kis kárókatona
Hajnalodik, ...
Kicsit később, heves szárnycsapásait már gyors sorozattal köszönjük meg.
Lányommal ketten ringatózunk a tavon, hogy a napkeltét megcsodálhassuk. Nem is kell rá sokat várni, a felhőmentes keleti égbolt alján gyorsan igyekszik felfelé a nap. Első sugarai arannyal köszöntik a tavon halászó kis kárókatonákat.
A látvány csodaszép, a természet ajándéka. Mert aki korán kel, annak jutalma a fény játéka.
Az aranyló, csillogó tó,
és a fénnyel rajzolt madarak.
Pécs, 2020. március 23.
Pygmeusok
Messze vannak ugyan, de a hangulat azonnal megjött. Vöcskös élményeim egyből felidéződtek. Még nem olyan hevesek a mozdulatok, a pár rövid tánc után szét is vált. De jelenlétük állandó, a szép délutáni napsütésben időnként közelebb is kerülnek.
Jó mozgás van a tavon. A vöcskökkel együtt récék, szárcsák jönnek-mennek, egyszer egy kis vöcsök pár is megmutatja magát. Csak a napfény nem tart ki, a délutáni fényeket felhő szűri meg. Azért jó nézelődni a víz szintjén ringatózó tutajból, van benne valami megnyugtató és egyben izgalmas érzés. Főleg, amikor azt látom, hogy a tó távolabbi felén kis termetű, fekete madár csobban a vízbe. Aha, kis kárókatona. Reméltem, hogy megjelenik, február óta látok néhányat. Hamar eltűnik a szemem elől, én meg a néha közel kerülő vöcskökkel bajlódok, sikertelenül. Jó fél óra is eltelik, mikor látom, hogy a korábbi kis káró felugrik a tó végében, és egyenesen a les felé repül. Az objektív természetesen a másik irányba néz, és mivel nem akartam hirtelen mozdulattal elriasztani, így tehetetlenül néztem, amint egyenesen a tutaj melletti beülőn landolt. Hallom, hogy a szomszédos lesben már kerepel a fényképező, lányom szemfülesebb volt nálam. :) Persze aztán én is odaértem, és halk kerepléssel én is üdvözöltem a pygmeust.
Négy éve már annak az emlékezetes találkozásnak, mikor személyesen megismerkedtünk, hát most újra itt van.
Nézelődik, rendezgeti vizes tollait,
és kárókatona módjára, szárnyait széttárva szárítkozni kezdett.
Élvezem a látványt, a madár közelségét, és nem is bánom a felhőket, a szórt fényben szépen kijönnek a fekete tollazat részletei.
Kicsit mosolygok is, miközben a keresőbe bámulok. Madarászként, ráadásul bő természetvédelmi vénával megáldva, egy ritka, fokozottan védett fajhoz közel kerülni nagy dolog. Ezt már csak az tudja felülmúlni, hogy mindezt apaként a lányom társaságában tehetem. :)
Na de nincs idő ilyen gondolatokon elmélázni a történések váratlan fordulata miatt. A beülő mellett hirtelen egy másik pygmeus csobban a vízben,
és jól láthatóan ő is szetetne egyet szárítkozni a vízből kiálló fűzfacsonkon. Persze az első madárnak ez nem nagyon tetszett, ami okozott közöttük egy kis nézeteltérést.
De aztán hamar megegyeztek, végül is sok jó pygmeus kis helyen is elfér. :)
Közös szárítkozás, nézelődés következett a részükről, részünkről pedig tátott szájú folyamatos exponálás. Történelmi volt a pillanat.
A békés szárítkozás nem tartott sokáig, összekaptak megint, és mindketten elrepültek. Maradt az üres fűzfaág, és az a kellemes, csodálattal vegyes érzés, ami ilyenkor elönti a madárfotóst. A végére még a nap is kibukkant kicsit a felhők és a horizont között, hogy a lapos, szép fények megvilágítsák a tó sarkába érkező madarakat. Négy nyári lúd szállt le a nádas szélébe. Az okai annak, hogy most újra a tutajon vagyok. Messze még ugyan, de már ugyanazon a vízen ringatózunk... :)
Pécs, 2020. március 16.
A hónap képe - 2016. június
Benne vagyunk a nyárban, már a június is eltelt. Csak úgy repül az idő, főleg ha olyan izgalmas dolgok történnek, mint amiknek a tanúja lehettem a fotózások során. Minden egyes alkalommal történt valami különös, valami izgalmas, ami miatt már alig vártam a következő lest, természetesen a tutajon. Az egyik eset azonban mind közül kiemelkedik. A rég áhított madár megjelenése a les előtt nem várt izgalmakat okozott, és minden várakozásomat felülmúlta az a helyzet, ami így kialakult. A felkelő nap ellenfényében szárítkozó kis kárókatona látványát azt hiszem még sokáig nem fogom elfelejteni. Így ennek a történetnek az emlékére álljon most itt a hónap képeként ennek a sorozatnak az egyik gyöngyszeme.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6 1/200, ISO 400 -1,7 EV beállításokkal készült
Pécs, 2016. július 1.
Valóra vált álom
A szárcsák is mozgolódni kezdtek, a vízen és a pihenőfán egyaránt.
De a szürke gémek is kezdtek visszaszállingózni, miután a félhomályban elriasztottam őket a tutaj tetejéről. Ott éjszakáztak. :)
És akkor megtörtént, amire vártam. Egy csobbanással kis kárókatona landolt a vízen. Elég messze volt, de azonnal felismertem. Nem sokat teketóriázott, egyből halászni kezdett. Hol itt-hol ott bukkant fel a víz alól. Így azért nehéz lesz fotózni. Aztán az egyik felbukkanás után célba vette a lest. Egyenesen felém úszott. Nem volt messzebb 4 méternél, amikor elhaladt a les előtt, de az optika már be volt állítva, nem akartam egy óvatlan mozdulattal elriasztani, bármennyire is nagy volt a kísértés. A kormi aztán fordult egyet, és már fel is ugrott oda, ahova azt vártam. Az ellenfénybe beállított szárítkozóhelyre.
Hej, ennek a fele sem tréfa! Ráfeküdtem az exponálógombra.
A madár rázta magát, verdesett a szárnyaival,
szórta szét a vízcseppszikrákat.
A látvány fantasztikus volt. A kelő nap gyönyörűen átvilágította a madár szárnyait, és életet vitt a szétfröccsenő vízcseppekbe.
A gyors pillanatokat követően aztán a madárban is volt idő gyönyörködni.
A kárókatonák szervezete nem termel faggyút, ami a vízimadarak tollazatát vízhatlanná teszi, így a halászat alatt a kormorán tollai eláznak. Így nehézkessé, vagy esetleg lehetetlenné is válik a repülés. Ezért a kárókatonák a vízben való táplálkozás után minden alkalommal kénytelenek a tollazatukat megszárítani.
Ez persze nem megy egyik pillanatról a másikra, volt idő alaposan szemügyre venni legújabb kedvencemet.
mint egy napimádó, úgy fürdött a reggeli nap szép, narancsos fényében.
Nehéz leírni, mit is jelent, amikor egy régen áhított faj egyszer csak testközelbe kerül, és a fejben már létező fotók megjelennek a fényképező kijelzőjén. Azt hiszem olyasmi ez, mint egy valóra vált álom.
A szárítkozó szertartás után a kis kárókatona végül elrepült. Nagy volt az öröm, amikor visszanéztem a fotókat. Volt még egy kis idő a tervezett indulásig, így levezetésképp a szárcsákkal,
és a vissza-visszatérő szürke gémmel foglalkoztam kicsit.
Majd a nap utolsó fotójára egy tőkés réce jelentkezett az egyre erősödő fényben.
Pécs, 2016. június 26.