madáretető

Egy fehér nap

Fehérbe öltözött a Mecsek. Az egyik napra virradóra helyenként húsz centimétert is meghaladó fehér paplan takart be mindent. Nem volt maradásom, ilyenkor az erdőt kell járni, lesben kell ülni. Hiszen csodavilág az, ami odakint az embert várja. A havas táj látványát csak fokozta, hogy az éjszakai hóesést ónos eső előzte meg. Így minden, de minden fa, bokor, növény nemcsak hóval fedve, de jégburokba is volt foglalva. Szóval csodálatos atmoszféra keletkezett.

És ebben a friss, vakítóan fehér hóban a madarak gyönyörűen mutattak. A hím zöldikék hasa csak úgy világított, ahogy a hóban keresgéltek, vagy a hóból kiálló növények csúcsán kapaszkodtak.

A tengelicek piros maszkja is egyből megragadta a tekintetet, amikor a lest rejtő bokor jeges ágán csüngtek.

Az általában ugyancsak az etető alatt keresgélő citromsármányok is, most a vastag hónak köszönhetően, egy szinttel feljebb kerültek. Csak meg kellett várnom, amíg egy szép hím megfelelő helyre ugrik. 

Semmi sallang, semmi zavaró körülmény, a makulátlanul tiszta hóban csak a madarak szépségére irányul a figyelem. 

Fantasztikus volt, és amit a fényképező kijelzőjén láttam, az nagyon megfogott. 

Régóta szerettem volna ilyen "steril" képeket, most minden adott volt. Az örömöm csak akkor fokozódott, amikor a magasból az ismerős "korr" is megszólalt. Fekete madár a hóban? Nem hangzik rosszul. :)

Sajna nem maradt sokáig. Társa nem szállt le, fentről folyamatosan hívta, és elvitte a leszálló hollót. Nem baj, van még itt látnivaló bőven. A hóban ugráló erdei pintyek is jó helyre értek,

illetve a bokor jeges ágaira röppenő cinegék is izgalmas formákat, színeket mutattak.

Mindaddig, amíg az első ölyv meg nem érkezett.

Hű, nagyon szép volt. Jéggel, hóval borított ág, havas erdő háttér. Ritka együttállás egy zord hangulatú, téli madárfotó elkészítéséhez. Hát nem is fukarkodtam a kockákkal. :)

Főleg, amikor a földön is felgyorsultak az események.

Egymás után érkeztek az újabb és újabb madarak,

akik természetesen egyből előkelő helyet kívántak szerezni maguknak a "ki eszik előbb" sorrendben. 

Mások kicsit visszafogottabbak voltak, és nem egyből az etetőtérre szálltak. Észnél is kellett lennem, hogy figyelmem ne lankadjon. Egy szép beszállást nem szabad elszalasztani. :)

Huhú! Tényleg csak huhogni tudtam, nagyon magával ragadtak az események, és a látvány.

Közben már távozók is akadtak,

akik a falatozás utáni ejtőzést,

és csőrtisztítást a legjobb helyen tették.

Hát kitettek magukért a madarak, majdnem megtelt a memóriakártyám. Rég volt ilyen. Egy olyan beállítással akartam befejezni a napot, ami a lehető legjobban visszaadja az átélt csodálatos hangulatot. Talán sikerült. :)


Pécs, 2016. január 9.

Ködös napok

Jó ideje üli köd a Kárpát-medencét. A vastag paplan mindent betakar, csak a magasabb hegycsúcsok törik át, a tejfehér réteget. Alulról nézve azonban a hegygerincek is elvesznek benne.

Ebben a hűvös, elkedvtelenítő időben nincs is jobb időtöltés, mint szemlélni egy forgalmas madáretető történéseit. :)


Pécs, 2015. december 13.

Behavazott

Két napon keresztül folyamatosan havazott. Ennek aztán meg is lett az eredménye, a Mecsek hegyeit 20-40 cm közötti vastagságban lepte be a fehér takaró. Ehhez még éjszakánként mínusz 10-15 °C-os hideg is párosult. Ez a két tényező a hétvégére jó alapot teremtett a fotózásra, a remény ismét felébredt bennem. A körülmények ideálisnak tűntek, hátha most jött el az idő. Szóval a vasárnap reggel szép napsütéssel indult. Egy behavazott tájon ez egyet jelent a rendkívül rövid záridővel, ami pedig egy jó esély az akciók fotózására. A területre érve nem is kellett csalódnom. Az első lépésekkel majdnem térdig süllyedtem a hóban. Mire a leshez értem, kicsit ugyan csökkent a vastagsága, de a kunyhó előtti 30 cm-es hótakaró is rendkívül meggyőző volt. Eltűntek a növények, a táplálékmaradványok, és csak az érintetlen, a napfényben szikrázó hófelszínt láttam. Az előkészületekkel igyekeztem nem összetörni a látványt, és nagyon gyorsan eltűntem a kunyhóban. A vártaknak megfelelően a madáretetőn hatalmas volt a forgalom. A hó megtette a hatását. Tengelicek és zöldikék lepték el a napraforgót.

Jó volt nézni a nagy sürgést-forgást. A hó tetején erdei pintyek, mezei verebek, egy-egy fenyőpinty, fent az etetőtálcán a zöldikék, tengelicek, és a rengeteg cinege. Néha bevágódik közéjük egy harkály vagy egy meggyvágó is. Az ölyvek beülőfáját pedig egyenlőre szajkók használják. Rajtuk próbálgatom, hogy mire elég a napfény és a hó derítése.

Nem rossz, de a szajkó még 1/1600-nál is bemozdul.    

El is telik a délelőtt, az apróságokon kívül egyenlőre nem mozdul más. Fél kettő is van már, mire az első ölyvet meglátom a lesből. Szépen közeledik, de olyan világosnak tűnik.

Igen, a fehér madár az, amit még december végén fotóztam. Azóta többször is láttam a környéken, itt töltötte az egész telet. Örültem, hogy ismét közelebbről megtisztelt. Egyenesen áthúzott a les fölött. Ha a fotózástól eltekintek, ezt azért nagy eredménynek, és fontos tényezőnek tartom. Számomra a ragadozók etetésének sikerességét és létjogosultságát igazolja ennek a madárnak az egész télen át tartó jelenléte. Na szóval Hófehérke (Így neveztem el. :)) eltűnt a látótérből. Nem szállt le, gondolom ellenőrizte csak a terepet. De nem így a hollók. Ismerős "korr-korr" a les fölül, majd a jellegzetes szárnysuhogás, és a két madár már be is fordult a kunyhó elé.

Az egyik a földre, a másik a beülőfára. Gyönyörű madár, nem tudom megunni. Sosem ugyanolyan az a fekete.

De kiismerni sem tudom őket. Ki tudja miért, 2-3 perc nézelődés után elrepülnek. A hollók rövid jelenléte azonban elindított valamit, ugyanis a távozásuk után a légtérben szinte azonnal mozgolódni kezdtek az ölyvek.

Először csak távolabb, de aztán egyre közelebb húztak át fölöttem.

Mígnem az első madár rászánta magát a landolásra.

Nagyon koncentráltam, és végül sikerült lekövetnem a mozgását.

Szépen lehuppant a hó tetejére, gyönyörű volt.

A hó szépen megtartotta a madarat, én meg csak élveztem a látványt.

Erre persze a többi madár is felbátorodott. Már a második ölyv is a légtérben volt.

Egy biztonsági kör, és már ő is a hó tetején csücsült.

Mivel az első madár már javában táplálkozott, ő is egyből a lényegre tért. Hirtelen paprikás lett a hangulat.

A két madár egymásnak ugrott. Micsoda helyzet! A fotón a nem kívánatos elemeket gyönyörűen takarta a vastag hó, nem kellett ezen aggódnom, csak nyomtam a gombot.

Fél szemmel azért az eget is kémleltem, mert gondoltam, hogy ez a földön zajló csetepaté nem marad hatás nélkül. A légtér is mozgalmassá vált. Hófehérke ismét megjelent, de megint csak áthúzott.

De szerencsére jöttek további madarak is.

Éreztem, hogy elkaptam a fonalat, minden érkező madár kapott egy-egy sorozatot, ki tudja melyikből kerül ki a "kép".

Újabb landoló a hó tetején,

és újabb érkező madár a levegőben.

Bevallom őszintén nagyon élveztem a helyzetet. A záridő folyamatosan 1/2000 körül, szikrázó napsütés, és a madarak csak jönnek egymás után.

A hely kezdett kevés lenni, már a beülőfáért is harcolni kellett.

Az etetőtér szélén is egyre több madár várakozott, hogy sorra kerüljön.

A táplálékhoz azonban csak egy madár fért hozzá, lévén, hogy a korábbi, széthurcolt maradékot most elfedte a hó, így ott csak a domináns egyed táplálkozhatott.

Persze a többiek folyamatosan próbálkoztak közelebb kerülni egy-egy rárepüléssel, ami vagy sikerült, vagy nem.

A domináns madár pedig csak tömte magát, amíg tehette.

A nézők száma meg csak gyarapodott.

A helyzetet egy merész fiatal madár oldotta fel, aki végül is neki mert ugrani az eddig a területet tartó öreg példánynak.

Az elkövetkező egy percben olyan sorozatot sikerült megörökíteni, amire nagyon régóta vágytam. Azt hiszem nem kell magyarázat, beszéljenek a képek!

Az öreg ölyv végül átadta a helyét a többieknek, akik végre hozzá juthattak a táplálékhoz.

Persze a többiek ugyanúgy folytatták a viaskodást a táplálkozáshoz való jogért.

Én meg csak fotóztam őket, ahogy tudtam. Nem mondom, jó érzés volt.

A nap lassan alábukott a hegygerincnek, a hó felszíne már árnyékban volt.

De a hátteret adó hegyoldalt még szépen bevilágították a napsugarak, jól mutatott a beülőfán várakozó madár mögött.      

Hamar eltelt a délután. A placcon megfogyatkoztak a madarak, az utolsó beszálló pillanatokat már a lebukó nap fényében fotóztam.

Micsoda nap volt! Még most is futkos a hideg a hátamon. Egyrészt hatalmas élmény volt, másrészt olyan fotókollekcióval gazdagodtam, amire egész télen vártam. Minden pillanatot sikerült ezen az egy délutánon megörökíteni, amit célul tűztem ki magam elé erre a télre. Viszont mikor ezeket a sorokat írom, már nyoma sincs a sok hónak. Elég volt egy napos szitáló eső, és az enyhülés, és már el is vitte a nagy havat. Úgy látszik tényleg igaz, hogy minden csoda három napig tart. :)  


Pécs, 2015. február 11.

Egy fagyos délután

A hétvégi fotózás krónikáját egy kis bosszúsággal kell kezdenem. A pénteken megérkezett nagy hó, és erős fagy jó mozgást ígért az ölyves lesnél, ezért tervbe vettem egy vasárnap hajnali fotózást. A január eleji tavaszias enyheség gyakorlatilag felfüggesztette a madármozgást az etetőtéren. Bár az egerészölyvek jelenléte folyamatosan tapasztalható volt a környéken, az etetőanyag mégsem fogyott. Nem volt rá szükségük. A máskor pár nap alatt elfogyó mennyiség hetekig hevert a földön, nemhogy az ölyveket, de még a rókákat sem izgatta a dolog annyira. Azonban a mostani kemény télies időjárás meghozta a reményt a fotózásban is. Időben fel is keltem, hogy még a sötét leple alatt a lesben lehessek. A hideg miatt, ami bőven mínusz tíz alatt volt, rengeteg ruhával, pléddel felpakolva indultam volna. De csak volna. Az autó csütörtököt mondott. Nem tudtam mit tenni, a sötétben és a kemény fagyban nem volt kedvem autót bütykölni, így hát tehetetlen dühvel, bosszúsan, de azért bevallom jólesően bújtam vissza a meleg ágyba. Reggel, már napvilágnál szerencsésen helyre állt a technika, így ez az akadály elhárult a fotózás elől, és körvonalazódott egy délutáni fényképezés lehetősége. És mivel a vasárnapi, családi ebédről is felmentést kaptam, ami azért valljuk be nagy dolog, (Ebből is látszik, hogy a természetfotózás nem is annyira egyéni sport, mint gondolnánk. Ha nincs megértő, támogató család, mit sem ér az egész!) nem volt más hátra, csak kellőképpen beöltözni a leshez. A málhás szamár kifejezés talán illene arra, ahogy elindultam. A nagy hó miatt még távolabbról is kellett megközelíteni a helyszínt. Fotós hátizsák, plédek, állvány, szék, álcaháló, 20kg napraforgó, mindezt térdig érő hóban. Nem fáztam, mire megérkeztem. :) A napraforgót beletöltöttem a kismadár etetőbe, friss etetőanyagot raktam az ölyveknek, és bevackoltam. Érdekes, hogy nem is a napraforgó, hanem inkább az ölyveknek kirakott eleség izgatta a madarakat. Széncinegék, nagy fakopáncsok lepték el a húst, zsiradékot. Az erős éjszakai mínuszokat az állati eredetű zsiradékkal könnyebben át tudják vészelni, hiszen nagyobb az energiatartalma, mint a napraforgónak. Ezt ők is nagyon jól tudják. Így az ölyves beszállón ma először nagy fakopáncsot fotóztam.

Gyakorlatilag folyamatosan jelen voltak, egyszerre többen is. A belsőség a szajkóknak is vonzó volt. Szintén nagy hévvel estek neki, és kisebb-nagyobb cafatokkal repültek el, hogy kisvártatva ismét visszajöjjenek egy újabb körre.

Közben a napraforgón is nagy lett a forgalom. A magevő társaság nagy részét alkotó mezei verebek és zöldikék csapata kibővült néhány érdekesebb fajjal is. Erdei pintyek jöttek egészen közel.

A nagy hó megfelelő magasságba emelte őket, érdemes volt fotózni is a "földönfutó" társaságot. Szokásukhoz híven az etetőről lehullott szemeket szedegették.

Már vagy három órája ücsörögtem a lesben, de az ölyveknek csak a hangját hallottam. Ez azért biztató volt, itt vannak a környéken, csak várni kell. Bár a lábujjaim már jelezték, hogy nagyon hideg van, mégis nagy volt bennem az elhatározás, hogy ma nem megyek haza ölyvfotó nélkül. Szerencsére az éhségük nagyobb volt, mint az óvatosságuk. Az etetőtéren egerészölyv landolt.

Nem sokat teketóriázott, egyből a lényegre tért. Tépte, nyelte a húst.

Ez megtette a hatását a többi madárnál is. Még két ölyv érkezett, és egyből mozgalmassá vált a terep. Egymást kergették a hús körül. Leszálltak kicsit távolabb, méregették az éppen táplálkozó társukat.

Hogy utána nekiugorjanak. Sajnos a mozgalmas jelenetek, amiből azért volt bőven, fotózhatatlan helyen történtek. Érdekes, hogy nem a hús mellett akaszkodtak össze, hanem arrébb szálltak, és ott csépelték egymást. Arra jó volt a helyzet, hogy kitapasztaljam, a jövőben min változtassak, hogy az akciójelenetekre is esélyem legyen. Szerencsére annyira aktívak voltak a madarak, hogy így is volt lehetőség bőven a fényképezésre.

Ügyesen használták a beszállófákat is. Született pár olyan kép, ami megfelelt a korábbi elképzeléseimnek.

Kellő jóérzéssel és megfelelően elgémberedett, átfagyott tagokkal bújtam ki a kunyhóból. Mára még adós voltam egy hógolyózással. Hát irány haza.


Pécs, 2014. január 27.

Karácsonyi verebek

A karácsonyi hangulathoz nekem már hozzátartozik a szülői udvarban felállított madáretető. Édesanyám szorgos etetése nyomán az enyhe idő ellenére is sok madár látogatta már az udvart. Bár igaz, hogy a madarak java részét egy jó 50-es mezei veréb csapat tette ki. Mivel a karácsony nem telhet el egy kis madáretetős fotózás nélkül, hát úgy gondoltam, jöjjenek a verebek. Nem volt túl nehéz dolgom, a terebélyes jázmin bokor és az etető között ingázó madarakkal, csupán ezen útvonal mellé kellett helyezkednem. Már csak azt kellett elérnem, hogy ne csupán egyszerű verébfotók legyenek, hanem olyanok, melyekbe picit a hely hangulata is belekerül. Ehhez pedig egy léckerítés darabot hívtam segítségül, ami évekkel ezelőtt a baromfiudvarban teljesített szolgálatot, ám egy ideje az udvar sarkában félretámasztva várta, hogy nemesebb feladatot kapjon.

A verebek egyből megértették, mit akartam, elkezdődhetett a móka. :) Először csak egyesével jöttek.

Majd jó verébszokás szerint egymást érték a kerítés tetején. Mintha kupaktanácsot ültek volna az új helyen. :)

A végén pedig még egy kis pihenésre is futotta a nagy zsivaly közepette.


Pécs, 2013. december 31.

Veréb

Az ünnepek előtt még szerettem volna egy ölyves napot, ezért a mai ködös reggelen elindultam hozzájuk. Azonban mire felértem a leshez, a szürke időből szép napsütés lett. Felhőmentes égbolt, zavartalan napfény, kellemesen enyhe idővel. Nem is tudom, hogy így karácsony táján ennek örüljek-e, vagy sem. De mindegy, legyünk bizakodóak,  lássuk mit hoz ez a nap! Sajnos sok mindent nem. Az ölyvek talán a meleg napsütés miatt, vagy ki tudja miért, ma nem akarták azt amit én. Nem volt mit tenni, a madáretetőre járó verebekkel múlattam az időt. Népes mezei veréb csapat látogatja ezekben a napokban az etetőt. A szép fényekben csak ki kellett várnom, amíg egyikük-másikuk jó helyre ült. A nap végére azért megjegyeztem magamnak, hogy a mezei veréb egy nagyon szép madár. :) 


Pécs, 2013. december 22.

Őszbúcsúztató

Az ősz utolsó napjának utolsó napfényes óráit lesben töltöttem. Az elmúlt napok kemény hidege miatt már a madáretető is áll. Így ezek az órák kellemes madáretetős hangulatban teltek. A szemfülesebb cinegék már egy hete, a beüzemelés után röviddel, megtalálták az eleséget. 

Ám mostanra alakult ki az a jellegzetes, szárnysuhogós forgatag, amit annyira szeretek. Közelről figyelni a sürgölődő madarakat nagyon kellemes időtöltés.

Előttünk a tél, sok-sok madáretetős élményt mindenkinek! :)


Pécs, 2013. november 30.

A hónap képe - 2013. január

Függőben - Hím nagy fakopáncs - 2013. január, Mecsek

Minél több időt töltök a harkályokkal, annál több bizonyosságot szerzek arról, hogy micsoda fantasztikus madarak! A természet remekbe szabott alkotásai. Az életmódjuk speciális testfelépítést igényel, hogy a függőleges fatörzseken biztonsággal kapaszkodhassanak. De azért azt nem gondoltam, volna, hogy a fizika törvényeit meghazudtolva, fittyet hányva a gravitációra, egészen akrobatikus mutatványokra is képesek. Persze láttunk már ilyet az erre specializálódott csuszkától, de egy nagy fakopáncstól számomra mindenképpen szokatlan volt az a jelenet, amit egy madáretetőnél töltött fotózás alkalmával tapasztaltam. Az etetőre bejáró hím nagy fakopáncsot már ismerősként köszöntöttem. Sűrűn megjelent, hogy szedjen pár szemet a napraforgóból. Persze ilyenkor azt sem mulasztotta el, hogy a többi madarat kicsit megkergesse, bizonyítva fölényét velük szemben. Egy alkalommal, az helyett, hogy a szokásos mozdulatsort megtette volna, fogta magát, a beszállófán fordult 180 fokot, és fejjel lefelé csüngve figyelte a többi madarat. Nem lehetett kényelmetlen a helyzet, mert vagy fél percig lógott az ágon. Majd ezután, ki tudja milyen gondolattól vezérelve, leugrott az etetőtálcára, és folytatta megszokott tevékenységét. Érdekes jelenet volt. Úgy gondoltam, hogy az elképesztő mutatvány megérdemli, hogy a január hónap fotója legyen.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f4,5 1/40, ISO 400 beállításokkal készült.


Pécs, 2013. február 2.

Pörgés a madáretetőnél

A tél első hónapjában annyira lekötöttek a harkályok, hogy a madáretetőnél egyszer sem tudtam fotózni. Hogy bepótoljam ezt a végzetes hibát, az újévet egy pörgős madáretetős fényképezéssel kezdtem. Ha meg kellene fogalmaznom, hogy mi okozza a legnagyobb örömet a madáretető melletti fotózásban, akkor azt hiszem, hogy maga a fotózás csak a második helyre kerülne. Az elsődleges élmény mindenképp a madarak közelsége. Egyszerűen doppingol, feldob a szárnyak közeli suhogása, a rendíthetetlen forgalom, a madarak sokszor egészen hihetetlen közelsége. Olyan élmény ez, amit a távcsöves madármegfigyelés nem tud nyújtani. Szóval nincs is is jobb kedvcsináló, mint egy jó, évindító madáretetős fotózás.
Elképesztő a forgalom, amit tapasztaltam. Seregnyi cinege támad minden irányból. 

A cinege sereg kiegészül a pintyek csapataival. Zöldikék, fenyőpintyek színesítik a felhozatalt.

Egy-egy szajkó is beszáll néha, pillanatnyi zavart okozva a kisebb madarak egymásutániságában.

De nagy szerencsére a harkályok sem hiányozhatnak. Nagy fakopáncsok jönnek-mennek, kergetőznek. Ügyességüket bizonyítva, többször az ágakon függeszkedve közlekedtek. Bámulatos képességű madarak!


Pécs, 2013. január 4.

Ünnepi harkályok

Az év végi ünnepek nálunk egyet jelent az utazással. A karácsonyt már hagyományosan Tolnanémediben töltjük. A mama finom beiglije mellett nekem viszont ez egyet jelent a madáretetős fotózással is. A szülői udvarban felállított dúcetető hosszú évek óta teljesít szolgálatot. És így, karácsony táján pár órát el szoktam tölteni a mellette összetákolt leskunyhóban is. Úgy gondoltam, hogy ezt a pár órát most a harkályos projekt szolgálatába állítom, és az etető mellé a harkályoknak is megfelelő beszállófa került, a kedvenc csemegéjükkel ellátva.

És lám a harkályok fel is fedezték ezt a táplálkozási lehetőséget. A környékbeli nagy fakopáncsok szépen bejártak az etetőre.

Persze a harkályoknak felkínált csemegére más madarak is rákaptak. A cinegék mellett néhány csuszka is megjelent párszor.

A nagyobb meglepetést azonban egy közép fakopáncs feltűnése okozta. Nem egy szokványos látvány egy falusi udvarban, örültem neki nagyon. Nem sietett, kényelmesen tollászkodott, mielőtt táplálkozni kezdett volna.

  

Szép volt, ünnepi hangulat, ünnepi harkályokkal.


Pécs, 2012. december 30.