házi rozsdafarkú

A madáritató lakója

Az elmúlt évek alatt bebizonyosodott, hogy a madáritató előnyeit nem csak a madarak élvezik. Szúnyog és szitakötő lárvák fejlődnek a vízben. Molnárpoloskák vadásznak a víz felszínén, és hátonúszó poloskák a víz alatt. Leveli békák használják szaporodóhelyként. Fali és zöld gyíkok lakják a környékét. Szóval sajátos kis életközösség az, ami kialakult a medence körül. A legutóbbi fotózás alkalmával egy újabb élőlény jelenlétéről szereztem bizonyságot. A délutáni les a szokásos módon indult. Széncinegék serege járt a vízhez folyamatosan.

Megérkeztek a menetrendszerű vadgerlék is,

sőt egy a madáritatón eddig nem fotózott faj is megjelent. Az itató szélén, egészen közel a kunyhóhoz hirtelen megjelent egy madár. Nagyon közel volt, csak portréra nyílt lehetőség. Egy házi rozsdafarkú volt.

Elég szokatlan a megjelenése ezen az élőhelyen, hiszen nem egy erdőlakó fajról van szó. De a kirepült fiatal madarak, kóborlásuk során szinte bárhol felbukkanhatnak. A csőrtövének sárga színe egyből elárulja, hogy ez is egy fiatal példány volt. Nem szállt a víz mellé, inkább csak a víz körül repkedő rovarok vonzották. Sajnos a szép beszálló ágaimat nem használta, inkább a sűrű bokrokból kiálló ágakon ücsörgött, és onnan vadászgatott.

Szóval ilyen dolgok történtek, amikor különös jelenségre lettem figyelmes. Az itató végén kialakított fürdőhely mohával borított. Ide szállnak a madarak, ha a víz közelébe akarnak kerülni. Egyszer csak a mohás rész egyik oldala kiemelkedett a vízből, majd visszasüllyedt. Mi van? Hiszen alatta kövek vannak. Pár perc múlva a dolog megismétlődött. A moha centimétereket emelkedett, majd ismét visszasüllyedt. Az éppen fürdőző cinegék sem tudták mire vélni a dolgot, nagyokat rebbentek, amikor megmozdult alattuk a "talaj". A következő egy órában többször ismétlődött a jelenség. Én meg csak találgattam, hogy vajon mi lehet a moha és a kövek alatt. Már este felé járt az idő, lassan indulni is akartam, gondoltam most jól megnézem, hogy mi lakik a moha alatt, amikor hirtelen az itató sarkában, a víz alól felbukkant egy fej.

Na megvan a tettes! Erdei sikló. Úgy látszik a nappali meleget a vízben hűsölve vészelte át. Pár percig csak a fejét mutatta, nézelődött, majd lassan előbújt.

Gondolom esti vadászatra indult, mert kimászott a vízből, és lehuppanva a földre, eltűnt a bokrok alatt. A jelenetről egy rövid videó is készült.

A leskunyhóban már találkoztam erdei siklóval, de a vízben, ily módon elbújva, még nem láttam.


Pécs, 2014. június 24.

A kerítés

Még a télen, a Tolnanémedin töltött év végi pihenés alatt sort kerítettem egy kis madáretetős fotózásra. De mivel akkor jóformán csak mezei verebek jártak az etetőre, őket vettem célba. És hogy ismét valami helyi hangulatot is belevigyek a dologba, egy öreg léckerítést hívtam segítségül. Az elkészült képek láttán már akkor tudtam, hogy tavasszal ismét szerephez jut majd az öreg kerítés. Ez az idő is eljött. A március végi hétvége jó időt hozott. A seregélyek már énekeltek az almafa tetején, foglalták már az odút. A ház gerincén barázdabillegetők futkároztak, és a kéményen ott énekelt a házi rozsdafarkú is. Ezen a hétvégén neki jutott a főszerep. Elő is készültem a fotózásra, lássuk mennyire közreműködő a rozsdafarkú. Nem kellett csalódnom, egyből elfoglalta a helyét az öreg kerítésen.

Érdeklődve figyelte az objektív végét, ami kilógott hevenyészett leshelyemből, miközben föl-fölugrott a kerítés tetejére.

Örülök, hogy ebben az évben is visszatértek. Hozzátartozik már az udvar hangulatához, ahogy a kerteben vadászgatnak, vagy a kerítésen ülve rezegtetik rozsdás farkukat.


Pécs, 2014. március 24.

Rozsdafarkú harmadszor

A házi rozsdafarkús történet nem ért véget a második fészekalj kirepülésével. Néhány nappal azután, hogy a fiókák elhagyták a fészket, a szülők már tatarozták a lestrapált építményt, és újabb pár nap elteltével a tojó már a fészekben ült. Nem akartam elhinni, harmadszor is költésbe kezdtek. Mindez még júliusban történt. Az augusztus eleji látogatásunk pont jókor jött, hogy a fiókák etetésénél ismét jelen lehessek. A fészekben két, már anyányi fióka ücsörgött. A lessátor hamar elkészült, már csak a szép fényekre kellett várni. A képeket ezúttal is gyerekkori élmény ihlette. Sok időt töltöttem nagyszüleimnél, akik nagy becsben tartották a tornác elhagyott fecskefészkében megtelepedett rozsdafarkúakat. Sokat figyelgettem a kis madarakat, amint az udvarban vadászgattak. Egyik kedvenc őrhelyük a már hosszú évek óta egy helyben álló, bemohásodott téglarakás volt. Ezt az élményt szerettem volna ezúttal feleleveníteni. Kerestem pár mohás téglát, és a kertajtóra szerkesztettem, amit már a múltkor is előszeretettel használtak beszállóként az öreg madarak. Úgy terveztem, hogy délután már fotózni fogok. De a madarak nem így akarták. Dél körül az udvaron hangos csettegés hallatszott, és a gyerekek azzal futottak be, hogy az egyik fióka kiugrott a fészekből. Nincs mit tenni, igaz, hogy délben vannak a legrosszabb fényviszonyok, de ha várok, lemaradok az eseményről. Beültem tehát a lesbe. Az öreg madarak jöttek is, de most nem az a gyors etetés volt, mint eddig. A táplálékot hozó szülő, mielőtt beszállt volna a fészekbe, hosszan hívogatta fiókáját, és a táplálékkal ki-be ugrált a fészek és a kertajtó között. Csalogatta a fészekben maradt fiókát, bátorította a nagy lépés megtételélre.

Miközben az elsőnek kirepült fióka már az almafán várta, hogy szülei megetessék, addig a másik még a fészekből válaszolgatott szülei hívására. Minden etetéskor lejátszódott a csalogatós játék.

És a legutolsó fióka egyre bátrabb lett. A fészekből kimászva az eresz alatt futó lécen szaladgált. Azután többszöri próbálkozás után végleg elszánta magát. Az első repülés a kazánházban ért véget. Egy kis segítség után aztán már ő is az almafán várta a következő adag rovar falatot.

Nagyszerű élmény volt. Végig követhettem és fotózhattam a rozsdafarkúak életét, akik három fészekalj fiókát röpítettek ki.Tiszteletre méltó teljesítmény ezektől az egyszerű de nagyszerű madaraktól!


Pécs, 2011. augusztus 9.

Rozsdafarkú szerelmi háromszög

Megkezdődött a nyári szünet, felpakoltuk hát a pereputtyot, irány Tolnanémedi. A legutóbbi alkalommal sikerült a házi rozsdafarkúakkal közelebbi ismeretséget kötni. Azóta sikeres fiókaröptetésen vannak túl, aminek minden részletéről pontos beszámolót kaptam. Örültem is neki, hogy sok évi várakozás után végre beköltöztek az eresz alá. Az első "C" típusú odú több mint 15 éve került kihelyezésre, csak ennyit kellett várni a megtelepedésre. :) Kíváncsian vártam, hogy megnézhessem a kiürült fészket. Gyanútlanul nyúltam a fészekcsészébe, de a kezem azonnal visszarántottam. Puha, apró mozgást éreztem benne. Ez csak egyet jelenthet! Másodköltésbe kezdtek a rozsdafarkúak, én pedig a már kikelt fiókákat tapintottam. Egyből hátrébb vonultam, és az udvarról figyeltem. Kisvártatva meg is érkezett a tojó, tele csőrrel. Nyílegyenesen a fészekhez repült. Egyből jött a hím is, szintén rovarokkal megrakva. De ő nem szállt be egyből a fészekhez, hanem leszállt a kertajtóra, várt néhány másodpercet, és csak utána etette meg a fiókákat. Soha vissza nem térő alkalom! Kaptam a kettes létrát, néhány pokrócot, és már állt is a lessátor a kertajtó mellett. Az elkövetkező napokban többször próbálkoztam a fotózással. Kiderült, hogy a tojó soha nem szállt le, mielőtt a fészekhez repült, viszont a hím majd minden etetés előtt pár másodpercet időzött a kertajtón. Ilyenkor adott lehetőséget a fotózásra is. Szorgalmasan hordták a szebbnél szebb hernyókat, egy idő után viszont feltűnt valami. Sokkal többször jött a hím etetni, mint a tojó. Szorgalmasabb lenne talán? Aztán fény derült a rejtélyre. Egy alkalommal két hím érkezett egyszerre a fészekhez. Míg az egyik bent tartózkodott, addig a másik türelmesen várakozott, és miután szabad lett a pálya, szépen ő is megetette a fiókákat. Két hím is bedolgozott a fiókanevelésbe. Hogy pontosan kinek az utódait nevelték, talán ők maguk sem tudták. Pici szépséghibája azért volt a dolognak. Szépen elképzeltem, hogy milyen dekoratív beszállóágon fogom lefényképezni a tömött csőrű madarakat, de ők ezt másképp gondolták. Egyszerűen nem voltak hajlandók a kihelyezett ágra szállni, mindig csak a kertajtó öreg deszkájára. Hiába volt minden igyekezetem, ők így akarták...


Pécs, 2011. június 18.

A hónap képe - 2011. április

Házi rozsdafarkú - 2011. április, Tolnanémedi

Az áprilisi fotózások legemlékezetesebbje a házi rozsdafarkúval való találkozás volt. Megtervezett, tudatos képek készültek, melyek annak köszönhetők, hogy a madár hangját lejátszva sikerült a megfelelő helyre csalnom egyiküket. A módszer végtelenül egyszerű. A revírben felállított lessátor elé 2-2,5 m-re beszállókat raktam. Ezekhez erősítettem a telefonomat, amiből a rozsdafarkú hangját játszottam le. A madár a hang forrását keresve egyre közelebb jött, többször használva az általam készített setup-ot. A környéken éppen nyíló vérehulló fecskefű adta az ötletet, hogy a képen ne csak a madár, hanem a virág is szerepeljen. Így született meg az a kép, ami ötvözi gyerekkori élményeimet, a szőlőkaróról vadászgató rozsdafarkúakat, és a környezet hangulatát, ami szintén nagyon kedves számomra.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:4,5, 1/20, ISO 400.


Pécs, 2011. május 7.

Húsvéti rozsdafarkú

A húsvét idejére időzített tavaszi szünet pár napja alatt fényképezni is szerettem volna. Volt néhány tervem amiben előre akartam lépni. Ezek közül az egyikre lehetőség is nyílt. A főtt sonka-tojás-hagyma mámorban ki is ötlöttem, hogy az elképzelésemet hogyan váltsam át pixelek formájába. Szüleim és anyósomék rezidenciáján évről-évre házi rozsdafarkúak költenek. Régóta kerülgetem őket, de igazán közel még nem férkőzhettem hozzájuk. Mivel ez nem mehet így tovább, döntő lépésre szántam el magam. Saját fegyverével fogom tőrbe csalni a madárkát. Az énekes madarak egyik legfőbb tevékenysége tavasszal a területfoglalás. Revírt kell kialakítaniuk, hogy a fészkelés biztosított legyen számukra. A terület elfoglalásának és megtartásának az eszköze pedig az ének. Míg az emberi fület gyönyörködteti, addig a fajtársakat figyelmezteti a terület határaira, és megmutatja, hogy ki az úr a háznál. Ezt szerettem volna kihasználni, és a telefonomra elmentett rozsdafarkú énekkel indultam bevetésre. Anyósomék kertjében próbálkoztam először, de a környéken mozgó rozsdafarkú nem reagált a telefonból éneklő madárra. Sebaj, van még egy helyszín. Szüleim udvarában is bepróbálkoztam. A telefont egy téglarakás tetejére raktam, és elindítottam az éneket. A hatás meglepő volt. A hím rozsdafarkú azonnal reagált a hangra, először csak válaszolgatott neki, majd alig öt perc elteltével már a telefonon ugrált, és kereste, hogy honnan is szól a területére tévedt betolakodó. Annyira fellelkesültem, hogy azonnal cselekedtem. A téglarakás tetejére raktam pár cserepet, hogy imitáljam a ház tetejét, és bevágtam magam a lessátorba.

A bekapcsolt hangra ismét reagált a rozsdafarkú. Pár perc múlva már a "műtető" cserepein nézelődött, én pedig nyugodtan fényképezhettem alig két méter távolságból. Egy csapásra megoldódott az a talány, amin annyit gondolkodtam, hogy hogyan is juthatnék egy magasságba a ház tetején mozgó madarakkal. Hát így!

Az első sikereken felbuzdulva már a következő hajnali fotózást tervezgettem. Gyerekkori élményeim között a rozsdafarkúaknak is jutott egy-két epizód. Sok időt töltöttem nagyapám szőlőjében, azt gyakorolva, hogyan lehet szőlőkapálás közben madarászni. A háztáji szőlőben mindig ott voltak a rozsdafarkúak is. A szőlőkarókon ülve vadászgattak. Ennél fogva a házi rozsdafarkú és a szőlőkaró nálam összefonódik. Így hát gyorsan kerítettem egy-két ősöreg akác szőlőkarót az udvar sarkából az éppen virágzó vérehulló fecskefüvek közül. Ez viszont újabb ötletet adott. Mi lenne, ha ...

Hát így sikerült. Nagyon jó élmény volt. És egyben jó tapasztalat a madárhanggal való fotózással kapcsolatban is.


Pécs, 2011. április 27.