A február már inkább a tavaszvárásról szólt, mint a fotós projektekről. A madáretetőnél eltöltött néhány alkalom adott ugyan lehetőséget a fényképezésre, de az egész hónapra jellemző szürke hangulat miatt már nem nagyon kívánkoztam oda. Csak a hónap elején sikerült elkapni egyetlen napfényes délutánt, aminek eredményeképpen ez a vidám hangulatú fotó elkészülhetett.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/200, ISO 800, +0,7 EV beállításokkal készült.
Pécs, 2017. március 1.
És persze egyre többet jártam a tavaknál. Lestem az olvadni nem akaró jégpáncélt, hogy mikor enged már a szorításból. Lassan, de engedett. És most már a szép naplementéket a tavaszhozók teszik egyre izgalmasabbá. Lassan eljön a tutajozás ideje.
Pécs, 2017. február 25.
A nagy csapat zöldike jobbára a földön mozog, vagy a bokor tetején ücsörögnek, és énekelnek. Bizony énekelnek. Nem túl hangosan, de mindenképp tavaszidézőn. Az ölyvekben azért még lehet bízni, szépen bejárnak az etetőhelyre.
Szófogadóak. Teszik, amire megkérem őket,
és szépen elfoglalják a számukra kijelölt helyet.
Mondtam már, hogy szeretem az ölyveket? :)
Pécs, 2017. február 10.
Pécs, 2017. február 5.
A január tényleg a télről szólt. Hideg, hó, zúzmara. Jó volt látni a tél szépségeit, érezni hihetetlen erejét. A tartós, emberpróbáló időjárás hamar ráébreszt, hogy valójában mennyire kicsik vagyunk akár a természet apróságaival szemben is. Az állatok hetekig tűrik azt, amit mi csak órákig vagyunk képesek elviselni. Persze a fotózások középpontjába is a tél került. Vastag hóval borított táj, zúzmarás hangulatok, madarak a hóban, sok minden terítékre került. A hónap képe sorozatba egy olyan pillanatot választottam, ami egy kicsit szokatlan kivágásban mutatja meg mindezt.
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/250, ISO 800 beállításokkal készült.
Pécs, 2017. február 1.
A nagy havazás óta a fákról lehullott havat finom zúzmaratüskék pótolták, így varázsolva ismét fehérré mindent.
Nagyon szeretem a minimalista stílusú fotókat, hát most volt lehetőség rá, hogy a már régen eltervezett helyszínen ezeket elkészítsem.
Fehér tájban fehér fákat fényképeztem.
A madáretetőnél is szép fehér lett minden. A leveleket finom zúzmara szegélyezte, egészen különleges környezetet adva a közöttük bujkáló cinegéknek.
Az ölyvek is szép kontrasztosak voltak, amint a nagy fehérségben keringtek.
De a földön is szépen mutattak a még tiszta hóban,
akárcsak a néha benéző holló.
De leginkább talán a kismadarak örvendeztettek meg ebben az időben. Ha legutóbb panaszkodtam a madáretető forgalmára, most vissza kell vonnom. A kitartó hóborítás és a tartós fagyok megduplázták a madármennyiséget. A szürkebegyeim is mintha aktívabbak lennének, bár egyre nehezebb velük. Az idő múlásával az etetőből kiszóródott magmennyiség egyre nagyobb a földön, így folyamatosan lent motoznak, elvétve ugranak csak fel pár másodperc erejéig.
Viszont az erdei pintyekkel ezúttal szerencsém volt. 10 példány is jelen van folyamatosan.
Nagyon örültem nekik,
velük gyarapodott a "madár a nagy fehérben" sorozatom. :)
Pécs, 2017. január 26.
Az ölyvek is hanyagolják a társaságomat, a távolabbi beülőt csak a cinegék használják.
Hangulatos, ahogy az apró madarak a száraz levelek között ugrálnak. Sőt az egyik hím széncinege a hideg ellenére udvarolgat is egy tojónak. Lehet, hogy ők már éreznek valamit?
Az etetőtéren is csak a kismadarak mozognak. Az ölyvek számára kihelyezett táplálék körül két vörösbegy kergetőzik. Csípnek egyet-egyet a zsiradékból, majd akárcsak az ölyvek, megkergetik egymást. Így az egyiküknek várakoznia kell. Hol a havon,
hol az ágon.
Talán nem is baj, hogy ezúttal nem volt nagy pörgés, legalább adódott egy-két különlegesebb kompozíció. :)
Pécs, 2017. január 22.
és megállni kicsit a néma, fehér csendben.
Jó volt látni az ágak kék égboltra rajzolt grafikáját,
és érezni a nyakunkban az aláhulló hópelyheket.
De talán az egészben az volt a legjobb, hogy ezt a csodát megoszthattam a gyerekeimmel, akik éppúgy rácsodálkoztak a látványra, mint ahogyan én. :)
Pécs, 2017. január 18.
A délután nagy része eseménytelenül telt, eltekintve persze a madáretető forgalmától. Az ölyvek nem mutattak érdeklődést a táplálék iránt, jobbára csak a hangjukat hallatták. Aztán kb fél órával naplemente előtt megtört a jég, és megérkezett az első madár.
Ó, nagyon szép berepülés volt. A háttér havas erdeje gyönyörű körítést adott. Az ölyv fordult egyet közvetlenül a föld fölött, és megtette azt a szívességet, hogy szemből is megmutatta magát.
Hát van ennél szebb a világon? :) Elég bátortalanul viselkedett. Mintha tartott volna a vastag hótól, nem akaródzott neki leszállni a földre. Még kétszer tett rá kísérletet,
de mindkétszer meggondolta magát,
és inkább az ágon nézelődött.
Fiatal madár, tapasztalatlan, nem ismeri még a havat. :) Nem úgy a hollók. Amíg az ölyv tanakodott, megjelent a fekete páros, és teketória nélkül a hóban landoltak.
Ez volt a jel a többi madár számára. Szinte azonnal, valahonnan a fejünk fölül egy másik ölyv huppant le elénk.
És innentől nem volt megállás. Sorra érkeztek a madarak, akadt köztük több ismerős is.
Izgalmas percek voltak. A hóban is akció,
az ágon is akció.
Sorra gyűltek az ölyvek a hó tetején a lemenő nap fényében. Mi tagadás, nagyon szép volt.
Persze próbáltuk őket beazonosítani, és számolni.
A legtöbb, ami egyszerre a les előtt tartózkodott, az 12 példány volt.
Nem rossz eredmény, úgy gondolom. :) Hamar el is telt az a fél óra, a nap átbukott a hegygerincen, árnyékba borult a környék. Ideje volt indulni.
Ám hátravolt még egy meglepetés. A hazafelé vezető úton megpillantottuk a behavazott erdő mögött alábukó napot. A látvány magával ragadó volt, egyszerűen nem lehetett kihagyni.
Pécs, 2017. január 17.
Az ölyvek is benéznek rendszeresen, és szerencsére némelyikük már azt is teszi, amit elvárnék tőlük. Az idei szezont tekintve ez mindenképp haladás.
A meglepetés viszont a madáretetőnél történt. Megjelent a szürkebegy a földön, és ugyanakkor megjelent a szürkebegy az etetőtálcán. Mi van? Két szürkebegy! Az erdei szürkebegy nem egy gyakori madár, ráadásul vonuló. Ilyenkor valahol a Földközi-tenger mellett telel a többség. Már az is szenzációszámba megy, ha egy áttelelő példány megjelenik a madáretető mellett. Na de kettő, az felér egy csodával. Legújabb kedvenceim, szürke barátaim, ketten vannak, és ezzel az esélyeim is megduplázódtak a szürkebegyfotóra. Kettőből egy csak odaugrik, ahol az a szemnek is kellemes.
Pécs, 2017. január 13.
