Récék hajnala

A récék jelenléte az úszó les körül nem hagyott nyugodni, bepróbálkoztam hát egy hajnali lessel. Ment is minden, ahogy ilyenkor lenni szokott, de a tóparton az erős szél megállított egy pillanatra. Álltam a sötétben a csapkodó nádast figyelve, és azon tűnődtem, hogy tényleg normális vagyok-e. Az átlagember felfogása szerint valószínűleg nem. :) Végül úgy döntöttem, hogy ha már itt vagyok, akkor megadom az esélyt, hátha alább hagy a szél. Eleinte úgy tűnt nem akar csendesedni, pedig a hím barátréce még napkelte előtt megérkezett elém.

Szentségeltem is rendesen, a hullámzó víz teljesen megtörte a varázst.

Nem is fényképeztem, inkább csak néztem, ahogy a réce teszi-veszi magát előttem. Közben a napkelte is megérkezett, és időnként a szél is elült. Na, talán kialakul valami.

Az előbukkanó nap szépen aranyozta a vizet, amikor a réce visszajött.

Felmászott a faágra, megrázta magát, kicsit nézelődött,

majd leült pihenni. A háttér még mindig nem volt tökéletes, a néha feltámadó szél még befodrozta a vizet, de ezt már nem bántam.

Miközben a barátréce nézelődött, a másik beülőre egy tőkés réce ugrott fel.

Csak egy tollrázás erejéig maradt,

visszatértem hát a barátrécéhez. És láss csodát, a szél teljesen elcsendesedett, és a háttér szépen kisimult.

Na most kellene valami mutatvány! A barátréce meghallotta a kérésemet, és hosszas tollászkodásba kezdett. Nem volt más dolgom, ráfeküdtem az exponálógombra.

Azt azért láttam, hogy a fény iránya nem tökéletes, kissé oldalba kapta a madarat, de fene se bánja, a barátréce kitett magáért. Amint végzett, lecsusszant a fáról, de csak azért, hogy helyet adjon az asszonynak. A hímet a tojó váltotta a beülőn.