volgyis blogja

Január vége felé már az aktuális feladatok közé tartozik a rétisasfészkek ellenőrzése. Ez idő tájt szoktam elkezdeni, hogy lássam, minden rendben van-e a párokkal... Ez miatt érkeztem egy baranyai kis falu határába is. A falu szélén raktam le az autót. A földút, ami az erdőig vezet a szántók között, járhatatlan. A fagy felengedett, és jó taknyos lett minden. Mindjárt a falu mellett, míg pakoltam két szajkó recsegett a közelből, és két egerészölyv is mozgott a légtérben. Jó 1,5 km volt előttem az erdőig, szántóföldek között nem túl izgalmas, de a földút legalább jó sáros volt, csúszott rendesen. Azért mozgás volt a levegőben, a sárban caplatás közben volt mire figyelni. Dolmányos varjak repültek fel az otthagyott kukoricatarlóról, és a légtérben egy jó 200-as csapat nagy lilik húzott el a Dráva irányába. Szépen csilingelt a hangjuk, és a napsütésben gyönyörűen látszott a fehér hókájuk is. Amin meglepődtem, bár igazán nem kellett volna, egy mezei pacsirta éneke volt, kicsivel később még egy. Nem olyan nagy hévvel, de szépen énekelgettek. Itt a tavasz. Két vörös kánya is áthúzott fölöttem, míg gyalogoltam. Jó alacsonyan, persze a fényképező még a táskában... Jó volt ismét látni őket. Erős a késztetés bennem, hogy ismét belevágjak a fotózásukba, meglátjuk. A sasokat már messziről kiszúrtam. A fészek körüli öreg erdő szélső fáján ültek, ezért nem is mentem be a fészekhez, hanem az erdő ellenkező oldalát céloztam meg, nem akartam zavarni őket. Úgy tűnik minden rendben a költési szezon elején, a fészeknél vannak, ilyenkor ez a lényeg.

A középkorú gyertyános tölgyesben igazi tavaszi hangulat volt már. Az itt-ott cserregő ökörszemek, keresgélő széncinegék hangja között a csuszkák trillázása is ott volt már. Tessék, egy napja van enyhe idő, máris rákezdenek. Belefutottam egy őszapó csapatba is, 9-en voltak. Nem tudtam megállni, hogy ne cserregjek rájuk a telefonnal, azonnal jöttek köszönni. :) Az erdőben előkerült egy nagy fakopáncs, egy éneklő barátcinege (ez is kezdi már) és két kék galamb. Ezeken meglepődtem, nem számítottam rájuk. Búgtak rendesen, ahogy tél végén szoktam hallani őket a Mecsek és a Zselic bükköseiben, de nem tudtam mire vélni, hogy itt mit keresnek. Aztán kicsit később megszólalt egy fekete harkály is. Így már érthető, a szállásadó is itt van.

Kikukkantottam az erdő túlsó sarkán is az ott lévő nyílt területre. Előkerült még két vörös kánya, egy tojó kékes rétihéja, meg még két egerészölyv. Na, biztos kell valami fotós projekt a környéken. :) Jó volt látni a rétihéját, a Mecsekben nem nagyon találkozom vele. Az erdőszélen belebotlottam még két-két zöldikébe és süvöltőbe. Van pár kőris az erdőszegélyben, nem csoda, hogy ott voltak a süvöltők. A hollók, amiket először csak hallottam, majd meg is láttam, folyamatosan a légtérben mozogtak. Néha felerősödött a szél, szeretnek benne játszani. Ideje volt visszaindulni az autóhoz, még egy alapos sárdagasztás, de az időközben bemelegedő mezei pacsirták, és az időnként belibbenő kányák jó hangulatot adtak mellé.

Volt egy kis dolgom a tavaknál, és amúgy is kíváncsi voltam, hogy mennyire tart ki a jég. Az enyhe idő, és a tegnapi eső ellenére kitart, a teteje vízfoltos ugyan, de az összes tóegység még teljes terjedelmében jéggel borított. Mennyivel könnyebb lenne, ha itt lennének a sasok... A 3-as tavon még ott volt a lihogó, a szélén álltak a récék. Tőkés récék voltak, vagy 250-en. Átnéztem a csapatot, 3 hím barátrécét szúrtam ki, a lihogó vízén úszkáltak. A töltés mentén a lelapult gyékényben keresgéltek a kék cinegék, és a nádi sármányok, kicsit beljebbről 2 barkóscinege hangját hallottam. Egyszer meg is pillantottam őket, egészen lent, a jégen mozogtak a tört gyékény között. A tápcsatorna felé mentem, a zsilipjénél guvatot ugrasztottam fel a töltésoldalról. Berepült a nádasba, onnan kiabált vissza rám. Megijedt. :) A csatorna már felolvadt, jégmadarat kerestem a zsiliprácson, de nem láttam. Mindig itt szokott ülni... A 4-es és 5-ös közötti töltésen haladtam a főcsatorna irányába. Az 5-ös sarkában, a tómederben lévő fűzfáknál 2 fekete rigó hangoskodott, az áteresznél pedig egy ökörszem mozgott a gyékény között. Befelé jövet is hallottam egyet a 3-as gyékényfoltjából. Itt vannak már vagy egy hónapja. A főcsatorna felé egy fácánkakas ugrott fel előlem, jól megijesztett. A főcsatornán sem volt már jég, két víztyúk ugrott fel róla, mikor odaértem. Talán ez lenne a legalkalmasabb helyszín bölömbika fotózásra, régóta keresek alkalmas helyet, és a folyóvíz lassabban fagy be. Itt biztosan sokáig kitart. A csatorna menti erdőből egy hamvas küllő kiabált és egy csuszka trilláit is hallottam. Egy napja van enyhe idő, de már tavaszias hangulatuk van. Szeretem a hamvas küllőt, a szépen csengő hangját... Visszafelé az 5-ös szélén volt még két barkóscinege, megpróbáltam fotózni őket, de nem nagyon sikerült. Hiába a hanghívás, úgy tűnik álca nélkül nem megy nekem. Meg kell tanulnom cserkelve fényképezni... A nyári ludak és a nagy lilikek a Ny-i oldalra szálltak le. Kisebb csapatokban érkeztek végig, amíg ott voltam. Kis kavargás után ereszkedtek le a tóra. A nagy kócsag és a szürke gém a csatorna fölött repült, az egerészölyv pedig a zsilipnél lévő fáról ugrott el, mikor megjöttem.

Tudtam, hogy nem sok időm lesz, ezért mindent egy lapra tettem fel. Amikor tudtam, mentem. Az első három alkalomról ne is beszéljünk. Nem történt semmi. A negyedik lesezés alatt tudtam először lenyomni az exponálógombot, miközben halálra fagytam. A jégre dobált csalihalra szürke gém érkezett. A korábbi évekből már ismerős jelenet adott némi megnyugvást. Valamilyen madár azért mégiscsak van a közelben.

Sőt, a les melletti fűzbokrok közül egy guvat is előkerült. Szép tisztán, a beszűrődő napsugarak megvilágításában sétált el előttem.

Neki igazán örültem. Igaz, hogy a sasokat messziről láttam, de lassan a fagyhalál kerülgetett, el kellett jönnöm. Nem mondanám, hogy boldog voltam. Ráadásul enyhülés érkezett, tudtam, hogy a jégnek hamarosan búcsút mondhatunk, egy esély maradt. Idén talán az utolsó, így ötödszörre is kifeküdtem. A jég ugyan még kitartott, de a hajnali pár órás eső miatt a felszíne már erősen vizes volt. A tutaj is billegett már a vízben, nem fogta szorosan a jég. De az eső elállt, a nap kisütött, és a távolban a sasok is mozgolódni kezdtek. A már megszokott módon, a les előtt nem nagyon történt semmi. A szokásos vörösbegy jelent meg csupán, csipegetett a jégre dobált húsból. Nagy kedvencem, igazi ragadozó. :)

Lassan a fotózásra szánt idő a végéhez közeledett, mikor a semmiből egy egerészölyv huppant elém. Őt egyből követte pár szarka és dolmányos varjú, majd pár perc múlva egyszer csak ott állt előttem egy fiatal rétisas.

Nem is hittem el. Szuggeráltam az objektíven keresztül, hogy jöjjön már közelebb, de vagy két perc várakozás után hirtelen felborzolta a tollait, és a keresőben már meg is jelent egy öreg madár.

Azonnal nekiesett a fiatalnak, nagyon rövid csetepaté volt közöttük. Hihetetlen látvány volt, indulatok, kimeresztett karmok, fröcsögő víz, erre vártam öt éve. Csak egy probléma akadt. A hozzám közelebb ülő egerészölyv nem röpült el a sasok jöttére, hanem az egész jelenetet végignézte. És mivel mértani pontossággal a sasok és közöttem helyezkedett el, barna pacaként kitakarta az egészet. A két sas pedig fogta magát és elrepültek a tó túlsó végébe, ahol leültek a jégre, és békésen szemlélődtek tovább, mintha mi sem történt volna. Erre mit lehet mondani? Semmit. Vártam még, amíg időm engedte. Kiderült, hogy egy harmadik rétisas is van a közelben, kicsit ugyan távolabb és oldalvást, de benne maradt egy kis reményem, hátha közelebb jön.

Nem így lett. Hosszas nézelődés után tollászkodott egy rövidet, majd ő is a többi után repült.

Nem maradhattam tovább, így a sasfotózás véget ért. Másnapra a jég is alkalmatlanná vált a fényképezésre, ismételni nem tudtam. A hosszútávú előrejelzés sem valami biztató ebből a szempontból, úgyhogy úgy tűnik a jeges szezon is véget ért. Sokat gondolkodtam a dolgon, volt időm. Azt hiszem egy ideig parkolópályára állítom a sasprojektet. Ülepednie kell a tapasztalatoknak, új ötlet, új lendület kell...

A cinegék dacolnak a téllel, az etető környéke leginkább miattuk mozgalmas.

A folyton a földön matató erdei pintyek szinte észrevétlenek közöttük.

Akárcsak a fenyőpintyek, amelyek közül most sikerült egyet-egyet a fényképező elé csalni.

Az előjelek ígéretesnek bizonyultak, és természetesen a próbafotózás is megtörtént.

Jó érzés volt ismét a leskunyhó homályából figyelni az inni, fürdeni érkező madarakat,

még akkor is, ha eddig csak cinegék kerültek lencsevégre.

A helyszínen elkészült képeket aztán otthon elemeztem ki, aminek a végén végül összeállt a 2023-as poszméhszezon fajlistája.

Bombus terrestris - Földi poszméh

Nem meglepően a földi poszméh bizonyult a leggyakoribb fajnak. Szinte mindenki ismeri jellegzetes sárga-fekete-fehér színéről. Ennek ellenére a határozás során vele is sokat foglalkoztam, a szürke poszméhvel való hasonlósága, a színváltozatok, alfajok és a nemek különbözősége miatt.

Bombus lucorum - Szürke poszméh

A földi poszméhez nagyon hasonló faj szórványosan fordult elő, több helyen is megtaláltam, de sosem nagy példányszámban. A királynők és dolgozók földi poszméhez való hasonlósága miatt sokat bogarásztam az elkészült képeket, de igazán csak hím egyedeket tudtam biztosan beazonosítani. Róluk viszont szép számmal készültek képek.

Bombus pascuorum - Mezei poszméh

Szintén nagyon gyakori volt a mezei poszméh. Mindenhol belefutottam, de apró termete és izgága természete miatt nehezebb fotótéma volt. A nálunk is előforduló különböző alfajok és színváltozatok miatt sokáig el lehetett pepecselni az egyes egyedek beazonosítása során.

Bombus lapidarius - Kövi poszméh

Sok helyen megtaláltam, ugyancsak gyakori faj. Egyike azon poszméheknek, melyet korábban is ismertem, legalábbis úgy gondoltam. :) Jellegzetes fekete-vörös mintázata alapján könnyen felismerhető, persze hamar kiderült, hogy a hozzá nagyon hasonló faj miatt ez sem annyira egyértelmű. Mindenesetre a hím kövi poszméh, szép színezete miatt az egyik kedvencem lett.

Bombus ruderarius

Magyar neve nincs ennek a fajnak, az angol elnevezés után (Red-shanked carder bee) talán vöröslábú poszméhnek lehetne hívni. A kövi poszméhez nagyon hasonló, ám ritkább fajról van szó. Természetesen az elején én sem ismertem fel, aztán a megfelelő határozóbélyeg ismeretében már nem bújhatott el. Néhány esetben találtam rá, közlésre érdemes fotót azonban csak egy hím példányról tudtam készíteni.

Bombus ruderatus - Ligeti poszméh

Az első poszméhek egyike volt, melyet sikeresen határoztam, ráadásul védett faj, úgyhogy nagyon örültem neki. Nem volt túl gyakori, de azért több helyen megtaláltam.

Bombus hortorum - Kerti poszméh

Gyakori fajnak tartják, ennek ellenére csak néhány esetben futottam össze vele. Meg is örültem neki, mert csak a nyár vége felé került elő. Egy jó virágos erdőszegélyben akadtam rá, és ott több napon keresztül megtaláltam. Az egyik kora reggeli találkozás alkalmával sikerült is egy alvó példányt alaposan körbefotózni.

Bombus argillaceus - Délvidéki poszméh

Az egész poszméhőrület vele kezdődött. Mondhatnám úgy is, hogy mindennek ő az oka. :) Azt tartják erről a nagy termetű, védett fajról, hogy terjeszkedőben van. Ennek megfelelően többször is elém került. Ugyancsak egy kora reggeli találat alkalmával tudtam egy alvó példányt fényképezni, nem hagytam ki a lehetőséget.

Bombus haematurus - Mediterrán poszméh

Szintén terjeszkedőben lévő faj, de a megfigyeléseim szerint közel sem gyakori, inkább csak szórványos előfordulású. A nyár végén sikerült csak jó minőségben fényképezni, és akkor sem kint a természetben, hanem a városban, egy virágzó hóbogyóbokron.

Bombus hypnorum - Mohás poszméh

Az említett hóbogyóbokor elég termékenynek bizonyult, ugyanis a mediterrán poszméhen kívül a mohás poszméhek is nagyon szerették. Ritka fajnak számít, és pár napig stabilan megtalálható volt ugyanazon a helyen, hát kihasználtam a jó fénykép esélyét.

Bombus pratorum - Réti poszméh

Még mindig a hóbogyóbokor, és egy ritka faj. Valóban ritka lehet, mert a réti poszméhet egész szezonban csak itt, és csak egyszer találtam meg.

Bombus sylvarum - Erdei poszméh

A gyakori, sőt tömeges fajnak tartott erdei poszméhvel kapcsolatban én mást tapasztaltam. Mindössze egy alkalommal találkoztunk, akkor is csak annyi időre, hogy egy három képből álló sorozatot tudtam lőni róla. Az apró, ám annál szebb állat egyből a kedvenceim közé került.

Bombus muscorum - Sárga poszméh

Erről a védett és ritka fajról sajnos nem készült bemutatásra érdemes fotó. Mindössze egyszer került elém, akkor is csak pár másodpercig. A határozáshoz elég volt a gyors sorozat, amit készítettem róla, de a jövőben mindenképp pótolnom kell ezt a hiányosságot, úgyhogy biztosan keresni fogom.

Bombus vestalis - Földi álposzméh

Az álposzméhek léte, életmódja újdonság volt számomra, ezért nagyon megörültem, mikor elsőként a földi álposzméhet megtaláltam. Gyakori fajnak tartják, ennek megfelelően többször is rábukkantam. Úgy tapasztaltam, hogy az álposzméhek kevésbé izgága jószágok, fotózásuk így egyszerűbb volt. Több jó kép is készült, mikor egy-egy példány elém került.

Bombus barbutellus - Kerti álposzméh

Gyakorinak mondott faj, mégsem találtam meg olyan sokszor. Ám egy stabil helyen, ahol hosszan kitartottak a vadvirágok, többször is ráleltem pár példányra.

Bombus campestris - Mezei álposzméh

A szezon vége felé, meglepetésszerűen került elő a mezei álposzméh. Egy jelentéktelen, pár négyzetméteres virágzó lómenta foltban láttam meg, ahol pár napig még megtaláltam pár példányt. Próbáltam jó fényképet készíteni róluk, ez maradéktalanul ugyan nem sikerült, de legalább marad valami jövőre is.

Bombus rupestris - Kövi álposzméh

Róla csak az éves anyag átnézésekor derült ki, hogy találkoztunk. :) Sokat tanultam a határozások során, és bizony néhány esetben megtaláltam a saját korábbi hibámat. Így derült ki, hogy ezt a szórványosnak tartott álposzméhet bizony a nyár folyamán egyszer megtaláltam.

Bombus bohemicus - Szürke álposzméh

A szürke álposzméh ritka faj, ráadásul adathiányos is az elmúlt évtizedekből. A földi álposzméhvel való hasonlósága sok esetben megtévesztett, és bebizonyosodott, hogy nem elég csak a színezetre hagyatkozni a határozás során. Szerencsére a végére azért kiderült, hogy egy alkalommal nem csak vélt, hanem valós bohemicus találatom is volt. :) Jó fotó nem készült sajnos, csak határozásra alkalmas, de ennek ellenére nagyon örülök a találatnak.

18 faj került tehát a listára, kicsit több mint 200 találati adatból. Ráadásként végre sikerült a fadongók terén is rendet vágni a fejemben,

és időnként egy-egy lepke is lencsevégre került, a fotógyűjtemény bővítése miatt.

A történethez hozzá tartozik még, hogy akkor van értelme az egésznek, ha az adatok a tudomány számára is elérhetővé válnak. Fontosnak tartottam az adatközlést, mert úgy vettem észre, hogy a poszméhek terén is, mint sok ízeltlábú csoportnál, adathiánnyal küzdenek a kutatók. Az izeltlabuak.hu weboldalban meg is találtam a számomra megfelelő közlési platformot, jó publikálási formának gondolom, és másnak is javaslom a használatát.
Egy szó, mint száz, jó poszméhszezon volt, tavasszal folytatása következik... :)