volgyis blogja

A les melletti gyékénysávban feltűnt egy szárcsacsalád. Mindkét szülő kísérte a 4-5 fiókát. Groteszk kinézetük már annyira csúnya, hogy szép. :) A szülők folyamatosan etették hangosan sípoló utódaikat.

Nagyon örültem a közeli lehetőségnek, de volt a dolognak egy szépséghibája. Míg az öregek a vártnak megfelelően rendszeresen beúsztak a virágmezőbe,

addig a fiókák csak a gyékénysáv széléig merészkedtek.

És az helyett, hogy az etetés szép, nyílt helyen történt volna, a szülők a finom falatokkal minduntalan visszatértek a kissé kusza környezetben várakozó csibékhez.

Persze érthető a kicsik ösztönös óvatossága, hiszen rendszeres a rétihéja őrjárat a víz fölött. Úgyhogy ezúttal meg kellett elégednem a nyílt helyen tollászkodó öreg madárral.

Remélhetőleg pár nap alatt kicsit felbátorodnak majd a fiókák, és lesz némi változás ezen a téren. Meglátjuk...

Sajnos nem marad sokáig, seregély érkezése riasztja el.

A hivalkodó pöttyöske sem időzik túl sokáig. Távozása után barátposzáta jelenik meg. Idegesen ugrál ide-oda, én is ideges leszek, bénázok folyamatosan. Kevés a fény, hosszú a záridő, sorra rontom el a képeket. Mellettem fotós társam jobb aránnyal dolgozik. :) Azért csak kipréselek egy éles kockát, aztán a barátka már megy is,

mert szajkó huppan a medence szélén. Nem részletezem, elszúrtam. :) Na de a kis álarcost már nem engedhetem el, akármi is lesz. A portré ugyan bemozdult, de a habitus elfogadható.

Tövisszúró gébics lát hozzá egy kis fürdéshez. Szépen rázza magát, majd ő is magunkra hagy.

A gébics után beesik egy meggyvágó. El is bénáztam a helyzetet, ahogy kell. Szerencsére jön még egy. Mázli.

Az egyre sötétedő kunyhóban sorra törlöm a képeket, amikor szürke madár röppen az ágra. Ó, ritka vendég a szürke légykapó, gyorsan kap is egy sorozatot. Ő végre nem siet, többször felugrik egy elrepülő rovar után, de mindannyiszor vissza is ül. Így van idő pontosítani a beállításokat, hogy a már erősen sötétedő erdőszélen születhessen egy jó kép is a szürke eminenciásról.

Hát ez nem az én napom volt, de a végére csak kikerekedett valami belőle.

---

... Felkelt a nap. A tóparti erdő fölé emelkedve a vizet is elérik már a sugarak. Az ellenfényes oldalt bámulom, valami hangulatos fotót szeretnék. Egy szárcsa mozog rendszeresen a jó irányban, de nehéz dolgom van, a gyékényes takarásából iramodik meg, és váratlanul szalad át előttem. Esélyem sincs reagálni. Ezt eljátszotta párszor, mindig lemaradtam. Majd egyszer, mintha megsajnálna, szép komótosan úszik a megfelelő helyre. Na már csak valami plusz kellene. Egy tollrázás pont megteszi. Az ellenfény teszi a dolgát, és a vízcseppek ragyogó gyöngyökké válnak. ...

---

... Egy ideje semmi nem történik. A les körül nagy a nyugalom, túl nagy. Talán szundítok egy kicsit, kevés volt a három óra alvás. Bambulok, tekintgetek jobbra-balra, küzdök az álmossággal. Hirtelen szárnysuhogás, közeli csobbanás. Mi érkezett? Cigányréce ül előttem a vízen. Nagyon közel van, teljesen kitölti a keresőt. Ritka pillanat, ébresztő gyorsan! Párat kattintok, nem a legjobb helyre szállt le. Sebaj, a madár szépsége, közelsége extra élmény ma reggelre, garantált áloműző...

---

... A kányafüves mélyéről hangos trilla hangzik fel. Aha, megérkezett a kisfőnök. Nem látom még, de a megmozduló növények elárulják. Sejtem, hogy hol fog előbukkanni. Belőttem a helyet, már az objektíven keresztül nézem. És egyszerre csak megjelenik a kis vöcsök. Kicsit messze van, megpróbálom valahogy a képbe illeszteni. Jó a környezet, mindenhol sárga és fehér virágok. Szeretem ezt a látványt. Aztán a vöcsök ahogy jött, úgy el is tűnt. Elnyelte a kányafű...

A kócsagok is előszeretettel ácsorognak a virágok között,

és halásznak is, ha a szerencséjük úgy hozza.

Az első két próbálkozás ugyan ennél többet nem hozott, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy érdemes még erre a témára időt fordítani. :)

A vízityúkok elcsendesednek, egy darabig megint csak a köd gomolyog a víz fölött. Egyszer csak, nem is értem honnan, egy vöcsök terem előttem. De mindegy is, a lényeg, hogy itt van. Kicsit nézelődik, majd kinyújtott nyakát a vízre fektetve rekedtes hangján szólni kezdett. Szinte ugyanekkor a másik irányból is megjelent egy vöcsök. Egymás felé úsztak, és táncolni kezdtek.

Olyan volt, mintha nem is a tavon történne mindez, hanem valami képzeletbeli helyen. Semmi sallang, csak a felkelő nap finom fényeiben táncoló madarak.

Szép kecses mozdulatok, de ez már nem az a hosszú tánc, amit egy hónappal ezelőtt láttam. 

Szolid romantika csupán, ami összetartja a költés idejére a párost.

A táncnak hamar vége szakad, a vöcsköket egymás után nyeli el a köd. Az egyre erősödő fényben csak a vízityúk igyekszik a dolgára.

Ahogy a nap egyre feljebb kúszik, a napsugarak úgy kergetik szét a víz fölötti párát. Hamarosan újra az ismerős tavon vagyok szép fénygömbök között, és az előttem mélázó kis vöcsökkel búcsúztatom a reggelt.

majd jóval később, a naplemente utolsó sugaraiban az öbölben bukdácsoló búbos vöcsök mutatta meg magát.

Hát nem valami sok, lehetne mondani, de megéreztem a lehetőséget, ezért másnap ismételtem. Mint utólag kiderült, nagyon jól tettem. Az első dolog, ami rögtön feltűnt, hogy a vízityúkok nagyon aktívak voltak. Eddig is lehetett egy-egy "prutty"-ot hallani, de a mostani egészen más volt. Több helyről is szóltak a madarak, és gyakran hallatták éles, territoriális hangjaikat is. Nem is kellett sokat várni, hogy az elsőt meglássam.

Lőtávolon belül úszott el a les előtt. Nagyon örültem neki, öreg vízityúkból nem állok túl jól. De nem is kellett sokat várni a következő meglepetésre. Amint a madár eltűnt a les jobb oldalán, balról felhangzott egy másik vízityúk kiáltása. Erre az előbbi madár már meg is jelent ismét, de most jóval közelebb. Portré távolságban igyekezett a hang irányába jellegzetes bólogató mozgásával. Ej, ez aztán a jó lehetőség. Szeretem, amikor a madarak ennyire közel kerülnek. A hím tyúk (Milyen fura szókapcsolat. :)) eltűnt a balomon.

A hangját hallottam egy darabig a les mögötti gyékényesből. Kereste a riválisát, de minden bizonnyal nem találta, mert elhallgatott. Aztán kisvártatva a szomszédból ismét felhangzott egy vízityúk éles hangja. Erre madaram újra feltűnt. Megint jobbról érkezett, és ismét elúszott előttem.

A pruttyogásából ítélve körülnézett a les mögött, de nem járhatott sikerrel, mert jött is vissza, és célba vette a szemközti gyékényfoltot.

Ahogy felpillantottam, hova is tart, szemből észre vettem a közeledő másik madarat. Félúton találkoztak.

Faroktollaikat szétterpesztették, és a fekete-fehér mintázatot a másik felé fordítva forgolódtak egymás körül. Látszott, hogy nagy a feszültség, de csak kerülgették egymást.

A jelenetet látva arra számítottam, hogy összeugranak, de nem így történt. A fenyegető pózt megtartva mindegyik visszaúszott a saját területére. Hát tavasz van, kakaskodnak a tyúkok. :) Miközben a vízityúkokkal voltam elfoglalva, nem is vettem észre, hogy a már ismert hattyú a les mellé keveredett. Egészen közel volt, önfeledten táplálkozott. Amikor a fejét a víz alá dugta, ráfordultam az objektívvel. A közeli helyzet miatt különös volt a látvány. Főleg a csőre lepett meg, mint egy jó ráspoly. :)

Egymás után emelte ki a víz alól a finom hínárdarabokat.

A hattyútól azonban el kellett fordulnom, mert a szemben lévő gyékényfolt felől hangos trillázás és csobogás hallatszott. Kis vöcsök iramodott meg felém. Szerencsére szakaszosan tette, így a második nekirugaszkodásra már én is odaértem.

Jellemző viselkedése ez a revírjüket védő kis vöcsköknek, de mivel nagyon gyorsak, és legtöbbször teljesen váratlanul futnak, ezért eddig mindig lemaradtam a jelenetről, bár többször láttam már. Így talán érthető, hogy izgatottan néztem gyorsan vissza a memóriakártyára került pillanatokat. A madár elég dühös lehetett, mert pár másodpercig még felfújva magát forgolódott a vízen.

Nem tudtam mire vélni a vöcsök kirohanását, értetlenül néztem körül, amikor a lestől távolodva a víz alól felbukkant egy másik madár is. Aha, szóval a szomszéd  tiltott területre lépett.

De úgy látszik a házigazda hamar lenyugodott, mert amint látta, hogy a határsértő gyorsan távozik, megrázta magát, és egy bukással már el is felejtette a történteteket. Egészen közel került hozzám, úgy látszik ez egy ilyen nap. :)

Így azért egészen másként fest a kis vöcsök

Van már jó pár közeli felvételem róla, de minden egyes újabb találkozásnak nagyon tudok örülni.

És amikor elülnek a hullámok, kisimul a víztükör, és a fotós a madár szemébe néz, na az egy olyan pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni.

A vöcsök miután jól megnézte magának az objektív lencséjét, persze magamra hagyott. Az "éppen" távolságban szaladó szárcsa után  már csak hanyagul utánadobtam egy sorozatot, mára azt hiszem megteltem élménnyel.

Remélem ismét megtaláltam a fonalat...