Blogok

Harkályok

A tavalyi évben, a téli időszakban, sok időt töltöttem a harkályok fotózásával. Az irántuk való érdeklődésem addig fajult, hogy külön lest üzemeltem be, kimondottan ennek a madárcsoportnak a fotózására. Sok szép fotó született, sok szép élmény ért. Viszont akadt egy kis probléma. A nagy testvérről még mindig nem sikerült fotót készíteni. Így nem volt mit tenni, idén is beüzemeltem a harkályos lest. Az eltelt néhány télies hét után tettem egy próbát, hogy lássam, mi is történik a harkályos fánál. Nagy meglepetés mondjuk nem ért. A terepet egyenlőre egy hím nagy fakopáncs uralja. Egész nap a környéken tartózkodik, minden nála kisebb madarat elkerget, és büszkén figyeli birodalmát.

Azért idővel remélem változik a helyzet, és a nagyobb rokonokat is lencsevégre tudom majd kapni.

Pécs, 2013. december 10.

Az asszonynak mindig igaza van

Úgy alakult, hogy a szombat hajnalra tervezett fotózás elmaradt. Van ez így néha. Azonban egy tervezett fotózás elmaradása miatt valahogy mindig kiül az arcomra valami. Valami, amit az ember felesége azonnal észrevesz. Életem párja tudván, hogy ilyenkor használhatatlan vagyok, felvetette egy délutáni les lehetőségét, hiszen délután is lehet madarat fotózni! Á, délután? Semmi értelme. Úgysem jönnek az ölyvek, ha napvilágnál ülök be a lesbe. Csak-csak, addig rágódtam a dolgon, hogy végül kimentem. Ha más nem, majd az ölyves les sarkához felállított madáretetőre járó cinegékkel elleszek. Délután egy óra, mire kint vagyok. Kicsit matattam, friss etetőanyagot raktam ki, aztán beültem a lesbe. Még jó, hogy a heti egyszeri, nagyobb mennyiségű zsigerből szoktam tartalékolni, hogy a fotózások alkalmával biztosan legyen a les előtt az ölyveknek is táplálék. Talán fél órája kuksolhattam bent, amikor a madáretetőn riasztottak a cinegék. Tudtam, hogy ez nem volt hiába. Az etetőtér felett árnyék suhant át. A következő pillanatban pedig az egyik beszállóra egerészölyv huppant le.

Hoppá-hoppá! Pár óvatos kattintás, de az ölyv nyugodt volt. Így bátran készíthettem sorban a képeket. De jó, hogy kijöttem! Ölyvem nézelődik, kémleli a környéket, néha jólesően vakarózik egyet.

A nap közben néha kibukkan a felhők közül, szépen telibekapja a madarat. De mi ez, elkezdett esni a hó. Egyre jobban, miközben a nap is sütött. Mi van ma itt? Persze én meg csak nyomom a gombot, telik a memóriakártya szépen. Azon ügyködök, hogy minél több hópelyhet a képbe szorítsak.

Madaram, miután jól kibámulta magát, leugrott a földre, hogy egyen is valamit. De a java csak ezután követezett. Újabb riasztás a madáretetőn, újabb árnyék, egy másik ölyv landol a földön. Nincs teketória, neki esik a másiknak. Megy a csetepaté, sajnos elég rossz helyen, így fotó nélkül ér véget az ölyvek közti nézeteltérés. A másodjára jött madár fel is ugrik a levegőbe. Kisvártatva, azonban újabb madár érkezik.

Ő már a harmadik. Ő is bepróbálkozik, hogy valami konchoz jusson, de ő is arra kényszerül, hogy odébb álljon. Még egy-két sikertelen próbálkozás, rárepülés után fel is adja a dolgot.

Az elsőként érkezett ölyv meg csak evett. Miután sikeresen elkergetett mindenkit, és megtömte a begyét, felugrott a beszállóra, hogy rendbe szedje magát.

Csőrtisztítás, tollrázás után még egy darabig ücsörgött előttem. A nap eközben már a horizontra ért. A szemközti hegyoldal már a napnyugta fényeiben úszott.

Miután eltűnt a nap, madaram is úgy döntött, elvonul emészteni. Én meg csak ültem a lesben, nézegettem az elmúlt három óra képeit, próbáltam felfogni, mi is történt. Az elmúlt négy évben számtalanszor elképzeltem már, hogyan szeretném az ölyveket fotózni. Kitaláltam számtalan helyzetet. De a kirakósnak legalább egy eleme eddig mindig hiányzott. Ezen a délutánon minden stimmelt. Megjöttek az ölyvek, szép fények voltak, esett a hó, nem merült le a fényképező, és én is a lesben voltam. Mindez úgy, hogy nem keltem hajnalban. Ki érti ezt? Azért egy végső következtetést levontam az esetből. Az asszonynak mindig igaza van! :) Pussz!

Pécs, 2013. december 7.

A hónap képe - 2013. november

A november végi időjárás nagyon szép látványossággal örvendeztetett meg. A hirtelen megérkezett havazás őszi ruhájában lepte mag a mecseki erdőt. A hegyoldalak behavaztak, miközben a fák jó része még tartotta színes lombját. Az egyik napról a másikra fehérré vált tájat színes pamacsokként díszítették a fák. A varázslat csak néhány napig tartott. A nappali 0 °C feletti hőmérséklet elvitte a havat, az éjszakai mínuszok pedig egy-kettőre bebarnították és lepergették a színes leveleket. Szép volt, csoda volt, tán igaz se volt. :)

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 18-200 1:3.5-6.3 DC optikával, f7.1, 1/125, ISO 200 beállításokkal készült.

Pécs, 2013. december 1.

Őszbúcsúztató

Az ősz utolsó napjának utolsó napfényes óráit lesben töltöttem. Az elmúlt napok kemény hidege miatt már a madáretető is áll. Így ezek az órák kellemes madáretetős hangulatban teltek. A szemfülesebb cinegék már egy hete, a beüzemelés után röviddel, megtalálták az eleséget.

Ám mostanra alakult ki az a jellegzetes, szárnysuhogós forgatag, amit annyira szeretek. Közelről figyelni a sürgölődő madarakat nagyon kellemes időtöltés.

Előttünk a tél, sok-sok madáretetős élményt mindenkinek! :)

Pécs, 2013. november 30.

Mostanában a Mecsekben - Az első hó

A hirtelen betörő hidegfront hozta havazás csodát tett a Mecsekben. A magasabb hegyoldalakat egy nap alatt vastag hólepel fedte be, viszont az erdő még javában tobzódik a színekben, a fák egy része még nem dobta le színes ruháját. Így történhetett, hogy egészen különleges látképet nyújt most a mecseki erdő. A színes őszi, és a fehér téli hangulat keveredik, bármerre néz az ember.

Pécs, 2013. november 26.

Elkezdődött

Aki régebb óta olvassa ezt a blogot, talán emlékszik rá, hogy az egerészölyvekkel hadilábon állok. Vagyis nem velük, hanem a fotózásukkal. Két kezemen meg tudnám számolni azokat a napokat, amikor az elmúlt négy szezonban elém kerültek, pedig meglehetősen sokszor ültem lesben rájuk. Hogy ezen az arányon változtassak, ezen a télen is nekifutok a dolognak. Ennek megfelelően az előkészületeket meg is tettem. Leskunyhó a helyére került, és elkezdtem az etetést. Két nappal az etetőanyag kihelyezése után a területen jártam, és félreismerhetetlen jeleit láttam annak, hogy ölyvek jártak a helyszínen. Nem is kellett több ahhoz, hogy a vasárnap reggel a leskunyhóban találjon. Minden évben nagy izgalommal várom az első lest, nagy tervekkel, elképzelt fotókkal. De eddig ilyen "korán", novemberben még sosem kezdtem. Ködös, szemerkélős idő volt hajnalban, olyan igazi barátságtalan idő. De mit lehet tenni, ha az ember meghallja a hívó szót, menni kell! Lassan virradt. A nap koránkelője a vörösbegy volt. Halk cik-cik hangján szólalt meg az erdő szélén. Aztán lassan megtelt hangokkal a környék. Ahogy a kunyhó sötétjéből próbáltam felfedezni minden hangot, a közelből halk motozás hallatszott. Félreismerhetetlen nesz, valami lépdel a magas fűben. Jobbról, majd kisvártatva balról, rövid szünet, aztán megint. Valami felméri a terepet. Derengett már, a sűrű köd ellenére már látni is lehetett valamit. Pár perc elteltével vörös bunda villant a gazban. Róka jött a húsra. Nem volt messze, 8-9 m-re lehetett. Jó szelem volt, nem fogott szagot. Felkapott egy jókora darab zsigert, és eloldalgott. Na koma, legközelebb remélem világosban jössz! Sokáig nem is történt más, bamba várakozás. Aztán hirtelen nagy madár fordul be a les elé. Egerészölyv landol a beszállófán. Fény alig, hömpölyög a köd, de azért a fényképező már kattan. Az első ölyv az ötödik szezon kezdetén.

Sokat nem időzik, leugrik a húshoz. A magas fű elrejti a szemem elől, apró mozgásokat látok csak belőle. Gondoltam egy kis falatozás lesz, aztán majd visszaül a fára. Nem így lett. Két órán át ücsörgött, szinte mozdulatlanul. Aztán ki tudja minek a hatására csak elkezdett enni. Pár perc múlva újabb árnyék siklik be a les fölé, újabb ölyv. Nem száll le, ráfordul a földön lévőre. Az meg felugrik a levegőbe, és mindketten elrepülnek. A köd miatt nem látom hova, csak hallom, hogy az erdő széli fákról kiabálnak egymásnak. Vártam még egy darabig, hátha visszajönnek, nem jöttek. A sűrű ködöt kihasználva, észrevétlenül én is leléptem. Bízzunk benne, hogy egy jó szezon kezdete volt ez a ködös, szemerkélős reggel!

Pécs, 2013. november 24.

A határban

Az őszi szünet napjait Tolnanémediben töltöttük. Az október végén, november elején áldásosnak mondható, szép időben jártam egyet a falu határában. Csak úgy, cél nélkül, naplementét nézve. Utam a Kapos torkolathoz vezetett, kíváncsi voltam, milyen képet mutat kedvenc folyóm a nemrégiben történt cukorgyári malőr következtében. Csend volt. Nem csobban a víz, nem ül horgász a víz mellett. Nincs is miért, üres a víz. Szomorú. Egy darabig sétálgattam a folyóparton, aztán inkább a szomszédos kukorica tarló felé fordultam, hátha látok valamit. Nem tévedtem. Jó messze ugyan, de vetési varjak szedegettek a tarlón. Gondolom az elhullott kukorica szemek csábították oda őket. Egy darabig figyelgettem a csapatot, de a fényképezőnek nagyon messze voltak. Hanem a tarló melletti földutat segélyező kerítésoszlopok egyikére felült az egyik varjú. Ahogy néztem előttem ezt az egy szem madarat, és mögöttem a szépen színesedő naplementét, egy kép rajzolódott ki bennem. Mit veszíthetek, kerültem egyet. Még szerencse, hogy a kerítésoszlopokról hiányzott a kerítés, így a tarló mellől gond nélkül eljutottam az oszlopsor mögötti kaszálóra. A madár még mindig ott ült, de már egy irányba a naplementével. Amikor a kellő szögbe érkeztem, hasra vágtam magam és exponáltam. Minden elképzelésem így sikerüljön! :)

Még arra is volt időm, hogy az egyre gyorsabban alábukó napkorongot is elkapjam a Sión átívelő hídról. A naplemente gyönyörű volt, a csendet csak a tarlóról elhúzó varjak károgása zavarta meg. Nincs mese, ez a hely a világon az egyik legszebb! Legalábbis nekem! :)

Pécs, 2013. november 2.

A hónap képe - 2013. október

Október első felében a madáritató mellett is beköszöntött az ősz. Lágy napsütés, hulló színes levelek tették hangulatossá az erdőt. Jó érzés volt a lesben ülni, és szemlélni, miként jönnek-mennek a madarak a környéken. Az ezekben a napokban legjobban sikerült fotó egy vörösbegyet mutat be, amint szépen pózol a már őszi színekben pompázó környezetben. Ezúttal ez a fénykép lett a hónap képe.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f5,6, 1/60, ISO 400 beállításokkal készült.

Pécs, 2013. november 1.

Ősz az itatónál

Itatós hangulatban voltam. Szépen sütött a nap, jól esne pár órát az itató melletti kunyhóban elbújva leskelődni. Így is lett. Kellemes délutáni időben érkeztem. Némelyik fán már szépen sárgulnak a levelek, a medence vízében is úszkált már pár lehullott levél. Szeretem ezt az időszakot. Túlzott elvárásaim nem is voltak, csak pár óra csendes lesre vágytam. Ehhez képest nem unatkoztam. Folyamatos madármozgás volt körülöttem. Az alaphangulatot a sorra feltűnő cinege csapatok adták meg. A bandázva megjelenő széncinegék vígan fürödtek a vízben. És jobbra-balra dobálták az itató szélére lehullott leveleket.

Közéjük kék cinegék is vegyültek. Teketóriázás nélkül csobbantak a vízbe.

Néha egy barátcinege is megjelent. Ő azért idegesebb madár. tízszer is meggondolta, mielőtt leszállt a víz mellé.

A cinege csapatokat őszapók kísérték. Sajnos nem szálltak a látóterembe. Mint ahogy az a tüzesfejű királyka sem, ami a szomszédos bokorban mozgott. A szívverésem egyből szaporább lett, amint megláttam. Ritka fotós zsákmány, nagyon örültem volna neki. Sajnos ő nem így gondolta. De jött a vörösbegy. Többször is pózolt a kamera előtt.

A napot végül két szajkó zárta. Mielőtt leszálltak volna a vízhez, felültek az itató feletti ágra. Kellems lágy fényekben a már színesedő erdő előtt szép látvány volt.

Aztán persze ők is rendre csatakosra fürödték magukat.

Jó kis délután volt.

Pécs, 2013. október 13.

Nílusi ludak

Eredendően afrikai költő faj. Azonban a díszmadár kedvelők már régen meghonosították Angliában, ahonnan aztán idővel sikeresen kivadult. Így mára már vadon élő populációi is élnek pl Hollandiában vagy Németországban. Hazai előfordulása is egyre gyakoribb. Pár napja a halastavaknál is feltűnt négy nílusi lúd, amikbe szerencsésen én is belebotlottam. Hogy ezek a madarak tenyészetből szökött példányok, vagy igazi vadmadarak voltak, azt nem tudom, mindenesetre nem mehettem el úgy, hogy ne próbáltam volna lefényképezni őket. Nagy élmény volt, mert nem voltak túl félénkek, bár a 6-8 m távolságot szigorúan betartották.

Vígan turkáltak a híg iszapban, míg én szépen követtem őket, szintén a híg iszapban. :)

Talán öt percnyi közös iszaptúrás után úgy gondolták elég belőlem, és trombitáló hangjuk kíséretében otthagytak. Jó kis élmény volt.

Pécs, 2013. október 10.