viharsirály

Legyen hó...

Talán azzal kezdeném, hogy az ősz és a tél eleje fotózás szempontjából siralmasan gyenge volt. Pedig nem tétlenkedtem. Terveim szerint a két évvel ezelőtt elkezdett vörös kányákat célzó projektemet új alapokra szerettem volna helyezni. Ez irányban már októberben megtettem a lépéseket. A részletekről egyelőre csak annyit, hogy új helyszínen, más módszerrel próbáltam őket az objektív elé csalni, eddig vajmi kevés sikerrel. No de a sikertelenséget a madárfotósnak tűrnie kell, semmi baj, gondoltam, addig is a szemem elé kerülő témákkal foglalkozom. Az új kányás hely kialakításakor, és a lesben töltött órák alatt nem tudtam nem észrevenni a rendszeresen a közelben mutatkozó nagy őrgébicset. Na, most megvagy koma! Több éves tervem, hogy találjak egy biztos madarat, ami fotózható helyen is tartózkodik. Egyből módosítottam az irányon, és célba vettem a gébicset. Sebtében el is készült egy egyszerű kunyhó a megfelelő helyre.

Annak ellenére, hogy a madár szinte folyamatosan jelen volt, szintén nem állt az én oldalamra, és nem fogadott szót. Bár bejárt a les elé, egyszer sem ült a számára kijelölt helyre, így 4-5 próbálkozás után sem sikerült még az elképzelésemnek megfelelő képet készítenem róla.

Semmi baj, mondom, a madárfotós ugye bírja a sikertelenséget. Majd a tavaknál kárpótolom magam. Szintén régi tervem volt már, hogy a barkóscinegék nyomába eredek. Itt volt az ideje, hogy a gondolatot tett kövesse. A nádasban kedvesen csilingelő, barátságos kismadarakat úgyis könnyű szerrel becserkészem. Nem így lett. 3-4 alkalommal is kerestem a társaságukat. Mindannyiszor meg is találtam őket, de sajnos úgy tűnik, hogy egyelőre a barkóscinegék sem akarnak szót fogadni, és ahelyett, hogy szépen pózolnának, inkább a nádasban bujkálást választják.

Mindeközben szépen elmúlt az ősz, és belecsaptunk a télbe. Ideje volt tehát, hogy ismét tevékenykedjek kicsit. Egy évvel ezelőtti felejthetetlen téli saskalandomat szerettem volna folytatni. A helyszín már adott volt, csak elő kellett készülni. A tópartra időben kikerült egy alkalmi leshely.

Az ünnepek előtt el is kezdtem kijárogatni, mert a sasok már mutatkoztak. Persze mondanom sem kell, hogy kevés sikerrel. De mivel tudjuk, hogy a madárfotós jól tűri a sikertelenséget, nagy lelkesedéssel folytattam a leselkedést az új évben. Igaz ugyan, hogy a sasok továbbra is hanyagoltak, azért most már volt néznivaló. A les körül megjelentek a sirályok.

Az első egy-két kattintás után rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan rossz a helyzet.

A következő alkalommal már sirályfotózásra készültem. Bár borult, szemerkélős idő volt, mégis nagy kedvvel bújtam be a lesbe, és nem is kellett csalódnom. Szinte percek múlva megjelentek az első madarak. A korábbi képek alapján (És Gábor barátom hathatós segítségével.) az elmúlt napokban rendbe is raktam az ismereteimet sirályfronton, így már tudtam, hogy előttem éppen viharsirályok balhéznak.

Volt történés folyamatosan, és a sirályok mögött aztán egy-két szürke gém is megjelent.

Ráadásul az időjárás is mintha kegyeibe fogadott volna. Láthatóan elkezdett esni a hó.

És ahogy felpillantottam a keresőből, elállt a szavam. A tó túlpartja hófüggönybe veszett.

Nincs min csodálkozni, hiszen tél van. :) Vagy mégis? A tó közepén sétáló kócsagok körül hirtelen mesevilág kerekedett.

Az elmúlt három hónap sikertelensége egyből feledésbe merült, úgy éreztem megfelelő kárpótlást kaptam.

Fantasztikus volt. A varázs, ahogy jött, úgy el is múlt. Na de mit is kívánhatnék még. Talán csak annyit, hogy legyen hó! :)


Pécs, 2021. január 10.