úszó les

Masszív eredménytelenség

Nincs jó szériám. Az augusztus eddig nem hozta azt, amit szerettem volna. Többször, és több helyen is próbálkoztam a tutajjal, de mintha a madarak tudatosan kerülnének. Látok ezt-azt a lesből, amik megadják a motivációt, de közel sem az elképzelésem szerint történnek a dolgok. Egyedül a kis vöcskök hűségesek hozzám. Három sikertelen próbálkozás után, negyedszerre megsajnáltak. Egy biztos, át kell gondolnom a stratégiát.

Pécs, 2016. augusztus 13.

A hónap képe - 2016. július

Barátréce - 2016. július, Pellérd

"Nem túl gyakran és meglehetősen váratlanul az élet tökéletes pillanatokkal lep meg bennünket. Ezek a mélyen személyes élmények oly fényesen ragyognak, hogy szívünk repes az örömtől, nagyot szippantunk a levegőből, szemünk kitágul, és minden érzésünket bámulat tölti el. Bármi kiválthatja ezt, egy illat, egy érintés, egy hang, vagy akár a szavak, a zene, vagy a mindennapjaink látókörén kívül eső látvány..."

Chris Packham          
www.chrispackhamphotos.com

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6 1/200, ISO 400 -1,7 EV beállításokkal készült


Pécs, 2016. augusztus 1.

A hajnal varázslata

A tó fölött vékony páraréteg lebeg. Csend van. Keleten már pirkad. A felhőmentes égbolt szép napkeltét ígér. Csak a víz nem akar megtelni madarakkal. Csupán egy búbos vöcsök kísérgeti fiókáját. Megkésett költés lehet, a zebracsíkos fióka még nem teljesen önálló. Amíg anyja halászik, ő a vízen ringatózva várakozik. Nem történik semmi, de a kialakuló hangulat egészen különleges

Én már látom, hogy a nap már bekukkantott a tóparti égeresbe, és tudom, hogy pár perc múlva megtörténik a varázslat. A vöcsökfióka jó helyen várakozik. Amint a napkorong előbukkant a fák közül, a kékes színek azonnal aranyba váltottak. A vízfelszín megtelt gömbökkel,

a pára pedig sejtelmesen gomolyogni kezdett.

A vöcsökfióka persze lehetett volna közelebb, de a hangulat így is magával ragad.

Mintha nem is ugyanaz a tó lenne, ahova alig egy órája begázoltam, hanem egy földöntúli hely, ahol varázslatos dolgok történnek. Ahol aranyban úszik a kis vöcsök,

és aranyló vízen sétál a szárcsa.

Ami gondol egyet, és táncolni kezd,

vagy éppen napernyőt tart maga fölé, ha a kedve úgy tartja.

Pedig ez bizony ugyanaz a hely, ugyanazokkal a madarakkal. Ami elrepít innen, az nem más, mint a hajnal varázslata.

Pécs, 2016. július 31.

Egy nap, egy faj

A júliusnak lassan vége. A hónap első felében más dolgok foglaltak le, később pedig a hidegfronttal érkező heves időjárás marasztalt otthon. Hiányoztak már a madarak. Amint tehettem ki is feküdtem a tutajra egy alkalmasnak tűnő délután. Úgy gondoltam, hogy a hidegfrontot követő eső után lesz annyi csapadékszünet, hogy meg tudok ejteni egy esti fotózást. Tévedtem. Az égen tornyosuló sötét felhők és a radarképeken közeledő hatalmas zivatargóc hosszú esőt jósolt, ami nem vár estig. Nem volt kedvem a semmiért eláztatni magam, így pár óra üres leskelődés után visszavonulót kellett fújnom. Pár nap múlva lecsendesedett az idő, ismételhettem. Nem sokkal több sikerrel. Mintha kiürült volna a tó. Egy egész délutános les alatt mindössze egy nagy kócsag röptét fotózhattam.

Azért az elmúlt időszakban nem ehhez voltam szokva. Mondom biztos a délutáni időszak nem jó. Na majd reggel. Be is terveztem egy hajnali fényképezést. A napkelte fényjátéka majd talán visszahozza az elveszett lendületet. Ám a napkeltére hiába vártam. Mire eljött volna az ideje, addigra egy terebélyes felhő beúszott a keleti égboltra, masszív fénytelenséget okozva. A madarak aktivitása is elmaradt attól, amit vártam. Igaz, hogy volt mit nézni, de leginkább csak távol. A reggelt két kis vöcsök mentette meg. A két öreg madár egymást követve mozgott egész reggel. Egy szerencsés pillanatban pedig megcélozták a lest.

Míg az egyikük halászgatott, addig a másik egyre közelebb úszott.

Csak jött,

csak jött,

mígnem már portré közelségbe ért.

Nem volt messzebb 2-3 méternél. Feszült figyelem, mozdulatlanság, csak a pulzus emelkedik. Fantasztikus pár pillanat volt.

A madár jól megnézte magának a lesből kilógó óriási szemet, de mivel az nem pislogott, megnyugodott.

Míg a párja kicsit távolabb még mindig halászgatott, addig ő pihent egyet.

Amikor az ember csak ezt a képet látja az objektíven keresztül, önkéntelenül is magával ragadja a pihenő madárból áradó nyugalom.

De hát semmi sem tart örökké. A nyugalomból egy átrepülő szürke gém recsegése zökkentett ki engem is, meg a vöcsköt is.

Ráadásul a párja is szólt, hogy ideje menni, hát odébb álltak.

Pécs, 2016. július 23.

Keretes szerkezet

Gyenge pára lebeg a víz felett. A kecskebékák hajnai kórusába egy nádirigó karicsolása vegyül. A tó fölé fehér szellemként nagy kócsag libben, és a vízből kiálló pihenőfán landol. Közeledik a napkelte, ideje bekapcsolni a fényképezőt.

  

Forgolódik, nézelődik, beletúr a tollai közé, majd odébb száll, hogy meglábalja a vizet. A nagy madár érkezése megriasztja a közelben mélázó kis vöcsköt, mire ő is mozgásba lendül. Mielőtt azonban dolgára menne, egy pillanatra kiugrik a vízből, hogy kinyújtóztassa a lábait. A pára és a napkelte előtti fényviszonyok szép kékes atmoszférát varázsolnak köré.

A különleges hangulat tünékeny. Hamar változnak a fényviszonyok. Mire a kócsag megunja a halászatot, és visszatér a pihenőfára, már nyoma sincs a kékségnek.

Szépek a mozdulatok, kecses a madár, figyelmetlen a fotós. :) A szárnya hegye lemarad.

Alapos tollászkodás következik,

majd közös várakozás. A kócsag arra vár, hogy megéhezzen, én meg arra, hogy felkeljen a nap.

  

Ami persze törvényszerűen be is következett. A napkorong szépen felúszott az égeres fölé, és aranyba vonta a vizet, a rajta úszkáló madarakkal együtt.

A szárcsák is üdvözölték az új reggelt.

Az öregek, és a már kamaszkorban lévő fiatalok egyaránt.

Sőt, miután a zajos társaság odébbállt, a már ismerős kis vöcsök is tiszteletét tette az egyre feljebb kúszó napkorong előtt.

Szép-szép, de az igazi varázslat a másik oldalon történik. A napkelte csodákat művel. Képes a vízfelszínt aranygömbökkel borítani,

és képes minden egyes gömböt a szivárvány színeibe öltöztetni.

Képes a fényt ecsetként használva új világot teremteni,

és az egyszerű barátrécét festőművésszé változtatni.

Ahogy a nap egyre feljebb kúszik, úgy szórja szét színes üveggolyóit,

és úgy szórja áldását minden létező teremtményre.

Legyen az egy barátréce család,

vagy a már anyányi fiókáját etető búbos vöcsök.

A csoda aztán egy varázsütésre eltűnik. A közeli pihenőhelyre megérkezett a kócsag.

  

Nincs már aranygömb, nincs már színes üveggolyó, csak a tollászkodó madár közeli látványa.

  

Úgy ér véget ez a reggel, mint ahogy elkezdődött,

  

a tutaj előtt nagy kócsag tollászkodik.

Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy keretes szerkezet. :)

Pécs, 2016. július 4.

A hónap képe - 2016. június

Kis kárókatona - 2016. június, Pellérd

Benne vagyunk a nyárban, már a június is eltelt. Csak úgy repül az idő, főleg ha olyan izgalmas dolgok történnek, mint amiknek a tanúja lehettem a fotózások során. Minden egyes alkalommal történt valami különös, valami izgalmas, ami miatt már alig vártam a következő lest, természetesen a tutajon. Az egyik eset azonban mind közül kiemelkedik. A rég áhított madár megjelenése a les előtt nem várt izgalmakat okozott, és minden várakozásomat felülmúlta az a helyzet, ami így kialakult. A felkelő nap ellenfényében szárítkozó kis kárókatona látványát azt hiszem még sokáig nem fogom elfelejteni. Így ennek a történetnek az emlékére álljon most itt a hónap képeként ennek a sorozatnak az egyik gyöngyszeme.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 mm 1/4,5-5.6 DG APO OS optikával, f5,6 1/200, ISO 400 -1,7 EV beállításokkal készült


Pécs, 2016. július 1.

Talponálló

A kis kárókatonával átélt élmény meghatározó lesz egy darabig. Abban bízva, hogy talán megismétlődhet az eset, a legközelebbi alkalmas délután újra kifeküdtem a tutajra. A kánikulának szerencsére egyenlőre vége, így ez sem lehet akadálya, hogy próbát tegyek. Elég korán érkeztem, szerettem volna, ha a szép esti fényekre helyre áll a nyugalom. Egy darabig nem is fényképezek, erősek még a fények. Mondjuk nincs is nagyon mit. Csak a szárcsák jönnek-mennek, teszik a dolgukat. Az első ígéretes helyzet egy szürke gém érkezése.

Nézelődik kicsit,

majd alapos tollászkodásba kezd.

    

A néha felerősödő szél is besegít neki, és szép dísztollai alá kap.

Majd dolga végeztével felvette a mogorva vénember figurát, és így figyelte a körülötte zajló eseményeket.

Többek között azt a kis vöcsköt is, ami a les körül sertepertélt. Igazán jó helyzetbe nem került, kicsit messzebb volt a kelleténél. Aztán váratlanul olyasmi történt, amire nem számítottam. A fiatal kis vöcsök egyszer csak fogta magát és felugrott a récéknek, kárókatonának előkészített pihenőhelyre. 

Hát ilyet se láttam még. Ha lehet ilyet mondani, a vöcskök a legvízibb vízimadarak. Igazi lételemük a víz, onnan nem nagyon mozdulnak ki. Éppen ezért talpon álló vöcsköt nagyon ritkán látni. Leginkább csak úszva figyelhetők meg. Most meg ott ácsorog előttem ez a fiatal madár. 

Erős szárnycsapkodásba kezd, mintha próbálgatná szárnyai alatt a szelet.

Repülni nyilvánvalóan még nem tud, tokosak még az evezőtollai.

Nem mindennapi a látvány, az biztos. A madár még nézelődik kicsit, aztán visszacsusszan a vízre.

Nagyszerű kis jelenet volt. Közben a szürke gém lelépett, észre sem vettem, amikor elrepült. A helyéért a szárcsák álltak sorba.

Különösebb perpatvar nem alakul ki közöttük. Sajnálom, régóta szeretnék valami komolyabb szárcsabunyót. De úgy látszik annak még nem jött el az ideje. Helyette az ismerős kis vöcsök ikrek kerülnek a közelembe.

Végül egy másik szürke gém is megmutatja magát a pihenőfán, eldöntve a szárcsák vitáját.

Mára ennyi volt. A kis káró elmaradt, de élmény nélkül azért most sem mentem haza. :)

Pécs, 2016. június 30.

Valóra vált álom

Öt évvel ezelőtt, egy tóparti séta alkalmával láttam egy fajt, ami megmozgatta a fantáziámat. Kis kárókatonák halászgattak a vízen. Ez a fokozottan védett madár meglehetősen ritka hazánkban, költő állománya néhány 100 pár, úgyhogy azt hiszem érthető, ha a madarász szívem gyorsabban kezdett dobogni a kis kormik láttán. Akkoriban már gyakorta jártam ki fotózni is a területre, de csak partról, esetleg a leeresztett tómederben próbálkoztam lessátras módszerrel. Az úszó leses fényképezésről akkor még fogalmam sem volt. Csak azt tudtam, hogy milyen nagy dolog lenne, ha erről a ritka fajról itt fényképet tudnék készíteni. Persze az akkor használt módszerekkel ez szinte lehetetlen volt. Azóta minden évben, a költési időszak után, felbukkant néhány példány, és ezek az esetek mindig felébresztették bennem a kis kárókatonával kapcsolatos terveimet. Ez történt a legutóbbi hajnali les alkalmával is. Amikor kifelé gázoltam a tóból, és kiértem a takarásból, a nyílt vízről egy kis kárókatona repült fel előlem. Azonnal kész volt a terv. Itt az idő, most vagy soha, mondaná a költő. :) A tutajt valójában ezért kormányoztam át, és a terepet úgy alakítottam, hogy a kis kárónak is kedvére tegyek. Az előző bejegyzés délutánja nem hozott ezen a téren sikert, nem láttam a madarat, de talán a következő hajnali les meghozhatja azt. Szombat reggel négy óra előtt álltam meg a tóparton, kicsit korábban, mint a múltkor, ezen ne múljon a dolog. El is indult a nap, ahogy kellett, a nádas mellől tőkések kanyarodtak elém. Inkább a finom hínár érdekelte őket, de volt, amelyik megállt egy röpke tollászkodásra.

A szárcsák is mozgolódni kezdtek, a vízen és a pihenőfán egyaránt.

De a szürke gémek is kezdtek visszaszállingózni, miután a félhomályban elriasztottam őket a tutaj tetejéről. Ott éjszakáztak. :)

És akkor megtörtént, amire vártam. Egy csobbanással kis kárókatona landolt a vízen. Elég messze volt, de azonnal felismertem. Nem sokat teketóriázott, egyből halászni kezdett. Hol itt-hol ott bukkant fel a víz alól. Így azért nehéz lesz fotózni. Aztán az egyik felbukkanás után célba vette a lest. Egyenesen felém úszott. Nem volt messzebb 4 méternél, amikor elhaladt a les előtt, de az optika már be volt állítva, nem akartam egy óvatlan mozdulattal elriasztani, bármennyire is nagy volt a kísértés. A kormi aztán fordult egyet, és már fel is ugrott oda, ahova azt vártam. Az ellenfénybe beállított szárítkozóhelyre.

Hej, ennek a fele sem tréfa! Ráfeküdtem az exponálógombra.

A madár rázta magát, verdesett a szárnyaival,

szórta szét a vízcseppszikrákat.

A látvány fantasztikus volt. A kelő nap gyönyörűen átvilágította a madár szárnyait, és életet vitt a szétfröccsenő vízcseppekbe.

A gyors pillanatokat követően aztán a madárban is volt idő gyönyörködni.

A kárókatonák szervezete nem termel faggyút, ami a vízimadarak tollazatát vízhatlanná teszi, így a halászat alatt a kormorán tollai eláznak. Így nehézkessé, vagy esetleg lehetetlenné is válik a repülés. Ezért a kárókatonák a vízben való táplálkozás után minden alkalommal kénytelenek a tollazatukat megszárítani.

Ez persze nem megy egyik pillanatról a másikra, volt idő alaposan szemügyre venni legújabb kedvencemet.

mint egy napimádó, úgy fürdött a reggeli nap szép, narancsos fényében.

Nehéz leírni, mit is jelent, amikor egy régen áhított faj egyszer csak testközelbe kerül, és a fejben már létező fotók megjelennek a fényképező kijelzőjén. Azt hiszem olyasmi ez, mint egy valóra vált álom.

A szárítkozó szertartás után a kis kárókatona végül elrepült. Nagy volt az öröm, amikor visszanéztem a fotókat. Volt még egy kis idő a tervezett indulásig, így levezetésképp a szárcsákkal,

és a vissza-visszatérő szürke gémmel foglalkoztam kicsit.

Majd a nap utolsó fotójára egy tőkés réce jelentkezett az egyre erősödő fényben.


Pécs, 2016. június 26.

Jönnek a gémek

A hajnali les tapasztalatai alapján újra pozicionáltam a tutajt. A nyílt vízen nagyobb forgalmat láttam, mint amit a kis öbölben tapasztaltam. Hála a szerkezet mobilitásának ez nem okozott különösebb problémát, így a következő szépnek ígérkező délután már próbát is tehettem. Meleg van már. A lessátor alatt meg főképp. Amint befészkeltem magam, el is határoztam, hogy a kánikulai napok idejére szüneteltetni fogom a délutáni fotózást. A meleg okozta kellemetlenségeket egy fiatal kis vöcsök feledteti.

Csíkos még a feje, de ő már nem kötődik a szülőkhöz. Vidáman bukdácsolva eltűnik a szemem elől. Mögötte a szárcsák is megérkeznek. 15-20 példány is célba vette a nyílt részt. Zömében távol, de akadt közöttük közeli is.

Egyenlőre nem tudtam velük foglalkozni, mert az előbbi vöcsök újra megjelent. Ráadásul olyan közel, hogy nem tudtam ellenállni.

Mindig ilyet szeretnék a keresőben látni. Gyönyörű, zöld háttér, sima vízfelszín és egy aranyos madár. :)

A vöcsök elúszott, de nem maradtam egyedül. A szárcsák közben birtokba vették a területet.

Egyesek tollászkodtak,

mások vízisíztek. :)

Az összegyűlt szárcsákat néha egy-egy nagy kócsag rebbentette szét,

vagy éppen a les előtt áthaladó hattyúcsalád miatt kellett odébb úszniuk.

De az igazi felfordulást a gémek okozták. egyre-másra érkeztek, hogy helyet találjanak maguknak a halászathoz.

Némelyiküket az sem zavarta, ha a kelleténél mélyebb vízben landolt. Hattyú módjára úszkálni kezdett.

Sőt ebben a helyzetben még a vízbe is belecsapott egy kishal után. Kész szereptévesztés. :)

Na de csak nem bújhat ki a bőréből egy szürke gém, ő sem próbált hattyú maradni. Végül a számukra előkészített helyen kötött ki.

Többször elrepült, hogy egy újonnan érkező gémet megkergessen, de a kis leshelyre folyton visszatért.

Vele ért véget a nap, különösebb akció nélkül vártuk ki közösen a naplementét.


Pécs, 2016. június 26.

Kacsavacsora

Ismét szépnek ígérkező esti lesemet kezdtem meg a tutaj fedélzetén. Jó a mozgás, kellemes délutáni napsütést ígér a meteorológia, szépek a remények. Nem is várok sokat, balról halk locsogás, és a pihenőfán megjelenik egy réce fióka. Majd azonnal egy másik, és őket követve a mama is felkapaszkodott rá.

A kis család heves tollászkodásba kezd, mosolyogva nézem a kis tollgombócokat, ahogy rázzák magukat.

Valahonnan előkerül még egy fióka, ő is csatlakozik a csapathoz.

Pár perc tollászkodás után a csapat visszacsúszik a vízre, és elnyeli őket a kányafüves. Velük együtt a felhők is elúsznak, és a másik oldalra érkező magányos tojó már a napsütésben fürdik.

Ahogy a récék szokták, féllábra állt, aztán elszundikált.

Öt-tíz perc is eltelik így. Néha felpillant, ha egy szárcsa hangosabban csobbant a közelben,

de aztán ugyanúgy visszaalszik. Nyugalma rám is átragad. Jó nézni ezt a csendéletet. A tutaj finoman ringatózik a vízen, és előttem pár méterre egy vadmadár pihen. Azt hiszem ismét rámkacsintott a szerencse. :)

A réce végül csak felébredt.

Kortyolt párat,

nézelődött egy kicsit,

majd egy alapos nyújtózás után odébbállt.

Miközben a távolodó récét figyeltem, a les előtt megjelent a múltkor látott két kis vöcsök fióka.

Ketten összetartva ugyan, de már szülői kíséret nélkül mozogtak.

Oda kellett figyelnem, hogy külön is tudjak róluk képet készíteni.

Fantasztikus ez a közelség, amit a kis vöcskök megengednek. Igazi ajándék.

Amíg a vöcskök az orrom előtt úszkáltak, észre sem vettem, hogy a pihenőfán egy újabb tőkés réce álldogál. Egy gácsér. Ugyanúgy, mint az imént a tojó, féllábon sziesztázott.

Az egyre laposabb fényekben szépen mintázta a nádas a vizet. De a kacsa gondolt egyet, és otthagyta a csíkos hátteret, átúszott a másik oldalra, ahol korábban a tojó szunyókált. Nem baj, a homogén hátteret is szeretem. :)

Alapos tollászkodásba kezdett.

Nagyon örültem a szép fényeknek. A gácsér annak ellenére, hogy már vedlésben volt, nagyon szépen mutatott. A szárnytükre csak úgy világított. Negyed óra, húsz perc lehetett még naplementéig, ilyenkor a legkedvezőbbek a fények, ha zavartalan a naplemente.

Ha zavartalan...

Szinte egy csapásra a meleg fények odalettek, felhő takarta be a napot. Ej, a fene vigye el. Ennyit a naplementéről.

Vagy mégsem?  A tőkés miután végzett a tollászkodással, pihenőpozícióba állt, és abban a pillanatban az aranyló fények elöntötték a tavat. A tökéletes szélcsendben megfeszülő víztükörben feloldódott a környezet, tökéletes körítést adva a relaxáló madárnak.


Pécs, 2016. július 19.