Az egy hete még apró, bimbós növények szépen növekednek. És újabb bimbós tövek is megjelentek már. A törpe növésű tölgyek és virágos kőrisek között jó felfedezni az újabb és újabb növényeket.
Szép, lilás-kékes szirmaik már jól látszanak.
És az elsők már teljes pompájukban mutatják magukat. Sokan és sokféleképpen fotózták már ezt a növényt. Én is. De megunni még nem tudtam, sőt azt hiszem, pár nap múlva megint visszatérek.
Pécs, 2014. március 3.
Pécs, 2014. március 1.
A februári időjárás mindenkit megtréfált egy kicsit. A hónap elején még kitartó havas, fagyos napok a hónap közepére teljesen elfogytak. Langyos, tavaszi fuvallatok, és több napig tartó eső vetett véget egy csapásra a télnek, és vele együtt a téli fotós projekteknek is. Sajnáltam kicsit ezt a hirtelen fordulatot, mert a nagy léptekkel haladó ölyves fotózásnak is ezzel vége szakadt. Persze azért panaszra nem lehet okom, amit talán a most választott kép is igazol. A pihenő helyéről felugró madár szerencsésen a les irányába fordult, így a rá eleresztett rövid sorozat egy kockáján a megfelelő helyzetben sikerült megörökíteni. A háttérben felsejlő hegyvonulatok pedig szépen érzékeltetik a hely hangulatát. Úgy érzem ez a kép méltó zárása lehet ennek a furán sikeredett hónapnak, és egyben szép koronája a mögöttem álló téli ölyves projektnek.
A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f5,6, 1/1250, ISO 400 beállításokkal készült.
Pécs, 2014. február 28.
Pécs, 2014. február 25.
Persze nem tudtam megállni, hogy pár percre meg ne álljak mellettük. A megfelelő kompozíció keresése közben megmozdult a csillagvirág levele. Katicabogár mászott fel az avar közül. Meglepődtem, és örültem is neki nagyon. Külön öröm, hogy nem egy harlekin katica volt, aminek az elszaporodásáról sokat lehetett hallani az elmúlt ősszel, és aminek hihetetlen rajzását magam is tapasztaltam. Hanem egy valódi hétpettyes katica. Szépen bejárta az egész növényt, csak meg kellett várnom, amíg a megfelelő helyre ér. Szép volt. Semmi kétség, tavasz van.
Pécs, 2014. február 19.
Pécs, 2014. február 6.
Az év első hónapja érdekesen telt. A január első felében jellemző tavaszias hangulat szokatlan volt a télhez képest. A téli fotós projektek gyakorlatilag le is álltak. Az enyhe időjárás miatt a madarak nem, vagy nem úgy látogatták az etetőhelyeket, ahogy azt elterveztem. De a téli projekteknek kedvezőtlen körülmények más területen új lehetőséget adtak. Az történt ugyanis, hogy a madarakat jobban érdekelte a víz, mint a kirakott eleség. A madáritató hihetetlen forgalmat bonyolított ebben az időszakban. Meg is ragadtam a kínálkozó alkalmat, és belevetettem magam a januári itatózásba. Erre sem volt még példa, mióta madárfotózással foglalkozom. Az elkészült képek közül a választásom egy zöldike fotóra esett. A zöldikék csapatosan érkeztek mindig az itatóhoz. Amíg nem volt szabad hely a víz mellett, a többi madárnak várakoznia kellett a környező bokrokon, ágakon. Nekem nem is volt más dolgom, csak a megfelelő pillanatban exponálni.
A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f7,1, 1/125, ISO 400 beállításokkal készült.
Pécs, 2014. február 1.
Gyakorlatilag folyamatosan jelen voltak, egyszerre többen is. A belsőség a szajkóknak is vonzó volt. Szintén nagy hévvel estek neki, és kisebb-nagyobb cafatokkal repültek el, hogy kisvártatva ismét visszajöjjenek egy újabb körre.
Közben a napraforgón is nagy lett a forgalom. A magevő társaság nagy részét alkotó mezei verebek és zöldikék csapata kibővült néhány érdekesebb fajjal is. Erdei pintyek jöttek egészen közel.
A nagy hó megfelelő magasságba emelte őket, érdemes volt fotózni is a "földönfutó" társaságot. Szokásukhoz híven az etetőről lehullott szemeket szedegették.
Már vagy három órája ücsörögtem a lesben, de az ölyveknek csak a hangját hallottam. Ez azért biztató volt, itt vannak a környéken, csak várni kell. Bár a lábujjaim már jelezték, hogy nagyon hideg van, mégis nagy volt bennem az elhatározás, hogy ma nem megyek haza ölyvfotó nélkül. Szerencsére az éhségük nagyobb volt, mint az óvatosságuk. Az etetőtéren egerészölyv landolt.
Nem sokat teketóriázott, egyből a lényegre tért. Tépte, nyelte a húst.
Ez megtette a hatását a többi madárnál is. Még két ölyv érkezett, és egyből mozgalmassá vált a terep. Egymást kergették a hús körül. Leszálltak kicsit távolabb, méregették az éppen táplálkozó társukat.
Hogy utána nekiugorjanak. Sajnos a mozgalmas jelenetek, amiből azért volt bőven, fotózhatatlan helyen történtek. Érdekes, hogy nem a hús mellett akaszkodtak össze, hanem arrébb szálltak, és ott csépelték egymást. Arra jó volt a helyzet, hogy kitapasztaljam, a jövőben min változtassak, hogy az akciójelenetekre is esélyem legyen. Szerencsére annyira aktívak voltak a madarak, hogy így is volt lehetőség bőven a fényképezésre.
Ügyesen használták a beszállófákat is. Született pár olyan kép, ami megfelelt a korábbi elképzeléseimnek.
Kellő jóérzéssel és megfelelően elgémberedett, átfagyott tagokkal bújtam ki a kunyhóból. Mára még adós voltam egy hógolyózással. Hát irány haza.
Pécs, 2014. január 27.
Ilyenkor kell a ládát kitakarítani. Amikor ebben először volt részem, nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem látszik, hogy mennyi anyag képes így, összetömörödve felhalmozódni. Elképesztő mennyiség. :) Úgyhogy nincs mese, fel kell készülni rendesen. Most sem kellett csalódnom, egy 120 l-es zsák meg is telt. Öröm volt levinni a keskeny létrákon a toronyból. :) De a munkának meg lett az eredménye. A láda szépen kitakarítva, puha faforgáccsal feltöltve várja, hogy tavasszal újra lakói legyenek.
Pécs, 2014. január 16.
Örültem nekik nagyon, ritkán sikerül őket lencse végre kapni. Most meg egyszerre többen is érkeztek.
Szépen pózoltak a fényképezőnek, mielőtt a vízhez szálltak.
A tengelicekkel zöldikék is érkeztek. Tojók, hímek vegyesen.
Miután az itató melletti bokron ülve meggyőződtek a hely biztonságáról, mindannyian leszálltak a víz mellé inni.
A szürke színezetű tojók nem annyira feltűnőek, de a hímek, szép fényekben, gyönyörű látványt nyújtanak. A víz tükröződése pedig csak fokozta mindezt.
A pintycsapatok távozása után megindult a szokásos cinegesereg. Széncinegék jöttek, és csurom vizesre fürödték magukat.
Nagyon mókás látvány, amikor ülnek a vízben, és minden tollukat eláztatva élvezik a fürdőt.
A széncinegék között feltűnt egy barátcinege is. Örültem, hogy tudtam pár jó képet készíteni róla, igazi örökmozgó.
Nehéz elkapni azt a rövid pillanatot, amíg megáll. Szerencsére a víz mellett is elidőzött egy picit.
Nem maradhattak el a kék cinegék sem. Nagyon szeretem őket, gyönyörű madarak.
Viszont, ha többen kerülnek egymás mellé, igazi méregzsákká változnak. Ha az egyik túl közel kerül a másikhoz, egyből rendre utasítják egymást.
A cinegék forgatagában megjelent egy vörösbegy is. Szolidan várakozott a szomszédos bokorban, amíg akadt egy üres hely, majd ő is felugrott az itató szélére.
Pózolt egy darabig, szépen mutatta magát.
Aztán ő is beállt a fürdőzők sorába.
Szaporán csapkodta a vizet a szárnyaival, öröm volt nézni, ahogy fürdött.
Miközben a vörösbegy fürdött, vörös szín ütötte meg a szemem. Az itató mögött, az erdőszéli gazosban valami bujkált. Fácánkakas! Sokszor láttam már az elmúlt években. Az erdő szélén alig látható csapáson többször közlekedett már, hol tyúkot kísérve, hol egyedül. Jobbról feltűnt, szép óvatosan átballagot a gazosban, és a bal szélen eltűnt a szemem elől. Jól van, ezt a jelenetet már sokszor átéltem. Viszont pár perc múlva a tisztás bal oldalán megjelent megint. Na, mi van? Nyújtogatta a nyakát, nézelődött, és elindult vissza, most a tisztás jobb széle felé. Be is váltott az erdőbe. Újabb pár perc múlva zörgést hallok a kunyhó mellett. Próbálok kilesni, a les deszkái között, nini, itt a fácán. Közvetlenül a kunyhó mellett kotor a földön. Mit akar ez a madár? Elindul a kunyhó mellett, el is vesztem szem elől, a deszkák közötti vékony résen már nem látom, de hallom, ahogy elsétál az itató mellett. Feszült csendben várom, mi is fog történni, gondolatban már sokszor lejátszódott bennem, hátha most a valóságban is átélhetem! És igen! Az itató mögött megjelenik egy fej.
Micsoda tekintet! Szinte süt belőle az intelligencia. Hiába, tyúkféle. :) Az itató vége kb 50 cm-rel van a föld fölött. Viszont az itató építésekor készítettem egy feljárót is a medence teljes szélességében, hogy egyéb lábas jószág is tudja használni az itatót. Egyfajta rámpa vezet fel a vízhez, amin most a fácán szépen felsétált. Nyugodtan viselkedett, minden idegesség nélkül egészen a vízig lépdelt. Látszott, hogy nem először jár itt.
Mekkora madár! Nem is tudtam vele mit kezdeni, illetve fotóztam, ahogy tudtam. Nagyon régóta vártam rá. A fácán meg szépen körülnézett a kis emelvényről.
Mivel mindent rendben talált, szépen elkezdett kortyolni.
A madáritató persze nem a legideálisabb egy ekkora madár fotózására, de én nagyon örültem neki, régi kívánságom teljesült, ezért nagy örömmel fényképeztem.
Miután ivott pár kortyot, szép komótosan, ahogy jött, lesétált az itató mellől. Én meg alig tértem magamhoz. A nagy örömködés közepette ránézek az órámra, mennem kell lassan. Készülődök is, amikor ismerős cserregés hallatszik a közelből. Figyelek feszülten, ismét bekapcsolom a fényképezőt, mert őszapókat jelez a hang. Hátha meg lehet koronázni még ezt a napot! A víz mellé ugyan nem, de az egyik beszállóágon egy pillanatra megjelent az egyik madár a csapatból. Pont annyi ideig, hogy egy kép elkészülhessen.
Az idő lejárt, mennem kell. Micsoda másfél óra volt! Ha nem lenne a bizonyíték a memóriakártyán, talán el sem hinném! :)
Pécs, 2014. január 15.