Immár hatodik éve, hogy a madáritató rabul ejtett. Tulajdonképpen ennyi ideje nem száradt ki a medence. És mivel ennyi eső azért nem esik ezen a tájékon, sejthető, hogy mennyi vizet hordtam ki az elmúlt évek alatt. Hogy mi ösztönöz? És miért töltöm meg újra és újra a vizeskannákat? Az egyik ok a madarak közelsége utáni érthetetlen vonzalmam, és az az utánozhatatlan hangulat, amit már többször megfogalmaztam az itatós lessel kapcsolatban. És időről-időre egy-egy új faj feltűnése is lendületet ad. Most is így jártam. Sok faj megfordult már az itatón, és nagyon sok van, amit mindig látok, hallok a környéken, de még nem volt hozzájuk szerencsém. Ilyenek voltak a seregélyek is. Rendszeresen költenek az öreg cserfák odúiban, de valahogy eddig nem találkoztunk. A legutóbbi les alkalmával ezen sikerült változtatni. Minden jel nélkül egyszer csak leszállt az itató melletti bokorra, majd rövid körültekintés után már a víz mellett volt.
Aki nem ismeri nem is tudja, hogy milyen szép madár a seregély. Nászruhás tollazata ezer színben játszik. Sokat nem tudtam benne gyönyörködni, mert csőrével egyből a vízbe csapott.
Majd önfeledt fürdőzésbe kezdett. A vízcseppek ezerszám repültek szanaszét. A fény kicsit rá is segített a látványra, az árnyékos háttér még jobban kiemelte a fröccsenéseket.
Pár percig csapkodta a madár a vizet, aztán el is repült. Biztos sok a dolga. Náluk ilyenkor a fiókanevelés időszaka van.
A seregélyen kívül egy szép vadgerle is meglátogatott. Számítottam rá, sokáig búgott a les fölött, mielőtt leszállt volna.
Gyönyörű megvilágításban volt. Szinte kínálta magát a tükörképes kompozíció. Amit persze sikeresen el is rontottam. :)
A leskelődés végére még egy szajkó is jutott. Ő sem volt rest, és fürdött egy nagyot.
