volgyis blogja

Márpedig ilyen madár nincs is

Kedvenc fenyvesembe vezetett az utam, még szeptember közepén, hogy az odútelepen még elmaradt tisztítást elvégezzem. A költési szezon után az odúkból a fészekanyagot illik eltávolítani, hogy ne adjunk lehetőséget az élősködőknek, parazitáknak az áttelelésre. Nem volt nagy munka, és legalább kicsit madarásztam is. A vastag mohával borított talajon hangtalan a járás, szinte minden apró neszt meghallani. Meg-megállva, lassan haladva figyelgettem a fenyőkön mozgó madarakat. Egy helyen, a fák teteje felől furcsa zaj hallatszott. Apró recsegések, roppanások, lehulló tobozpikkelyek alig hallható neszezése. Nem sokat kellett keresgélni a hang forrását. Az egyik fenyő csúcsán, a csüngő tobozokon 3 madár lógott, és a tobozokat bontogatták. Mielőtt megpillantottam őket, már tudtam kikhez van szerencsém. A magashegységek fenyveseinek madarai, a keresztcsőrűek táplálkoztak felettem. Sok évnyi madarászás alatt csak néhány esetben találkoztam velük, de ilyen közelről, pár méterről, még soha nem tudtam megfigyelni őket. Nagy élmény volt! A kíváncsiság persze pár nap múlva ismét a helyszínre vitt, és csodák-csodája, 15 keresztcsőrűt számoltam. A feladat adott volt, le kell fotózni ezt a hihetetlen csőrszerkezettel ellátott madarat. Na igen, de hogyan?! A keresztcsőrűek fent táplálkoznak a fák csúcsán, én meg nem tudok repülni. Valamit tenni kell! A megoldás a madár életmódjából fakad. A keresztcsőrű szinte kizárólag fenyőmaggal táplálkozik. A fenyőmag meg sok vizet kíván, ezért ezek a madarak sokat, napjában többször isznak. Ezt a tényt próbáltam kihasználni, és másnap már állt egy mobil madáritató az erdőben. Igaz, hogy az időjárás esősre fordult, de lesz ami lesz, egy próbát megér.

Egy hét szoktatási idő után, nagy várakozással telve tettem próbát. És nem hiába. A jutalom keresztcsőrű fotó lett. A határozó könyvek oldalain már megcsodált, egészen elképesztő csőrszerkezetet most teljes valójában láthattam, megbizonyosodva arról, hogy márpedig ilyen madár mégis van!


Pécs, 2012. október 9.

A hónap képe - 2012. szeptember

Fiatal hamvas küllő - 2012. szeptember, Mecsek

A szeptemberi madáritatós történések minden várakozásomat felülmúlták. Rengeteg madár látogatta meg a víznyerő helyet, hogy a gyilkos aszályban szomját oltsa. Még az oly ritkán fotózható hamvas küllő is megjelent néhány alkalommal. A hónap képe is ezt a szerény, ám mégis nagyon szép harkályt ábrázolja, amint a mohás fatörzsön megpihen. Madarász élménynek sem utolsó a hamvas küllőt ilyen közelről megfigyelni, a fotózása pedig külön öröm volt számomra.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6/7, 1/125, ISO 200 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. október 4.

A farkatlan meg a rigók

A napokban ismét új vendéget köszönthettem a madáritatónál. Egy rövid látogatás során erdei pityerrel találkoztam. Mivel csak pár képet engedett, szerettem volna még esélyt adni neki. Így pár nap múlva ismét rápróbáltam. Persze az lenne a furcsa, ha minden úgy történne, ahogy szeretném. Az erdei pityer ezúttal nem mutattam magát.

A pici felfrissülést hozó eső visszavetett valamennyit az itató forgalmán, de türelmes várakozással azért akad még látni és fotózni való. A cinegék továbbra is kitartanak. A riadozó népség folyamatos mozgásban van. Minden csekély riasztásra elrebbennek a sűrű bokrokba.

Bizonyára nem hiába. A karvaly jelenléte miatt nem a legbiztonságosabb hely számukra az itató. Ezt bizonyítja ez a farkát vesztett madár is. A faroktollak nélküli, furcsa testalkatú széncinege, talán éppen menekülés közben adta fontos testrészét a kis ragadozónak.

Úgy tűnik, hogy az örvös galamb is állandó vendég lett. Hangos szárnysuhogásáról már messziről felismerni. Nagy termete miatt viszont gondban vagyok. Nehéz szépen képbe komponálni a kisebb termetű madaraknak kialakított környezetben.

A nagy tömeget mostanság a rigók jelentik. Néhány énekes rigó mellett, zömében fekete rigók érkeznek.

Hangos ricsajozással ülnek fel az itató melletti fára, bokorra, mielőtt leszállnának a víz mellé. Főleg a hímek hangoskodnak, sőt el is kergetik egymást a jónak számító ivóhelyekről.

 

A tojók valamivel nyugodtabban viselkednek. Minden ricsaj nélkül ugrálnak a vízhez.

Viszont majd mindegyik rigó elvégzi ugyanazt a szertartást, mielőtt inna, vagy fürdene. A medence szélére érve felöklendeznek egy nagy magot, és nemes egyszerűséggel a vízbe köpik. A közeli galagonyásból jöhetnek, ahol a bogyókat eszik. A galagonya magja viszonylag nagy, és a rigók nem tudjál megemészteni. Nem kínlódnak vele, inkább felöklendezik azt.


Pécs, 2012. szeptember 22.

Hajnal az iszapon

Különös varázsa van a vízparti hajnaloknak. Csillagos égbolt, nyüzsgő madárhangok, átható mocsárszag. Aki egyszer közelről érezte az iszap jellegzetes kipárolgását, annak időről-időre muszáj átélnie ezt az élményt. Legalábbis én így vagyok vele. Az aszály miatt a nagy tó erősen leapadt Annyira, hogy hatalmas iszappadok kerültek a felszínre. Én meg az iszap hívó szavának nem tudtam ellenállni, és lessátrat vertem egy ígéretes helyre. Persze a jelentős madártömeg is sokat nyomott a latban. Nem is lehet tehát jobb programot elképzelni vasárnap hajnalra, mint egy jó, mocsárszagú fotózást.

A cél elsősorban az volt, hogy a partimadarakat fotózzam. Közülük is leginkább a sárszalonka vonz. Nagy kedvencem ez a furcsa kinézetű, óvatos madár. Két éve is már annak, hogy legutóbb a közelébe tudtam férkőzni. Most újra felcsillant a remény. Néhány nappal korábban rengeteg sárszalonkát láttam a tómederben mozogni, ez a tény pedig nagyban megnövelte a találkozás esélyét.

Tulajdonképpen az egész reggel róluk szólt. Amennyire a lessátorból körül lehet nézni, mindenhol láttam táplálkozni kisebb csapatait. Folyamatos mozgásban voltak, miközben hosszú csőrükkel a híg iszapot túrták.

Szerencsémre az egyik közülük, a nagy munkában elmerülve, közel került rejtekemhez. Így ismét létrejöhetett a találkozó ezzel a fantasztikus madárral. Pár óra múlva, egy szép élménnyel gazdagodva, és mocsárszaggal feltöltve másztam ki a lessátorból.


Pécs, 2012. szeptember 16.

Hamvas küllő

A nagy testű harkályok mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Sok madarász élmény fűz a fekete harkályhoz, a hamvas és a zöld küllőhöz. A három faj közül azonban a legritkábban a hamvas küllővel találkoztam. Tavasszal zeng az erdő a harkályok kiáltozásától. Általában csak ilyenkor, a hangja után bukkantam a nyomára. Persze a fotózás gondolata is már sokszor megfogant bennem, de a hamvas küllő nem egy könnyű faj ebből a szempontból. Ezért is örültem nagyon, mikor a legutóbbi itatós fotózás alkalmával már készült pár kép róla. Csak reméltem, hogy lesz még alkalom az ismétlésre. Így lett. Úgy tűnik, hogy a rendszeresen bejáró zöld küllők mellé immáron a hamvas küllő is csatlakozott. Megint szerencsém volt hozzá.

Ők is felfedezték maguknak a madáritatót. Két példány is beszállt, egymás után. Ebben a dologban is a madáritató hozta meg az első eredményeket.

 

A hamvas küllők távozása után még egy meglepetés ért. Hangos szárnysuhogással, nehéz huppanással, nagy madár érkezett a víz mellé. Örvös galamb. Hihetetlen nagy madár. Hirtelen nem is tudtam vele mit kezdeni.

Hosszasan ivott, mielőtt távozott. Új faj volt a fotós listámon.

A küllőkön és a galambon kívül rengeteg fekete rigó jött az itatóhoz. Fiatal, öreg, hím, tojó, mindenféle eloszlásban. Legalább 25 példányt számoltam. Némelyik hosszasan üldögélt a hűsítő vízben.

Apró énekes madár alig volt. A sok rigó egymást érte a medence mellett, nem nagyon engedtek be kisebb madarat. Egy kék cinege viszont nem törődve velük, egyenesen a víz közepében landolt. Tollait felborzolva hűtötte magát, majd egy nagyot fürdött.


Pécs, 2012. szeptember 11.

Mint a mágnes

Esti lest terveztem a madáritatónál. A legutóbbi  kerti rozsdafarkús eset annyira felcsigázott, hátha lesz még egy lehetőség a fotózására. Nem így lett, de helyette volt történés bőven. Már az érkezéskor ért egy apró meglepetés. A medence közepén egy karvaly faroktoll úszkált. A kis ragadozó ezek szerint ma már fürdőzött. Jó előjel! Bizakodva ültem be a kunyhóba. Rövid várakozás után széncinegék jöttek. Az erős délutáni napsütésben heves fürdőzésbe kezdtek. Fröcsögött a víz mindenhova. Vidám pillanatok voltak, látszott, hogy élvezik a hűsítő vizet. A levegő azonban hamarosan megtelt feszültséggel. Az itató mögötti erdőben, a fák között alacsonyan, árnyék közeledett. Meglehetősen sebesen. Villámcsapásként ért a felismerés! Karvaly közeledik. A vízben pedig ott fürödtek a cinegék. Reagálni sem tudtam hirtelen, annyira váratlanul, és gyorsan történt minden. A kis ragadozó bevágott a cinegékhez, de elvétette, és a leshez közel landolt. Az itató egyből kiürült. A cinegék riasztva a közeli bokrokban kerestek menedéket. A karvaly nem inni érkezett, vadászott! Csak egy pár pillanatig maradt, aztán tova is libbent. Egy portrét engedett csak, miután magamhoz tértem.

Távozása után hamar visszaállt a rend. A cinegék újra elfoglalták a fürdőhelyet. Ahogy egyre inkább esteledett, úgy jött egyre több-és több madár. Az az érzésem támadt, mint a mágnes a vasat, úgy vonzotta az itató a madarakat ki az erdőből. Minden irányból érkeztek, nyílegyenesen a víz mellé Ha a karvalyos kis közjátéktól eltekintek, akkor ez a nap a küllőké volt. Egymást érték a víz mellett. De most nem csak a zöld küllők érkeztek. Az egyik közülük a kisebb rokon, a hamvas küllő volt.

A bánatosan csengő hangú madarat szintén régóta vártam. Szolid megjelenésű, a zöld küllőnél némileg kisebb. A méretbeli különbségek jól látszottak, mert egy már a víz mellett lévő zöld küllő mellé szállt be. Szépen megfértek egymás mellett.

Mielőtt elrepült, még egy kicsit mutatta magát a szép délutáni fényekben. Szép pillanat volt.

A zöld küllők meg szépen egymás után sorjáztak. Mindenféle pózban, helyzetben. Úri módon válogathattam a fényképezővel.

 
 

A napot a rigók folytatták. Több énekes és fekete rigó is érkezett.

 

Végül zárásként egy szürke légykapó is megtisztelt. A maga óvatosságával szépen kivárta sorát, persze addig én elkértem a belépőjegynek számító fotót.


Pécs, 2012. szeptember 5.

Őszkezdés

Ősz van, legalábbis a naptár szerint. Hajnali lesre érkeztem az  itatóhoz. Mikor reggel fölkeltem, még nem is sejtettem, milyen meglepetéseket tartogat számomra az ősz első fotózása. Mint már többször, ez a reggel is a hajnali szürkületben mozgó vörösbegyekkel kezdődött. A múltkori  hosszú expozíciós képeken felbátorodva, most is megpróbáltam valami érdekes kompozíciót összehozni. A alacsony záridő, és a vörösbegy jellegzetes szakaszos mozgása nagyon különleges hatást eredményezett.

Lassan indult be az élet. Az eget szürke felhők takarták, és a napkelte sugarai csak nem akarták elérni a kis tisztást. Hiába próbáltam valami normális záridőt kicsikarni a fényképezőből, az csak nem akart menni. De hát a madarak jöttek, így nem hagyhattam, hogy kép nélkül távozzanak. Az énekes rigó és a citromsármány leképezése is még nagy koncentrációt igényelt.

Mire a közelben hangoskodó fekete rigók megérkeztek, már viszonylag biztosan exponálhattam, csak kivilágosodott rendesen. Két fiatal és egy öreg hím is érkezett inni és fürdeni.

A rigókat zöld küllők váltották fel. Nagy örömömre végre sikerült az öreg hím madarat is lencse végre kapni. A terület ura előre jelezte, hogy jönni fog. Kiáltása után már tűzkészen vártam érkezését. Gyönyörű madár! Egyik kedvenc csapatom a harkályok, és talán ő az egyik legszebb közöttük.

 

Röviddel a hím zöld küllő távozása után az egyik fiatal madár is beszállt. Ő már ismerős. A legutóbbi találkozásunkkor parádés viselkedésével jutalmazott meg, ezúttal ő is csak pár korty erejéig maradt.

 

A mai napra jutó szenzációt azonban mégsem a küllők jelentették. Fotózás közben érdemes pár másodpercre mindig felpillantani az éppen fényképezett alanyról, mert a keresőben csak nagyon szűk terület látszik, így előfordulhat, hogy a pörgős madáritatónál egy-egy gyors vendégről le is maradhatunk. Én már jártam így, ezért még a fotózás hevében is szoktam erre figyelni. Egy ilyen pillanatban vettem észre azt a madarat, ami egyből heves szívverést okozott. Apró madár, feltűnően vörös farokkal. Gondolatban már annyiszor lejátszódott előttem, de eddig csak a kívánság listán szerepelt az, amit megláttam. Az itatóhoz kerti rozsdafarkú érkezett. Majdnem 20 évnyi madarászás alatt még megfigyelni sem tudtam, most pedig ott állt előttem teljes valójában. A mindenki számára ismert házi rozsdafarkú ritka rokonát már a vonulás szele hozta. Szerencse csupán, hogy pihenőül pont a madáritató környékét választotta.

 

A rozsdafarkú okozta izgalmat a fürdeni érkező barátposzátákon vezettem le.

És azon a madáron, ami első pillantásra füzikének tűnt. Gyorsan érkezett és távozott, de pár kockát tudtam készíteni róla. Az LCD-n visszanézve már gyanús volt a dolog, de hazaérve a számítógép monitorján már bebizonyosodott, hogy kerti geze volt a gyors látogató.

Még egy újdonság erre a reggelre. Micsoda őszkezdés! Vajon lehet ezt még fokozni? Majd meglátjuk.


Pécs, 2012. szeptember 2.

A hónap képe - 2012. augusztus

Átszíneződő fiatal tojó zöld küllő - 2012. augusztus, Mecsek

A hosszan tartó aszály a madáritatónál nagy forgalmat eredményezett. Augusztusra a környéken található minden természetes vízforrás elapadt, kiszáradt. A madarak így egyre nagyobb számban vették birtokba a biztos ivási, és fürdési lehetőséget adó itatót. A folyamatos víz utánpótlást pedig nagyszerű fotózási lehetőséggel hálálták meg. Az itatónál eddig még nem látott fajok jöttek, és végre sikerült arról a madárról is jó képeket készíteni, amelyet már nagyon rég vártam. Van néhány madárfaj, amelyekhez régóta szeretnék közel kerülni. Az egyik a zöld küllő. Több évnyi várakozás után végre sikerült. A környéken élő zöld küllők, egy hajnali fotózás alkalmával, parádés viselkedéssel szórakoztattak. A hónap képét kiérdemlő fotót is ebből a sorozatból választottam, amely egy tollait rendezgető, fiatal, már felnőtt tollruhájába átvedlő, madarat ábrázol.

A kép Pentax ist DS vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6/7, 1/180, ISO400 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. szeptember 1.

Fülemülesíp

Mikor gyerekfejjel elkezdtem a madarakkal komolyan foglalkozni, egyre több szakirodalomra volt szükségem. Mindent tudni akartam róluk, és ezért minden számomra elérhető, madaras témájú könyvet elolvastam. A madárhatározókon kívül ráakadtam Schmidt Egon könyveire is, aki rendkívül olvasmányos formában, a saját madarászélményei segítségével osztotta meg tudását. Szinte faltam az írásait. Nagyon sokat tanultam belőlük. Az elbeszélésekben Egon bácsi többször említette, hogy fülemülesípot használ a fülemülék csalogatására. Mivel hajtott a kíváncsiság, nem voltam rest, és tizenévesen levelet írtam neki, hogy miként is lehetne fülemülesíphoz jutni. Rövidesen küldeményt hozott a postás. Feladóként Schmidt Egon szerepelt. Nagy izgalommal olvastam a levelet, hiszen fény derülhet végre a fülemülesíp titkára. Egon bácsi volt olyan kedves, és aprólékosan leírta, hogy miként is készítette saját kezével a kis szerszámot. A leírás alapján aztán magam is fabrikáltam egyet, amit az őszi madarászásaim alkalmával sikeresen használtam. Az ősszel érő bodza termését sok madár, köztük a fülemüle is, szívesen fogyasztja. Ebben az időszakban behúzódtam egy-egy bodzabokor alá, és néhány alkalommal sikerült is behívnom fülemülét. Nagy élmény volt ez nekem akkoriban. Ha Egon bácsi véletlenül olvassa ezt a bejegyzést, akkor ez úton is köszönöm neki a sok évvel ezelőtti kedvességét. De vajon miért is került most ide ez a bevezető! Elmondom. A mindenki számára ismert csapadékviszonyok miatt a halastavak vízszintje nagyon leapadt. Ezzel persze bekövetkezett az, amitől tartottam, hogy a vízparti les elől is elfogyott a víz. A kis nádassal körülvett tisztás így elnéptelenedett. Mivel a madáritató nyújtott kellő izgalmat, így a vízparti lessel nem is foglalkoztam jó ideje. Laci barátom viszont úgy 10 napja felhívott, hogy járt a lesnél, és csak a kíváncsiság miatt bebújt egy kicsit. És olyat látott, amire senki nem számított volna. A kiszáradó tómederben nagy fülemüle mozgott. A vízimadaraknak kitett beszállófáimat használta, azon ücsörgött. Fülemüléknél már javában zajlik ez idő tájt a vonulás, és a mi csalogányunk testvére is átvonul itt. A nádast használta időszakos pihenőhelynek. Mivel Laci is amolyan becsületes madarász, másnap megfogta, és meggyűrűzte a ritka vendéget. Minderről persze csak telefonon értesültem, mert a családdal hosszú hétvégére elutaztunk. Volt időm kieszelni a haditervet. Az őszi vonulásra általánosan jellemző, hogy lassabban zajlik, mint a tavaszi. A madarak egy-egy jó táplálkozó helyen huzamosabb ideig elidőznek. Csak ebben reménykedhettem én is. Amint tudtam, rohantam is a helyszínre, hogy megtegyem a fotózáshoz szükséges kellő előkészületeket. De fotózni még midig nem volt időm. Csak Dénestől tudtam, aki a hír hallatára szintén benevezett egy nagy fülemüle lesre, hogy jó úton járok. A fényképezésre végül a madár megtalálásától számított 10. napon került sor. Sajnos az éppen akkor betörő, erős széllel érkező hidegfront ezt keresztül is húzta, de legalább arra jó volt, hogy tudjam, a madár még itt van. Másnap viszont a szerencse kegyeltje lettem. A nagy fülemüle oda szállt, ahova én szerettem volna.

Minden passzolt. És még a fülemülesíp is előkerült. Persze a madár hírének hallatára egyből eszembe jutott a gyerekkori emlék. Le is poroltam rég nem használt sípomat. Akkoriban fülemülét hívtam vele, na de nagy fülemülét még nem. Itt volt az ideje, hogy kipróbáljam.

A hívóhangra szépen válaszolt is újdonsült kedvencem. Én a lesből füttyögtem, ő meg kintről válaszolt nekem, és néha olyan nagy fülemülésen tekert egyet a farkán. Szép volt. Jól szólt a fülemülesíp.

Így alakult hát, hogy a vízparti les víz nélkül is jó szolgálatot tett.


Pécs, 2012. augusztus 27.

Hajnali tobzódás

A madáritatónál várható nagy forgalom újabb hajnali lesre csábított. Még erős szürkületben értem a helyszínre. Már ismerősként köszöntöttem a közeli fáról szóló macskabaglyot, aki velem mit sem törődve kiabált. Ráérek még szöszmötölni, lassan virrad. Mire mindet elrendezek, azért már finom zörgések jelzik a közeli bokrokból, hogy más is felébredt. Még el sem helyezkedtem a kunyhóban, máris négy vörösbegy áll az itató szélén. Nagyon ki lehettek tikkadva, jóformán el sem tűntem még a szemük elől. Erős még a fényhiány, nem tudok velük mit kezdeni. Hanem alig telik el pár perc, nehéz huppanással nagy madár érkezik. Zöld küllő! Ej, korán van még, 1/2 másodperces expót enged csak a gép. Megpróbálom elkapni azokat a pillanatokat, amikor két korty között vár picit.

Hihetetlen, hogy éles kép is készül, de készül. Az első találkozás óta szépen színeződik már át gyönyörű zöld ruhájába. 5:50-et mutat az óra, elkezdődött a nap.

A küllő távozása után újra a vörösbegyeké a terep. Előbbi hosszú expós képeimen felbátorodva őket is fényképezem. A záridő már 1/3 másodpercre rövidül. Javulnak az esélyeim! Persze a pattogó vörösbegy nem várja ki, míg lassan lefut a fényképező zárszerkezete. Sebaj, így készülnek a "művész" fotók.

Ezek után aztán beindult az a tobzódás, amire a címben is utaltam. Megjelent az első nagy fakopáncs, amit utána még egy, és még egy, és már nem is számoltam hány követett. Egész reggel jelen voltak, egymást váltották a beszállófákon. Öreg és fiatal madarak is érkeztek vegyesen. Ittak, kergetőztek, vagy éppen megpihent

  

Egy közép fakopáncs is jutott közéjük. A nagyobb rokonoktól nem zavartatva magát, nyugodtan ivott a vízből.

Megjelentek a csuszkák is. Tulajdonképpen már számítottam rájuk, így nem ért felkészületlenül a gyorsaságuk.

A rigók is képviseltették magukat ezen a reggelen. Először egy énekes rigó érkezett. Különösen örültem neki mert jó ideje nem találkoztam már vele. Félénk madárka, megvárta, míg felszabadul némi hely a víz mellett. Szerencsére ott várakozott, ahol nekem is tetszett.

Fekete rigó is jutott, több is. Ők már picit harciasabbak. Gondolkodás nélkül a víz mellé repültek.

A nagy sürgés-forgás közepette pici madár tűnt fel egy pillanatra. Hirtelen nem is szállt le, csak többszöri próbálkozásra sikerült egy nyugodt helyet találnia. Izgatottam nyomtam le a gombot, új faj érkezett az itatóhoz. Fitiszfüzike.

A vízhez nem fért oda szegényke, a "tömeg" nem engedte. Odafért viszont egy másik új vendég. A hangjáról már akkor kiszúrtam, mielőtt megláttam volna. Citromsármány. Ő is hiányzott eddig az itatós listáról.

Természetesen jöttek bőven cinegék, szajkók is. A barátposzáta is nagy fürdőzést csapott. Vizes tollazatát győzte utána rendbe szedni.

Az eddigi sok újdonság ellenére a nap szenzációja csak ezután következett. Ismét egy zöld küllő landolt a víz mellett. Nem a hajnali madár. Ez egy tojó volt, bár szintén egy átszíneződő fiatal. Valószínűleg ugyanabból a fészekaljból. Elég közel szállt le a leshez, ezért először portrékkal próbálkoztam. Ilyen közelről látszik igazán, micsoda hatalmas csőre van.

Azt hittem, hogy miután ivott el is fog repülni, de nem így történt. Ránézett arra a tuskóra, amit néhány napja raktam ki. (Gondolván, majd ezen fogom lefotózni a küllőt.) És már fel is ugrott rá. A betyárját. Gyorsan portré állásra váltottam, hátha enged pár kockát. A pár kockából aztán az lett, hogy majdnem tele lőttem a memóriakártyát. A küllő nekiállt kopácsolni a tuskót. Több percen keresztül játszott, tette-vette magát. Fantasztikus volt, mondanom sem kell, majdnem kiugrottam a bőrömből, mikor a képeket az LCD-n visszanéztem.

 

És ha nem lett volna elég az adrenalin erre a reggelre, zárásképpen leszállt a les elé egy szürke légykapó. Szintén új faj az itatónál.

Micsoda reggel! Az erősen emelkedő fények miatt aztán abba hagytam. Az utóbbi idők legizgalmasabb fotózásán voltam túl. Reggel háromnegyed hattól kilencig folyamatosan pörögtek az események, ráadásul új fajok is érkeztek. A fotózáson kívül azért van a dolognak más jelentősége is. A hosszan tartó aszályt megsínyli a természet. Egy ilyen, viszonylag kis méretű itatóval nagyon sokat segíthet bárki a  madaraknak. Mindenkit arra buzdítok, hacsak teheti, helyezzen el a kert sarkában egy nagyobb virágalátétet, amit naponta feltölt friss vízzel. A madarak hamar megtalálják, és az mellett, hogy örömmel oltják szomjukat, a víz mellett sürgölődő népség látványa mindenkinek nagy élmény.


Pécs, 2012. augusztus 26.