezelőtt elkezdett vörös kányákat célzó projektemet új alapokra szerettem volna helyezni. Ez irányban már októberben megtettem a lépéseket. A részletekről egyelőre csak annyit, hogy új helyszínen, más módszerrel próbáltam őket az objektív elé csalni, eddig vajmi kevés sikerrel. No de a sikertelenséget a madárfotósnak tűrnie kell, semmi baj, gondoltam, addig is a szemem elé kerülő témákkal foglalkozom. Az új kányás hely kialakításakor, és a lesben töltött órák alatt nem tudtam nem észrevenni a rendszeresen a közelben mutatkozó nagy őrgébicset. Na, most megvagy koma! Több éves tervem, hogy találjak egy biztos madarat, ami fotózható helyen is tartózkodik. Egyből módosítottam az irányon, és célba vettem a gébicset. Sebtében el is készült egy egyszerű kunyhó a megfelelő helyre.

Annak ellenére, hogy a madár szinte folyamatosan jelen volt, szintén nem állt az én oldalamra, és nem fogadott szót. Bár bejárt a les elé, egyszer sem ült a számára kijelölt helyre, így 4-5 próbálkozás után sem sikerült még az elképzelésemnek megfelelő képet készítenem róla.

Semmi baj, mondom, a madárfotós ugye bírja a sikertelenséget. Majd a tavaknál kárpótolom magam. Szintén régi tervem volt már, hogy a barkóscinegék nyomába eredek. Itt volt az ideje, hogy a gondolatot tett kövesse. A nádasban kedvesen csilingelő, barátságos kismadarakat úgyis könnyű szerrel becserkészem. Nem így lett. 3-4 alkalommal is kerestem a társaságukat. Mindannyiszor meg is találtam őket, de sajnos úgy tűnik, hogy egyelőre a barkóscinegék sem akarnak szót fogadni, és ahelyett, hogy szépen pózolnának, inkább a nádasban bujkálást választják.

Mindeközben szépen elmúlt az ősz, és belecsaptunk a télbe. Ideje volt tehát, hogy ismét tevékenykedjek kicsit. Egy évvel ezelőtti felejthetetlen téli saskalandomat szerettem volna folytatni. A helyszín már adott volt, csak elő kellett készülni. A tópartra időben kikerült egy alkalmi leshely.

Az ünnepek előtt el is kezdtem kijárogatni, mert a sasok már mutatkoztak. Persze mondanom sem kell, hogy kevés sikerrel. De mivel tudjuk, hogy a madárfotós jól tűri a sikertelenséget, nagy lelkesedéssel folytattam a leselkedést az új évben. Igaz ugyan, hogy a sasok továbbra is hanyagoltak, azért most már volt néznivaló. A les körül megjelentek a sirályok.

Az első egy-két kattintás után rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan rossz a helyzet.

A következő alkalommal már sirályfotózásra készültem. Bár borult, szemerkélős idő volt, mégis nagy kedvvel bújtam be a lesbe, és nem is kellett csalódnom. Szinte percek múlva megjelentek az első madarak. A korábbi képek alapján (És Gábor barátom hathatós segítségével.) az elmúlt napokban rendbe is raktam az ismereteimet sirályfronton, így már tudtam, hogy előttem éppen viharsirályok balhéznak.

Volt történés folyamatosan, és a sirályok mögött aztán egy-két szürke gém is megjelent.

Ráadásul az időjárás is mintha kegyeibe fogadott volna. Láthatóan elkezdett esni a hó.

És ahogy felpillantottam a keresőből, elállt a szavam. A tó túlpartja hófüggönybe veszett.

Nincs min csodálkozni, hiszen tél van. :) Vagy mégis? A tó közepén sétáló kócsagok körül hirtelen mesevilág kerekedett.

Az elmúlt három hónap sikertelensége egyből feledésbe merült, úgy éreztem megfelelő kárpótlást kaptam.

Fantasztikus volt. A varázs, ahogy jött, úgy el is múlt. Na de mit is kívánhatnék még. Talán csak annyit, hogy legyen hó! :)


Pécs, 2021. január 10.

A hónap képe - 2020. október

Vörös mókus - 2020. szeptember, Mecsek

Régóta vártam már, hogy a madáitató környékén élő mókusok a víz mellett is megjelenjenek. A szeptemberi aszálynak köszönhetően végre ez is megtörtént.

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/100, ISO 1600, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. november 1.

A hónap képe - 2020. szeptember

Zöld küllő - 2020. szeptember, Mecsek

A szeptemberi aszályos időjárás jó forgalmat eredményezett a madáritatónál. Ilyen helyzetekben olyan fajok is feltűnnek itt, amelyeket ritkábban lehet lencsevégre kapni. Ez a remény engem is a leskunyhóba csábított, hátha... Nem hiába. Egy alkalommal egy fiatal, átszineződő zöld küllőhöz volt szerencsém...

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f5,6, 1/160, ISO 1600, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. október 1.

A mókus és a küllő

Száraz az idő, na meg meleg. Mondanom sem kell, hogy nincs már pocsolya az erdőben, így a madáritató forgalma várhatóan fellendül. Így van ez már szinte minden évben ilyenkor. Gondoltam is a fotózásra, de csak vízhordásra futotta az időmből. Az egyik ilyen alkalommal azonban történt valami, ami megadta a kellő lökést. Miközben a medence mellett motoztam, zördült az avar, és a leskunyhó melletti fatörzsön megjelent egy mókus. Persze azonnal észrevett, és már ott se volt. Csak hangos riasztását hallottam, miközben eltűnt az erdőben. Tíz éve is már hogy madáritatóval foglalkozom, és azóta várom, hogy mókus kerüljön itt lencsevégre. Mindezidáig hiába. Talán most sikerülhet, ha az aszály a vízhez szoktatta. Egyből lett egy kis szabadidőm, hogy utánajárjak a dolognak. :) Pár nappal később egy délelőttöt rá is szántam. Eleinte nem történt semmi extra. Pár cinege mozgott csak a víz mellett. Az első kockát egy tojó kormos légykapó kapta.

Ritka vendég errefelé, de hát vonulás van, bármi előkerülhet. A légykapó hamar távozott, de nem hagyott egyedül. A fák közül zöld küllő kiabált hangosan, majd pár pillanat múlva előttem landolt.

Hű, nagyon megörültem neki, egy fiatal, átszineződő példány volt. Bár a jelenléte folyamatos a környéken, ritkán volt szerencsém hozzá. Sokáig előttem volt. Hol a földön keresgélt, hol az itató körüli ágakat vizsgálta át. Készült róla pár kép.

  

  

Jaj de jó volt. A küllő távozása után örömmel néztem vissza a képeket. Egy darabig úgysem történt semmi érdemleges. Csak a gyíkok futkároztak időnként a víz melletti rönkön.

Épp egy szajkó ücsörgött a medence szélén,

amikor ismerősen megzörrent az avar, és az itató melletti rönkön megjelent a mókus.

Mindössze 1,5 méterre volt, így miközben ivott, csak portréra volt lehetőség, de végeredményben elégedett voltam. :)


Pécs, 2020. szeptember 15.

A hónap képe - 2020. augusztus

"Most látsz, most nem látsz." - Bölömbika - 2020. április, Pellérd

A hajnal csodája sokszor elvarázsolt már. A napkelte előtti óra valószerűtlen színei, és a kevés fény miatti hosszú expozíció érdekes képeket eredményezhet. Ez történt egy áprilisi reggelen is, amikor a derengő keleti horizont előtt egy bölömbika szállt be a nádasba. Az égbolt rózsaszín-lilás árnyalata tükröződött mindenen, a nádasban óvatoskodó bölömbika mozdulatai pedig a hosszú záridőnek köszönhetően szellemképszerűen jelentek meg a képen...

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f6,3, 1 s, ISO 1600, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. szeptember 1.

A hónap képe - 2020. július

Búbos vöcsök - 2020. április, Pellérd

Új képek hiányában a pár hónappal ezelőtti élményekből szemezgettem. A tavaszi történések egyik jellemző mozzanata a vöcskök revírharcai voltak a tavon. A sokszor kiszámíthatatlan rohanásokat nehéz elkapni, ezért nagyon örültem, amikor ez sikerült. Pláne, ha a körítést a tó ellenfényben fürdő kipárolgása adta...

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f5,6, 1/5000, ISO 800, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2020. augusztus 1.