volgyis blogja

Guvat

Pár óra esti leskelődés a vízparti lesben újabb előrelépést hozott. Említettem már, hogy az elsődleges cél a nádas rejtett életű lakóinak fotózása. A nádas titokzatos világ. Az átláthatatlan fal jótékonyan rejti el a benne élőket. Sokszor csak hangok alapján lehet következtetni, hogy vajon mi is történik ott, milyen állatok járják a kívülről láthatatlan vízi ösvényeket. Csipogás, prüttyögés, pukkanás, bummogás, visítás. Ezernyi hang, ezernyi élőlény. Az egyik ilyen ritkán látott madár a guvat. Egészen furcsa, malacvisításhoz hasonló hangja árulja csak el jelenlétét, ami hol itt, hol ott hallatszik. Meglepően gyorsan közlekedik a számunkra járhatatlan terepen, igazi nádlakó. Ma este szerencsém volt, megmutatta magát.

Pécs, 2012. május 20.

Gyöngybagoly fiókák

Nagy változás történt a gyöngybagoly költőládában a legutóbbi ellenőrzés óta. Akkor még az öreg madár a tojásokat melengette. Most viszont a tojások helyett egy kupac apró fióka lapult a ládában. Ezzel az ellenőrzéssel hozzájutottunk a második fontos adathoz, amire a védelmi munka során kíváncsiak vagyunk. A pár hat tojást rakott, ezekből pedig hat fióka ki is kelt. A következő adat azt fogja mutatni, hogy a fiókanevelés mennyire lesz sikeres. De ennyire ne haladjunk előre. Ha kedves olvasóim visszalapoznak az odútelep legutóbbi bejegyzésére, akkor azt láthatják, hogy a cinegék fészekaljában egykorú fiókák, míg a bagolyládában szemmel láthatóan eltérő fejlettségű utódok vannak Ennek egyszerű magyarázata van. Vannak madarak, amelyek a kotlást csak a teljes fészekalj lerakása után kezdik meg, és vannak olyanok, melyek ezt az első tojások után teszik. A cinegék az előbbiek, míg a gyöngybagoly az utóbbiak közé tartozik. A tojásokat két naponta tojja, ezért a fiókák kelése, azaz életkora között is két nap eltérés van. Vagyis ennél a hat fős fészekaljnál a legfiatalabb és a legidősebb fióka között 12 nap korkülönbség van. Táplálékban gazdag években ez nem jelent különösebb problémát, de bizony ínséges időben a fiatalabb testvérek látják kárát a jelentős méretbeli különbségnek. Kis idő elteltével ugyanis a nagyobb testvérek a behordott táplálékot már önállóan fogják elfogyasztani, és a kevés zsákmányállatból a kicsiknek sokszor nem jut. Az elkövetkező hetekben ennek kell eldőlnie, és bízzunk benne, hogy a fiókák kirepülés előtti gyűrűzéséhez is hat db gyűrűre lesz szükség.

Pécs, 2012. május 17.

Vízparti les élesítve

Végre elérkezett az idő! A tavakban kellően magas már a vízszint, hogy beindítsam vízimadaras projektemet. Sok agyalás, és tervezés után a tél folyamán összeállítottam egy vízparti fotózásra alkalmas lest, ami lehetővé teszi, hogy fekvő helyzetből, a vízszinthez minél közelebb, tudjam fotózni a les elé tévedt madarakat. Az építmény a tavasz elején ki is került a helyszínre, de az alacsony vízszint miatt eddig tervezett funkcióját nem tudta betölteni. A cél első körben az, hogy főként a nádasban rejtett életmódot folytató madarakat lencsevégre kapjam. Ezért a helyszínt is ennek figyelembe vételével választottam ki. Egy nádassal körbezárt, part közeli kis öbölre nyílik rálátás.

Ennek az öbölnek az életét fogom nyomon követni az év folyamán. Az első alkalom nem kimondottan a vízi madarakról szólt. Nagy örömömre a les körüli nádasban hangosan zajlik az élet. Erről adnak tanúbizonyságot a nádirigók. A nádast láthatatlan határokkal felosztva, az egész területen jelen vannak. Hangosan énekelnek, egymást kergetik, ha netán valaki ezeket a határokat átlépi. A les mellett is énekelt egy. Vele indult új projektem.

Pécs, 2012. május 13.

Moha

Az itatós fotózásnál mindig arra törekszem, hogy a madarakat a számomra leginkább tetsző körülmények között tudjam lefényképezni. Ezért a beszálló helyeket próbálom úgy kialakítani, hogy a megfelelő képi hatást el tudja érni. Ez alatt azt kell érteni, hogy nem csak a madár lefényképezése a fontos, hanem az is, hogy az a madár szép környezetben legyen. Így hát mindenféle dekorációs elemet bevetek. Az egyik ilyen elem a moha, a mohás fa, mohás ág. Ezeket persze időnként cserélni szoktam, hogy a megfelelő változatosságot fent tudjam tartani. Az utóbbi pár napban azonban a mohadekoráció erősen megfogyatkozott, amit kicsit furcsának tartottam, mert ilyen gyakran nem szoktak "elhasználódni" a beszállófáim. A rejtélyre a legutóbbi itatós hajnalon fény derült. A les egy völgyben van, ahova a napkelte fénye egy picit később jut le. A környező dombok már javában fényárban úsznak, amikor az itatónál éppen csak ébredezik az erdő. Jó ilyenkor már a lesben ülni, mert a hajnali zsongás nagyon hangulatos tud lenni. Jönnek-mennek a madarak, én meg izgalommal várom, hogy melyik fog először leszállni elém. Most egy tojó fekete rigó volt az. De nem inni jött. Teketóriázás nélkül neki esett a mohás dekorációmnak. Tépte, szaggatta, míg a csőrében összegyűjtött egy jó nagy adagot, amivel aztán elrepült.

Alig tértem magamhoz. A moha eltűnésének okára ezzel fény derült. A rigó azonban még jó párszor visszajött. Szépen körbeugrált minden ágat, mohás fát, és vitte a mohát rendületlenül. Sokszor egészen közel került hozzám.

Feltűnt közben, hogy a tojó rigó nem egyedül érkezett. Egy hím minden alkalommal elkísérte. A környező fákon megvárta, míg összegyűjti a mohát, és vele együtt repült el. Rigóéknál ilyen tájt az első fészekalj már kirepült. Minden bizonnyal a pár, jó fekete rigó szokás szerint, az új fészket építette a második fészekalj számára. Ahhoz kellett a jó minőségű, itatós moha. :)

Pécs, 2012. május 13.

A láthatatlan madár

Picit vissza kell nyúlnom gyerekkori élményeimhez. Nagyszüleim birtokán sokat barangoltam akkoriban, mi mást csináltam volna, madarásztam. Újabb és újabb fajokat határoztam, és írtam fel madarásznaplómba. Volt viszont egy mumusom. A szőlő melletti akácosban élt, és április-május tájékán éles "vi-vi-vi" hangjától volt hangos a környék. Többször becserkésztem egész közelre, de a madarat nem láttam meg mégsem, csak a hangját hallottam. Terepszínű tollazata elrejtette. Sokat küzdöttem, míg végre sikerült megfejtenem kilétét. A nyaktekercs volt. Azóta, mikor tavasszal megszólal, mindig eszembe jutnak ezek a kedves emlékek. Nem csoda, hogy fotósként is sokszor gondoltam erre a titokzatos madárra. Hogyan is tudnám képbe önteni a vele kapcsolatos élményeimet. Természetesen ennek is megvan a saját története. 2010 áprilisában egy szombat hajnalon nem messze szüleim kertjétől, egy régen felhagyott gyümölcsös szélén feküdtem beálcázva. Fácánra vártam. Távcsővel többször megfigyeltem már, hogy hol vált ki a sűrűből, gondoltam megpróbálom lefotózni. Természetesen fácánnal azon a hajnalon nem találkoztam, de történt valami érdekes. A leshelyem fölött pár méterre, egy öreg meggyfán megszólalt egy nyaktekercs. A bevezetőből talán lehet sejteni, hogy milyen hatással volt ez rám. A fácánok egyből feledésbe merültek.

Új fotós projektem ezzel a pillanattal elindult. Amikor csak Tolnanémedibe érkeztünk, hétvégére, vagy hosszabb szabadságra, mindig szakítottam egy kis időt, hogy utána nézzek a nyaktekercseknek. Két év alatt eljutottam odáig, hogy körülbelül be tudtam határolni, hogy hol van a revírjük határa, mely részeken mozognak előszeretettel, és a hím melyik fákat használja kiáltozásra. Sokszor ugyan nem láttam, de a hangja után szépen le tudtam követni a mozgását. Idén tavasszal már a fejemben kész volt a terv, csak arra vártam, hogy felcsendüljön az ismerős "vi-vi-vi" hang a területen. Ehhez pont jókor érkeztünk Tolnanémedire. A nyaktekercs itt van, hát cselekedni kellett. A cél az volt a madár lefényképezésén túl, hogy a terület jellemzőit is a képbe vigyem. Maga a hely egy hosszú évek óta felhagyott szőlő és gyümölcsös. Öreg, korhadó fákkal, és a rájuk felfutó, liánszerű szőlővel. Igazi madárparadicsom. Mindent előkészítettem, már csak a nyaktekercsen múlt a dolog. Szerencsére nem volt túl nehéz dolgom, a madárka nagyon készséges volt.

Pécs, 2012. május 6.

Odútelep

Váratlan izgalmakat hozott a legutóbbi odútelep ellenőrzés. Az egész apropója tulajdonképpen az volt, hogy Dénes éves madarászlistáján még nem szerepelt búbos cinege megfigyelés. Gondoltam ezen ne múljon, úgyis aktuális már az újabb odúellenőrzés, és mivel a fenyvesben elő szokott kerülni a búbos cinege, hát nagy esély volt a megfigyelésre is. Bevettük hát magunkat a fenyvesbe, hogy sorra járjuk az odúkat. Rögtön az első odú apró meglepetéssel szolgált. A korábbi ellenőrzéskor már tojások lapultak az odú mélyén, amiket én széncinege tojásokként azonosítottam. Most viszont jöttünkre, az odú nyílásán egy kék cinege kukucskált ki. Az odút felnyitva pedig egy frissen kikelt fiókát találtunk a többi tojás között. Lám mindig tanul az ember. A kék és széncinege tojások meglehetősen hasonlóak.

A következő odúban széncinege kotlott. Nem zavarta túlságosan, hogy megnyílik a lakása teteje, szépen megvárta, míg lefényképezzük, és finoman visszahelyezzük a fa oldalára. Ha jól láttam, már ő is kis fiókákat takargatott.

Még két odúban voltak tojások az előző ellenőrzéskor, itt már nagyobbacska fiókák ültek szorosan a fészekben.

Miután mindegyiket megszámoltuk, ismerős hangra lettünk figyelmesek. A fák tetején búbos cinege szólt. Rövid várakozás után meg is láttuk. Na, megvan Dénesnek a megfigyelés! Ám ahogy jobban nézzük, a csőrében rovarokat tartott, és azokkal ugrált fáról-fára. A jelenet csak egyet jelenthet. Etetni megy. Tehát valahol fészke van. Miközben a következő odúhoz sétáltunk, azon tanakodtunk, hogy vajon hol rejtőzhet a fészek, melyik fán lehet az odúja, vagy esetleg búbos cinege szokás szerint valami tuskó mellé fészkelt le a földre? A 6-os odút csak rutinszerűen veszem le, hiszen a múltkor üres volt. Amikor viszont a tetejét levettem, hirtelen gyermeki izgalom lett úrrá rajtam. Az odúban fészek volt, és a fészekben fekete-fehér csíkos fiókák lapultak. BÚBOS CINEGE! Beleköltött az odúba! Nem is tudom leírni, hogy mit éreztem. 2010 őszén találtam meg a búbos cinegéket ebben az eldugott kis erdőben. A rá következő télen hatalmas siker volt számomra, hogy egy példányt sikerült az etetőre szoktatni, és addig álmaimban sem remélt képeket sikerült készíteni róla. A következő ötlet az odútelep volt. Az erdőbe kihelyezett kis odúteleppel kísérletet tettem arra, hogy a búbos cinegét költésre bírjam. Bár ez akkor az odúkkal nem sikerült, a madár mégis költött a fenyvesben, amit egy fiókáit etető öreg madár megfigyelésével bizonyítottam. Első fészkelési adat Baranya megyéből, nagy szám volt. És most pedig a számukra kihelyezett odúk közül az egyiket elfoglalták, és sikeresen költöttek is benne. Bezárult a kör. Madarászként nem is kívánhatnék többet! Talán csak egy másodköltést! :) Dénes pedig a megfigyelése mellé még 7 búbos cinege fiókát is meggyűrűzött.

Fantasztikus nap! A végszót viszont egy újabb újdonság jelentette. Az utolsó odúk egyikében mogyorós pelét találtunk. Gyakori lakója az odútelepeknek, örültem, hogy itt is megtaláltuk.

Pécs, 2012. május 4.

Macskabagoly fiókák

A bagoly költőládák ellenőrzésében megfelelő rendszerességet kell tartani, hogy a költés folyamatát a lehető legpontosabban nyomon tudjuk követni. Három adatra van szükség minden évben, a lerakott tojások száma, kikelt fiókák száma és a kirepült fiókák száma. Hosszú távon ezekből az adatokból megfelelő következtetéseket lehet levonni, amiket pedig a későbbi védelmi munkában tudunk hasznosítani. Természetesen az általunk ellenőrzött ládákból miden fióka gyűrűvel a lábán repül ki, hogy követhető legyen a madarak útja, élete. Mivel a macskabaglyok előrébb járnak a költésben, náluk már elérkezett a gyűrűzés ideje. Fontos a jó időzítés, mert a macskabagoly fiókák a teljes kifejlettség előtt már elhagyják a költőládát, és legtöbbször a környező fákon ücsörögve töltik el azt a hátralévő időt, amíg teljesen önellátóak lesznek. Szóval a mostani feladat a macskabaglyok gyűrűzése volt.

Ez azért sokszor nem veszélytelen, mert a vérmesebb fiókák erősen védekeznek, és tűhegyes karmaikkal fogószerűen képesek az ember kezére ráfogni. Szerencsére Dénes segítségemre volt, így a gyűrűzés is simán ment. :)

Pécs, 2012. május 4.

A hónap képe - 2012. április

Legnagyobb élményt áprilisi fotózásaim alatt talán a vízparton eltöltött órák adták. Nagy kihívást, ötletelést jelent az folyamat, amíg a megfigyelésből kép lesz. A parton eltöltött távcsöves megfigyelések, a madarak mozgásának kiismerése, a hely feltérképezése, a tudat, hogy valójában egy tómederben hasalok vízzel körülvéve mind nagyon izgalmasak. És akkor még ott van a feladat, hogy a madarakhoz közel kell kerülni, és olyan helyzetbe kell hozni őket, hogy a végeredmény, a fotó minden szempontból tökéletes legyen. Szóval így megy ez. A hét fotójának alanya egy réti cankó, aki megtisztelt bizalmával, és egy szép délutánon úgy mutatta magát, ahogy azt szerettem volna.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f5,6, 1/1500, ISO200 beállításokkal készült.

Pécs, 2012. május 1.

A hős vörösbegy

Délutáni szaunázásra nincs is jobb hely, mit a madáritató. Pontosabban a mellette álló leskunyhó. Talán nem túlzás, ha saccra 40 °C-ot mondok, de egyszer meg fogom mérni. Nem is ragozom tovább, hogy a madárfotósnak milyen válogatott szenvedéseket kell átélnie egy-egy les alkalmával, térjünk inkább át a történésekre. A címnek valószínűleg semmi köze a valósághoz, de most fogjuk rá, hogy igen. :) A tél folyamán állandó vendég volt az etetőnél a karvaly. Minden nap megérkezett, hogy vámot szedjen a cinegék közül, ám lefotózni egyszer sem sikerült. Íme, mindennek eljön az ideje. Hirtelen érkezett, amúgy karvalyosan, és az itató szélén landolt. Tojó madár volt, jó nagy. Pár portré után erősen nyitnom kellett a zoomon, hogy 1,5 m távolságból beleférjen a képkockába. Néhány mozdulata azonban így is kilógott.

A karvaly hamar távozott. A jelenléte okozta csend lassan oszlani kezdett. Halkan folytatta énekét a szomszéd bokorban a barátka, fekete rigó repült végig a fák között kiabálva, hogy a gyilkos elment, és a les melletti sűrűben lakó vörösbegy felröppent az itató szélére. Megfigyeltem már, hogy nem csak ivásra, fürdésre használja a létesítményt. A vízre érkező rovarokra vadászik. Mókás látvány, amint körbe-körbe szaladgál, vagy éppen beröppen a víz közepére egy jónak ígérkező falat után. Most viszont nem ez történt. Felfújta magát, begyét kidüllesztette, és halk strófák kíséretében körbejárta az itatót. Mintha büszkén hirdette volna: "Elzavartam, elzavartam"! A jelenet mindössze fél percig tartott, mert jött valami apró rovar a vízhez, és hirtelen fontosabb volt azt elkapni, de nagyon megkapó volt. A hős vörösbegy!

Pécs, 2012. április 30.

Esti madáritató

Egy rövid ellenőrzésre futottam ki az itatóhoz, hogy lássam minden rendben van-e. De a késő délutáni fények miatt egy órára be is ültem a lesbe, hátha szerencsém lesz. Rövid várakozás után beindult az élet. Elsőként egy hím barátka érkezett. Körülnézett, majd fürdött egy jót.

Nem sokkal utána egy vörösbegy is megjelent. Nem sietett. A víz mellett sokáig pózolt, mielőtt ivott volna.

Hamar eltelt az egy óra. Zöldike és széncinege is érkezett még. De a környéken ezernyi hang bizonyította, hogy érdemes lesz még pár estét eltölteni az itatónál.

Pécs, 2012. április 26.