széncinege

A madáritató lakója

Az elmúlt évek alatt bebizonyosodott, hogy a madáritató előnyeit nem csak a madarak élvezik. Szúnyog és szitakötő lárvák fejlődnek a vízben. Molnárpoloskák vadásznak a víz felszínén, és hátonúszó poloskák a víz alatt. Leveli békák használják szaporodóhelyként. Fali és zöld gyíkok lakják a környékét. Szóval sajátos kis életközösség az, ami kialakult a medence körül. A legutóbbi fotózás alkalmával egy újabb élőlény jelenlétéről szereztem bizonyságot. A délutáni les a szokásos módon indult. Széncinegék serege járt a vízhez folyamatosan.

Megérkeztek a menetrendszerű vadgerlék is,

sőt egy a madáritatón eddig nem fotózott faj is megjelent. Az itató szélén, egészen közel a kunyhóhoz hirtelen megjelent egy madár. Nagyon közel volt, csak portréra nyílt lehetőség. Egy házi rozsdafarkú volt.

Elég szokatlan a megjelenése ezen az élőhelyen, hiszen nem egy erdőlakó fajról van szó. De a kirepült fiatal madarak, kóborlásuk során szinte bárhol felbukkanhatnak. A csőrtövének sárga színe egyből elárulja, hogy ez is egy fiatal példány volt. Nem szállt a víz mellé, inkább csak a víz körül repkedő rovarok vonzották. Sajnos a szép beszálló ágaimat nem használta, inkább a sűrű bokrokból kiálló ágakon ücsörgött, és onnan vadászgatott.

Szóval ilyen dolgok történtek, amikor különös jelenségre lettem figyelmes. Az itató végén kialakított fürdőhely mohával borított. Ide szállnak a madarak, ha a víz közelébe akarnak kerülni. Egyszer csak a mohás rész egyik oldala kiemelkedett a vízből, majd visszasüllyedt. Mi van? Hiszen alatta kövek vannak. Pár perc múlva a dolog megismétlődött. A moha centimétereket emelkedett, majd ismét visszasüllyedt. Az éppen fürdőző cinegék sem tudták mire vélni a dolgot, nagyokat rebbentek, amikor megmozdult alattuk a "talaj". A következő egy órában többször ismétlődött a jelenség. Én meg csak találgattam, hogy vajon mi lehet a moha és a kövek alatt. Már este felé járt az idő, lassan indulni is akartam, gondoltam most jól megnézem, hogy mi lakik a moha alatt, amikor hirtelen az itató sarkában, a víz alól felbukkant egy fej.

Na megvan a tettes! Erdei sikló. Úgy látszik a nappali meleget a vízben hűsölve vészelte át. Pár percig csak a fejét mutatta, nézelődött, majd lassan előbújt.

Gondolom esti vadászatra indult, mert kimászott a vízből, és lehuppanva a földre, eltűnt a bokrok alatt. A jelenetről egy rövid videó is készült.

A leskunyhóban már találkoztam erdei siklóval, de a vízben, ily módon elbújva, még nem láttam.


Pécs, 2014. június 24.

Egy kis itató

Melegszik az idő, egyre jobban kell figyelni a madáritatónál a vízpótlásra. Az elmúlt hetekben ezért én is többször jártam ott, hogy ellenőrizzem a vízszintet. Nem lehetett nem észrevenni, hogy a vízben egyre több a toll. Apró pihetollak, fedőtollak, a szajkó kék mintás szárnytolla úszkált a vízben. Na szóval eljött az ideje egy kis leselkedésnek. Szombat délután került rá sor. Időben akartam a kunyhóba beülni, mert azt gondoltam, hogy a forgalom majd csak késő délután fog beindulni, és addigra szerettem volna, ha az érkezésem után elcsendesedik a környék. Nagyjából így is alakult. A tereprendezés utáni várakozást csak néhány széncinege tette mozgalmassá. Ebben az időszakban már sok fiatal madárral találkozhatunk, hiszen a költések egy részéből már kirepültek az idei fiókák. A madáritatóhoz is fiatal széncinegék jöttek.

Összetartóan mozogtak, látszott, hogy egy fészekaljból valók. A cinegék után volt egy kis üresjárat, de aztán beindult az élet. Az izgalmasabb fajok közül először vadgerlék érkeztek.

Először egy, majd rögtön utána kettő is jött. A páros nemes egyszerűséggel a kunyhó tetején landolt. Egészen különleges érzés, amikor az ember feje fölött pár centiméterrel tipegnek. :) A vadgerléket citromsármány követte. Rendszeres fészkelő a környéken, de az itatónál eddig csak egy vagy két alkalommal tudtam elcsípni, úgyhogy nagyon örültem neki.

Óvatos volt mielőtt leszállt volna, sokat időzött a szomszédos bokor takarásában. De miután megbizonyosodott a biztonságról, alaposan körbejárta a helyet. Több helyzetben is tudtam fotózni.

Sőt pár portrét erejéig egészen közel jött.

A citromsármány után egy vörösbegy szállt be. Szintén fiatal madár volt. Érdeklődve ugrált az itató szélén.

Kíváncsi természetű madár, ezt le sem tagadhatná. :)

A sort végül egy hím fekete rigó zárta. Hangoskodva jött, pózolt egy kicsit, majd pár korty után el is szállt.

A rigó távozása után le is állt a madármozgás. A naplemente még messze ugyan, de a völgybe már nem jutott a napfényből, nehéz árnyékba borult az itató. Nem volt értelme tovább maradni.


Pécs, 2014. június 8.

Odútelep

Repül az idő, nincs mese menni kell az odúkat ellenőrizni. Az idén frissen telepített, második odútelepen egy odúban van költés. Ez azért nem is olyan rossz, hiszen frissen kirakott odúkról van szó. Szóval itt frissen kikelt fiókák vannak, akárcsak a régi odútelepen. A másodköltések javában zajlanak, némelyik odúban kotlanak a madarak, némelyikben pedig frissen kikelt fiókákat találtam már.

A sok széncinege mellett azonban igazi meglepetés is ért. Az odútelepet kizárólag egy madár miatt hoztam létre annak idején. Búbos cinegét szerettem volna telepíteni. Ez sikerült is, hiszen két évvel ezelőtt két sikeres költésnek is szemtanúja lehettem. Most úgy tűnik ismét léphetek egyet a programban. Abban az odúban, ahol egykor az első fészekaljat megtaláltam, most ismét egy kotló búbos cinege lapult. Öt szép tojást rejt a fészekcsésze.

Nagy dolog ez, már csak azért is, mert eddig ez az egyetlen ismert baranyai költő pár. Így hát nagy becsben kell tartani. További érdekesség, hogy az odú ellenőrzésekor az onnan kirepülő búbos cinege gyűrűt viselt. A két évvel ezelőtti fiókákat, és az akkor leköltött öreg madarakat is meggyűrűztük, kimondottan abból a célból, hogy a jövőben nyomon tudjuk követni a madarak mozgását, revírhez való ragaszkodását. Így minden bizonnyal ez a mostani madár is egyike ezeknek a gyűrűzött egyedeknek. Erre remélhetőleg néhány hét múlva fény derül majd. Addig is lehet izgulni, szurkolni, hogy sikeres legyen a búbos cinegék költése! :)


Pécs, 2014. május 23.

Odútelep

Május elején újabb ellenőrzés vált aktuálissá az odútelepeken. A legutóbbi alkalommal még kotlottak a cinegék, vagy éppen csak kikelt fiókák voltak. Mostanra már jelentős változásnak kellett történnie. Így is volt. Néhány odúból már kirepültek a fiókák, néhányban még éppen kirepülés előtt álltak. Ez az a fázis, amikor meg lehet figyelni, hogy a helykihasználás széncinegééknél maximális.

A kisebb odúkban szó szerint hegyén-hátán várják, hogy eljöjjön a nagy pillanat. A szerencsésebbjeinek több hely jut. Bár a kifejlett kék cinegék is jól kitöltik a rendelkezésre álló teret.

Ezeknek a fiókáknak már csak pár nap kell, hogy elhagyják az odút. Utána jöhet a következő kör. Két helyen már újból kotló madarakat találtam. A cinegés odúkon kívül a többit is leellenőriztem. Búbos bankának sajnos nyoma sincs. Helyette van azonban seregély.

A füleskuvik odúim egyikét ők foglalták el.


Pécs, 2014. május 8.

Odútelep

Pontosan két hete jártam az odútelepen. Ennyi idő után már kell egy ellenőrzés, mert olyan gyorsan történnek a dolgok a cinegéknél, hogy az ember könnyen lemaradhat bizonyos részletekről. A múltkor még betakargatott tojásokat találtam, most már fiókákra is számítottam. Illetve mostanra ki kell derülnie, hogy mely fajok költöttek az odúkba. Így is volt. Rögtön az első odúban már egy hetes széncinege fiókák ücsörögtek. Szokás szerint egymás hegyén hátán. Nincs az a szűkös hely, ahol egy cinege fészekalj el ne férne.

Ez a fészekalj volt a legfejlettebb, egy másik odúban éppen ezekben a napokban kelnek a fiókák. A csupasz fiókák alatt még tojások lapultak. 7 fióka és még 7 tojás, ez azt hiszem rekord ezen az odútelepen. Nem nehéz elképzelni, ha az összes tojás kikel, micsoda munka hárul a szülőkre, hogy az összes utódot felneveljék.

A többi odúban még tart a kotlási fázis. Ilyenkor nagyon óvatosan kell az odút leemelni, és a tetejét kinyitni. Nagyon sokszor a kotló szülő nem repül le a fészekről. Egyrészt nagyon erős a kotlási ösztönük, másrészt nem nagyon tud mit kezdeni azzal a dologgal, hogy megnyílik a lakás teteje. Ezért ha óvatosan mozgunk, minden további nélkül a helyükön maradnak.

Így volt ez a széncinegékkel és a kék cinegékkel is. A 8 elfoglalt odúból kettőben költenek a kék sapkások.

Ez a faj is jellemzően sok tojást rak. Az egyikben tudtam megszámolni, itt 12 utód várható.

A mogyorós pelék is a helyükön voltak, bár az egyik egy odúval arrébb költözött.

A legvégére azért jutott egy kis meglepetés is. A madarakon kívül sok más állat használja az odúkat. Darazsak, pókok, éjjeli lepkék már előfordultak, de gyíkkal most találkoztam először. Az egyik lakatlan odúban fali gyík pihent.


Pécs, 2014. április 16.

Másfél óra

Úgy alakult, hogy adódott másfél óra szabadidőm délidőben. És mivel a madáritató környékén jártam, gondoltam beülök, megnézem milyen mozgás van. Azt sejtettem, hogy lesz madár, de arra azért nem számítottam, hogy szinte megállás nélkül telik majd el az a másfél óra. Rögtön izgalmakkal kezdődött a dolog. Alighogy beültem, a les fölül tengelicek csicsergő hangja hallatszott. De jó lenne, ha leszállnának! Így is lett. Kisvártatva már a víz mellett nézelődtek.

Örültem nekik nagyon, ritkán sikerül őket lencse végre kapni. Most meg egyszerre többen is érkeztek.

Szépen pózoltak a fényképezőnek, mielőtt a vízhez szálltak.

A tengelicekkel zöldikék is érkeztek. Tojók, hímek vegyesen.

Miután az itató melletti bokron ülve meggyőződtek a hely biztonságáról, mindannyian leszálltak a víz mellé inni.

A szürke színezetű tojók nem annyira feltűnőek, de a hímek, szép fényekben, gyönyörű látványt nyújtanak. A víz tükröződése pedig csak fokozta mindezt.

A pintycsapatok távozása után megindult a szokásos cinegesereg. Széncinegék jöttek, és csurom vizesre fürödték magukat.

Nagyon mókás látvány, amikor ülnek a vízben, és minden tollukat eláztatva élvezik a fürdőt.

A széncinegék között feltűnt egy barátcinege is. Örültem, hogy tudtam pár jó képet készíteni róla, igazi örökmozgó.

Nehéz elkapni azt a rövid pillanatot, amíg megáll. Szerencsére a víz mellett is elidőzött egy picit.

Nem maradhattak el a kék cinegék sem. Nagyon szeretem őket, gyönyörű madarak.

Viszont, ha többen kerülnek egymás mellé, igazi méregzsákká változnak. Ha az egyik túl közel kerül a másikhoz, egyből rendre utasítják egymást.

A cinegék forgatagában megjelent egy vörösbegy is. Szolidan várakozott a szomszédos bokorban, amíg akadt egy üres hely, majd ő is felugrott az itató szélére.

Pózolt egy darabig, szépen mutatta magát.

Aztán ő is beállt a fürdőzők sorába.

Szaporán csapkodta a vizet a szárnyaival, öröm volt nézni, ahogy fürdött.

Miközben a vörösbegy fürdött, vörös szín ütötte meg a szemem. Az itató mögött, az erdőszéli gazosban valami bujkált. Fácánkakas! Sokszor láttam már az elmúlt években. Az erdő szélén alig látható csapáson többször közlekedett már, hol tyúkot kísérve, hol egyedül. Jobbról feltűnt, szép óvatosan átballagot a gazosban, és a bal szélen eltűnt a szemem elől. Jól van, ezt a jelenetet már sokszor átéltem. Viszont pár perc múlva a tisztás bal oldalán megjelent megint. Na, mi van? Nyújtogatta a nyakát, nézelődött, és elindult vissza, most a tisztás jobb széle felé. Be is váltott az erdőbe. Újabb pár perc múlva zörgést hallok a kunyhó mellett. Próbálok kilesni, a les deszkái között,  nini, itt a fácán. Közvetlenül a kunyhó mellett kotor a földön. Mit akar ez a madár? Elindul a kunyhó mellett, el is vesztem szem elől, a deszkák közötti vékony résen már nem látom, de hallom, ahogy elsétál az itató mellett. Feszült csendben várom, mi is fog történni, gondolatban már sokszor lejátszódott bennem, hátha most a valóságban is átélhetem! És igen! Az itató mögött megjelenik egy fej.

Micsoda tekintet! Szinte süt belőle az intelligencia. Hiába, tyúkféle. :) Az itató vége kb 50 cm-rel van a föld fölött. Viszont az itató építésekor készítettem egy feljárót is a medence teljes szélességében, hogy egyéb lábas jószág is tudja használni az itatót. Egyfajta rámpa vezet fel a vízhez, amin most a fácán szépen felsétált. Nyugodtan viselkedett, minden idegesség nélkül egészen a vízig lépdelt. Látszott, hogy nem először jár itt.

Mekkora madár! Nem is tudtam vele mit kezdeni, illetve fotóztam, ahogy tudtam. Nagyon régóta vártam rá. A fácán meg szépen körülnézett a kis emelvényről.

Mivel mindent rendben talált, szépen elkezdett kortyolni.

A madáritató persze nem a legideálisabb egy ekkora madár fotózására, de én nagyon örültem neki, régi kívánságom teljesült, ezért nagy örömmel fényképeztem.

Miután ivott pár kortyot, szép komótosan, ahogy jött, lesétált az itató mellől. Én meg alig tértem magamhoz. A nagy örömködés közepette ránézek az órámra, mennem kell lassan. Készülődök is, amikor ismerős cserregés hallatszik a közelből. Figyelek feszülten, ismét bekapcsolom a fényképezőt, mert őszapókat jelez a hang. Hátha meg lehet koronázni még ezt a napot! A víz mellé ugyan nem, de az egyik beszállóágon egy pillanatra megjelent az egyik madár a csapatból. Pont annyi ideig, hogy egy kép elkészülhessen.

Az idő lejárt, mennem kell. Micsoda másfél óra volt! Ha nem lenne a bizonyíték a memóriakártyán, talán el sem hinném! :)


Pécs, 2014. január 15.

Téli madáritató

Január van, az év leghidegebb hónapja. Vagy mégsem? Ebben az enyhe, már-már tavaszias időben gondoltam egyet, és a madáretető helyett az itatót vettem célba. Hátha hoz valami érdekeset az év első fotózása. A szitáló eső majdnem kedvemet szegte, de ha már elindultam, legalább megnézem, minden rendben van-e a lesekkel. Meg bíztam abban is, ami már többször is bebizonyosodott, hogy fenn a Mecsekben sokszor egészen más idő van, mint a hegylábi részeken. Szerencsére most is így volt. Mire a madáritatóhoz értem, már oszladoztak a felhők. Időnként a nap is kibukkant már. Az ősz óta nem igen foglalkoztam az itatóval, meg a tél elején huzamosabb időre be is fagyott. A vízpótlás hiánya miatt a vízszint már nem volt ideális a fotózáshoz, vagy száz liternyi biztosan hiányzott belőle. De mindegy is, tél van, úgysem lesz nagy mozgás. Mire elrendeztem a terepet, és bebújtam a kunyhóba, egészen vidám idő kerekedett, valahogy nekem is jó kedvem lett. Szeretek a madáritató mellett leselkedni, erre időről-időre rádöbbenek, ha huzamosabb ideig nem járok itt. Van egy hangulata, amit nem lehet megunni. Be is vackoltam, de előtte kitessékeltem pár pókot, hogy rendesen elférjek. A les ablakáról még el sem tűnt a pára, amikor szárnysuhogást hallottam a közelből, és a víz mellett megjelent egy vörösbegy. Körbeugrállta a vizet, majd el is szállt.

Na kép nélkül már nem megyek haza. Az erdőből érdes cserregés hallatszik. Ökörszem jár a közelben. A hang egyre közelebbről jött, a következő pillanatban már ott is állt előttem. Délceg tartású apró madár. Még jó, hogy "szólt" előre, így fel tudtam készülni. És ki tudtam használni azt a pár pillanatnyi időt, amíg megállt körülnézni az itató szélén. Másként nem sok esélyem lett volna az éles képre.

Villámgyorsan be is ugrott a víz mellé. Ej de kár, hogy nem töltöttem fel a medencét! A pici madárka szinte elveszik az itató "magas" partja mellett.

Az ökörszem vidám fürdőzésbe kezdett. Perceken keresztül csapkodta a vizet, szinte minden tolla elázott. A végén még egy csatakos képet sikerült elkapnom róla, aztán már ment is.

Még az ökörszem távolodó cserregését hallgattam, amikor szajkó huppant le az itató szélére. De a kunyhóhoz közelebbi részére, alig lehetett 50-60 cm-re. Micsoda portré lehetőség.

Óvatosan kattintgattam, a madár fel se vette. Alaposan körbefényképeztem.

A szajkó nem maradt sokáig egyedül, a medence másik oldalára megérkezett a haverja. Szintén portré távolságban. Ez ám a luxus, még válogathattam is, melyiket fotózzam.

Portré fürdés előtt, és portré fürdés után.

A szajkókat cinegék váltották. Kisebb-nagyobb csapatokban, hullámszerűen érkeztek.

Több széncinege is fürdött egy időben, nagy volt a csobogás, fröcskölés.

Időnként egy-egy mezei veréb is csatlakozott hozzájuk.

Már délutánra járt az idő, a fényviszonyok is egyre szebbek lettek, ahogy a hátteret megvilágította a nap. Ebben a szép fényjátékban jöttek a kék cinegék.

Egymás után többen is. Az egyre jobban izzó háttér előtt nagyon szép látványt nyújtottak.

A cinegéket fekete rigó rebbentette szét. Egy szép hím érkezett. A fotózás hevében fel sem tűnt, hogy bal lába hibás. A fotók feldolgozásakor vettem csak észre. De láthatóan ez nem okozott neki nagy problémát, jó kondiban volt.

A rigó után újabb és újabb cinege csapatok érkeztek. Nagy volt a jövés menés, amibe egy tojó nagy fakopáncs is belecsöppent

Lassan indulnom kellett már. Elégedett voltam. De még egy meglepetést kaptam a nap végére. Az itató sarkába kis madár szállt le. Mint a villám, a víz mellett termett, ivott három kortyot, és mer el is tűnt. A fényképező ötször kattant. Három fotó lett éles. Egy tojó csíz volt a röpke vendég. Szép koronája a napnak.

Micsoda pörgés volt! Hány üres napot ültem már végig a nyári melegekben, most pedig a tél közepén majdnem megtelt a memóriakártya. Jó tanulság volt. Télen is vizet a madaraknak! :)


Pécs, 2014. január 3.

Ősz az itatónál

Itatós hangulatban voltam. Szépen sütött a nap, jól esne pár órát az itató melletti kunyhóban elbújva leskelődni. Így is lett. Kellemes délutáni időben érkeztem. Némelyik fán már szépen sárgulnak a levelek, a medence vízében is úszkált már pár lehullott levél. Szeretem ezt az időszakot. Túlzott elvárásaim nem is voltak, csak pár óra csendes lesre vágytam. Ehhez képest nem unatkoztam. Folyamatos madármozgás volt körülöttem. Az alaphangulatot a sorra feltűnő cinege csapatok adták meg. A bandázva megjelenő széncinegék vígan fürödtek a vízben. És jobbra-balra dobálták az itató szélére lehullott leveleket.

Közéjük kék cinegék is vegyültek. Teketóriázás nélkül csobbantak a vízbe.

Néha egy barátcinege is megjelent. Ő azért idegesebb madár. tízszer is meggondolta, mielőtt leszállt a víz mellé.

A cinege csapatokat őszapók kísérték. Sajnos nem szálltak a látóterembe. Mint ahogy az a tüzesfejű királyka sem, ami a szomszédos bokorban mozgott. A szívverésem egyből szaporább lett, amint megláttam. Ritka fotós zsákmány, nagyon örültem volna neki. Sajnos ő nem így gondolta. De jött a vörösbegy. Többször is pózolt a kamera előtt.

A napot végül két szajkó zárta. Mielőtt leszálltak volna a vízhez, felültek az itató feletti ágra. Kellems lágy fényekben a már színesedő erdő előtt szép látvány volt.

Aztán persze ők is rendre csatakosra fürödték magukat.

Jó kis délután volt.


Pécs, 2013. október 13.

Egy kis itató

Érdekesen alakul ez az év a madáritató szempontjából. Az év első felében annyi csapadék esett, hogy a fotósnak nem sok babér termett az itatónál. Egy-két reménytelen próbálkozás után nem is erőltettem a dolgot. Szerencsére máshol volt izgalom bőven, amivel csillapíthattam fotós éhségemet. De a madáritató mellett lesben ülni annyira más hangulatot ad, hogy nagyon hiányoltam már. A júliusi szárazság és a kíméletlen hőség már sejtette, hogy lassan eljön ennek is az ideje. Esti lesre készültem. A vízben úszkáló tollak alapján arra gondoltam, nem hiába. Lassan indultak a dolgok. Csak a darazsak jöttek rendületlenül. Vitték a vizet, úgy látszik a darázsfészekben is meleg van. Este hét óra volt már, mire szárnyak suhogása hallatszott a közelből. Széncinege szállt le a víz mellé. Rövidesen egy egész csapat követte. Talán 15 is jött pár percen belül, és egytő-egyig csatakosra fürödték magukat.

Jó volt nézni a vidám kis csapatot. A cinegéket hirtelen lehuppanó vadgerle követte. Egy éve találkoztunk utoljára. 

két szajkó érkezett nagy recsegés közepette. Hamar fellármázták a környéket. Rendezetlen tollazatuk alapján a vedlés vége felé járó fiatalok lehettek. Jót fürödtek, majd távoztak.

Ahogy én is, az erősen fogyatkozó fények, de leginkább a vacsora hiánya miatt.


Pécs, 2013. augusztus 6.

Kezdet és a vég

A november még elkényeztet minket egy kis ősz végi enyhe idővel, de az egyre rövidülő nappalok, és az egyre csípősebb reggelek biztosan jelzik a tél közeledtét. Lassan beköszönt a karácsonyváró december, amelynek hangulatához nekem mindig is hozzá tartozott a madáretetés. A nyári meleget fedett helyen töltő madáretető már nagyon kikívánkozott a szabadba. Nem volt hát mit tenni, a madáritató mellett elfoglalta megszokott helyét. Mindössze egy nap kellett csak, hogy a madarak rátaláljanak. Valódi forgatag fogadott már az első nap! Persze a cinegék uralják a terepet. Szén-, barát- és kék cinegék váltják egymást a napraforgó mellett.

Ez nem is volt annyira meglepő, az már annál inkább, hogy két csuszka is hordta rendszeresen a magot. Az elmúlt években csak az etetős szezon közepén, végén jelentek meg. Örömmel láttam, hogy már most az etetőre járnak.

Azonban még jobban örültem annak a közép fakopáncsnak, ami minden teketória nélkül az etető tálcában landolt. Mint aki már hetek, de legalábbis napok óta idejárna szemezgetni, úgy viselkedett.

A következő kellemes meglepetést egy őszapó csapat okozta. Az etető körül cserregtek, amúgy őszapósan, kíváncsian körberöpködték azt.

Teljesen elégedett voltam, hogy ilyen szépen sikerült a madáretetőt elindítani. Viszont nem csak a napraforgónak van vonzereje ez idő tájt. A cinegés kavalkádot léprigó rebbentette szét. Mint a legutóbbi alkalommal, most is előre szólt. Cserrentett egyet a közeli fák tetejéről, a következő pillanatban pedig már ott állt előttem. Szép tiszta környezetben mutatta magát, mielőtt leszállt a vízhez.

De ezúttal nem egyedül érkezett. Az itató hozzám közelebb eső részén egy másik egyed is leszállt.

Örültem, hogy megint találkozhattam a fagyöngypusztítóval. Miután elrepültek, a terep ismét a cinegéké lett. Kisvártatva azonban újabb meglepetés ért. A víz mellett apró madárka tűnt fel. Teljesen váratlanul érkezett, egyszer csak ott volt. A nagy termetű léprigó után nagyon meglepő volt a parányi ökörszem látványa. De amilyen kicsi, olyan gyors is. Végig ugrált az itató szélén, hogy teljesen lehetetlen helyen fürdeni kezdjen.

A nap szenzációja viszont még csak ezután következett. A madáritatót rejtő völgyben lassan már egy hónapja izgalmas hangokat hallani. Szinte egész nap, panaszosan csengő, hüppögő hangok hallatszanak hol innen, hol onnan. A hangok gazdáit már a tél szele hozta. Süvöltők érkeztek a környékre. Az erdőben sok virágos kőris található, annak a termését fogyasztják előszeretettel. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy számos madarászélmény fűz ezekhez a szép, de mégis szerény madarakhoz, akik téli vendégként minden évben feltűnnek. Nos, mikor először meghallottam őket, egyből megfordult a fejemben, hogy a madáritatón jó eséllyel le tudnám őket fényképezni. Többször meg is próbáltam, de valahogy soha nem sikerült a találkozó. Ezúttal azonban a szerencse mellém állt. Az ismerős "hiüp" egyszer a szokottnál közelebbről hallatszott. Hátborzongató volt. Tudtam, hogy nagyon közel van a madár. És nem tévedtem. A következő pillanatban alig 1,5 m-re felült az itató szélére.

A rég áhított madár ott állt előttem. Szépen peckesen, ahogy egy hím süvöltőhöz illik. Kicsit várt, majd még közelebb ugrálva ivott pár kortyot.

Nehéz lenne leírni az élményt, talán annyi elég, hogy szép volt! A süvöltő távozása után egy nem kevésbé markáns madárral fejeztem be a napot. Meggyvágók érkeztek. Régen találkoztam már velük is.

Micsoda nap! Egy nagyon jó kezdete az etetős, és egyben egy nagyon szép befejezése az idei madáritatós szezonnak. Kívánni sem lehetne jobbat!


Pécs, 2012. november 27.