Blogok

Sün akció

Telefont kaptam a napokban, hogy egy háznál sünt fogtak. Mivel védett állatról van szó, természetesen ellenőrizni kellett az információt. A helyszínre érkezve, a falusi ház pajtájában, szalmával kibélelt ládikában találtam őket. Őket, mivel nem egy, hanem öt sünről volt szó. Anyuka és négy fia nézett vissza rám a szalma közül. Kérdőn néztem a házigazdára, azt mondja a kutyától mentette meg a kis családot. Mit tehettem, elhoztam őket. Hirtelen megduplázódott családunk létszáma. :) A gyerekek legnagyobb örömére két napot töltöttek nálunk. Soha nem volt ilyen jó soruk. Sajt, tojás, lisztkukac volt esténként a vacsora. Aztán fölállt a haditerv. A sünök költöznek vissza a természetbe, de ezúttal kutyamentes területre. A sünköltöztető brigád készen állt a munkára.

Mezőgazdasági területekkel, gyepekkel, erdősávokkal tarkított élőhelyre érkeztünk. Jó terep lesz ez a sünöknek. Új otthonuk egy jó nagy szénaboglya lesz. Amíg készült az új vacok, sünék szépen várakoztak.

Persze mielőtt elfoglalhatták volna lakhelyüket, néhány fotó is készült róluk. Ritka pillanat szemezni ezzel a rejtőzködő állattal, ki kellett használni.

Reméljük az ősz kegyes lesz hozzájuk, és alaposan fel tudnak készülni a téli álomra.


Pécs, 2010. szeptember 15.

Méregölő sisakvirág

A minap a Mecsekben újabb virágba botlottam. Mivel fényképező nem volt nálam, vissza kellett mennem hozzá. Nemcsak azért, mert még hiányzott a kollekcióból, hanem azért is mert érdekes, szép virágról van szó. Közelről nézve egészen különleges formájú virága van. Középkori lovagok páncél sisakja jutott eszembe, amikor a fényképezőn keresztül, alaposan megnéztem. Gondolom mást is ez ihletett, amikor a méregölő sisakvirág nevet adta neki.


Pécs, 2010. szeptember 13.

A hónap képe - 2010. augusztus

Sárszalonka - 2010. augusztus, Pincehely

Az augusztus mozgalmasan telt fotózás szempontjából. A legizgalmasabb a belvizes területek mellett tett látogatások voltak. Erdőjáróként a vizek madarai mindig is különlegesek voltak számomra. Régóta szerettem volna közel kerülni hozzájuk, és egy kicsit objektíven keresztül is megnézni őket. Ezen fotózások alatt a legnagyobb élmény a sárszalonkával való találkozás volt. Régi vágyam teljesült, amikor a napkelte gyönyörű fényében, a növényzet takarásából, a lessátor elé sétált néhány, és el tudtam készíteni első sárszalonkás képeimet.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:6/7, 1/2000, ISO 400.


Pécs, 2010. szeptember 1.

IBLN - Vagyis az olasz gólyatöcs

Korábbi bejegyzésben már írtam, hogy sikerült egy színes gyűrűs gólyatöcsöt lefényképezni, méghozzá olyan szerencsésen, hogy a gyűrű felirata szépen olvasható volt a képeken. A fotó alapján aztán sikerült a gólyatöcs múltjára is fényt deríteni. A madár 2006 nyarán bújt ki a tojásból, az észak olasz Isola della Cona nevű helyen. Itt kapta aztán, az év júniusában, a gyűrűt, amit 2010 augusztusában olvastam le a baranyai Páprád határában. A két helység között csupán 350 km van légvonalban. Persze az eltelt négy év alatt ki tudja merre járt a töcs. Érdekesség még, hogy ez a második Magyarországon leolvasott olasz gyűrűs gólyatöcs.


Pécs, 2010. augusztus 29.

Madárparadicsom

Az elmúlt hetet Tolnanémediben töltöttük, hogy a gyerekek még élvezhessék kicsit a nyári szünetet. De, hogy én se unatkozzak, határozott terveim voltak. A nyár eleji nagy esőzések itt is nyomukat hagyták. A Kapos legtöbbször csak méternyi vize a többszörösére duzzadt, és ez a hatalmas vízmennyiség már nem fért a gátak közé. Pincehely határában több hektárnyi rétet, kaszálót, mezőgazdasági területet vett birtokba, soha nem látott, hatalmas vízfelületté változtatva a lapos részeket. A víz az elmúlt hónapok alatt visszahúzódott, csak néhány helyen hagyott hátra mutatóba kisebb-nagyobb foltokat. Az egyik ilyen foltot vettem célba, hogy fotós terveimet megvalósítsam. Ilyenkor ugyanis madarak lepik el ezeket a belvizes területeket. Csapatosan táplálkoznak és éjszakáznak az ilyenkor már sekély tavacskákban. A terepbejárás is ezt bizonyította. Gémek, gólyák, sirályok, récék, bíbicek hangoskodtak, mozogtak a környéken. Egészen nagy példányszámban. És hát, ami igazán lázba hozott, az a partimadarak jelenléte. Ezek az általában északon fészkelő madarak ilyenkor már vonulnak, és csapataikat már meg lehet figyelni a magyarországi vizeken is. Nekem mindig is különlegesek voltak, életmódjuk, megközelíthetetlenségük miatt. Reméltem, hogy most a közelükbe férkőzhetek.

1. hajnal:

Sokat nem is teketóriáztam, másnap reggel már bele is fogtam. Fél négykor kelés, (ez azért nem volt kellemes) ki a területre. Még sötét volt, amikor elfoglaltam jó kis fekhelyem a lessátorban. Amúgy sem láttam sokat, de a sűrű köd miatt még rosszabbak voltak a látási viszonyok. Lassan világosodott. Leginkább csak a hangokból tudtam, hogy megelevenedett a víz előttem. Aztán szépen kibontakozott minden. A közelben 3 szürke cankó táplálkozott. Hosszú csőrüket félig nyitva a vízbe eresztették, és szaporán ide-oda szaladgáltak. Mikor beleakadt valami, gyorsan kikapták a vízből. Olyan fürgén mozogtak, hogy a szürkületben esélyem sem volt éles képet készíteni, szerencsére néha megálltak körülnézni.

A köd eloszlása után fény derült a madárseregre. Zömében bíbicek voltak körülöttem. Csapongó repülésükkel, és jellegzetes hangjukkal betöltötték a környéket. Inkább az iszapon mozogtak, és onnan kapkodták fel a rovarokat.

El is voltam a bíbicekkel, némelyik egészen közel jött. Az egyik iszapnyelven két nagyobb testű cankó közeledett. Ők sem mentek bele a vízbe, inkább a víz és az iszap határán táplálkoztak. Közelebbről jól látszott már, pajzsoscankók.

Sajnos hamar tovább álltak. A nap is egyre följebb kúszott, úgyhogy én is hazamentem.

2. hajnal:

Az első nap eredményessége visszacsábított a helyszínre. Kicsit módosítva a lessátor helyzetén, újra az iszapon ért a reggel. Köd nem volt, és a telihold hatalmas fénye szinte nappali világosságot eredményezett. Sajnos így a madarak is jól láthatták, ahogy a területre érkezek, és később is szálltak vissza a vízre. Az előző napi bíbic tömeg között réti cankókat fedeztem fel. Szerencsére a sátor áthelyezése jobb látószöget biztosított. Ez a nap az övék volt. Több közeli felvételt is tudtam készíteni róluk.

A sátorból ugyan nincs nagy kilátás, de a hangok sokat elárulnak. Nagy pólingokat hallottam. Hát, még egyszer ki kell jönnöm.

3. hajnal:

A korai kelés már rutinosan megy. Megszokottan pakolom magamra a sok holmit, amit be kell cipelnem a területre. 20 perc erőltetett menet. Van abban valami különleges, amikor a sötétben megállok a kis tó mellett, és látom, hogy a víz tele van kisebb-nagyobb foltokkal. Tudom, hogy az mind madár, és ha jól csinálom, akkor szép sorjában az objektív elé kerülnek. Szerencsére ma felhős volt az ég, és tompította a hold fényét. Szépen, észrevétlenül foglalhattam el, most már harmadik leshelyemet. A derengéssel megmozdult a madártömeg. Leginkább hangok sokasága, és a nagyobb testű madarak formájában. A gémek szellemszerűen közlekedtek, és a szürkületben csak sejteni lehetett , hogy hol is vannak.

Napkeltére már teljes volt a kép. Billegetőcankók mozogtak előttem. A partvonalat követve a sekély vízben szépen besétáltak az objektív látómezejébe.

Még őket fényképeztem, amikor kis csapat réti cankó landolt a kb öt méterre lévő iszappadon. Szerencsére ők is felém indultak. Az egyre szebb fényekben szépen pózoltak is nekem.

A korábbi lessátras tapasztalattok miatt javítottam kicsit a kukucskáló lyukakon. Kicsit szélesebb szögben látok ki rajta. Ennek köszönhetem, hogy észre vettem a sátor mellett, kicsit távolabb mozgó cankó csapatot. 15-en voltak, és egyszerre, majdnem szinkronban mozogva táplálkoztak a mélyebb részeken. Sokszor hasig merülve, hosszú csőrüket a vízben tartva haladtak előre. Három közülük betévedt elém is. Nem túl közel, de azért jól mutattak a szép fényekben. Jó ideig tollászkodtak, nézelődtek. Jól láthattam, füstös cankók voltak.

De még csak most jött a java. A sátor fölött reszelős hang hallatszott. Nem is mertem remélni. Három sárszalonka huppant le a növényi szárakkal tarkított részre. Kicsit messze voltak, de némi mozdulatlan várakozás után megindultak felém. Hosszú csőrüket szinte folyamatosan a híg iszapban tartva egyre közelebb értek.

Nem kell mondanom, gyorsan telt a memóriakártya. Mindössze három méterre mozogtak a sátor előtt. Pisszenni sem mertem. Egy riasztásra aztán megmerevedtek, lelapultak a vízre. A közelben szedegető réti cankó is melléjük ért ebben a pillanatban. Mindegyik madár feszülten figyelte, mi okozhatta a riadalmat. Az ebben a pillanatban létrejött kis csapat jelképezi számomra ezeket a madarakat. A laikusnak észrevétlenek, de ha kellő alázattal és kitartással közeledünk, beavatnak életükbe. Fantasztikus pillanat volt. Egy csendélet, ami csak egy rövid ideig létezett.

Ezzel a képpel búcsúztam a területtől. Jó volt. Az alábbi fajlista legyen bizonyíték, hogy nem is akárhol jártam:
Nyári lúd
Tőkés réce
Cigányréce
Fürj
Kárókatona
Bakcsó
Kis kócsag
Szürke gém
Fekete gólya
Fehér gólya
Bíbic
Pajzsoscankó
Sárszalonka
Nagy póling
Füstös cankó
Szürke cankó
Erdei cankó
Réti cankó
Billegetőcankó
Dankasirály


Pécs, 2010. augusztus 27.

Nőszőfüvek nyomában

A nőszőfüvek időszaka van. Sorra bújnak elő, és bontják szép virágaikat. A Mecsek rejtett völgyeiben több példányuk is Gábor értő szeme élé került. Az egymáshoz oly közel álló fajokat nehéz elkülöníteni. Apró különbségek vannak csak az egymással sokszor hibridizálódó növények között. De nem csak határozni, fényképezni is nehéz őket. A piciny virágok sötét völgyek, vízmosások árnyékos részein nőnek. Bizony kevés fény jut itt már a fotós számára. Éppen ezért most csak egy fénykép kerül bemutatásra a morva nőszőfűről.


Pécs, 2010. augusztus 20.

Gólyatöcs

Dénes, a szemfüles, megint kiszúrt valamit :). Egy belvizes területen jelentős madárgyülekezésre lett figyelmes. Gondoltam, megnézem, mert sok jó fajt említett. A területre érve, bár számítottam rá, mégis meglepődtem. Az egykori meder a sok csapadék miatt ismét megtelt vízzel, és ezt a madarak is kihasználták. Kanalasgém, gólyatöcs, sárszalonka, cankók, bíbicek, és hát még mennyi minden. A terepet gyorsan felmérve találtam egy alkalmasnak tűnő szigetet, ahova a lessátrat fel tudom állítani, és nagy eséllyel tudom a madarakat fotózni. A terv már készen is volt. Hajnali fél négykor kelés, irány a vízpart. Még bőven csillagos volt az ég, amikor kiértem. Még egy hullócsillagot is láttam. Gyors kívánság, sose lehet tudni. Aztán hamarjában összekaptam magam. Mellcsizmát rántottam, és felmálháztam magam. Hátizsák, álcaháló, állvány, lessátor, egy deszka az iszapra... (Valahogy így nézhettek ki az afrikai teherhordók.) Gyorsan neki is vágtam, hogy a kb 60-70 cm-es vizet átlábaljam. Csobbanás nélkül megúsztam. Tapogatózva fölállítottam a sátrat, és becuccoltam. Öt óra, dereng a keleti égbolt. Lassan megelevenedett körülöttem minden. Először a kis vöcskök mozgolódtak.

Szerencsére néha a sekélyebb részbe is kijöttek, így tudtam pár képet készíteni. Röviddel napkelte után a sátor mellett motozásra lettem figyelmes. Alul kikukucskálva láttam, hogy egy billegetőcankó keresgél az iszapon. De nem a tőle megszokott módon. Az iszap helyett a kiálló növényi szárakat vizsgálgatta, és az azokon lévő rovarokat kapdosta el. Addig-addig szaladgált, míg bekeveredett az objektív elé is.

Aztán jöttek azok a madarak, amik miatt jöttem. Gólyatöcs csapat jelent meg a vízen. Először csak távolabb táplálkoztak, de szép lassan haladtak felém. A sok kiálló kóró miatt nehéz volt őket fényképezni, de néhány értékelhető kép azért készült.

Az egyik közelben szedegető töcs lábán sárga gyűrűt vettem észre. Próbáltam több oldalról lefényképezni, hátha ennek segítségével felfedi majd kilétét.

Öt óra hasalás után aztán kikecmeregtem, a nyakam már nem nagyon akart mozogni. Nagy élmény volt. Igaz, hogy jó pár faj csak a sátor mögül kiabált, de talán lesz még lehetőségem újra próbálkozni. Már csak ki kell kecmeregni ezzel a sok holmival...


Pécs, 2010. augusztus 13.

Szülinapi szajkó

Ott kezdem, hogy márciusban elköltöztettem a madáritatót. Olyan fajokat szerettem volna idén fényképezni, amikre nagyobb esélyem van az erdőben, mint a tavalyi bokros területen. Találtam is egy jónak tűnő tisztást az erdő szélén. Egy kis cipekedés, kalapácsolás, vízhordás után már állt is a kis itató és a leskunyhó. Már csak a madarak hiányoztak. Hordtam is a vizet szorgalmasan, és amikor időm engedte, fotózni is beültem. Vagyis csak fotóztam volna, mert a madarak csak nem jöttek. A környéken pedig rengeteg madárka mozgott. Jöttek-mentek, akárhányszor csak kint voltam, de az itatót semmibe vették. Egyszerűen átrepültek fölötte. És az elmúlt fél év így telt. Darazsak, szitakötők, lepkék, gyíkok, mind látogatták a kis vizes medencét, de madár egy se szállt le. Persze mindig reménykedtem, hogy talán majd most, de akkor sem. Szóval ilyen előzményekkel indultam el vasárnap hajnalban. Elhatároztam, hogy a mai nap lesz a választóvonal, ha ma sem jön semmi, szétszedem az itatót, és egy időre pihentetem a projektet. Fél ötkor már az erdő szélén voltam. Kicsit korán érkeztem, mert még vaksötét volt a fák között. Hiába, rövidülnek a nappalok. Úgy jó fél óra várakozás után már annyira derengett, hogy az ösvényen be tudtam botorkálni a tisztásig. Pár pókháló lefejelése után beültem a lesbe, és vártam. Talán még egy kicsit szundítottam is. A nagy meditációból madárcsapat hangja riasztott. Őszapók és cinegék járták a környező bokrokat. Sajnos, ahogy jöttek, úgy mentek is. Már nem is mérgelődtem. Újabb fél óra csönd. Aztán koppan a les teteje! Amolyan határozott dobbantás volt. Már tudtam, mielőtt megláttam volna. Szajkó érkezett az itatóra. Nem hiszem el! Le is szállt inni.

Újabb dobbantás. Még egy szajkó! Nem maradtak sokáig, valamit nyikorogtak szajkóul, és már tovább is álltak. Hát mégis? Azt hiszem marad még egy kicsit az itató. A két szajkó esélyt adott egy kis hosszabbításra. Tovább már nem is maradtam, ébredezik a család, és ma nagy nap van. 31 éves lettem. Készülnek a meglepetés rajzok, és a finom ebéd, meg a torta. Otthon a helyem...


Pécs, 2010. augusztus 8.

Sólyomsztori

Tavasszal nagy hír kelt szárnyra baranyai madarász körökben. Vándorsólyom pár vert tanyát a Mecsekben. Régóta mutogatják magukat, de költésükre ez idáig még nem volt példa. Nagy öröm ez a természetvédőnek, mert nem is olyan rég még az országból eltűnt madarak között tartották számon. Vigyázták is a párt, ahogy kell. Hét lakat őrzi a revír pontos helyét. Elmúlt a tavasz, kicsit el is feledkeztünk róluk. Aztán jön a hír, fiatal vándorsólymok mutatkoznak a költőhelyen. Hej, sikeres volt a költés! Két fióka is röpült. A fiókákra pedig (legalábbis az egyikre) nagy feladat vár. Részese lesz az országos sólyomvédelmi programnak. A tervek szerint kis hátizsákot kap, amivel tudatja majd a szakértőkkel, hogy élete további részében milyen és mekkora utat fog megtenni, hol talál magának párt, és hogyan gyarapítja majd e nemes fajt, amikor eljön az ideje. De ne menjünk ennyire előre. Előbb meg kell fogni a madarat. Ennek sólyoméknál egy módja van, csalival helyhez kell szoktatni, és ha már biztos a jelenléte, akkor speciális hálóval befogni. A csali ilyenkor szokásosan galamb. A vándorsólyom örömére, és hát valljuk be, a galamb kárára. Nekem sem kellett több, kiváló alkalom lehet a fotózásra. Az első beetetés sikeres volt! A másodiknál már én is ott voltam. Méghozzá négy méterre a galambtól, egy lessátor takarásában. Innentől vált izgalmassá a dolog. Alig fél óra várakozás után a galamb nyugtalanná vált, és pár pillanat múlva már hallottam is a sólyom gyors szárnycsapásait. Többszöri próbálkozás után (látszik még tapasztalatlan a fiatal madár), sikeres volt a vadászat. A vándorsólyomra jellemző módszerrel a felreppenő galambot lerúgta, és már ott is állt rajta teljes életnagyságban a fiatal hím vándorsólyom. A négy méteres távolságból akár szabad szemmel is mindent láthattam, de az objektíven keresztül hihetetlen látvány volt.

Ilyet csak természetfilmben lát az ember. A madár nem sokat teketóriázott, egyből tépni kezdte a prédát.

Toll, bőr, hús mindegy volt, vadul kebelezte befelé. Az iram aztán lassan csökkenni kezdett, elfáradt a nagy munkában. Ilyenkor nézelődött, és erősen lihegett, ugyanis a hőmérséklet is erősen kúszott felfelé. Látszott, hogy nem tetszik neki a meleg.

Közel két óra falatozás után a sólyom megunta a dolgot. Jól is lakott, melege is volt, elvonult hát pihenni. Felült a közeli árnyékos sziklafalra, és onnan bámészkodott.

Egyszerűen szenzációs volt. Egy ritka madár életébe nyerhettem bepillantást. A vad csillogás a szemében, a nemes tartás, a hihetetlen precizitás, ahogyan ez a ragadozó működik. Lenyűgöző, félelmetes és csodálatos.
A történet vége aztán sikerrel zárult. A fiatal tojó megkapta a jeladót, hogy segítse a fajhoz kapcsolódó természetvédelmi munkát. Reméljük innen pedig egy új történet kezdődik, a mecseki vándorsólymok története.


Pécs, 2010. augusztus 3.

A hónap képe - 2010. július

Janka-sallangvirág - 2010. július, Villányi-hegység

Júliusban sokat mászkáltam az éppen virágzó védett növények után. Pontosabban néhány orchidea volt a célpont. A kedvencem ezek közül a bíbor sallangvirág lett. Szabadságról visszatérve első dolgom volt, hogy utána járjak ennek a virágnak. Félő volt ugyanis, hogy a virágzást idén is lekésem, mint ahogy az előző két évben ez sikerült. Szerencsére nem így történt. Gyuri barátom segítségével éppen időben érkeztünk. Az eldugott kis élőhelyen szépen virágzott a keresett növény. A fotózást kissé megnehezítette a sallangvirág sajátossága, miszerint mézajkai hosszan megnyúlnak, Sokszor 5-6 cm-nél hosszabbra is. Nem nagyon tudtam mit kezdeni ezekkel a virágokkal, mert sehogy sem akartak beleférni a fényképező keresőjébe. Aztán végül mégis találtam egyet, ami még csak most kunkorodott. Már csak a hátteret kellett belőni, és elkészülhetett a kép a bíbor sallangvirágól.

Expozíciós adatok: Pentax ist Ds; Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro; f:8, 1/350, ISO 200.


Pécs, 2010. augusztus 1.