Gyurgyalagozni voltam

Aki régóta követi madárfotós történetemet, tudja, hogy gyurgyalagos fotózásaim egy helyhez kötődnek. Gyerekkorom madarászhelyszínei között találtam meg azt a partfalat, ahol eddig ezeket a madarakat fényképeztem. Egy probléma adódott csak ezzel az elmúlt évek alatt. Ritka hazalátogatásaink alkalmával kevés időt tudtam a gyurgyalagokra szánni. Szezononként egy, maximum két esetben tudtam kiülni hozzájuk, ami vagy hozott eredményt, vagy nem. Ennél fogva sok olyan elképzelt jelenet van még a fejemben a gyurgyalagokkal kapcsolatban, amit még nem sikerült képi formában kifejezni. Ezek az okok késztettek arra, hogy új helyet keressek, ami elérhetőbb közelségben van, és lehetőséget ad a többszöri fotózásra is. Meg is találtam a megfelelőnek tűnő helyet. Pár órás megfigyelés elég volt, hogy a madarak mozgását kifigyeljem. Ez alapján másnap délután be is sátraztam egy bokor mellé, amit szívesen használtak pihenőhelyként.

Jónak is ígérkezett az este, de aztán valamiért teljesen ellaposodott a dolog. A kezdetben aktívan mozgó gyurgyalagok inkább a környéken vadásztak, mintsem hogy az objektívem előtt ücsörögjenek. A lemenő nap fényében csak az üres ágakat bámultam. Szerencsére az estét, mint már annyiszor, egy másik fotótéma mentette meg. A környező bokrokon őszapók tűntek fel. Mint megannyi cserregő, nyeles tollgombóc repkedtek egyik bokorról a másikra. A kis kémlelőnyíláson keresztül próbáltam követni őket, amikor egy hirtelen megjelent azon az ágon, ahova a gyurgyalagokat vártam.

Szeretem ezeket a pici madarakat, úgyhogy egyből felpörögtek az események. Gyorsan megkértem a telefonomat, hogy szóljon az érdekemben pár szót, aminek meg is lett a hatása.

Az őszapócsapat pár percig elidőzött a sátram körül, mielőtt tovább álltak volna.

Hát így jártam. Nem tudom ezt lehet-e jó jelnek tekinteni, majd kiderül. :)


Pécs, 2014. május 24.