Április
Távolabb búbos vöcsök tűnik fel, szárnyait nyújtogatja.
Kisvártatva a hullámzó víz kicsit közelebb sodorja, és amúgy vöcskösen lerázza a vizet a tollairól.
A távolabbi sarokban kis csapat böjti réce úszkál. A hímek kerregve teszik a szépet a tojóknak. Egy-egy néha leválik a csapatról, közelebb kerül hozzánk. Mindig megállapítom, hogy milyen gyönyörű madár.
Sajnos nem sokat marad előttünk. A felénk robogó, kergetőző szárcsák miatt arrébb áll.
Balhés egy társaság. Egy darabig csend van. A madarak távolabb mozognak, szemlélődünk. Hirtelen a levegőt izgalmas hangok töltik be. A tó végében, gágogva leszáll egy liba.
Ej koma, jöhetnél már közelebb is! De nincs idő ezen morfondírozni, újabb két madár érkezik a vízre,
és jobbról, a távolságot megfelezve, szintén beúszik egy liba a képbe.
Ennek már a fele se tréfa, az áhított madár még ugyan az „éppenhogy” határon, de az izgalom így is a tetőfokán.
A háttérben is jó mozgás van. A gágogás betölti a tavat, mindenhol libák cirkálnak.
Szól a fényképező is megállás nélkül, miközben a közeli madár benéz az előttünk lévő nádas sarkába.
Hiába takar a les, mozdulni sem merek ennyi szúrós szem előtt, a beúszó párosra is nagyon óvatosan fordulok rá.
Élvezem a látványt, néha kattintok még egyet, mikor a keresőbe homályos folt sodródik be. Ráélesítve látom, a búbos vöcsök szólt, hogy őt se hanyagoljam el,
és a közelben forgolódó szárcsa is kap egy kockát,
mielőtt visszafordulok a libákra. Hangosan gágogva közeledik egy,
és szép szárnymozdulatokkal mutatja magát,
mielőtt kiúszik a képből. A libák szétszóródtak, mi meg emésztjük a történteket. Fantasztikus volt, de ennyi elég is volt egyszerre, fel kell dolgozni, meg kell emészteni. A nap is már a látóhatárt súrolja, a nádas szélén bukdácsoló szárcsával fejezzük be a délutánt. Szép volt, izgalmas volt.
Pécs, 2020. április 7.