Ám ahogy egyre beljebb kerültünk az éjszakába, ámulatunk úgy fokozódott. Gyönyörű galaxisunk nagyon szépen rajzolódott az égre. Bár a felszerelés elvileg nem alkalmas rá, az éjszakai erdőből felhangzó szarvasbőgés és a csillagos hangulat szinte követelte, hogy megpróbáljam megörökíteni a csillagok ösvényét.
Pécs, 2016. augusztus 29.
Nagyon szépek voltak a lapos fények, de valami mégis hibádzott. A madár csőre üres volt.
Hát úgy tűnik ez a délután már csak ilyen. Pár kockát lőttem a madárról, aztán már tovább is állt. Mivel a nap is lement közben, én is követtem a példáját.
Pécs, 2016. augusztus 28.
Abban nem kételkedtem, hogy lesz-e jégmadár, ez ügyben szinte biztos voltam. Így is lett. Ahogy kell, hangos „ti-ti-ti ” kiáltás után meg is jelent a kijelölt helyen. És lám, egy méretes hal is volt a csőrében. A napkelte körüli időpont és a köd fényszórása szép rózsaszín árnyalatokat kölcsönzött az égboltnak, méltó körítést adva a halászkirály érkezésének.
Örültem, hogy ilyen gördülékenyen indul a projekt, de azért bosszankodtam is. A tutajt és a beülőt is teljesen rosszul pozicionáltam. Nem találtam el sem a napkelte irányát, sem a jó hátteret. Ilyen amatőr hibát már régen követtem el. De akkor már nem akartam előmászni, és belerondítani a reggeli forgalomba, ugyanis két jeges is használta a beülőt. Szinte egymást váltották a sorban kifogott halakkal.
Öröm az ürömben, hogy halas terveim megvalósulni látszanak, kisebb és nagyobb zsákmány is az étlapra került.
Az elrontott helyzetet pedig megpróbáltam megfordítani, és a hátrányból előnyt kovácsolni. A hajnali sziluett nagyszerűen visszaadja a korai lesezések hangulatát. A fehér háttér pedig csak a lényegre enged koncentrálni.
Természetesen a hibákból tanul az ember, én is levontam a konzekvenciát. :) Már csak a következő szabad hajnalt kell megvárni...
Pécs, 2016. augusztus 23.
A nagy eső után a Mecsek északi völgyei csak úgy ontják a párát, gőzölög az erdő.
Nyugaton egyre nagyobb a rés a felhők mögött, a lenyugvó nap sugarai utat találnak a földre. A felszálló pára helyenként mintha lángra lobbanna.
Azt mondják, pipál az erdő.
A nap egyre lejjebb száll, a színek már-már festő vásznára kívánkoznak.
Majd elérkezik a pillanat, és a fénygolyó pislant egy utolsót, majd eltűnik a horizont mögött.
Pécs, 2016. augusztus 20.
Persze ezzel egy időben elkészült a csillagpályás felvétel is. A kép 68 fotó összefűzéséből áll, és mintegy 45 percnyi elmozdulást mutat be.
Mivel a csapat jól bírta a nézelődést, megkerestem az újabb nézőpontot. Így utólag nem is értem, miért nem ezzel kezdtem, annyira kézenfekvő volt. Az erős holdfény miatt fantasztikusan mutatott a kápolna a csillagos ég alatt.
Sajnos ezt a felállást félbe kellett szakítani. Nem várt forgalom alakult ki, így a csillagnézős programot és a fotózást is abba kellett hagyni. Jó buli volt így is, de otthon nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam hosszabb csillagjárást varázsolni a kápolna mögé. Jött az ötlet a család részéről, menjünk ki másnap is. Jó! :) Egy nap alatt ki is alakult a koncepció a fejemben. Le is ment a fotózás rendben, és a fotók átpörgetése közben derült csak ki, hogy milyen jól tettük, hogy ismételtünk. Egy gigantikus hullócsillag volt az egyik képen. Ráadásul kompozíciós szempontból is a legjobb helyen.
Több már nem is volt hátra, csak az elmaradhatatlan csillagívek megrajzolása. 40 db 30 másodperces fotó eredményezte a kb fél órás elmozdulást bemutató képet.
Pécs, 2016. augusztus 15.
Pécs, 2016. augusztus 13.
"Nem túl gyakran és meglehetősen váratlanul az élet tökéletes pillanatokkal lep meg bennünket. Ezek a mélyen személyes élmények oly fényesen ragyognak, hogy szívünk repes az örömtől, nagyot szippantunk a levegőből, szemünk kitágul, és minden érzésünket bámulat tölti el. Bármi kiválthatja ezt, egy illat, egy érintés, egy hang, vagy akár a szavak, a zene, vagy a mindennapjaink látókörén kívül eső látvány..."
Chris Packham
www.chrispackhamphotos.com
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6 1/200, ISO 400 -1,7 EV beállításokkal készült
Pécs, 2016. augusztus 1.
Én már látom, hogy a nap már bekukkantott a tóparti égeresbe, és tudom, hogy pár perc múlva megtörténik a varázslat. A vöcsökfióka jó helyen várakozik. Amint a napkorong előbukkant a fák közül, a kékes színek azonnal aranyba váltottak. A vízfelszín megtelt gömbökkel,
a pára pedig sejtelmesen gomolyogni kezdett.
A vöcsökfióka persze lehetett volna közelebb, de a hangulat így is magával ragad.
Mintha nem is ugyanaz a tó lenne, ahova alig egy órája begázoltam, hanem egy földöntúli hely, ahol varázslatos dolgok történnek. Ahol aranyban úszik a kis vöcsök,
és aranyló vízen sétál a szárcsa.
Ami gondol egyet, és táncolni kezd,
vagy éppen napernyőt tart maga fölé, ha a kedve úgy tartja.
Pedig ez bizony ugyanaz a hely, ugyanazokkal a madarakkal. Ami elrepít innen, az nem más, mint a hajnal varázslata.
Pécs, 2016. július 31.
A turbánliliomok viszont inkább megtréfáltak. Megint. Évek óta kergetem őket. Idén is kinéztem pár ígéretes tövet, amelyeket a jövés-menés közben is szemmel tudtam tartani. A virágzás kezdetét ugyan elcsíptem, de mire a nagyok is bedurrantak volna, már nem értem oda.
A piros madársisakokhoz szintén nem értem oda időben másodjára. A virágzás kezdetét náluk is elkaptam, de a tervemet, hogy még egyszer visszamegyek hozzájuk pár nap múlva, már nem tudtam tartani.
Na mindegy, majd ha már nem érem utol a madarakat... :)
Pécs, 2016. július 29.
Azért az elmúlt időszakban nem ehhez voltam szokva. Mondom biztos a délutáni időszak nem jó. Na majd reggel. Be is terveztem egy hajnali fényképezést. A napkelte fényjátéka majd talán visszahozza az elveszett lendületet. Ám a napkeltére hiába vártam. Mire eljött volna az ideje, addigra egy terebélyes felhő beúszott a keleti égboltra, masszív fénytelenséget okozva. A madarak aktivitása is elmaradt attól, amit vártam. Igaz, hogy volt mit nézni, de leginkább csak távol. A reggelt két kis vöcsök mentette meg. A két öreg madár egymást követve mozgott egész reggel. Egy szerencsés pillanatban pedig megcélozták a lest.
Míg az egyikük halászgatott, addig a másik egyre közelebb úszott.
Csak jött,
csak jött,
mígnem már portré közelségbe ért.
Nem volt messzebb 2-3 méternél. Feszült figyelem, mozdulatlanság, csak a pulzus emelkedik. Fantasztikus pár pillanat volt.
A madár jól megnézte magának a lesből kilógó óriási szemet, de mivel az nem pislogott, megnyugodott.
Míg a párja kicsit távolabb még mindig halászgatott, addig ő pihent egyet.
Amikor az ember csak ezt a képet látja az objektíven keresztül, önkéntelenül is magával ragadja a pihenő madárból áradó nyugalom.
De hát semmi sem tart örökké. A nyugalomból egy átrepülő szürke gém recsegése zökkentett ki engem is, meg a vöcsköt is.
Ráadásul a párja is szólt, hogy ideje menni, hát odébb álltak.
Pécs, 2016. július 23.