bütykös hattyú

Októberi miegymás

Elszaldt az október. Bár jelentős fotós esemény nem történt, azért nem telt tétlenül a hónap. Az őszi-téli időszakra elkészültek a lesek, és a hónap folyamán már belőlük lestem a természet rezdüléseit. Az egyik fő vonal a februárban abbahagyott sasprojekt folytatása lesz. A korábbi két évben alkalmazott leshelyen változtattam csupán, hogy a tapasztalt problémákat kiküszöböljem. Az őszi lehalászás idejére, míg a tómederben nincs víz, beköltöztem az iszapra.

Próbáltam rendszeresen nyomon követni a változásokat, inkább megfigyelési, mintsem fotózási céllal. Természetesen azért a fényképezőgép is állandó kísérőm volt. Még szerencse, mert így elkaphattam egy jellegzetes pillanatot abból a baranyai tájból, amit annyira szeretek.

Időnként azért a les közelében is volt látnivaló. Hol a nádas szélén nézelődő egerészölyv,

hol az iszapon futkározó havasi partfutó csapat,

hol pedig a lecsapolt tómederben bandázó dolmányos varjak.

A hónap második felében kezdtek izgalmassá válni a dolgok, amikor már a sasok is feltűntek a színtéren.

Igaz, hogy közelebb nem jöttek, de jó helyen vagyok, a többi már nem rajtam fog múlni.

Azért, hogy közelebbről is lássak madarat, tutajoznom kellett. Mivel a tél folyamán a fotózások másik fő irányát az úszó lessel tervezem, itt is végeztem némi előkészületet, de egyelőre még csak a vízityúkok,

és a hattyúk úszkálnak előtte.

Sebaj, minden körülmény adott itt is - ott is, meglátjuk mi lesz...


Pécs, 2021. november 3.

Hajnalban még a nap is más

Miközben szép csendben átcsúsztunk októberbe, a kanalasgémek esélye még ott lógott a levegőben. Azért, hogy esélyt adjak végre a jó képnek, a szombat hajnal a tóparton talált. Északról a Nagy göncöl, délről az Orion figyelte, ahogy a töltésen vakoskodva botorkáltam a tutaj felé. Felhőmentes az égbolt, szép napkelte lesz. Hamar oszlott is a szürkület. A színesedő keleti égbolt szépen derítette a tavat, kellemes pasztellbe borítva a nádast. Ebbe a szép hajnali hangulatba úsztak be a hattyúk a túlsó öbölből.

A két öreg madár vezetésével a már kifejlett, de még szürkés tollazatú idei fiatalok is megjelentek. Mindenki reggeli tornával kezdte a napot.

Az öregek után a fiatalok is szárnycsapkodással mozgatták át magukat.

Hirtelen tele lett előttem a víz hattyúkkal.

Tollászkodtak, nyújtózkodtak,

némelyek még bóbiskoltak egy kicsit.

Páran egész közel kerültek, nem győztem a nagy madarakat keretbe szorítani.

Jól elvoltam a hattyúkkal, mikor jobbról csobbanások hallatszottak. A hattyúk is felfigyeltek rá, és furcsamód egyből az ellenkező irányba húzódtak. A csobbanások erősödtek, a madarak egyre távolodtak, valami közeledett jobbról, ami nem tetszett a hattyúknak. A túloldalon úszkáló tőkések is felrebbentek, és a szürke gém is felugrott a nádas széléből. Valamitől megijedtek. Hamar kiderült mi okozta a riadalmat. A tutaj előtt alig 3 méterre örvénylett egyet a víz, és egy vidra dugta ki a fejét egy hallal a szájában. A betyárját, hamar kellett volna reagálni, nem tudtam. Mire nézőpontot váltottam, fókuszáltam, addigra a vidra lenyelte a halat, és már bukott is a víz alá. Egy bemozdult kockára futotta csak, amit most nem fogok megmutatni. A víz még örvénylett párat a les előtt, de nem mutatta meg magát még egyszer, eltűnt a partmenti nádszegélyben. Volt vidra, nincs vidra. Mire magamhoz tértem az ámulattól, a madarak is visszatértek, és a nap is felkelt. A szépen megvilágított nádas előtt helyet keresett az elriadt szürke gém,

és a hattyúk is szárnycsapkodással nyugtázták, hogy a vidra odébbállt.

Hát ez nagyon szép volt. Gyönyörű fényekben mutatta magát a két madár. A hattyúk ezután eloldalaztak, és a takarásból hallottam, hogy tapossák a vizet, majd elhúztak a les fölött. A hattyúk elrepültek, de a tutajjal szemben érdekes dolog kezdett kibontakozni. A nádfal elé nagy kócsag érkezett. Ez még önmagában nem olyan nagy dolog. Viszont amíg a madarat telibe kapta a napfény, addig mögötte a nádas még árnyékolta magát. Erős kontraszt alakult ki. Azonnal kattant az agyam, állítottam a fényképezőn, és exponáltam.

Az első kockát rögtön visszanéztem, ó igen! Ezt keresem már mióta. A madár tollászkodott, én meg próbáltam az érdekesebb mozdulatokat képbe önteni.

Minden klappol, csak a kompozíció sántít picit. Csak pár lépés kellene jobbra. Szürke gém landolt mellette, és a kócsag lépett párat. Na ez az!

Aztán a fényről besétált az árnyékba, a varázs elillant. A gémmel próbáltam folytatni, de nem hagyta, ő sem maradt a rivaldafényben.

Hát ennyi jutott erre a reggelre. Igaz, hogy a kanalasgémek elmaradtak, és a vidra is túljárt az eszemen, de a fényjáték mindenképp kárpótolt. Hiába, hajnalban még a nap is más. :)


Pécs, 2021. október 3.

Ahónap képe - 2021. augusztus

Bütykös hattyú - 2021. augusztus, Pellérd

Az augusztus hónap második felében bekövetkezett áldásos lehűlés a kedvemet is meghozta a fotózáshoz. A tavaknál is jó mozgás mutatkozott, így hát két hajnalt is eltöltöttem a tutajon. Az egyik maradandó pillanatot egy bütykös hattyú okozta, amikor a kelő nap ellenfényében, felfújt tollakkal a területén járőrözött. A sötét háttér, a gőzölgő víz, és az átvilágított hófehér tollak jó kombinációnak bizonyultak, a látvány biztosan maradandó emlék marad...

A kép Pentax KP vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/2500, ISO 800, -1EV beállításokkal készült.


Pécs, 2021. szeptember 1.

Csillagles és hattyúk tava

Elszaladt a nyár. Azon kaptam magam, hogy augusztus vége van. Mozgalmas volt az elmúlt két hónap, de nem a fotózás terén. Az uborkaszezon azonban a vége felé közeledik, amit a hónap közepén megjelenő Perseidák meteorraj is jelzett. Szokásunkhoz híven családi csillaglesre vonultunk az éjszakai Mecsekbe, hogy szerencsénket próbára téve hullócsillagokat számoljunk. És a fényképező is előkerült, hogy némi emlékanyag is készüljön az éjszakáról. A ránk boruló csillagkupola közepét átszelő tejutat próbáltam ezúttal hazahozni.

Újra rájöttem, hogy a csillagfotózás egy teljesen más műfaj, amiben nem vagyok teljesen otthon, de a ciripelő tücskök, a meleg nyári éjszaka és a közös élmény minden képet megszépít. :) Ráadásul egy nagyon szép vörös holdnyugtát is láthattunk, ami ugyancsak elvarázsolt mindannyiónkat.

A csillagles és a végre múlóban lévő kánikula aztán adott egy kis lendületet, és a tavaknál mutatkozó változások az egyik hajnalon a tutajra csábítottak. Csalhatatlanul elkezdődött a madárvonulás, és bíztam benne, hogy egy-egy szereplőjét talán lencsevégre kaphatom. Hát nem így lett. A hűvös, már-már hideg hajnal szép párát adott a víz fölé, de madár nem nagyon akart a szépen alakuló atmoszférában megjelenni. Kicsit már el is keseredtem, mikor az öböl sarkából hattyúk tűntek fel.

A fiatalokkal az élen az egész család beúszott elém.

Jól megnőttek a fiókák, mióta májusban találkoztunk. Utánuk a két öreg is beért elém, és míg a fiatalok táplálkoztak, ők ide-oda cirkáltak a vízen.

A hófehér tollasok szépen mutattak a párás ellenfényben. Büszke szárnytartással mutatták magukat, a hattyúk tava elevenedett meg előttem.

Egy szép sorozat után aztán a család kiúszott a látótérből, helyüket két hosszú láb váltotta fel.

Nagy kócsag sétált be a tutaj elé, de közelsége miatt csak részleteiben tudtam a keresőbe szorítani.

Örültem volna, ha halászni kezd, de sajnos nem maradt velem sokáig. Kerregve arrébb ugrott, és ezzel a reggel is véget ért...


Pécs, 2021. augusztus 22.

Vigyázó szemek

A legutóbbi tutajozás nem hozott sikert a kislibákkal, de minden reményem meg volt, hogy ez nem marad így. Ezért a napfényes péntek délutánt kihasználva újabb kör következett. Korán érkeztem a tóparta, a fény még kicsit erős volt a fotózáshoz, de gondoltam, míg lágyul a napsütés, legalább lenyugszik az öböl az érkezésem után. A madarak azonban nem hagytak nézelődni. Amint elrejtőztem a lesben, és előkészültem, balról, a nádszegély mentén feltűnt egy libacsalád.

Ó, egyem meg őket, hát itt vannak. És ami még jobb, én is itt vagyok. :) A család a gúnár vezetésével haladt ütemesen, FELÉM!

Mintha egyenesen a tutajt célozták volna meg, a családfő szépen a kamerába nézve vezette felém családját.

Természetesen már nem érdekelt, hogy még erős a fény a fotózáshoz, szólt a kereplő, ahogy csak bírta.

Nem akartam elhinni. Eddig a libák úgy kerültek, mint egy madárijesztőt, most meg itt úsznak előttem a kislibák is.

Amint a kis libanövendékek elhaladtak előttem, jött a következő meglepetés. Mivel a keresőben követtem vendégeimet, nem vettem észre, hogy a nyomukban egy második család is közeledett. Már egészen közel jártak, mikor felpillantottam.

A szülők portrétávolságban követték az előző csapatot, a kislibák, pedig szépen kitöltötték a képmezőt. Pár nappal korábbi kelésű fészekalj lehetett, a "rút kis kacsa" hatás náluk erősebb volt. :)

Nem tudtam betelni velük, az elképesztő közelség ezzel a félénk madárral teljesen lenyűgözött.

A libasereg végül eltűnt a látótérből, ám talán 10 perc múlva az egyik család újra felbukkant, és ezúttal a másik oldalról kerültek meg.

Kicsit távolabb úsztak most, így az egész alakos képek is megszülethettek.

Nahát, nem volt semmi. Kellett egy kis szünet, hogy feldolgozzam a történteket. Néhány réce mutatta magát, közülük egy üstökös adott lehetőséget egy fotóra.

Majd, mire a napsugarak kellően laposak lettek, az egyik búbos vöcsök is megjelent. Közvetlen a les mellett bukkant fel a víz alól, aztán már sietett is a dolgára.

Azt hiszem jó helyen úszik a tutaj. :) Újabb szünet következett. A ringatózó merengésből csipogó hangok riasztottak fel. Balról, egészen közel megjelent pár bolyhos apróság.

Megleptek a hattyúfiókák. Cukiságfaktor minden mennyiségben.

A tojó hattyú vezette a sort, az apróságok pedig hol egymás mellett, hol lemaradozva követték.

A sort a gúnár zárta. Komótosan táplálkozva követte családját.

Az egyre szebb fényekben a visszatérő vöcsök szórakoztatott tovább.

A les előterében forgolódott egy darabig, szépen mutatott a beálló szélcsendben kifeszülő vízen.

Szép volt. De még mindig nem volt vége a napnak. Az ismerős csipogó hang ismét jelezte, hogy látogatók közelednek. Ezúttal jobbról úszott be a hattyúcsalád. Nagyon közel. A legközelebbi tollpamacsokra nem is tudtam élességet állítani. Meg kellett várni, hogy kicsit távolabb kerüljenek.

Bociszemű vattapamacsok úszkáltak ellőttem szinte karnyújtásnyira. Azt hiszem erre a látványra a legkeményebb madarász szíve is meglágyul. :) Persze a szülők is hihetetlenül közel voltak. A gúnár maradt előttem pár percig, és a víz alatti zöldségből táplálkozott. Úgy jelent meg a keresőben, mint ahogy még soha nem láttam.

Ezt a hihetetlen napot a vöcsökkel zártam. Miután távolabb bukdácsolt és tollászkodott, a les előtt úszott el, hogy eltűnjön az öböl sarkában. Két szép portréval gazdagította a gyűjteményemet.


Pécs, 2021. május 16.

Vissza a vöcsökbirodalomba

Régi, vízparti leskunyhómmal akadt dolgom. A szép emlékű les sok éve állja már az időjárás viszontagságait, és újabb terv körvonalazódott a fejemben vele kapcsolatban. Szóval tettem-vettem a kunyhó körül, és miután végeztem, befeküdtem egy kicsit leskelődni is. A régi, jól ismert nyugalom, ami a benne töltött sok óra emléke, egyből visszaköszönt. Ám hamar el is oszlott a nem várt történések miatt. A les előtti öböl szokásos madármozgását szemlélve megdöbbenve láttam, hogy a nádasból libacsalád váltott ki a nyílt vízre. És nem csak a nádszegély mellett osontak, hanem bátran úszkáltak az öböl széltében-hosszábban. A kunyhó nem teljesen optimális a vízen úszó madarak fotózásárra, de az elém bekeveredő libákat nem engedhettem el fotó nélkül.

Két évvel ezelőtt azért szálltam ismét vízre, hogy a területen megjelenő nyári ludakat fotózzam. Ez eddig csak részben sikerült, így érthető, hogy azonnal reagálni akartam a váratlan lehetőségre. Lányommal másnap már költöztettük is a tutajokat. Harmadnap délután pedig már rajtuk elrejtőzve vártuk, hogy szerencsénk lesz-e a libákkal.

Egyből déjà vu érzésem lett. Öt évvel ezelőtt ugyanebben az időben kormányoztam a tutajt erre a helyre, egy kis nosztalgiával nyugtáztam, hogy újra a vöcsökbirodalomban vagyok. Az események is ennek megfelelően alakultak. Az öböl eldugott zugából búbos vöcsök pár tűnt fel.

A hullámzó vízen egyre közelebb jöttek, a szél kajlán belefújt a bóbitájukba.

Nem is tudom már hány ilyen helyzetet éltem át, de a búbos vöcsök mindig elvarázsol.

pláne, ha már olyan közel van, hogy nem fér bele a keretbe.

A szél még meg is fűszerezte a portrékat, időnként felborzolva bóbitájukat.

Csoda volt. Ez a fűszer, ami a mozgatórugója fotós munkásságomnak. Közel menni, titkokat ellesni, részese lenni a természetnek.

A vöcskök kis idő múlva tovább álltak, az öböl másik részén kezdtek halászni.

De nem maradtunk látnivaló nélkül. Hattyúk tűntek fel előttünk, szintén extrém közel.

Annyira a portréra koncentráltam, hogy először nem is vettem észre a nagy madár mellett úszó tollgombócokat. Fiókákat vezetett a tojó hattyú.

Nehéz ilyenkor nem elmosolyodni. A keresőbe nézve én is így tettem. A gúnár is követte a családot, vigyázó szemeivel úszott el a fiókák és a tutajok között,

kitakarva a teljes látómezőt.

Megvárta, míg a kis tollgombócok anyjuk kíséretében a nádas mellé érnek,

majd ő is nyugodt tollászkodásba kezdett.

A hattyúk híresek féltő természetükről, ez most szépen megmutatkozott. Ezzel a jelenettel vége is lett a napnak. A libák ugyan elmaradtak, a tökéletes haditervünk ellenére, de szerencsére a vöcsökbirodalomban mindig történik valami érdekes...


Pécs, 2021. május 3.

Elfújta a szél...

... a legutóbbi fotózást. Legalábbis a reggelit. Lányommal hajnali lesezést terveztünk, de az időjárás keresztülhúzta terveinket. Esőt ígért az időjós szép napkelte helyett. Így is lett. Délutánra ugyan az eső elvonult, de a felhők és a szél megmaradt. Nem éppen ideális körülmény, de a korábban a tavon látott események miatt úgy döntöttünk, ringatózunk egyet a tutajokon. A szürke, hullámzó vízen főként szárcsák mutatkoztak.

Néhányuk a közelben kezdett bukdácsolni,

és táplálkozni.

Velük múlattuk az időt. Se fény, se érdekes jelenet, csak a hullámzó, szürke víz, meg a fekete madarak. A közelben landoló hattyú okozott csupán némi izgalmat.

Hát ennyi. Naplementére nem is számítva hagytuk abba a napot. A lesből kimászva, már a partról néztük végig, ahogy a libák a vízen landoltak, és a szétterülő felhő peremén kibukkant a lemenő nap. Na majd legközelebb...


Pécs, 2021. március 16.

Köd...

... üli meg a vidéket. Már ki tudja hány napja. A vastag párapaplan eltakarja a napot, a tájat, de engem is, ahogy a tópart felé baktatok. Legalább nem látnak a sasok, gondoltam. Mert hát persze, hogy oda tartok. Legutóbbi, mesébe illő kalandom a nagy madarakkal nem hagyott nyugodni. Hátha... A lesből sem látni túl sokat. A lihogó mellett, a jég szélén álldogáló hattyúk még éppen beleesnek a látótávolságba.

Nincs más dolgom, várok. Figyelem a récéket, hattyúkat, néha a háttérben felsejlő fákkal is komponálok egy képet.

Talán oszlik a köd kicsit, és igen, a közeli bokor tetején csörren egyet egy szarka. Aha, a múltkor is így kezdődött. Ám a befejezés jóval egyszerűbb lett. A jég hátára vetődött hal mellé csak egy egerészölyv huppant le.

Ő sem maradt sokáig. Nézelődött kicsit, majd magamra hagyott. A sasok bizony elmaradtak. A köd eltakarta a napot, a tájat, és engem is, ahogy az autó felé baktattam.


Pécs, 2020. január 20.

Befagyott a tó, ...

... állapítottam meg, mikor megálltam a tó szélén. Nincs ugyan kemény tél, de az éjszakai mínuszok azért megteszik a hatásukat. A víznek viszont csak egy részét borította jég, jó nagy lihogó hullámzott a közepén. Récék, szárcsák, hattyúk úszkáltak a fagyos vízben, és ácsorogtak a jég szélén. Nézelődtem egy darabig, figyeltem a vidáman úszkáló tömeget, amikor feltűnt valami. Távolabb mintha nagyobb madár ülne a jégen. A távcső azonnal megmondta, rétisas gubbasztott a befagyott részen. Kisvártatva felugrott, és mintha csak játszana az apróságokkal, berepült a vízen úszó tömeg fölé. A nagy madár keltette riadalomra aztán előkerült még egy rétisas, és a récék megkönnyebbülésére a két madár egymást kezdte el kergetni. Hát micsoda élet van itt kérem! Egyből gondolkodni kezdtem, befagyott tó, sasok, minden adott, hogy régi tervemet valóra váltsam. Most már ilyen szemmel néztem szét, és meg is találtam, amit kerestem, egy alkalmasnak tűnő helyet a tóparton.

Hamar munkához is láttam, és a helyszínen talált ágakból, elszáradt növényekből gyorsan összedobtam egy hevenyészett leshelyet a jég szélén. Meglátjuk... Pár nap múlva, némi csalival felvértezve tértem vissza. Gyorsan elrendeztem mindent, és bevackoltam egyszerű rejtekembe.

  

Végre volt idő körülnézni, ugyanis a látvány nem volt mindennapi. A több napja tartó erősen ködös és fagyos időnek köszönhetően mindent vastag zúzmara borított. Szó szerint fehérbe öltözött a táj. A zúzmarás háttér előtt pedig hattyú úszkált a lihogón.

Mesébe illő, idilli állapot. El is voltam ezzel egy darabig. A szemem csak itta a fehéret, a hideget, mígnem a leshely váratlanul megrezdült, a nyakamba hullott pár száraz levél, és a mellettem lévő bokor tetején varjú károgott egyet. A szemfüles dolmányos már kiszúrta a csalit. :) Jó másfél óra telt már el ilyen várakozással. A lihogón apró madár úszkált, bukdácsolt.

Kicsit dideregve, a fényképezőbe bámulva azt találgattam mi lehet, mikor a közelben határozottan koppant a jég. A keresőből felpillantva kilestem az álcaháló résein keresztül. Előttem, a jégen rétisas állt. Már nem is fáztam, feszült pillanatok voltak. A fiatal madár nézelődött kicsit, én meg mikor az ellenkező irányba nézett, óvatosan fordítottam az objektíven. Lassú másodpercek voltak, de aztán a sas végül ott állt, majdnem kitöltve a keresőt.

Hű, ez azért nem semmi. Lapultam is, amennyire tudtam, csak a mutató ujjam mozdult, amikor a nagy madár a kamerába bámult.

De ő szerencsére nyugodt volt, várt még kicsit, majd láthatóan az érdeklődése a csali felé fordult.

Határozott, de csúszós léptekkel közelebb jött. Hej, azok a lábak!

Már vigyáznom kellett, nehogy kilógjon a képmezőből.

Madaram aztán rávetette magát a lényegre, és egy konccal félrevonult. De nem sokáig tartott a nyugalma, váratlanul újabb sas landolt a jégen, majd röviddel utána még egy. A fényképezőt mozdítani sem mertem, ennyi éles szem között esélyem sem lett volna észrevétlen maradni, de ezt már az első madár sem bírta tovább türelemmel, a konccal a karmai között feldobta magát a levegőbe, a többi meg utána. A tó végéig meg sem álltak. Ott történt a következő meglepetés, egy negyedik rétisas is csatlakozott az előbbi bandához,

majd pár perccel később még egy.

Nem akartam elhinni. És mindez ebben a gyönyörű zúzmarás környezetben. Maximálisan elégedett voltam. Rövid csoportosulás után aztán a galeri feloszlott, kaptam tőlük egy hangultos röpképet,

és két szép, tartalmas tájképet.

A sasok távoztak, a lihogón, apró madár úszkált, bukdácsolt. Azt hiszem kis bukó lesz...


Pécs, 2020. január 20.

Pangás a tavon

Két hónap után tutajoztam egyet. Az elmúlt időszakban többször sétáltam a tóparton, és szép lassan megérett bennem a fotózás gondolata, így úszó lesemet ismét helyzetbe hoztam. Hűséges lesem az egyik belső öbölben vészelte át a viharokkal tűzdelt időszakot. Szerencsésen, a nádfalba beékelődve, sértetlenül úszta meg a sokszor viharos erejű szeleket. Persze a két hónap alatt sok minden megváltozott. A víz jelentősen leapadt, és a madármozgás is csökkent, láthatóan pangás van jelenleg. De a les elé betévedő egy-egy madár talán jelent valami esélyt. Nem volt kánikula, ki is használtam, és egy délutáni lessel indítottam. A vízszintből nem túl jó a látvány. A récék javában vedlenek, ezért a víz tele van tollakkal, és a hínár is sok helyen kikandikál már a víz alól. Nem baj, ha már itt vagyok, várok. Vártam egész délután, nem sok minden történt. Az egyedüli izgalmakat a közelbe beúszó hattyú gúnár adta. A sekély vízben tollászkodni kezdett.

Szépen verdesett a szárnyaival,

és rendezgette tollait.

De a szép pillanatoknak hamar vége szakadt. Nyugat felől gyorsan tornyosuló felhők takarták el a naplementét, jobbnak láttam én is hazamenni...

Pécs, 2017. július 28.