Januári fotózásaim során nem voltam valami sikeres. A projektjeim ugyan szépen futnak, de valahogy nem sikerült a madarakkal egy ritmusba kerülni. Pedig nagyon bíztam a szép havas napokban, hogy majd sikerül képekbe önteni az elképzeléseimet. Nem így lett. A hónap végére azért az ölyvek megkegyelmeztek, és a sok-sok üres lesben töltött óra után adtak némi ízelítőt abból, hogy akár ilyen is lehetett volna a január...
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/250, ISO 800, beállításokkal készült.
Pécs, 2019. február 1.
Fotós tevékenységem során az egyik vezérlőelv az élménykeresés. A legjobbak azok a pillanatok, amikor testközelbe kerülhetek olyan állatokkal, amik amúgy elérhetetlennek tűnnek. December folyamán az egyik fotózás alkalmával meglepett egy öreg rétisas. Nem mondom, hogy váratlanul ért, de nagyon örültem neki, hogy mindössze 8 méterről a szemébe nézhettem. Olyannyira, hogy most a róla készült portré gazdagítja a hónap képe sorozatomat.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/100, ISO 800, beállításokkal készült.
Pécs, 2019. január 2.
vagy amikor szabadon szálló kiáltásukkal búcsúznak aznapra a lemenő naptól.
Ha szerencsém van, az erdő szelleme is megmutatja magát.
Ám az is lehet, hogy csak a szemem káprázik, de szeretném hinni, hogy néha sikerülhet. Hogy megérthetem azt, amit a fák suttognak, amit a szél mesél, amiről a madarak beszélnek. Ami akkor is létezik, ha nem ismerjük, és nem csupán puszta vízió.
Pécs, 2018. december 29.
Ezek az esetek legalább arra jók voltak, hogy el tudjam képzelni, milyen is lehetett volna mindez a kányákkal.
Talán most, decemberben már lenyugszik a környék, és lesz még szerencsém a szép röptű kányákhoz. Ilyen gondolatokkal bújtam be a kunyhóba, immár sokadszorra. Már megszoktam a kissé kényelmetlenre sikeredett, földbe ásott vermet. Hamar megnyugodott a környék, csak hollók korrogtak időnként a közelben. Furfangos madarak. Tudom, hogy bejárnak, de mintha sejtenék, hogy ott vagyok. Fél óránként megjelennek egy ellenőrző átrepülésre, de csak a szárnysuhogásuk hallatszik, és már mennek is tovább. Másfél, két óra is eltelhetett már, csak a kis vörösbegy szórakoztatott, ami az erdőszegélyből röpködött ki a húsra, mikor nagy madár húz át alacsonyan. Rétisas! Itt van az öreg hím. Talán most! Többször előfordult, hogy a les elől ugrott fel, amikor érkeztem. Egy óra feszült várakozás után, mikor már azt gondoltam, hogy el is ment, halk huppanás hallatszott oldalról. Kisandítottam, a sas ott állt a vetésben. A húst kémlelte.
Ej de óvatos. De aztán csak megindult, közelebb ugrállt. De mi ez? Furcsán, bice-bóca módjára járt a földön. Mikor beért a les elé, akkor láttam csak, a bal lába béna. Csüdjét behajlítva, az izületre támaszkodva lépett rá. Rögtön el kezdett táplálkozni.
Tépte, nyelte a zsigereket. Én meg fotóztam. 8 m a távolság, szinte magam mellett érzem.
Portrék készülnek. Hej az a tekintet, gyönyörű madár. Negyed órát lehetett előttem.
Gyorsan és sokat evett, aztán furán kibicegett a vetésbe, és feldobta magát. Alacsonyan húzott el a szántó fölött, bal lábát kicsi lógatva. Jó egy hónapja is így láttam, akkor azt hittem visz valamit. Biztos jól jön neki a könnyű táplálék, egy lábbal nem lehet egyszerű. Remélem még találkozunk...
Pécs, 2018. december 10.
November végén érdekes színjátékot láthattunk a mecseki erdőkben. Hosszú ősz volt a mostani, aminek a végét egy faggyal, hóval érkező hidegfront jelentette. Az erdők sok helyen még őszi színekben pompáztak, amit az éjszaka leesett pár centiméteres hóréteg szépen kiemelt. Két évszak jegyeit egy képen megörökíteni mindig izgalmas, pláne ha még madár is kerülhet a kompozícióba. A helyzetet kihasználva a mecseki etetőhelyen öntöttem pixelekbe az alig egy napig tartó csodaszép hangulatot. Ezúttal a hónap képe is ebből a sorozatból kerül ki.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/250, ISO 800, beállításokkal készült.
Pécs, 2018. december 8.
Pécs, 2018. november 30.
Közben a felkelő nap már az erdő tetejét csiklandozza. Az ölyvek közé barna madár csap. Hej, barna kánya!
Nincs nyugta, a legközelebbi ölyv azonnal neki esik. Próbálom követni, de nincs egyszerű dolgom. De neki sem, a félreeső koncokból próbál csenni, és félreröppenve eszik. Azért kattog a fényképező, örülök a kányának.
Azonban az ölyvek kevésbé. Addig hajtják, míg odébbáll. Pedig a napfelkelte már szépen telibekapja az erdőt, de csak az ölyvekkel vígasztalódhatok.
Szép lassan aztán kiürül az etetőtér, az utolsó madár is jóllakott. Ideje menni, a család otthon lassan ébredezik. A kunyhóból előbújva vörös kánya ugrik le az egyik erdőszéli fáról. Ej, de kár! Sebaj, talán majd legközelebb ...
Pécs, 2018. november 18.
Megszólal végre a fényképező is, az első vörös kánya fotók a memóriakártyára kerülnek. Gyönyörű a madár, van idő alaposan megcsodálni, mert innentől közreműködő. Többször beszállt az ölyvek közé,
azok ugyan mindig nekiugrottak, de ő mindannyiszor fel is ült a neki kikészített ágra.
Néhány alkalommal egészen elképesztő közelségbe került, mikor az ölyvek támadása elől a kunyhó felé ugrott félre. Jó érzés, izgalommal teli, és megnyugtató egyben. Hazánk egyik legritkább ragadozómadara itt van előttem karnyújtásnyira, úgy láthatom, ahogy Magyarországon talán még senki. Igazi kincs, Baranya aranya.
A pár pillanatra beugró barna kánya már csak hab volt a tortán.
Az idő lejártával elégedetten, a friss élmény kábulatában bújtam elő a lesből, a környező fákról 3 vörös, meg 1 barna kánya repült el. Remélem találkozunk még!
Pécs, 2018. november 10.
Pécs, 2018. november 5.
Új utakon járok. Megszokott területeimről kicsit elcsatangoltam. Így esett meg, hogy októberben összefutottam egy rókával. Meglepően bizalmas volt a vörös, számomra is szokatlan helyzetbe kerültünk. Találkozásunk emlékére kerül most be a hónap képe sorozatba a róla készült portré.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f5,6, 1/100, ISO 800, beállításokkal készült.
Pécs, 2018. november 1.
