volgyis blogja

A sárga ezernyi árnyalata a szürke törzsek között szemkápráztató volt...

Hát úgy tűnik ma nem fogok sast fotózni. Várok, nézelődök. Az eső néha szemerkél, csend van. Susog a nádas mellettem, néha mintha valami lépne, de talán csak beleképzelem. Telik az idő, lassan mennék már. Egyszer csak azt látom, hogy valami áll előttem az iszapon. Mi a fene, az előbb még üres volt a placc. Szellemként jelent meg előttem a sakál. A méla bámészkodás azonnal izgalommal teli pillanattá változik. Csak várja meg, míg ráfordulok az objektívvel!

Megvárta. :) A sasoknak kirakott csali felé szimatol, de a fényképező kattanására azonnal felfigyel,

meredten bámul felém.

Néha a csali felé pillant, de aztán újra csak engem figyel.

Végül győzött az óvatossága, visszasétált a nádas mellé. Onnan még vetett egy pillantást kifelé,

majd a nádi farkas eltűnt a takarásban. Egyedül maradtam a sakáltanya szélén, csak az eső kopog finoman a lessátor tetején...

Próbáltam rendszeresen nyomon követni a változásokat, inkább megfigyelési, mintsem fotózási céllal. Természetesen azért a fényképezőgép is állandó kísérőm volt. Még szerencse, mert így elkaphattam egy jellegzetes pillanatot abból a baranyai tájból, amit annyira szeretek.

Időnként azért a les közelében is volt látnivaló. Hol a nádas szélén nézelődő egerészölyv,

hol az iszapon futkározó havasi partfutó csapat,

hol pedig a lecsapolt tómederben bandázó dolmányos varjak.

A hónap második felében kezdtek izgalmassá válni a dolgok, amikor már a sasok is feltűntek a színtéren.

Igaz, hogy közelebb nem jöttek, de jó helyen vagyok, a többi már nem rajtam fog múlni.

Azért, hogy közelebbről is lássak madarat, tutajoznom kellett. Mivel a tél folyamán a fotózások másik fő irányát az úszó lessel tervezem, itt is végeztem némi előkészületet, de egyelőre még csak a vízityúkok,

és a hattyúk úszkálnak előtte.

Sebaj, minden körülmény adott itt is - ott is, meglátjuk mi lesz...

A két öreg madár vezetésével a már kifejlett, de még szürkés tollazatú idei fiatalok is megjelentek. Mindenki reggeli tornával kezdte a napot.

Az öregek után a fiatalok is szárnycsapkodással mozgatták át magukat.

Hirtelen tele lett előttem a víz hattyúkkal.

Tollászkodtak, nyújtózkodtak,

némelyek még bóbiskoltak egy kicsit.

Páran egész közel kerültek, nem győztem a nagy madarakat keretbe szorítani.

Jól elvoltam a hattyúkkal, mikor jobbról csobbanások hallatszottak. A hattyúk is felfigyeltek rá, és furcsamód egyből az ellenkező irányba húzódtak. A csobbanások erősödtek, a madarak egyre távolodtak, valami közeledett jobbról, ami nem tetszett a hattyúknak. A túloldalon úszkáló tőkések is felrebbentek, és a szürke gém is felugrott a nádas széléből. Valamitől megijedtek. Hamar kiderült mi okozta a riadalmat. A tutaj előtt alig 3 méterre örvénylett egyet a víz, és egy vidra dugta ki a fejét egy hallal a szájában. A betyárját, hamar kellett volna reagálni, nem tudtam. Mire nézőpontot váltottam, fókuszáltam, addigra a vidra lenyelte a halat, és már bukott is a víz alá. Egy bemozdult kockára futotta csak, amit most nem fogok megmutatni. A víz még örvénylett párat a les előtt, de nem mutatta meg magát még egyszer, eltűnt a partmenti nádszegélyben. Volt vidra, nincs vidra. Mire magamhoz tértem az ámulattól, a madarak is visszatértek, és a nap is felkelt. A szépen megvilágított nádas előtt helyet keresett az elriadt szürke gém,

és a hattyúk is szárnycsapkodással nyugtázták, hogy a vidra odébbállt.

Hát ez nagyon szép volt. Gyönyörű fényekben mutatta magát a két madár. A hattyúk ezután eloldalaztak, és a takarásból hallottam, hogy tapossák a vizet, majd elhúztak a les fölött. A hattyúk elrepültek, de a tutajjal szemben érdekes dolog kezdett kibontakozni. A nádfal elé nagy kócsag érkezett. Ez még önmagában nem olyan nagy dolog. Viszont amíg a madarat telibe kapta a napfény, addig mögötte a nádas még árnyékolta magát. Erős kontraszt alakult ki. Azonnal kattant az agyam, állítottam a fényképezőn, és exponáltam.

Az első kockát rögtön visszanéztem, ó igen! Ezt keresem már mióta. A madár tollászkodott, én meg próbáltam az érdekesebb mozdulatokat képbe önteni.

Minden klappol, csak a kompozíció sántít picit. Csak pár lépés kellene jobbra. Szürke gém landolt mellette, és a kócsag lépett párat. Na ez az!

Aztán a fényről besétált az árnyékba, a varázs elillant. A gémmel próbáltam folytatni, de nem hagyta, ő sem maradt a rivaldafényben.

Hát ennyi jutott erre a reggelre. Igaz, hogy a kanalasgémek elmaradtak, és a vidra is túljárt az eszemen, de a fényjáték mindenképp kárpótolt. Hiába, hajnalban még a nap is más. :)

A kanalasgémek repültek át a tó fölött, majd irányt váltottak, és a szemközti nádas szélében landoltak.

Hát itt vannak. Örültem is, meg nem is,

ugyanis a szél miatt fodrozódó víz megtörte a tükörképet.

A képeken megjelenő kettősség nem tetszett, de hát mégiscsak kanalasgémek vannak itt, hát fotóztam.

Mókás volt látni, ahogy futva táplálkoztak, és körberohangálták az egy szem kócsagot.

Vártam is, hogy majd a közelembe érnek, de ez nem történt meg. Makacsul rátapadtak a szemközti nádfalra, és naplementéig el sem mozdultak onnan.

Hát így jártam. A kanalasgémek továbbra is tartják a távolságot tőlem. Na de majd egyszer...

A vöcsök elúszott a dolgára, helyét récék vették át. Némelyek egészen közel, a tutaj előtt haladtak el miközben táplálkoztak,

mások inkább a beülőt választották.

Szárnycsapkodás,

tollászkodás, nézelődés

és fürdőzés is bemutatásra került, csak a gombot kellett nyomnom szorgalmasan.

Tartalmas volt az előadás, az biztos, de még nem volt vége. A tőkések között apróbb réce tűnt fel. Egy cigányréce szerette volna birtokba venni a beülőt. Ez ugyan a tőkések miatt nem sikerült neki, de pár közelebbi felvétel azért készült róla.

A récék ezzel odébb is álltak. A méla nézelődést a jégmadár szakította félbe. Hangos ti-ti-ti hangján előre szólt, hogy jön.

A buzogány csúcsa úgy tűnik kedvelt leshelye lett. Nincs túl messze, a 2,5 m-es távolságból az objektíven keresztül már látom a szemében a napkeltét.

Elöntötte a fény a tavat, a pára is eltűnőben már. A visszatérő kis vöcsköt szépen oldalba kapta a napkelte.

Szerencsére ismét a beülőt célozta meg.

Ritka dolog a vöcsköt teljes egészében látni, hát nem fukarkodtam az expóval. Még egy szép tollrázásra is futotta.

Ej de jó volt. A reggelt végül a jégmadár zárta. A napfény festette háttér előtt szemlélte a környéket, és mint egy pecás a horgászbotját, úgy szorongatta a buzogány csúcsát...