bütykös hattyú

Tyúkom

Április közepét elvitte a húsvéti jövök-megyek, a tó körüli eseményekre nem tudtam már figyelni. Ilyenkor egy kicsit mindig kiesek a ritmusból, és kell egy kis idő, mire a lendület ismét megérkezik. Az ünnep után volt is egy üres hajnal. Igazából a felhőktől terhes, szürke reggelen ezt nem is bántam. Aztán az egy napos tél után belehúztunk, két délutánt is a tónál töltöttünk. A péntek este ugyan nem volt valami pörgős, de legalább volt már egy kis látnivaló. A délutáni fényben először a járőröző hattyú fitogtatta erejét

majd jóval később, a naplemente utolsó sugaraiban az öbölben bukdácsoló búbos vöcsök mutatta meg magát.

Hát nem valami sok, lehetne mondani, de megéreztem a lehetőséget, ezért másnap ismételtem. Mint utólag kiderült, nagyon jól tettem. Az első dolog, ami rögtön feltűnt, hogy a vízityúkok nagyon aktívak voltak. Eddig is lehetett egy-egy "prutty"-ot hallani, de a mostani egészen más volt. Több helyről is szóltak a madarak, és gyakran hallatták éles, territoriális hangjaikat is. Nem is kellett sokat várni, hogy az elsőt meglássam.

Lőtávolon belül úszott el a les előtt. Nagyon örültem neki, öreg vízityúkból nem állok túl jól. De nem is kellett sokat várni a következő meglepetésre. Amint a madár eltűnt a les jobb oldalán, balról felhangzott egy másik vízityúk kiáltása. Erre az előbbi madár már meg is jelent ismét, de most jóval közelebb. Portré távolságban igyekezett a hang irányába jellegzetes bólogató mozgásával. Ej, ez aztán a jó lehetőség. Szeretem, amikor a madarak ennyire közel kerülnek. A hím tyúk (Milyen fura szókapcsolat. :)) eltűnt a balomon.

A hangját hallottam egy darabig a les mögötti gyékényesből. Kereste a riválisát, de minden bizonnyal nem találta, mert elhallgatott. Aztán kisvártatva a szomszédból ismét felhangzott egy vízityúk éles hangja. Erre madaram újra feltűnt. Megint jobbról érkezett, és ismét elúszott előttem.

A pruttyogásából ítélve körülnézett a les mögött, de nem járhatott sikerrel, mert jött is vissza, és célba vette a szemközti gyékényfoltot.

Ahogy felpillantottam, hova is tart, szemből észre vettem a közeledő másik madarat. Félúton találkoztak.

Faroktollaikat szétterpesztették, és a fekete-fehér mintázatot a másik felé fordítva forgolódtak egymás körül. Látszott, hogy nagy a feszültség, de csak kerülgették egymást.

A jelenetet látva arra számítottam, hogy összeugranak, de nem így történt. A fenyegető pózt megtartva mindegyik visszaúszott a saját területére. Hát tavasz van, kakaskodnak a tyúkok. :) Miközben a vízityúkokkal voltam elfoglalva, nem is vettem észre, hogy a már ismert hattyú a les mellé keveredett. Egészen közel volt, önfeledten táplálkozott. Amikor a fejét a víz alá dugta, ráfordultam az objektívvel. A közeli helyzet miatt különös volt a látvány. Főleg a csőre lepett meg, mint egy jó ráspoly. :)

Egymás után emelte ki a víz alól a finom hínárdarabokat.

A hattyútól azonban el kellett fordulnom, mert a szemben lévő gyékényfolt felől hangos trillázás és csobogás hallatszott. Kis vöcsök iramodott meg felém. Szerencsére szakaszosan tette, így a második nekirugaszkodásra már én is odaértem.

Jellemző viselkedése ez a revírjüket védő kis vöcsköknek, de mivel nagyon gyorsak, és legtöbbször teljesen váratlanul futnak, ezért eddig mindig lemaradtam a jelenetről, bár többször láttam már. Így talán érthető, hogy izgatottan néztem gyorsan vissza a memóriakártyára került pillanatokat. A madár elég dühös lehetett, mert pár másodpercig még felfújva magát forgolódott a vízen.

Nem tudtam mire vélni a vöcsök kirohanását, értetlenül néztem körül, amikor a lestől távolodva a víz alól felbukkant egy másik madár is. Aha, szóval a szomszéd  tiltott területre lépett.

De úgy látszik a házigazda hamar lenyugodott, mert amint látta, hogy a határsértő gyorsan távozik, megrázta magát, és egy bukással már el is felejtette a történteteket. Egészen közel került hozzám, úgy látszik ez egy ilyen nap. :)

Így azért egészen másként fest a kis vöcsök

Van már jó pár közeli felvételem róla, de minden egyes újabb találkozásnak nagyon tudok örülni.

És amikor elülnek a hullámok, kisimul a víztükör, és a fotós a madár szemébe néz, na az egy olyan pillanat, amiért érdemes ezt az egészet csinálni.

A vöcsök miután jól megnézte magának az objektív lencséjét, persze magamra hagyott. Az "éppen" távolságban szaladó szárcsa után  már csak hanyagul utánadobtam egy sorozatot, mára azt hiszem megteltem élménnyel.

Remélem ismét megtaláltam a fonalat...

Pécs, 2017. április 23.

Harmadik kör

Lassan elszalad a március, itt az ideje, hogy beszámoljak az elmúlt időszak történéseiről.

Először egy kellemes utazásról kell pár szót ejtenem, azt hiszem szervesen hozzátartozik fotós tevékenységemhez, így ennek is helye van itt. Még március elején történt, hogy a családdal autóba ültünk, és meg sem álltunk a fővárosig. Úticélunk a Természettudományi Múzeumban megrendezett Varázslatos Magyarország fotópályázat ünnepélyes díjátadója volt. Első alkalommal jártunk ilyen rendezvényen, így nagy volt az izgalom. Na nem csak a pályázaton elért eredmény, hanem az izgalmas találkozások miatt is. Jó volt kezet szorítani azokkal a cimborákkal, akikkel eddig csak az interneten keresztül ismertük egymást, és itt végre személyesen is találkozhattunk. A pályázat képeiből rendezett kiállítás pedig gyönyörű volt, büszkén álltam meg a fal előtt, ahol négy fotóm is helyet kapott. Köszönöm, hogy ott lehettem!

Na de térjünk vissza a lényeghez. :) Talán azzal kezdeném, hogy az elmúlt fél évben lett egy állandó fotós társam, kislányom személyében. Egyre növekvő rajongása a madárvilág és a természetfotózás iránt engem is fellelkesített, és a vízparti fényképezéseket már ilyen szemmel, ketten együtt tervezgettük. Azt vallom, hogy a fotózásnak ez az ága egy kicsit magányos tevékenység, mert így lehet a saját elképzeléseket egyedi módon képekbe önteni. Ezért úgy döntöttünk, hogy együtt, mégis külön vágunk bele az idei vizes szezonnak. Kerestük a különböző lehetőségeket, és ennek kapcsán felélesztettünk egy régi, több éve pihenő lest.

Egykori, szép élményeket adó guvatos leskunyhómat kereken öt éve helyeztem ki a tópartra. Az akkori tisztás a nádasban mára eltűnt, a kunyhóval együtt benőtte a növényzet.

A méretes deszkakunyhó türelmesen várta sorsának folytatását. Több évi pihenő után most újra szerepet kapott egy új helyen, és bár más terveim is vannak vele, egyenlőre kislányom vette birtokba.

És ahogy ő a vízpartról, úgy én a víz felől követem majd az eseményeket. Kedvenc tutajomat immár harmadszor raktam vízre.

El is érkezett a próba, az első fotózás ideje. Ahogy azt kell, még bőven napkelte előtt érkeztünk a helyszínre. Bár az is igaz, hogy a napkeltétől nem kellett tartani ezen a reggelen, masszív felhők takarták az eget. Sebaj, a szezon első fotózása így is ünnepnek számít. A parton elváltunk, társam eltűnt a kunyhóban, én meg a vízen ringatózó tutajt vettem célba. Hamar helyre állt a csend, illetve hamar visszaállt a hangzavar, ha pontos akarok lenni. Hangok minden irányból, már csak a fényre kellett várni, ami bizony nagyon nehezen akart megérkezni. Végül azért csak elkezdett kattogni a technika is, rögtön egy búbos vöcsök miatt. Zajlanak a területviták, bunyó is volt a szomszéddal, de a fényszegénység az akciókra is rányomta a bélyegét, így csak a közeli portrénak örülhettem.

A szárcsák is balhéznak már rendesen, de leginkább fotózhatatlan helyen, így itt is a közelbe tévedőkkel próbálkoztam inkább.

Így tettem az időnként előttem elúszó hattyúval is. Bár tudjuk, hogy a fészkelőhelyén más fajokkal szembeni agresszív viselkedése miatt nem szerencsés a jelenléte, mégis szép, kecses tartása miatt  jó fotótéma.

Jól elvoltam tehát, élveztem a tutaj ringatózását, és gyönyörködtem a vízközeli látványban. Ebbe az idilli helyzetbe az izgalmat azok a finom kerregő hangok hozták meg, amik már egy hete betöltötték a tavat. Böjti récék csapatai jelentek meg a hónap közepén, és közülük néhány úszott be most a látótérbe. A gácsérok pedig jellegzetes hangjukon "beszélgettek". Hú de szeretnék néhány jó böjti fotót! :) Most ugyan nem jött össze, de érzem, hogy az esély még bőven benne van a következő napokban.

A böjti récék okozta izgalom nem hagyott alább, a kis vöcskök tettek róla. Kis kedvenceim elég aktívak voltak. Javában megy a hangpárbaj közöttük, és a nagy jövés-menés közepette a tutaj elé is bekeveredtek.

Jókat mosolyogtam, a kis vöcsök mókás madár. :)

Lassan végéhez közeledett az első fotós nap, ideje volt előbújni a tutaj rejtekéből. A közelben elhaladó tőkés réce gácsér kapta az utolsó kockákat.

Fénytelen, de jó kis reggel volt. Olyannyira, hogy másnap délután újra próbát tettünk. Mindkettőnk lelkesedése csak nőtt az első nap élményeinek hatására, kislányom a leskunyhó körül visítozó guvat miatt, én meg leginkább a közeli böjti réce fotó reményében hasaltam ismét a lesben. A körülmények mit sem változtak vasárnap délutánra, erős felhősödés, és masszív fényhiány volt, de ez persze mit sem számított. Említésre méltó dolog nem is történt, csak a nap vége hozott néhány izgalmas percet. Már teljesen le is mondtam erről a délutánról, és a készülődésen járt az eszem, amikor az ismerős kerregés megütötte a fülem. Balról beúszott a böjti gácsér. Jaj, ez most sokkal közelebb van, 1/60-adot ad csak a gép, csak éles legyen, csak éles legyen!

A réce nem siet el, kellő távolságban tollászkodásba kezd. Jaj, csak fény lenne egy kicsivel több!

Tollászkodás után pedig esti pihenő jött. Nem rezdül a víz sem, 1/40 a záridő, közel már a fotós lővilág vége.

És akkor balról beúszott még egy gácsér, 1/30. Határon mozog már az éles kép lehetősége.

Szerencsére a frissen érkező el is viszi a másikat, jobbra eltűnnek a szemem elől, zavarás nélkül léphetek le én is. Ez már azért közelebb volt, de hátha lesz még közelebb... :)

Pécs, 2017. március 21.

Jeges est

Ebben az évben is eljött a pillanat, a tutaj megfeneklett. A tóban a vízszint annyit csökkent, hogy már nem tudom az optimális helyzetbe állítani úszó lesemet, ennél fogva a jégmadárfotózás körülményein is változtatnom kellett. Sajnos ez azt is jelenti, hogy az előkészített helyszínt is ott kellett hagynom. Az esély, hogy a halfogás pillanatait is megörökíthessem, egyelőre elszállt. De a halas képekről nem mondtam le teljesen, hiszen a partról is lehet jégmadarat fényképezni. Egy szabad estén kiültem hát, hogy lássam, működik-e a dolog.

Úgy tűnik igen. Igaz csak egyszer, de a beülőn megjelent a jégmadár. Hal sem volt nála, csak körülnézett.

Nem sok, de erre a napra be kellett érnem ennyivel. Naplementéig már nem jött vissza. Bosszankodhatnék is a csekély eredményen de a káprázatos naplemente, amit csak akkor vettem észre, amikor kibújtam az álca alól némiképp helyrebillentette a lelkem.

Pécs, 2016. szeptember 14.

Jönnek a gémek

A hajnali les tapasztalatai alapján újra pozicionáltam a tutajt. A nyílt vízen nagyobb forgalmat láttam, mint amit a kis öbölben tapasztaltam. Hála a szerkezet mobilitásának ez nem okozott különösebb problémát, így a következő szépnek ígérkező délután már próbát is tehettem. Meleg van már. A lessátor alatt meg főképp. Amint befészkeltem magam, el is határoztam, hogy a kánikulai napok idejére szüneteltetni fogom a délutáni fotózást. A meleg okozta kellemetlenségeket egy fiatal kis vöcsök feledteti.

Csíkos még a feje, de ő már nem kötődik a szülőkhöz. Vidáman bukdácsolva eltűnik a szemem elől. Mögötte a szárcsák is megérkeznek. 15-20 példány is célba vette a nyílt részt. Zömében távol, de akadt közöttük közeli is.

Egyenlőre nem tudtam velük foglalkozni, mert az előbbi vöcsök újra megjelent. Ráadásul olyan közel, hogy nem tudtam ellenállni.

Mindig ilyet szeretnék a keresőben látni. Gyönyörű, zöld háttér, sima vízfelszín és egy aranyos madár. :)

A vöcsök elúszott, de nem maradtam egyedül. A szárcsák közben birtokba vették a területet.

Egyesek tollászkodtak,

mások vízisíztek. :)

Az összegyűlt szárcsákat néha egy-egy nagy kócsag rebbentette szét,

vagy éppen a les előtt áthaladó hattyúcsalád miatt kellett odébb úszniuk.

De az igazi felfordulást a gémek okozták. egyre-másra érkeztek, hogy helyet találjanak maguknak a halászathoz.

Némelyiküket az sem zavarta, ha a kelleténél mélyebb vízben landolt. Hattyú módjára úszkálni kezdett.

Sőt ebben a helyzetben még a vízbe is belecsapott egy kishal után. Kész szereptévesztés. :)

Na de csak nem bújhat ki a bőréből egy szürke gém, ő sem próbált hattyú maradni. Végül a számukra előkészített helyen kötött ki.

Többször elrepült, hogy egy újonnan érkező gémet megkergessen, de a kis leshelyre folyton visszatért.

Vele ért véget a nap, különösebb akció nélkül vártuk ki közösen a naplementét.


Pécs, 2016. június 26.

Délutáni miegymás

A kis vöcsök fiókák látványa megmozgatta a fantáziámat. Két napra rá, délután újra próbát tettem. Szép, felhőmentes idő ígérkezett, jó kedvvel bújtam be a lesbe. A műsor egy nagy kócsaggal kezdődött. A kányafüvesben landolt, mint a múltkor a szürke gém.

De vele ellentétben nem a sűrű felé indult el, hanem pár lépés után teljes valójában láthattam a növényzet előtt.

Ott kezdett el halászni, lassú léptekkel haladva a növényfal mellett,

én meg szépen lekövetve a mozgását figyeltem jellemző halászmódszerét.

Amikor aztán a kányafüves szélére ért, felugrott, és elrepült.

A kócsag után a hattyúk következtek. A család rendszeres napi útja a tutaj előtt vezet el. Most is megjelentek. A fiókák egyre közelebb úsznak el előttem, lehetőség volt már portréra is.

Halk csipogások kíséretében a hattyúcsalád elúszott, bevették magukat a kányafüvesbe.

A vöcskök is mozognak. Feltűnik a búbos vöcsök pár, fiókák már nincsenek velük. A kis vöcskök is a közelben vannak, de a fiókák nem jönnek elő a gyékényesből. Etetést is látok, de az események nagyon a növényzet szélében zajlanak, nincs esély fényképre. Viszont adódik más. A nyílt vízről tőkés réce célozza meg az öblöt. Nem mertem rámozdítani az objektívet, nagyon éles szemű. Inkább vártam. Sejtésem beigazolódott, a pihenőfa felé igyekezett. Amíg felkapaszkodott a fára, volt idő felé fordulni. A réce már vedlésben van, de még így is nagyon szépen szikrázik a feje a napfényben.

Jó pár percen keresztül tollászkodik, de nagyon a gyékényes mellé állt be, értelmes kép nem születik. De közben az egyik fiatal szárcsa került jó helyzetbe a másik oldalon, inkább rá koncentrálok.

Nem marad sokáig, nézelődik kicsit, majd egy finom falat után visszacsusszan a vízre.

Közben a tőkés végzett esti toalettjével, és tovább állt. A helyét viszont szinte rögtön egy öreg szárcsa vette át. Vele ért véget a nap.

A naplementét felhő takarta be, az aranyló fények így elvesztek, nem volt miért tovább maradni.


Pécs, 2016. június 12.

Vöcsökfiak

Két hétig nem voltam fotózni. Azért ez nagy szó nálam, pláne ilyen sűrű időszakban. Megvolt az oka. Úgy gondoltam, nem írok róla, de annyira hozzátartozik a mostani fotós világhoz, hogy nem tudom kikerülni. Elszállt a számítógépünk. Ez még nem akkora baj, ilyen volt már párszor. A nagyobb baj az volt, hogy a gépben lévő második HDD, amin az adatokat tároltuk, szintén bemondta az unalmast. Erre nem számítottam, lévén két hónapja vásároltuk. Na most ezen a HDD-n volt az utóbbi három év fotós anyaga, családi fényképek, munkával kapcsolatos dolgok, megfigyelések, táblázatok, stb, stb. És bizony biztonsági másolat nem volt. Persze most lehetne azt mondani, hogy te marha. Meg ez egy alapvető dolog, meg ilyesmi. Én is mondtam magamnak, és ettől még cudarabbul éreztem magam. Azt szoktam mondani, hogy elég nagy a hátam, sok mindent elbírok, de azért ez rendesen rám telepedett. A vége azért jól sült el. Kiváló segítőm hozzáértése megmentett mindent. Innen is hatalmas köszönet, és örök hála! Szóval a biztonsági mentés után megjött az érzés is, hogy ideje körülnézni a tónál. Két kihagyott hétvége után már kíváncsi voltam, mi változott. A délutáni les egy szürke gémmel kezdődött. A tutaj melletti kányafüvesbe szállt le. Sokat nem láttam belőle, csak a szeme világított, amíg körbekémlelt, majd elnyelte a zöld növényzet.

Kis szünet után ismerős hangok közeledtek. A látótérben megjelentek a hattyúfiak. Majdnem kétszer akkorák, mint a múltkor. Felém úsztak a mögöttük elengedhetetlen kísérővel.

Vigyázó szemek kísérték a hattyúk következő generációját.

A csapatnyi rút kiskacsa távozása után jó darabig csak a nézelődés maradt. Na meg a hallgatózás. Nagyon aktívak voltak a kis vöcskök, legalábbis a hangjuk alapján erre lehetett következtetni. A közelből szóltak, de a növényzet takarásából. Így próbáltam kitalálni, merre járhatnak. Aztán egyszer csak feltűnt egy. Nagyon közel volt, nem is tudtam ráfordulni, nem akartam egy gyors objektívmozdulattal elriasztani, inkább megvártam, amíg tovasiet. Mindvégig hangosan szólt. De mindjárt ki is derült, hogy mi okozta az izgalmát. Mögötte feltűnt a párja, de nem volt egyedül.

Két csíkos nyakú fióka követte. Amíg az anyjuk tollászkodott, ők a les előtt úszkáltak.

Hej, micsoda helyzet! Egy hónapon keresztül azon fáradoztam, hogy a búbos vöcskök fiókáiról közeli képet tudjak készíteni. Nem sikerült. Most meg itt vannak előttem a kis vöcsök fiai. Az örömömet még az is fokozta, hogy soha nem láttam még ennek a fajnak a fiókáit. Csak mindig a már juvenilis tollazatot viselő, önálló fiatalok kerültek a szemem elé. A nagy izgalom közepette igyekeztem jól exponálni, és nem elrontani a felkínálkozott lehetőséget. Az anyamadár erre lehetőséget is adott, mert jó ideig tollászkodott a les előtt, és nem vitte el azonnal a fiókákat. Már csak azon izgultam, hogy távozóban a „zöld” víz felé ússzanak el. Szerencsém volt. :)

Na, innentől már bármi történhetett, nem végződhetett rosszul a nap. Az sem zavart nagyon, hogy a pihenőfára érkező szürke gémet egy óvatlan mozdulattal elriasztottam. A naplementét már teljes nyugalomban vártam. De még egy rövid közjáték hátravolt. A pihenőfa felé vízityúk úszott. Na most ezt azért már nem szúrom el. Mire a fára ért, már tűzkészen vártam.

Az izzó háttér előtt forgolódott kicsit, rendbe szedte tollazatát,

majd egy hatásos pillantás után eltűnt a gyékényesben.

Pár perc múlva pedig lement a nap.


Pécs, 2016. június 8.

Májusi záró

Akárhogy is ügyeskedtem, a vöcsökfiókák túljártak az eszemen. Fogtam a tutajt, és lehorgonyoztam az eredetileg kinézett helyre. Pár nap múlva, május utolsó délutánján ott vártam, hogy valami a fényképező elé kerüljön. A hattyúk kezdték a felvonulást. Az egész család előttem úszott el, elöl-hátul az öregek, közöttük szorosan egymás mögött a fiókák. Szépen cseperednek.

A délután további részét a szárcsák jelenléte töltötte ki. Felbukkantak a pihenőfa körül,

és a kányafüvesből is folyton ők úsztak elő.

Hol egyedül, hol kettesével.

Majd zárásként a hattyú gúnár tért vissza pár percre, és a nádas mellett tollászkodott egyet.


Pécs, 2016. június 4.

Disznóság

Újabb alkalom, újabb lehetőség. A tutajt megint egy másik pozícióba állítottam, hátha így sikerül becserkészni a vöcsökfiókákat. Megcéloztam az öböl egyik sarkát, ahova a lemenő nap szépen besütött, és néha a vöcsköket is láttam ott időzni. A leskelődés első egy órája viszonylag csendesen telt. Csak néhány szárcsa dugta ki a csőrét a nádszegélyből. Az eseménytelenséget a part felől hallatszó hangos zaj törte meg. Valami törte a nádat, és jól hallhatóan belegázolt a vízbe. Nem is kellett sokat várni, a 3-4 méter széles gyékénysávból előbukkant egy orr. :)

Persze az orrnak feje is volt. Vaddisznó igyekezett átkelni a belső szigetre. Láthatóan nem zavarta a mély víz. Vígan közeledett.

Ám mielőtt elérte volna a sekélyebb részt, beért szél alá. Felkapta az orrát, és azonnal megfordult. Nyilván megérezte a szagomat. Mennyivel egyszerűbb a madarakkal, az ő szaglásukkal nem kell foglalkozni. :) A disznó ahogy visszafordult, akkor vettem észre, hogy nincs egyedül. A kocát malacok követték. A kicsik kiválóan úsztak, eszeveszettül igyekeztek anyjuk után. A család egy gyors forduló után eltűnt a parti gyékénysávban, visszaváltottak a szárazra.

Az embert mindig érik meglepetések. :) A disznók tényleg megtörték az eddigi csöndet. A les mellett egy hattyú úszott el, és a szép fényekben beállt a kellő távolságra.

Fejét a víz alá dugva táplálkozni kezdett.

Percekig forgolódott előttem, majd ahogy jött, méltóságteljesen elúszott.

Egy darabig megint üres volt a víz. Csak a szélben álldogáló nagy kócsag mutatta magát.

Aztán végre megtörtént, amire vártam. Balról, a les mellől meghallottam a vöcsökfiókák vékony hangját. Szinte ezzel egy időben az egyik öreg vöcsök pedig előttem bukkant fel a víz alól. A távolság nem túl nagy, lássuk mi lesz belőle. A búbos elkezdett halászni. A tutaj előtti részen sekélyebb volt a víz, és a vöcsök fordulásai a víz alatt a felszínen örvényeket okoztak. Szépen tudtam követni, hogy hol jár épp a madár. A helyzet egyre izgalmasabb lett, mert az örvények közeledtek, és egyszer csak felbukkan előttem a vöcsök, csőrében egy termetes keszeggel.

A nap már nagyon alacsonyan járt, a háttér gyönyörűen izzott a lapos fényekben.

Hű, micsoda pillanatok voltak. A vöcsök forgolódott kicsit, igazgatta a halat, majd határozottan megindult.

Na most kell jönnie a fiókáknak. Nem engedtem ki a madarat a keresőből, hátha a másik oldalról beúszik egy csíkos fej, és meglesz az áhított pillanat.

Nem így lett. A vöcsök kiúszott a látótérből, a fiókák meg igaz, hogy közelről, de a les mellől, takarásból csipogtak. Az etetés nem előttem zajlott. Sebaj, gondoltam, hátha visszajön a madár. Vissza is jött.

Ám közben a nap lement, és a fiókák hangja is távolodott. Az esély elszállt. Hát kérem, erre tudnám mondani, hogy disznóság.


Pécs, 2016. június 3.

Egy elbaltázott reggel

Pünkösd hétfő reggele pont ideális egy jó kis hajnali fotózáshoz. Gondoltam és cselekedtem. A pirkadatra váró sötétségben a tutaj felé gázolok az elmúlt napok esőzéseitől maximumra állt tó vízében. Ám mikor a helyszínre érek, valami hibádzik. Nincs a helyén a tutaj. Szeles napok után ez már előfordult, de mindig a közelben, a nádfalba beállva találtam meg. Most viszont nincs sehol. Még sötét van, fejlámpám fényében csak a közvetlen környezetem látszik, de a tutajt nem látom sehol. A nádas ösvényein pedig sötétben bolyongani nem sok értelme van. Jobb ötletem nem volt, duzzogva visszamentem a töltésre, és megvártam, míg világosodni kezdett. Majd mikor már jól lehetett látni, körbetávcsöveztem a tó ezen szegletét. Szerencsére megláttam a lessátor tetejét valahol a nádasban, egy belső öbölben. Hogy kerülhetett oda? Meglehetősen zegzugos szél fújhatott. :) Na mindegy, a lényeg, hogy megvan. A tutajmentési akció jól elhúzódott, már a napkeltén is bőven túl voltam, mire minden a helyére került. A szép fényeknek lőttek, de azért csak befeküdtem egy kicsit, ha már megdolgoztam érte. Rögtön az első dolog, amit megláttam, egy a felszálló párából előtűnő vöcsök volt. De nem volt egyedül. Egy csíkos apróság követte, és mintha a hátán is púposodott volna valami.

Hát elérkezett végre az idő, kikeltek a vöcsökfiókák. Ez a lestől távolabbi revír családja volt, hamar el is távolodtak tőlem. A közelebbi revír birtokosa meg még egyedül úszkált.

Nem baj, remélem hamarosan ellepik a tavat a bébi vöcskök. :) Következő alanyom váratlanul lepett meg. Egyszer csak ott volt előttem. A pihenőfán két nagy lábat pillantottam meg.

Szürke gém érkezett. Milyen magas! Nagyon fel kell emelni az objektívet, hogy egy portré is beleférjen.

Sajnos az helyett, hogy halászna kicsit a fáról, inkább elrepült. Na majd legközelebb.A gémet szárcsa váltja.

Kicsit tollászkodik, rázza magát, majd ő is megy a dolgára.

Kisvártatva balról hangos locsogás hallatszik, és fiókák vékony hangját hallom. Majd szinte azonnal beúszik a képbe egy seregnyi pihés tollgombóc. :)

Ó, hattyúéknál is megjelent az új generáció. Sajnos ők is siettek. Nekem is mehetnékem támadt. Erős már a fény, elég is volt ma reggelre az izgalmakból. Így az ellenfényben szárnyát verdeső szárcsa után én is leléptem.


Pécs, 2016. május 18.

Délutáni zöld

Egyre zöldebb a tó. Na nem a víz, hanem a part, a nádas. Míg az erdők már rég kilombosodtak, addig a nád és a gyékény most jutott el abba a fázisba, hogy szép zöld reflexiót ad a víznek, és a tavalyi, avas levelek egyre kevésbé látszanak. Vártam már ezt az időszakot, mert szeretem a zölddel körített fotókat. A jó irányba állított tutajról pedig szép kilátás nyílik a zöldre

A késő délutáni órában egy vízityúk az első vendégem. A sarjadó gyékény közül lépdel ki a vízen lebegő fűzfaágra.

Sok reményt fűzök a pihenőhelynek szánt fához, de egyenlőre úgy tűnik csak a vízityúkok látogatják időnként.

Ő is csak rövid ideig maradt, körülnézett és már ment is a dolgára. Helyette a távolabb úszkáló madarakat  figyelem az objektíven keresztül. Feltűnik a területes búbos vöcsök is, de messze van, várok még. A keresőbe azonban beúszik egy homályos folt. Gyorsan rányomok az autófókuszra (Micsoda nagyszerű találmány! :)), a kép azonnal kiélesedik, és láss csodát, egy kis vöcsök került hozzám egészen közel. Szépen kitölti a képmezőt, és micsoda zöld veszi körül! Gyorsan exponáltam egy sorozatot, a madár viszont már el is tűnt a víz alatt. Szerencsére ezt a kockát azért otthagyta nekem. :)

Miután gyorsan visszanéztem a képet, újra a búbos felé pillantok, de már nem ott van, ahol az előbb. Kiúszott a gyékényfal elől, és a nyílt vízen, a zöld kellős közepén pillantom meg újra. Príma! De mit csinál? Lábával elkezdi fröcskölni a vizet. Ez a madár fürdik.

Sok évnyi madáritatózás után persze az nem furcsa, hogy egy madár szeret fürdeni. Na de egy vöcsök? Minek? Egész nap a vízben van, folyamatosan vizes. Na de szemmel láthatóan, az én gyenge eszmefuttatásom ellenére, a búbos rettentően élvezi a szituációt. Hosszú percekig fröcsköli magára a vizet.

Majd a végén a már ismert szárnyverdesés,

és a vöcskökre annyira jellemző tollrázás.

A fürdőzés után, csak a miheztartás végett, még pózolt egy sort a szomszédnak,

aztán a közelgő hattyú elől alábukott.

A hattyú gyorsan elúszik. De ahogy utána néztem, megint a vöcsköt látom meg. Hiába, ez az ő világa. Ezúttal a belső öbölben úszkál.

Itt a közeli háttér miatt még nem olyan szép a zöld, de a madár közelsége nagyon imponáló.

Nem lehet kihagyni, és hát azok a tollbóbiták... :)

Mivel is lehetne zárni ezt a szép napot, mint még egy kis zölddel, és vöcsökkel. A szomszéd is megjelenik a határon. Szemmel láthatóan méregetik egymást, de csak tisztes távolból, minden balhé nélkül.

Aztán mindenki ment a dolgára. Az egyik vöcsök eltűnt az öbölben, a másik a kányafű között,

én meg hazafelé vettem az irányt...


Pécs, 2016. április 30.