széncinege

Etetői körkép

Az elmúlt két hét meleg időjárása nem tett jót az etetős fotózásnak. Az ölyvek szépen elmaradoztak. Hosszú órákat töltöttem a lessátorban az üres beszállófát bámulva. Azért, hogy ne unatkozzak, sebtében készítettem egy kis féltetőt a sátor mellé, ami alá napraforgót szórtam. Így legalább az odajáró énekes madarak szórakoztattak. Így volt ez azon a hajnalon is, amikor biztos voltam benne, hogy ölyvet fogok fényképezni. Hát annak a reggelnek az eredménye is egy barátcinege fotó lett.

A erdei etetőnél szerencsére nem ilyen drámai a helyzet. Csak a madár csapat összetétele változott meg, a kezdeti fenyvescinege fölény alább hagyott. Vannak azért jó páran, de nem ők képviselik a többséget.

Az etetőknél megszokott széncinege tömeg itt is kezd kialakulni.

De a lényeg megmaradt. A búbos cinege továbbra is állandó vendégem. Érdekes, hogy az erdőben több példány is tartózkodik, de csak a gyűrűs madárka szokott rá az etetőre. Nem is a napraforgó vonzza igazán, hanem a faggyú és a háj ami megbolondítja. Szabályos időközönként visszatér, hogy csemegézzen kedvenc eledeléből. Ezt kihasználva megpróbálom minél több helyzetben lefényképezni, ki tudja mikor lesz megint ilyen tél, amikor vendégül láthatom ezt a szép madarat.


Pécs, 2011. január 22.

Ölyv helyett...

Micsoda fantasztikus hóesés kerekedett szombat virradóra! Minden fehér, és a szép nagy pelyhek csak hullanak szakadatlanul. Lelki szemeim előtt már láttam, hogy milyen tobzódás lehet az ölyves lesnél. Nem bírtam ki, délután már a lessátorban ültem. A látvány egészen fantasztikus volt. Jó 20 centis friss hó borított mindent, a hóesés pedig hangulatossá tette a környéket. Mondjuk egy jó meleg szobából biztosan sokáig tartott volna a varázs, de kint röpködtek a mínuszok, és hát 2 óra várakozás után már nem volt álomszerű az élmény. :) Ölyveim nem akartak jönni. Biztosan a nappali jövetelem zavarta meg őket, de hát azért ez mégis túlzás. A húsra csak száncinegék jártak.

Hej, ha az ágon a cinege helyett egy ölyv ülne, de hát nem ült. Szerencsére akadt még egy kis néznivaló. A területen nagy pintycsapat mozgott. Tengelicek, erdei pintyek, kenderikék bandáztak a közelben. Voltak vagy 150-200 -an biztosan. A hótakaróból kiálló kórók magjait bontogatták. Szép látvány volt a tarka-barka csapat, amint néha felrebbenve nagy robajjal fordultak egyet a levegőben, hogy aztán hirtelen leereszkedve újra fürtökben lógjanak a növényeken.

Egy ilyen felrebbenés után a csapat a terület másik végét vette célba. Mint kiderült, azért mert egy ölyv közeledett, és landolt is előttem a beszállófán. A legszebb volt a hóesés abban a pillanatban. De sajnos ezt a pillanatot nem tudom most megmutatni, mert az objektív első pici mozdulására madaram már tovább is állt. Sajnos van ez így. Saját hibáiból tanul az ember. Ezt elkapkodtam. Három és fél óra kuporgás és didergés után nagy dérrel-durral haza jöttem. Majd legközelebb ...


Pécs, 2010. december 18.

Búbos cinege

Legnagyobb örömömre az etetőnél kitartanak a búbos cinegék! Kicsit féltem, hogy a betörő hideg, havazás, jég kisöpri őket az erdőből, de szerencsére nem így lett. Rendszeresen járnak a kirakott faggyúra, és hordják a napraforgó magot is. Egyikőjük már egy ünnepélyes szertartáson is átesett, gyűrűt kapott. Talán hasznos adatokkal szolgál majd a tudomány számára.

A fenyvescinegék száma sem csökkent. Továbbra is ott kergetőznek az etető tálca körül. Öröm nézni őket.

A széncinegék száma is gyarapszik, és megjelent két erdei pinty is.

A vörösbegy meg már egyenesen otthon érzi magát. Az etető tálca sarkán napozott egy kicsit. Felborzolta tollait, és gombócként melegítette magát az előbukkanó nap sugaraiban.


Pécs, 2010. december 15.

Egy jó kezdet

Határozott tervekkel készültem az idei télre. Már ősszel megvolt a haditerv, hogy hol és hogyan fogok idén madarat etetni. Egy októberi nap azonban minden alaposan előkészített terv fölborult. A Mecsek egy eldugott sarkában madárcsapatba botlottam. Az ilyenkor szokásos cinege, őszapó, királyka egyveleg. Azonban rövid szemlélődés után kiderült, hogy nem szimpla cinege csapatról van szó. Legtöbben fenyvescinegék és sárgafejű királykák voltak. Hallottam viszont a fák koronájából egy furcsa hangot, amit eddig nem ismertem. A távcső hamar megtalálta. Búbos cinege! Utoljára még diák koromban találkoztam vele. Ide s tova már vagy 15 éve. Egyből elkapott a madarász láz, és jó darabig követtem a búbos cinegével fűszerezett kis csapatot. Ez a jó élmény aztán többször visszahúzott a helyszínre. Kiderült, hogy több búbos cinege is tartózkodik az erdőben, és a fenyvescinegékkel együtt nagyon ragaszkodnak a helyhez. Ez miatt döntöttem aztán úgy, hogy eredeti tervemet felrúgva ide telepítem a madáretetőt, nem titkolva azt a szándékomat, hogy idén búbos cinegét fogok fényképezni az etetőn. December elejére az erdő sarkában ott állt a kész leskunyhó.

És a búbosok még mindig itt vannak. Már alig vártam, hogy az időjárás elég hideg legyen, és el lehessen kezdeni az etetést. De ez az idő is eljött. Az új kunyhó panorámás ablakából jó kilátás nyílik a beszállóágakra, csak a madarak hiányzanak.

Két hét üresjárat után végül is megtört a jég. Megjöttek a madárkák is! Alig bújtam be a kunyhóba, már az etetőn volt az első madár. A búbos cinege!

Fantasztikus pár óra következett. Búbos és fenyvescinegék váltogatták egymást sorban az etető tálcán. Öröm volt nézni. Fényképezni azonban nem volt egyszerű, mert nagyon gyors madarak. Egy pillanatra sem állnak meg. Főleg a fenyvescinegék. Két-hármasával kergetőztek az etető körül. Alig szállt le egy az ágra, egy másik már el is hajtotta, akit pedig egy harmadik kergetett el.

Persze azért néhány kocka betalált. És párszor sikerült elkapni őket. A sok fenyvescinege között a szokásos széncinege fölény elmaradt. A téli madáretetők egyik leggyakoribb madara a széncinege. Itt csak egy-kettő jött az etetőhöz.

De szerencsére a búbosok is szépen járnak napraforgóért. Szép dallamos hangjukat már messziről megismerni. Járásukat kiismerve róluk is sikerült pár szép képet készíteni.

Nagyon szép kezdete volt ez az idei szezonnak. Ha belegondolok, hogy mi jöhet még..., na majd meglátjuk.


Pécs, 2010. december 7.

Kezdődhet az etetés

Elérkezett az idő! Bár még nincsenek tartós fagyok, és hó helyett is inkább eső esik, a december mégis a madáretetés kezdetét jelenti. Kaptam hát magam, és az etetőt feltöltöttem napraforgóval. Kb két hetük volt a madaraknak, hogy az új táplálkozási lehetőséget felfedezzék. Kíváncsian ültem be a leskunyhóba, hogy lássam, milyen a forgalom. Az első nap a madáretetőnél kellemes meglepetéseket hozott. Az időjárás nem kedvez mostanában a fotózásnak. A sűrű köd, a vastag felhők és az állandóan csepergő eső az amúgy is nagyon fényéhes objektívemnek vajmi kevés esélyt adott, hogy éles képet készítsek vele. A madarak sürgése-forgása viszont annál izgalmasabb volt. Seregnyi mezei veréb és széncinege látogatja már az etetőt.

A zöldikék, citromsármány, fenyőpinty csak a szomszédos bokrokon ücsörögtek. Nem úgy néhány meggyvágó és egy vörösbegy. Utóbbi szépen illegette magát a beszállóágon.

Szajkó koma is tiszteletét tette. Egész nap a környéken mozgott és az etetőre is leszállt. Úgy látom a harkályok számára kirakott háj érdekelte. A pózolást a les ablaka előtt most sem hagyta ki. Saját képmásának duruzsolt egyet, és egy-két határozott csőrvágással is megerősítette ezt.

Az igazi meglepetés azonban egy új madárfaj volt. Legalábbis a lesből még nem sikerült megfigyelni. Bár a környéken sokszor láttam. Ez nem más mint a karvaly. Nagy riadalom támadt a madarak között, és egyszer csak ott ült az etető tetején. Sajnos olyan rossz helyre sikerült szállnia, hogy mire a fényképezővel sikerült megtalálnom, már tovább is állt. Egy gyönyörű hím madár volt, szép narancsos mellénnyel. Remélem ide szokik az etetőhöz, és sikerül majd róla képet is készíteni.


Pécs, 2009. december 11.

Madarat etetni jó

Elég rég óta etetem télen a madarakat. Nemcsak hasznos, de kellemes időtöltés is. Sokáig csak távcsővel figyeltem az etető körüli mozgolódást, és lelkesen írtam a fajlistákat. Emlékszem mennyire örültem egy-egy „jobb” fajnak –meggyvágó, nagy fakopáncs, sordély, citromsármány-. Etetőnél láttam az első fenyőpintyemet is. Manapság, hogy a fotózás is érdekel, a szüleim udvarába még gyerekkoromban barkácsolt etető mellé leskunyhó is került. Igaz, hogy csak hulladék deszkából lett összetákolva, és inkább hasonlít egy kinti „pottyantósra”, de a célnak tökéletesen megfelel. 2-3 méter távolságból szemlélhetem a madarak sürgölődését, anélkül, hogy őket megzavarnám. A jól berendezett „stúdió” tökéletesen betölti a feladatát. Néhány szép beszállóág, jól kiválasztott háttér, és már jöhetnek is a madárkák.

Egy madárkedvelőnek nagy élmény hallani ilyen közelről a szárnyak surrogását, és látni, hogyan fogy a kedvenceknek kirakott eleség. És még ha a fényképező is dolgozhat, hát az mindennek a netovábbja. Leggyakoribb vendég a széncinege. 15-20 példány is látogatja az etetőt. Felkapnak egy-egy magot és huss a szomszéd bokorra.

Ugyanilyen technikát választ a kék cinege. Kisebb termetéből azt gondolnánk, hogy szerényebb is, de ez közel sem így van. Határozott fellépéssel kergeti el a nála nagyobb versenyzőket, hogy a neki járó falatokat megszerezze.

Következő állandó vendég a csuszka. 2-3 jár csak ide enni. Nem nagyon foglalkozik más madarakkal, nem kergetőzik, a lényegre koncentrál. Egy magot felkap, és tovább áll a diófára. Pár perc múlva újabb kör.

A verebek mellett tömegesen jönnek a zöldikék. Egyszerre 10-15 is ellepi a tálcát, és ami belefér enni-enni. Egymással is civakodnak, és a legkisebb gyanús jelre elrepülnek, és legalább fél óra, mire visszamerészkednek az etetőre.

A nagy sürgés-forgás leköti az ember figyelmét, és észre sem veszi, hogy milyen hideg van. Be kell menni a melegbe, mert én nem bírom olyan jól a hideget, mint a madarak. Talán legközelebb más fajok is beszállnak az objektív elé.


Pécs, 2009. január 1.