volgyis blogja

Ínséges idők...

... járnak, és nem feltétlenül a madarakra, sokkal inkább a fotósra. :) A sasok aktivitásának csökkenése miatt a síkvidékről visszahúzódtam a hegyek közé. A több éve üzemelő hegyvidéki etetőhelyen is elkezdtem az etetést. November folyamán a kismadáretető és az ölyves etetőtér is beüzemelésre került. Leselkedésre is akadt lehetőség, sőt több alkalommal társam is akadt. Kislányom érdeklődése a természetfotózás iránt töretlen, én meg persze szívesen tanítgatom. Rácsodálkozása a madarak világára nekem is nagy örömet okoz. Ezért a számomra sikertelen fotózások nem is idegesítettek. Egy ideig. :) Az etetőtéren a forgalom is csak ilyen-olyan. Mint ez a téleleji időszak. Bár éjszaka vannak mínuszok, a nappal 5-10 fok közé felkúszó hőmérsékletben az ölyvek is inkább lustán süttetik magukat a nappal, mintsem a leskunyhó előtt mutogatnák magukat. Van is tél, meg nincs is. Így van is fotózás, meg nincs is.

Pécs, 2016. december 15.

A hónap képe - 2016. november

Nem is volt kérdés, hogy a november hónap fotója melyik sorozatból kerül ki, hiszen fantasztikus élményben volt részem az elmúlt időszakban. Egy alkalommal a saskunyhó rejtekéből egyszerre négy rétisas társaságát élvezhettem. Láthattam őket olyan közelről, ahogy eddig vadon élő sast még soha. Nagyon izgalmas és egyben felemelő pillanatok voltak. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy madárfotós pályafutásom eddigi legnagyobb eredményének tekintem azt a napot. Minden bizonnyal van ennek némi érzelmi oldala is, hiszen lassan több mint másfél évtizede foglalkozom a faj védelmével. A védelmi munka során sok időt töltöttem a fészkelőhelyük közelében, és több olyan megfigyelésben lehetett részem, ami szintén a sasok magánéletének titkai közé tartoznak. Éppen ezért nem csak az elkészült fotósorozatnak örültem, hanem annak is, hogy láthattam egészen közelről, hogyan viszonyulnak egymáshoz ezek a nagy madarak. A most választott képen is egy ilyen helyzet látható. Bár a szénabála elég nagy, két rétisasnak mégis kevés volt. Az öregebb példány egy határozott pillantással hamar rendre utasította fiatalabb társát, aki helyet szeretett volna magának a bála tetején.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/100, ISO 800 -1 EV beállításokkal készült.

Pécs, 2016. december 1.

Egy szürke nap

Újabb sasos kalandok reményében gubbasztottam a sötét kunyhóban. Mondanom sem kell, hogy az itt eltöltött legutóbbi les eseményei hosszú időre meghatározóak lesznek, és persze jó volna megint átélni az izgalmas perceket a nagy madarak társaságában. Az élmények újra és újra lefutottak előttem, amíg a reggelre vártam. A csillagos égbolt szép hajnalt ígért, de ahogy telt az idő egyre világosabbá vált, hogy ezen a reggelen semmilyen napkelte nem lesz, legalábbis látható formában. Pirkadatra masszív köd ült rá a rétre. A szénabálára érkező ölyv mögött is egybefolyt a szürke háttér.

A szokásos forgalom a megszokott résztvevőkkel azért szépen kialakult, de említésre méltó esemény nem nagyon történt. A szarkák, varjak tették a dolgukat, a két ölyv meg szokatlanul nyugodtan tömte a begyét egymás mellett. Se fény, se esemény, se sas.

Az etetőtérre beröppenő varjakkal múlattam az időt. Gondoltam, ha már ennyire nincs fény, akkor fokozzuk a dolgokat. Ha másra nem is, a művészkedésre tökéletes az időjárás. :)

Így utólag végiggondolva, az események alakulása nagyon hasonlít az egy évvel ezelőttire. Ha így van, akkor esélyes, hogy vége a sasolásnak. Meglátjuk...

Pécs, 2016. november 28.

Arcok az ivóból

A madáritatónál jártam. Ebben az évben ez nem esett meg túl gyakran. Mondhatnám, hogy sajnos, de ez azt is jelenti szerencsére, hogy a többi fotós projekt annyira jól működött, hogy nem volt már rá időm. Viszont az őszi-téli időszak mindig rejteget magában annyi meglepetést, hogy most már időt kellett rá szakítanom. Sok a süvöltő a környéken, hátha... A forgalomra nem is volt panasz. Sorban estek be a kisebb madárcsapatok, és az általában jellemző cinegék helyett most inkább a pintyek domináltak. Főként a tengelicek voltak többségben. Jó volt nézelődni, nem kapkodtam, inkább élveztem a látványt. Na de a feltűnő citromsármányt már nem engedtem el fotó nélkül. Egy jó habituskép mindig jól jöhet.

Az itató már elég régen üzemel, ezen a helyen már vagy hét éve. A szerkezeten ez itt-ott meg is látszik. Az ősz folyamán az egyik sarka kicsit megroggyant, így kibillent az optimális helyzetből. Ebből következően jelen állapotban a leshez nagyon közel is tudnak inni a madarak. Ez a fotózás szempontjából annyira nem kedvező, viszont cserébe olyan extrém közelségbe is kerülnek a madarak, ami engem mindig is megfogott. A szinte karnyújtásnyira lévő szajkó látványa,

vagy az ugyancsak 1 m-en belül fürdőző vörösbegy közelsége nagyon közvetlenné teszi ezt a helyzetet.

Engem ez mindig nagyon inspirált, és mindig is kerestem ezeket a pillanatokat. Főként azoknál a fajoknál lehet ez izgalmas, amelyeket hétköznapi helyzetben nem látjuk ilyen közelről. Ezen gondolkodtam, amikor megláttam a közeli erdősávba beszálló egerészölyvet. A madár felült egy száraz ágra, és feltűnően érdeklődve bámulta a víz melletti forgalmat. Egyből az a gondolatom támadt, hogy ide készül. Nem csalódtam. Egy gyors siklás a fák között, és az ölyv ott topogott a fejem fölött a kunyhó tetején. Fél perc totyorgás után pedig lehuppant a medence szélére.

Hej, de szeretem ezt a feszültséggel teli érzést. 2,5 m a távolság. „Szó bennszakad, hang fennakad.” A kismadarak számára tervezett itatón ott magasodik ez a szép ölyv. Nézelődött, majd tyúk módjára, kicsit sután, beletotyogott a vízbe. Olyan hatalmas volt, mással nem is próbálkoztam, csak lőttem pár portrét.

Jó kis helyzet volt, olyan igazi itatós helyzet.

Pécs, 2016. november 24.

Évszakok találkozása

A hegyekben a hétvégén leesett hó sokakat kicsábított az erdőbe. Mi sem tudtunk ellenállni annak, hogy az első havat megnézzük. Sok helyen még őszi pompájában lepte meg az erdőt a hó, így nagyon szép látvány alakult ki. A megszokott havas táj fekete-fehérsége helyett valami egészen különleges, színes havas varázslatot láttunk.

A természet szép színjátéka,

az évszakok találkozása.

Pécs, 2016. november 16.

Sasazértis

Hideg téli szél csapott az arcomba, amikor kiléptem a ház ajtaján. A csillagos égbolt is csípős hajnalt ígért. Elmosolyodtam, mert ez mindig jó napot jelent a ragadozós lesnél. Ugyan ki akarna a meleg takaró alatt sokáig aludni vasárnap reggel, amikor a hideg leskunyhóban is kuporoghat madarakra várva. Bele is húztam, hogy minél előbb a lesben lehessek. Mire a helyszínen mindennel elkészültem, a keleti égbolton már világos sáv húzódott, ideje elrejtőzni. A kunyhóban sincs melegebb, a párával meg is gyűlik a bajom, egyből ráfagy az ablakra. Na de mire kell, megoldódik a probléma, akadálytalanul várhatom, hogy elkezdődjön a nap. A sziluettszerűen kirajzolódó fűzfára nagyobb madár ült föl. Vijjogó kiáltása végleg lezárta az éjszakát. Hajnalodott, és az egerészölyv kiáltozása nyomán megélénkült a környék. A szarkák is mozgásba lendültek, és hamarosan egy egész madárcsapat lepte el az etetőteret. Próbáltam fényképezni, hosszú záridővel svenkelni, de valahogy nem kaptam el a fonalat, így inkább nézelődtem, és a fényre várva előkotortam feleségem töltött lángosát. Na abban nem csalódtam. :) Miközben a tegnap esti vacsora ízei szépen felidéződtek bennem, a madarak sem tétlenkedtek. Remekül alakult a forgalom, és a szarkák közé a varjak, hollók és az ölyvek is megérkeztek. Alig csúszott le a lángosból az utolsó falat, amikor a száraz fűzön egy rétisas landolt. Na innentől vált igazán érdekessé a dolog. Miközben a vékony ágon egyensúlyozó nagy madarat bűvöltem, hogy ugyan jöjjön már közelebb, egy hirtelen fordulattal egy másik sas landolt a les mellett.

A távolság nagyon kicsi, 10-12 m, az objektív szinte karnyújtásnyira hozza. Tudom, hogy nem lát, mégis ösztönösen megfeszül mindenem, és próbálok mozdulatlan maradni, és minden exponálás után arra figyeltem, hogy meghallotta-e. Valószínűleg nem, mert nem foglalkozott a lessel. Lekötötte a szarkák ricsajozása, amik egyből visszatértek, miután a sas földet ért. Mikor határozott léptekkel megindult a táplálék felé, én is megnyugodtam, maradt a határtalan öröm, és a gyermeki csodálkozás. :) Gyönyörű, világos mintázatú, fiatal madár volt. Már az első falatokat le is nyelte, amikor a fán várakozó társa is felbátorodott, és leszállt mellé.

Na, ez történelmi pillanat volt. Egyszerre két rétisas még soha nem tartózkodott a kunyhó előtt, amikor én is bent ültem.

Nem is kell mondanom, a nyugalmam egyből elszállt, izgalmas percek voltak. Főleg, amikor támadt egy kis nézeteltérés közöttük „a ki is eszik most” kérdésben. Egy kis szárnyemelgetés után szétrebbentek, kapkodtam az objektívet jobbra-balra. Próbáltam azt fotózni, amelyik jobb helyre ült.

A tuskó szépen kiemelte őket a kákacsomók közül, nem győztem betelni velük. Csodálatos, méltóságteljes madarak.

Mindenféle beállításban készültek a fotók, tobzódtam, és élveztem a látványt.

Érdekes volt látni a viselkedésbeli különbségeket. A világos színezetű madár sokkal erőszakosabb volt, így zömében ő táplálkozott. A másodjára érkezett példány pedig ide-oda ugrált, és próbált kisebb falatokat elcsenni társa elől.

De amaz mindig meglegyintette, így kénytelen volt várni a sorára.

Ezt én persze nem bántam. Az időközben egyre feljebb kúszó nap szép fényekbe vonta a rétet, a madarak körüli környezet is egyre szebbé vált.

El se tudom mondani, mit jelentett ez nekem, valóságos csodaként éltem meg a helyzetet. Ha itt véget ért volna a nap, én már boldogan mentem volna haza. Ám akkor történt még valami. A les mögül érkezve, váratlanul, egy öreg rétisas landolt a földön, és rögtön utána egy másik fiatal madár is lehuppant mellé. Mi van? Négy rétisas volt hirtelen előttem. Csak tátottam a szám, és figyeltem, ahogy a két frissen érkező a még mindig javában táplálkozó világos színezetű sast bámulja.

Hát ezt már nem bírtam ép ésszel felfogni. Micsoda reggel! A világos suhanc továbbra is tartotta a helyét a táplálék körül. A többinek egy-egy nagyobb falatot arrébb kellett cibálnia, ha enni akart. Összetűzések ugyan nem alakultak ki, egy szárnylegyintés, vagy egy határozott mozdulat elég volt közöttük, de a feszültség, és a legfiatalabb állat dominanciája érezhető volt. A próbálkozók ilyenkor arrébb rebbentek,(furcsa ezt leírni egy 2,5 m szárnyfesztávolságú madárnál) és a szénabálára is felugrottak.

De úgy látszik a várakozás sem megy olyan simán, megértem, üres hassal én is ingerlékenyebb vagyok. :)

Végül aztán mindenki talált magának egy helyet, ahonnan nyugodtan nézhette az eseményeket.

A szénabála jó helynek látszott, a legidősebb sas innen próbált időnként az érdekeinek érvényt szerezni.

Amikor sikerült neki egy koncot elcsípni a többiek elől, azzal felugrott a bála tetejére. Persze a szarkák mindenütt ott voltak, folyton azon mesterkedtek, hogy elcsenjenek valamit előle.

Az öregebb sas meg is unta, és miután pár nagyobb falatot megevett, feldobta magát a levegőbe, és felült a száraz fűzre. Őt a két középső, átszíneződő példány is hamar követte, így hárman nézték, ahogy a lassan egy órája falatozó világos társuk is befejezi a reggelijét.

Miután ő is végzett, pár percig felült a bálára,

de a szarkáktól neki sem volt nyugta, ezért a többiek után repült.

Még egy darabig emésztettek így közösen a fűzfán, aztán a varjak és szarkák zaklatásaitól menekülve nyugodtabb helyet kerestek az emésztésre. Én pedig csak ültem a kunyhóban, néztem ki a fejemből, és próbáltam felfogni, hogy mindez valójában megtörtént. A közelre beröppenő szarkákról készült még portré,

de a négy sas közelsége olyan állapotba hozott, hogy nem tudtam tovább koncentrálni, ezt az élménycsomagot meg kell emésztenem. Mindenesetre Sanyi - sasok 2:2. :)

Pécs, 2016. november 15.

A hónap képe - 2016. október

Fiatal rétisas - 2016. október, Dél-Zselic

Az októberi fotózások a sasok bűvöletében teltek. Szeretnék minél több időt a társaságukban tölteni, ezért a szabad hétvégi hajnalokban utánuk eredtem. Valójában nem volt más teendőm, mint a tavaly eleresztett fonalat ismét felvenni, és a kipróbált módon tovább próbálkozni. A saslesben töltött három alkalomból egyszer történt meg a csoda, amikor a nagy madár pár pillanatra megtisztelt a jelenlétével. A sasok távolról nézve is impozáns madarak, közelről viszont egyszerűen lenyűgözőek. A zöld rét fölött repülő fiatal rétisas látványa annyira meghatározó volt számomra, hogy ezúttal ezt a pillanatot választottam a hónap fotójának.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/320, ISO 800 -1 EV beállításokkal készült.

Pécs, 2016. november 3.

Október végén

Macskabagoly huhogása kíséri a lépteimet, a leskunyhó felé tartok. Nem kell sietnem, október vége felé már elég későn kel a nap. Lámpát sem használok, szép lassan ballagok a sötétben derengő ösvényen. Messzebbről egy másik bagoly is rákezdi, egymásnak válaszolgatnak. Jó hangulatot ad a két bagoly, már csak egy kis hideg kellene, hogy teljes legyen az érzés. Hajnali fagyra számítottam, de azt meg sem közelíti az enyhe levegő. Kíváncsian vártam, hogyan reagálnak erre a madarak. Az elmúlt napokkal ellentétben nem a szarkák kezdték meg a sort, egerészölyv volt az első vendég.

A szénabála tetején landolt, és mielőtt a lényegre tért, jó hangosan szétkürtölte a véleményét. Sokáig azonban nem habozhatott, mert ez szinte jel volt a többi madár számára, megindult a szokásos siserehad. Hollók húztak át a terület fölött, megtéve szokásos biztonsági ellenőrzésüket.

És velük egy időben a kisebb varjúfélék is jelezték táplálkozási szándékaikat.

Érdemleges dolog nem is történt egy darabig, a fű elrejtette előlem az apróbb madarakat. Viszont a szénabálákon is volt mozgás rendesen, az ölyvek előszeretettel használták landolóhelyként.

Ennek kimondottan örültem, mert valami ilyesmi volt a célom velük. Az ölyveket gyakran meg lehet figyelni a kaszálókon hagyott szénabálákon ücsörögve, így ez számomra egy jellemző momentum az életükből, amit mindenképpen szerettem volna a fotókon is viszontlátni.

Ezzel elégedett is voltam. Nem úgy a többivel. Az etetőtér hamar elnéptelenedett, csak a hollók maradtak még egy darabig, így velük fejeztem be a napot.

Pécs, 2016. november 2.

Némi gomba

Nincs túl sok gomba mostanság a mecseki erdőkben. A megszokott őszi gombadömping ezúttal elmaradni látszik. Szinte nagyítóval kell keresni a fotótémának valót. Persze aki keres az talál. :) Kislányommal jártuk párszor az erdőt, hogy valami szépet láthassunk. Bontogatja fotós szárnyait, először az ő munkáiból mutatok egyet.

És hát itt van pár azokból is, amiket én láttam. Apróságok a mohapárnák között...

Pécs, 2016. október 29.

1:1

Egy hét telt el a saslesben töltött első fotózás óta. Nem volt nap, hogy ne jutott volna eszembe az átélt élmény, és már alig vártam, hogy megint ott lehessek. Így hát szombat hajnalban ismét a réten tapostam a harmatos füvet. Miközben a kunyhó körüli előkészületekkel voltam elfoglalva, fejlámpám fényében valami villant a terület szélén. Négy fénylő pont, vagyis két szempár meredt rám a fűzbokrok mellől. Nem nagyon kellett találgatnom, két sakál volt az. A ténykedésemet figyelték. Az elmúlt pár hétben kétszer is láttam őket a réten fényes nappal. Remélem hamarosan objektíven keresztül is megnézhetem őket. De ezen már a kunyhóban ücsörögve gondolkodtam, vártam a hajnalt. A forgatókönyv nagyjából megegyezett a múltkorival. A napot a szarkák nyitották.