nyaktekercs

Nyaktekercsek tánca

Nyaktekercsekkel való foglalatosságaim során a fotózáson kívül számos érdekes megfigyelésre is lehetőségem nyílt. Talán a madárfotózásban az a legszebb, hogy amíg az ember azon morfondírozik, hogy miként lehetne a közelükbe férkőzni, elengedhetetlen, hogy valamelyest megismerje őket. És ez nem megy másként, ki kell ismerni a viselkedésüket. A megfigyelések során persze számos olyan élménnyel gazdagodtam, amit csak reméltem, hogy egyszer majd fotón is viszontláthatok. Az egyik ilyen jelenet nagyon emlékezetes számomra. A lessátorban kuporogva az egyik tavasszal szemtanúja voltam a nyaktekercsek nászviselkedésének. Ilyenkor mindkét madár egymással szemben helyezkedik el, fejüket az ég felé emelik, és együtt kiáltják el éneküket, miközben jobbra-balra ringatják a testüket. Ez a nyaktekercsek tánca, ami arra szolgál, hogy megerősítsék kapcsolatukat a költés idejére. Persze az egész fotózhatatlan helyen történt, így képi anyag nem lett belőle, csupán az emlékezetembe vésődött be, amit akkor láttam. Ennyi bevezető után jöjjön a következő pár fotó története. Mint már annyiszor, most is teljesen más madárral indult a dolog. Tolnanémedi tartózkodásunk alatt mindig végignézem búbosbankás helyeimet, hátha egyszer mégis sikerem lesz velük. Ezek a fészkelőhelyek már úgy vannak kialakítva, hogy költés esetén már ne kelljen a környezet alakításával foglalkozni, ezért a megfelelő beszállóágak már a helyükön vannak, csak a madarak hiányoznak. Persze a bankákkal ebben az évben sem volt szerencsém. De az egyik beülőn, amit számukra helyeztem ki, egy másik madár ücsörgött. Egy hím tövisszúró gébicset láttam az ellenőrzés során. Nem kevésbé izgalmas faj, így egyből beindult a fantáziám. Lessátor a helyére került, és a legközelebbi adandó alkalommal már én is benne ültem, és vártam a madarat. Sajnos csak vártam, mert a gébics nem értette meg, hogy mit akarok. A lesben töltött órák alatt csak a környékről hallottam csettegő hangját. Mit tehet ilyenkor az unatkozó fotós, a leskunyhó oldalsó kémlelőin a környéket figyeltem. Édesanyám kiskertjének sarokoszlopán egyszer csak megjelent egy madár. Egy nyaktekercs volt. Ez nem kell, hogy meglepő legyen, hiszen a nyaktekercsek revírjének közepén ücsörögtem. A madár nagyon nyugodtan viselkedett. A lemenő nap fényében hosszan nézelődött az oszlop tetejéről. Természetesen nem hagyhattam kép nélkül, nagyon óvatosan amennyire lehetett, oldalra fordítottam a fényképezőt, és szerencsére még engedte a sátor nyílása, készítettem pár képet. Az oszlop ugyan nem volt túl dekoratív, de egy hirtelen támadt ötlettől vezérelve kipróbáltam egy álló formátumú fotót is.

Így már teljesen más képet mutatott. A kerítésre felfutott szőlő belekomponálása a képbe máris más megvilágításba helyezte az egész helyzetet. Tetszettek az így készült fotók. Innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy a következő alkalommal mit fogok fotózni. Két napra rá ismét kiültem, most már kettős céllal. Ha bejön a gébics jó, de ha a nyaktekercs, az is jó. :) Így lett. A nyaki ismét megjelent az oszlop tetején.

Príma. Lőttem megint pár szőlővel kombinált képet. A madár nézelődött, szemlélte a környéket. Én meg örültem, hogy mindenfajta hanghívás nélkül sikerült fotózni. Nem telt el sok idő, talán pár perc. Amikor váratlan esemény történt. Az oszlop tetejére megérkezett a második nyaktekercs. Na, ez már nem tréfa dolog. Erre még soha nem volt példa, amióta a nyaktekercsek fotózásával próbálkozom. De ez még nem volt elég. Olyan dolog történt, amire végképp nem számítottam. A két madár egymás felé fordult, kinyújtották testüket, és jobbra-balra ringva, együtt kezdtek el énekelni. Igaz, nem olyan hangosan, mint azt áprilisban szokták, inkább csak úgy maguknak, halkan, de a látvány így is fantasztikus volt. És az érzés is hasonló volt, mert az ujjam szinte rátapadt az exponálógombra. A pár éve megfigyelt jelenet előttem ismétlődött meg.

Hát így lett, hogy a búbosbanka telepítési kísérletem és a gébics megfigyelésem nyaktekercs fotót eredményezett. :)


Pécs, 2014. július 9.

Egy esős húsvét

Harmadik éve már, hogy először sikerült a nyaktekercsek közelébe férkőzni. Április vége az az időszak, amikor a revírt foglaló madarakat legnagyobb eséllyel lencsevégre lehet kapni. Ebben az évben ez egybe esett a húsvéti szabadsággal, így adódott több nap is, hogy megpróbáljam ismét a fényképező elé csalni kedvenc madaraimat. A korábbi évekhez hasonlóan most is előkészültem, azonban idén valami nem stimmelt. A madarak valahogy nem akarták, azt amit én. Minden erőfeszítésem ellenére nem akartak oda szállni, ahova szerettem volna. Mindössze egy képet sikerült összehozni, az is gyakorlatilag a véletlen műve. A terület egy évtizedek óta felhagyott szőlő és gyümölcsös, omladozó pinceépülettel. Az egykor gondozott birtokból mára csak emlékek maradtak. Például egy a pince elé kivetett régi sparhelt, aminek rozsdás lábai meredeztek már csak ki a terjedő és mindenre felfutó komló indái közül. A nyaktekercs a kihelyezett szép beszállóágaim helyett erre a rozsdás vasdarabra szállt, így ezen fényképeztem le. Mérgelődtem is miatta, meg azon is, hogy a következő les lehetőségét egy nagy eső elmosta. Sok élményt éltem már át a lessátorban, de egy jó kis eső még hátra volt. Most ezt is megtapasztalhattam. A gondosan előkészített fotózás helyett azon izgultam, hogy a felszerelés ne kapjon az esőből, és a sátorlap is kitartson az eső végéig. Otthon aztán a fotót nézegetve egyre jobban megtetszett. Egyből az emberi mulandóság és a természet átható ereje jutott róla eszembe.

Mivel láthatóan a nyaktekercsek fotózásából nem lett semmi, és fölöslegesen nem akartam őket zaklatni, más téma után néztem. Már a szabadság elején feltűnt a kertben, udvarban mozgó őszapók jelenléte. Tulajdonképpen nem tudnak csendben maradni, folyamatos cserregésük egyből elárulja őket. Azt sem volt nehéz kitalálni, hogy őszapóéknál a fiókaetetés időszaka van, hiszen tömött csőrrel mindig azonos irányba távoztak. Egy nap többször is feltűntek, és főként a gyümölcsfákon mozogtak.

Nem volt nehéz a közelükbe férkőzni, nagyon bizalmas madarak. A kerítés mellett óvatosan lépdelve, egészen közel engedtek.

Érdekes volt megfigyelni, ahogy a környező fákon szedegették össze a fiókáknak szánt táplálékot. Apró csőrükbe meglepően sok rovar fért bele.

Jó volt látni szorgalmukat. Jó példa arra, hogy milyen nagy segítség tud lenni a kiskertben, gyümölcsösben egy-egy madárpár megtelepedése. Rengeteg rovart összeszednek, amíg népes fészekaljuk ki nem repül.


Pécs, 2014. április 22.

A hónap képe - 2013. április

Nyaktekercs - 2013. április, Tolnanémedi

Az elmúlt évben sikerült közelebbről megismerkedni a nyaktekerccsel. A több éve ismert revírben akkor nagy biztonsággal kezdtem bele a fotózásba, ami már elsőre nem várt eredményeket hozott. Már alig vártam, hogy ebben az évben folytatni tudjam a megkezdet munkát. Mivel a módszer és a hely már bizonyított, ezért csak a madarakra kellett koncentrálnom, illetve arra, hogy a fotók ne csak a nyaktekercset, hanem annak élőhelyét is valamelyest bemutassák. A revír egyik meghatározó pontja az az öreg diófa, melyen előszeretettel tartózkodnak a madarak. Innen jól szemmel tartják a területet, és az öreg diófában élő hangyák táplálékot is nyújtanak nekik. Ebből a megfontolásból került a nyaktekercs mellé a diófaág is a fotóra, mely áprilisban a hónap képe lett.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6,3, 1/160, ISO 400 beállításokkal készült.


Pécs, 2013. május 1.

Április dalnoka

Április végére megtelik a természet élettel. Az egymás után visszaérkező madarak sorra foglalják el revírjeiket, és kezdenek bele a területfoglalás, fészekrakás, költés rejtelmeibe. Mindenki sürög-forog, és napról-napra csendülnek fel az újabb és újabb énekhangok. Szeretem ezt az időszakot. Szeretem újra felfedezni, nyugtázni, hogy lám, ez a madár is visszatért, és megszokott helyén énekel ismét. Alig vártam már azt is, hogy a tolnanémedi hétvégén meghallhassam a nyaktekercs kiáltozását. Vajon visszatér idén is? A virágzó cseresznye- és meggyfák között álló, öreg diófa koronájából messze hangzott az éles "vi-vi-vi" hang. Hát megérkezett! Mintha engem köszöntött volna. Hát ki is tudna ellenállni egy ilyen kedves invitálásnak!? :) 
Kezdetét vette a nyaktekercs projekt második felvonása. Az elmúlt évben szerzett tapasztalatokkal felfegyverkezve (előzmények itt) olyan sokat nem is kellett agyalni a dolog mikéntjén. A cél ezúttal az volt, hogy egy picit a természetes környezet is kerüljön bele a képekbe, úgyhogy ennek megfelelően álltam neki a fotózásnak. A magára hagyott gyümölcsöst már kezdi visszahódítani a természet. Az öreg meggyfák között lépten-nyomon akácsarjak verődtek fel, meghatározva a terület arculatát. A nyaktekercsek gyakran használják ezeket a fiatal csemetéket. Táplálékuk nagy részét a földön szedik össze, és az alacsony ágak jó kémlelőhelynek bizonyulnak.

A másik sarkalatos pontja a területnek az öreg diófa. Kedvelt tartózkodási helye a hímnek. Jól belátja innen az egész revírt, és nem mellesleg a már korhadó fa tele van hangyákkal, ami ugye a gyengéje ennek a madárnak. A közeli képek körítéséül ezért a vén diófa egy korhadó ágát választottam. 

Mindig élményszámba megy, ha találkozhatok ezzel a szép madárral. Ezúttal azonban olyat láthattam, amit eddig soha. A pár még a költés elején lehet, mert a tojó is folyamatosan mozgott a környéken. Miközben a lessátorban ücsörögtem, tanúja voltam, amint egymás előtt, egészen közel, nyakukat kinyújtva, jobbra balra dülöngélve együtt kiáltották el a nász hangját. Szép volt, bár fotó nem készült róla. Azonban egy újabb momentum, hogy van még mit megörökíteni nyaktekercs témában. :)


Pécs, 2013. április 28.

A hónap képe - 2012. május

Nyaktekercs - 2012. május, Tolnanémedi

Májusban több fotós projektben is előre léptem. Ezek közül mégis talán számomra legfontosabb a nyaktekerccsel való találkozás volt. Egyrészt szép madarász élmények fűznek hozzá, másrészt ebbe a projektbe elég sok időt fektettem. Két tavasz megfigyeléseit összegezve idén jutottam el oda, hogy a fotózásnak nagy biztonsággal neki tudtam látni. Persze ehhez kellett a madár jó közreműködése, és egy nagy adag szerencse is. Számtalan kép készült, amik közül lett egy kedvencem. A madarak viselkedése sok információt közöl az azt értővel. Mást jelent, ha kinyújtja nyakát, lelapítja tollait, összehúzza testét vagy éppen tollászkodik. Másképp viselkedik, amikor figyel, fél, ideges vagy biztonságban érzi magát. A tollászkodás, az a mozzanat, amit a madarak akkor végeznek, amikor teljes biztonságban érzik magukat. Akkor nyertem teljes bizonyságot arról, hogy a fotózással nem mentem túl messzire, amikor a nyaktekercs a lessátram előtti beszállón tollászkodni kezdett. Megrázta magát, felborzolta tollait, majd szépen rendbe szedte tollazatát. Szép pillanat volt. Egy apró kapcsolat gyermekkorom láthatatlan madarával.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6/7, 1/125, ISO200 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. június 6.

A láthatatlan madár

Picit vissza kell nyúlnom gyerekkori élményeimhez. Nagyszüleim birtokán sokat barangoltam akkoriban, mi mást csináltam volna, madarásztam. Újabb és újabb fajokat határoztam, és írtam fel madarásznaplómba. Volt viszont egy mumusom. A szőlő melletti akácosban élt, és április-május tájékán éles "vi-vi-vi" hangjától volt hangos a környék. Többször becserkésztem egész közelre, de a madarat nem láttam meg mégsem, csak a hangját hallottam. Terepszínű tollazata elrejtette. Sokat küzdöttem, míg végre sikerült megfejtenem kilétét. A nyaktekercs volt. Azóta, mikor tavasszal megszólal, mindig eszembe jutnak ezek a kedves emlékek. Nem csoda, hogy fotósként is sokszor gondoltam erre a titokzatos madárra. Hogyan is tudnám képbe önteni a vele kapcsolatos élményeimet. Természetesen ennek is megvan a saját története. 2010 áprilisában egy szombat hajnalon nem messze szüleim kertjétől, egy régen felhagyott gyümölcsös szélén feküdtem beálcázva. Fácánra vártam. Távcsővel többször megfigyeltem már, hogy hol vált ki a sűrűből, gondoltam megpróbálom lefotózni. Természetesen fácánnal azon a hajnalon nem találkoztam, de történt valami érdekes. A leshelyem fölött pár méterre, egy öreg meggyfán megszólalt egy nyaktekercs. A bevezetőből talán lehet sejteni, hogy milyen hatással volt ez rám. A fácánok egyből feledésbe merültek.

Új fotós projektem ezzel a pillanattal elindult. Amikor csak Tolnanémedibe érkeztünk, hétvégére, vagy hosszabb szabadságra, mindig szakítottam egy kis időt, hogy utána nézzek a nyaktekercseknek. Két év alatt eljutottam odáig, hogy körülbelül be tudtam határolni, hogy hol van a revírjük határa, mely részeken mozognak előszeretettel, és a hím melyik fákat használja kiáltozásra. Sokszor ugyan nem láttam, de a hangja után szépen le tudtam követni a mozgását. Idén tavasszal már a fejemben kész volt a terv, csak arra vártam, hogy felcsendüljön az ismerős "vi-vi-vi" hang a területen. Ehhez pont jókor érkeztünk Tolnanémedire. A nyaktekercs itt van, hát cselekedni kellett. A cél az volt a madár lefényképezésén túl, hogy a terület jellemzőit is a képbe vigyem. Maga a hely egy hosszú évek óta felhagyott szőlő és gyümölcsös. Öreg, korhadó fákkal, és a rájuk felfutó, liánszerű szőlővel. Igazi madárparadicsom. Mindent előkészítettem, már csak a nyaktekercsen múlt a dolog. Szerencsére nem volt túl nehéz dolgom, a madárka nagyon készséges volt.


Pécs, 2012. május 6.