Blogok

A hős vörösbegy

Délutáni szaunázásra nincs is jobb hely, mit a madáritató. Pontosabban a mellette álló leskunyhó. Talán nem túlzás, ha saccra 40 °C-ot mondok, de egyszer meg fogom mérni. Nem is ragozom tovább, hogy a madárfotósnak milyen válogatott szenvedéseket kell átélnie egy-egy les alkalmával, térjünk inkább át a történésekre. A címnek valószínűleg semmi köze a valósághoz, de most fogjuk rá, hogy igen. :) A tél folyamán állandó vendég volt az etetőnél a karvaly. Minden nap megérkezett, hogy vámot szedjen a cinegék közül, ám lefotózni egyszer sem sikerült. Íme, mindennek eljön az ideje. Hirtelen érkezett, amúgy karvalyosan, és az itató szélén landolt. Tojó madár volt, jó nagy. Pár portré után erősen nyitnom kellett a zoomon, hogy 1,5 m távolságból beleférjen a képkockába. Néhány mozdulata azonban így is kilógott.

A karvaly hamar távozott. A jelenléte okozta csend lassan oszlani kezdett. Halkan folytatta énekét a szomszéd bokorban a barátka, fekete rigó repült végig a fák között kiabálva, hogy a gyilkos elment, és a les melletti sűrűben lakó vörösbegy felröppent az itató szélére. Megfigyeltem már, hogy nem csak ivásra, fürdésre használja a létesítményt. A vízre érkező rovarokra vadászik. Mókás látvány, amint körbe-körbe szaladgál, vagy éppen beröppen a víz közepére egy jónak ígérkező falat után. Most viszont nem ez történt. Felfújta magát, begyét kidüllesztette, és halk strófák kíséretében körbejárta az itatót. Mintha büszkén hirdette volna: "Elzavartam, elzavartam"! A jelenet mindössze fél percig tartott, mert jött valami apró rovar a vízhez, és hirtelen fontosabb volt azt elkapni, de nagyon megkapó volt. A hős vörösbegy!

Pécs, 2012. április 30.

Esti madáritató

Egy rövid ellenőrzésre futottam ki az itatóhoz, hogy lássam minden rendben van-e. De a késő délutáni fények miatt egy órára be is ültem a lesbe, hátha szerencsém lesz. Rövid várakozás után beindult az élet. Elsőként egy hím barátka érkezett. Körülnézett, majd fürdött egy jót.

Nem sokkal utána egy vörösbegy is megjelent. Nem sietett. A víz mellett sokáig pózolt, mielőtt ivott volna.

Hamar eltelt az egy óra. Zöldike és széncinege is érkezett még. De a környéken ezernyi hang bizonyította, hogy érdemes lesz még pár estét eltölteni az itatónál.

Pécs, 2012. április 26.

Jön a víz

Az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően a tavaknál elkezdett emelkedni a víz. Az alacsony vízállás miatt kialakult tocsogóknál egyre kisebbek a szabad iszapzátonyok. Az ideiglenesen kihelyezett lest is lassan elönti a víz. Az utolsó pillanatot mindenképpen ki akartam használni, ezért egy délutáni fotózásra befeküdtem a lesbe. A vízállás megadta a fotózás alaphangulatát, mert a kint töltött 4-5 óra alatt is látványosan emelkedett a víz. Kiérkezésemkor a fekhelyet pontosan a víz szélére illesztettem, hogy a lehető legközelebb lehessek a madarakhoz. Egy óra elteltével azonban egyértelművé vált, hogy nem fogom megúszni szárazon. Mire végeztem, a fekhelyem is teljesen átnedvesedett. De akkor már nem volt mit tenni. Ha kibújok, és igazítok a lesen, elriasztom a madarakat, és ezt a szűkös idő miatt nem kockáztattam. Nem bántam meg. Réti cankók mozogtak a les előtt, sokszor egészen közel. A kijelzőn megjelenő képek egyből feledtették a csöppnyi kellemetlenséget.

Pécs, 2012. április 25.

Ahány ház, annyi szokás

Ideje volt már, hogy kis odútelepemet leellenőrizzem. A fő cél, hogy a búbos cinegét becsábítsam az egyik odúba, ugyan nem sikerült a tavalyi évben, de mivel a költését végül is sikerült bizonyítani (Baranya megyében először), elégedett voltam. Azt már tudom, hogy ezt a fajt nehéz megtelepíteni mesterséges odúban, de ki tudja mit hoz a jövő. Szóval sorra végignéztem az odúkat. Az elmúlt évben kettőt foglaltak el széncinegék, most is erre számítottam. Április második felében már tojásoknak kell lenniük. Így is lett. Négy odúban találtam fészket, mindegyik tojásokkal tele. Egyből feltűnt viszont a fészekanyagok különbözősége. A fészekalap mindenhol moha volt, viszont a körítés eltérő. Az egymástól nem túl távoli odúkat eltérő ízléssel rendezték be. Egyből ez jutott eszembe, ahány ház, annyi szokás.

A négy odúból kettőben még nem kotlott a madár. Széncinegééknél az a szokás, hogy csak akkor kezdenek el a kotlani a tojásokon, ha már teljes a fészekalj. Amíg ezt nem érik el, a tojások betakargatva maradnak a fészekcsészében. Kettőben már kotlott a madár. Ilyenkor, ha óvatosan nyitjuk ki az odú fedelét, előfordul, hogy a fészken ülő szülő nem száll le a tojásokról. Egy esetben most nekem is szerencsém volt.

Azért a nap nem telt el búbos cinege nélkül. A odúellenőrzés közben sikerült egy példányt megfigyelni a fenyvesben. Jó jel így a költési időszak közepén!

Pécs, 2012. április 19.

Templomtornyok lakói

Kedves olvasóim eddig leginkább fotós tevékenységemet ismerhették meg a blogon keresztül. A természethez való viszonyom azonban nem merül ki a fotózásban. Egyszer már megfogalmaztam ezt: " Egész eddigi életemet valahogyan a természethez kötötten éltem le. Gyermekkorom játszótere, ifjúságom kimeríthetetlen tudástára, felnőtt korom munkahelye, hobbim helyszíne. Ez nekem a természet, életem szerves része." A hobbi nyilvánvalóan a fotózást jelenti, most viszont a munka részéről szeretnék beszélni. Úgy döntöttem, hogy néhány írással egy picit betekintést engedek a gyakorlati természetvédelmi munkába. Baranyában az egyik régóta tartó madárvédelmi tevékenység a gyöngybagolyvédelmi program, aminek idestova 12 éve magam is részese vagyok. A gyöngybagoly egyik kedvelt költőhelye a templomtorony. A harang fölötti kupolában, vagy a sötét, csendes templompadláson előszeretettel fészkel. A templomok renoválásakor azonban az ablakokat újakra cserélik, és az összes berepülésre alkalmas lyukat lezárják. A bagoly elveszti potenciális fészkelőhelyét. A program célja, hogy a felújított templomtornyokban is biztosítsa a gyöngybaglyok költési lehetőségét, oly módon, hogy a torony belsejében se keletkezzen kár. Mit csinál a madarász? Mesterséges költőládát barkácsol, amit a toronyban ügyesen az ablak mögé helyez. A zsalun vágott berepülőnyílás közvetlenül a költőládába vezet. A bagoly kap egy alkalmas fészkelőhelyet, a torony belső része pedig nem szennyeződik a bagoly jelenléte miatt. Kész főnyeremény mindenki számára. És mivel én is rendes madarász vagyok, már 12 éve bújom a sötét, poros templomtornyokat.

Három költőláda tartozik a felügyeletem alá, ezért ez az írás sorozat ezek életét fogja végig követni. Pontosabban kettőét, mert az egyik láda évek óta üresen áll. Szóval a gyöngybagoly költőláda ellenőrzés minden évben furcsa mód a macskabaglyokkal kezdődik. Több esetben előfordul, hogy ők telepszenek meg a ládákban. A macskabagoly korábban kezdi az évet, ezért az áprilisban kezdődő ellenőrzések idejére már nagyon gyakran fiókái is vannak.

A macskabagoly költőláda kész kisemlős tanulmány. Nem szívbajos a madár, amit meglát, azt megfogja. És hát a fiókákat etetni kell, hát vadászik rendületlenül, és sok minden terítékre kerül.

A macskabaglyok ellenőrzése után irány a másik torony. Régóta lakják már a rokonok, a gyöngybaglyok. Megbízható pár, majd minden évben sikeresen költenek. A harang mellé felérve várok egy picit, figyelem a ládát. Pár másodperc, és huppanás hallatszik a ládából, majd koppan a karom a berepülőnyíláson. Az öreg madár konstatálta, hogy megjöttem, és gyorsan távozott a fészkéről. A templom mellett álló egyik lucfenyőn szokta megvárni, amíg végzek. Ebből már tudom, hogy ez az év is jól kezdődik. Igen, a láda hat tojást rejt. Gyöngybagolyéknál elkezdődött a költés.

Gyorsan lezárom a láda tetejét és látványosan távozok. Az egész ellenőrzés nem tartott tovább pár percnél. Fontos a sietség, nehogy kihűljenek a tojások. Meg közel a déli tizenkettő, és a harangszó a toronyból hallgatva nem is annyira szép, sokkal inkább megrázó élmény. Jó nap volt! Következő ellenőrzés három hét múlva.

Pécs, 2012. április 16.

Vízivilág

A cím hangzatos, máshol már elsütötték valami film kapcsán. :) Persze itt egészen másról lesz szó. Az elmúlt évben sok időt töltöttem a közeli halastavaknál. Lessátorral próbáltam közelebb kerülni a vízimadarakhoz. Több helyet kipróbáltam, hol több, hol kevesebb sikerrel. De az biztos, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam. A tél folyamán kis barkácsműhelyemben pedig elkészült egy leskunyhó, amit az előző évi tapasztalatok alapján szeretnék ebben az évben csatasorba állítani. Kimondottan vízimadarak fotózására. A les már áll, csak egy dolog hiányzik még, a víz. A csapadék hiánya a tavaknál is meglátszik. Tulajdonképpen a vízparti les előtt a tómederben még nincs víz. Úgyhogy a projekt egyenlőre megrekedt, de remélhetőleg azért előbb-utóbb feltöltődik az a tó, és akkor a madarak is elérhető (fotózható) távolságba kerülnek majd. De ha az egyik oldalon hátrány a kevés víz, a másik oldalon előny. A tavak tocsogós részein zsong az élet. A sekély víz tele van partimadarakkal. Csabi barátom hívta fel a figyelmemet a jelenségre, amit ezúton is köszönök neki! Régi olvasóim tudják, hogy a gyengéim közé tartoznak ezek a szép és különleges madarak. Szóval egy ideiglenes les már áll is a tómederben.

Vasárnap délután pedig elérkezett a próba ideje is. Sok jó fotó nem készült, de arra jó volt, hogy kitapasztaljam merre mozognak a madarak. Két gólyatöcs is táplálkozott a les előterében. Sajnos kicsit messze, így ezek a fotók inkább dokumentum jellegűek lettek. Nem túl gyakori a gólyatöcs felénk, úgyhogy meg kell ragadni minden alkalmat a fotózásra. Gyönyörű, kecses madarak.

A réti cankókkal kicsit több szerencsém volt. Néhány alkalommal közvetlenül a les elé is besétáltak. Sajnos mindig nagyon gyorsan és váratlanul jelentek meg, oda kellett figyelni, hogy kép is legyen, ne csak a meglepetés.

Rengeteg madár mozgott mindenfelé. A hely nagyon kecsegtető, legalábbis addig, amíg a tómederben a víz meg nem emelkedik. Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban lesz még miről írnom!

Pécs, 2012. április 15.

A hónap képe - 2012. március

A március nem a fotózás jegyében telt, ezért a most aktuális hónap képét a februári fotók közül választottam. A tél végi kemény hideg időszak sok madarat a madáretetőhöz parancsolt. Köztük egy nagyobb csapat erdei pintyet is. Gyakorlatilag egész nap az etető mellett tartózkodtak, de a vastag hótakaró miatt szokásukhoz híven nem tudtak a földön keresgélni. Hogy ne maradjanak éhen kénytelenek voltak az etetőtálca magasságában táplálkozni. Tulajdonképpen nem is volt nehéz dolgom, csak a megfelelő kompozícióba kellett "rendezni" őket.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300mm f/4-5.6 DG Macro objektívvel, f6/7, 1/180, ISO 200 beállításokkal készült.

Pécs, 2012. április 1.

Tavaszi történések

A tavasz beköszöntével sok dolgom akadt. A munka mellett fotós projektjeimmel is foglalkoznom kellett. Bár most a fotózásnak inkább a háttérmunkái kerültek előtérbe. A jól sikerült etetős szezont a meleg beálltával lezártam. Az etetőt leszereltem, és a les újra felvette eredeti funkcióját, az év következő részében itatóként működik. A madárforgalom persze változik az idő előrehaladtával, de egy percre sem állt le. A vízre nagy szükségük van a madaraknak ilyen aszályos időszakban, így látogatják is rendszeresen. Egy itató működtetése tehát nem csak öncélú dolog, hanem fontos madárvédelmi tevékenység is. Az már csak szerencsés hozadéka, hogy igen kellemes fotók készülhetnek, miközben a madarak szomjukat oltják. Ez lesz sorban a negyedik szezon az itatónál. Kíváncsian várom, hogy mit hoz az év ezen a téren.

A növények is beindultak. Bár a korai vadvirágoknál volt egy kis csúszás a nagy hó miatt, de mostanra minden behozta a lemaradást. A jelentősebb védett növényállományokat minden évben végig járom. Az ellenőrzés mellett persze mindig szakítok egy kis időt arra, hogy elmerülhessek a részletekben.

Pécs, 2012. március 25.

A hónap képe - 2012. február

A februári kemény hideg nagy forgalmat eredményezett a madáretetőn. A sok cinege mellett a hónap végére három csuszka is rendszeres vendég lett. Nem bántam, nagyon szeretem őket. Akrobatikus képességüket az alábbi kis történet is bizonyítja. A nagy jövés-menés a karvalyt is oda csábította. Megesett, hogy naponta többször is próbálkozott a zsákmányszerzéssel. Amikor megjelent, mindenki fejvesztve menekült a közeli bokrok sűrűjébe. Egy alkalommal pont akkor érkezett, amikor az egyik csuszka a harkálycsemegéből falatozott. Egy szempillantás alatt üres lett a terep. Viszont a csuszka nem repült el, hanem villámgyorsan lefordult az ág alá, amin éppen felül falatozott, és alulról függeszkedve hozzálapult az ághoz. Jó egy percig is eltartott, amíg így "beleolvadva" a környezetbe, fejjel lefelé lógva kémlelte a környéket. És mivel a karvaly sikertelenül távozott, elmúlt a veszély. A csuszka is szépen lassan felengedett mozdulatlanságából, és piciny araszolgatásokkal lejjebb és lejjebb csúszott. Ekkor készült az alábbi kép, amint fejét felemelve ebbe a kitekert testhelyzetbe került. Fantasztikus volt! Pici kis közjáték volt csak, de megint bebizonyosodott, hogy a csuszka micsoda hatalmas figura!

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300mm f/4-5.6 DG Macro objektívvel, f6/7, 1/90, ISO 200 beállításokkal készült.

Pécs, 2012. március 3.

Váratlan fordulat

A minap estefelé érkeztem az etetőhöz. Már erősen szürkült, de a szokásos teendőket el kellett végezni. Csendesen gázoltam a térdig érő hóban, és azon gondolkoztam, hogyan cseréljem le a beszállófákat. Az utolsó kanyarnál befordultam, ahonnan már látni a lest. Megdöbbentő látvány fogadott. Az önetető tetején egy egerészölyv ült, és a harkályoknak kitett faggyút tépte önfeledten. Nem hallhatta jöttömet, mert a porhó minden neszt elnyelt, így lehetett, hogy kb 10-m távolságból hirtelen elé toppantam. Ő is meglepődött, mert pár pillanat tétovázás után repült csak el. Ejha, ebből akármi is lehet. Na majd kiderül. A másnapi fotózás az etetőnél a szokásos rendben zajlott. Cinegék, csuszkák, harkályok, pintyek. Nagy volt a forgalom. Ám egyszer árnyék suhan el az erdő fölött. A cinegék riasztanak, és a következő pillanatban az egerészölyv landol a harkályok számára kitett beszállófa tetején. Tyű a mindenit.

Olyan közel volt, hogy hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele.De mivel a madár nyugodtan viselkedett, hát csak fényképeztem, ahol értem. Leginkább portrék készültek a közelsége miatt. Kb. 10 percig falatozott előttem a hájból, amit előző este raktam ki a harkályoknak. Közben megérkezett még egy ölyv. Ő nem szállt le, hanem a közeli fák egyikéről kiabált. Az én madaram csak tépte, nyelte a falatokat, mígnem aztán mindketten elrepültek. Alig tértem magamhoz a lesben. 2,5 m-ről fényképeztem azt a madarat, amiért annyit szenvedtem az elmúlt hónapokban. Lehet, hogy az ölyves projekt új fordulatot vesz? Meglátjuk.

Pécs, 2012. február 14.