Blogok

Mostanában a Mecsekben - Illatos hunyor

A januári tavasz úgy látszik nem múlik el nyom nélkül. A mecseki erdőkben, a fák árnyékában valami már előbújt az avarszőnyeg alól. A tavaszi aspektus virágai közül minden évben az egyik legelső az illatos hunyor. Azonban ennek a növénynek február közepén lenne itt az ideje. Most, egy hónappal korábban a mecseki erdőkben már sokfelé találkozhatunk velük.

Szolidan bókolnak már a szürke bükkök lábánál, üdezöld színnel tarkítva a barna avarszőnyeget.

Pécs, 2014. január 13.

Se tél, se madár

Sötét van az erdőszélen. A Hold nem világít, csak a csillagok fénye mellett dereng valami az ösvényből. Megindulok a les felé, bár látni nem sokat látok, inkább érzésre próbálom eltalálni a helyes irányt. Emlékszem az első élményemre az éjszakai erdőben, szarvasbőgés idején még suhanc koromban. Be voltam tojva rendesen. Azóta sokat változott világ, megszerettem az éjszakai erdő "csendjét". Megtanultam, akárcsak Vuk, hogy a sötétség a barátunk. Lassan kirajzolódik előttem a kunyhót rejtő bokor sziluettje, megérkeztem. Van idő bőven az előkészületekre, még nem dereng a keleti horizont. Kényelmesen elrendezem a terepet, és bevackolok a lesbe. Bent ha lehet, még sötétebb van. Ha valaki átélte már, hogy mi az a vaksötét, hát ott az volt. Lassan oszlik a sötétség, kirajzolódik a látóhatár, már látszanak a hegy körvonalai. Kisvártatva már a les előtt is kibontakozik minden. Reggel lett. A völgyből ez idő tájt szokatlan hang csendül fel. Fekete rigó énekel. De nem úgy csak magának, hanem erőteljesen, messzehangzón, mintha tavasz lenne. Szépen visszhangzik a völgyben a rigófütty, jól esik hallani, bár tudom, nem időszerű. Január közepe van, elkelne némi fagy és hó. Félek, hogy ennek a nagy enyheségnek meg lesz még a böjtje tavasszal. A rigó éneke ébreszti a völgyet. Lassan beindul az élet. Én is reménykedem, hogy felébredt az is, amiért jöttem. Ölyvek reményében keltem ilyen korán. Nemsokára fel is hangzik a közelből kiáltása, tudom hol szokott éjszakázni, most ugrott le a fáról. De nem a les felé veszi az irányt, egyre messzebbről hallom. Kár, hát várok tovább. Rövidesen újra ölyv hangját hallom, de ő sem száll le, átrepül a terület fölött. Úgy látszik nem érdekli őket a belsőség. Nem csodálom, hiszen pockozni is lehet ebben az időben. Szerencsére azért nem maradok kép nélkül. Váratlanul megérkezik egy ölyv a beszállóra. Ismeretlen madár, még nem láttam, szép, világos színezetű. Nem is vár sokat, egyből le ugrik a földre, nem ad esélyt a jó fotónak. Sajnálom, de kép nélkül azért nem engedhetem el, a természetesség jegyében ő is bekerül a galériába. :)

Pár percig marad csak, néhány falatot eszik, majd el is repül. Hiába várom, nem jön vissza, nekem is mehetnékem van már, így mára ennyi jutott. Bízom benne, hogy azért lesz még tél, és az majd meghozza a madarakat is.

Pécs, 2014. január 12.

Szajkók és verebek

A január eleji itatós élmény nem hagyott nyugodni, így ismét az itatós lesben találtam magam. Egy-egy sikeres fotózás érzését újra átélni, jó kis motiváció. Ez alkalommal azonban gondosabb voltam, és a medencét színültig töltöttem. Jöhet most már kicsi és nagy, nem kell kompromisszumot kötni a fotózásban. Eleinte meglehetősen gyér forgalom volt, egy-egy cinege mutatta csak magát.

Szélcsend volt, a rezzenéstelen vízfelület gyönyörű tükörképet produkált.

Megérkezett a múltkori tojó nagy fakopáncs is. Sajátos módját választja az ivásnak, az itató szélét képező rönkön leoldalaz, és úgy iszik.

Hosszabb üresjárat következett, majd zörren a les fölötti cserfa ága, az ágakon maradt száraz levelek jelzik, hogy valami érkezett. Nem lepődöm meg, szajkó száll le a víz mellé.

Óvatos, a környéket kémleli, hosszan vár, majd a harkályhoz hasonlóan a rönkön lehajolva iszik.

Gyorsan el is repült. Ezzel azonban kezdetét vette a cirkusz. Szajkók érkeztek egymás után, kettesével, hármasával, vagy csak egyedül. Egymást váltották a víz mellett. Először csak a víz körül ugráltak, próbálgatták a helyeket.

Majd az egyik, egy megfelelőnek látszó helyen bemerészkedett a vízbe.

Olyan fürdést rendezett, hogy öröm volt nézni.

Utána az összes szajkó hatalmas pancsolást csapott. A végére talán tizenötöt számoltam, bár egy idő után elvesztettem a fonalat. :) Mindenesetre győztem fotózni a sok fröcskölős jelenetet. Nincs mókásabb látvány, mint egy fürdőző szajkó.

Az óvatos, messziről riasztó madár pajkos játékossággal veti bele magát a vízbe, fejével, szárnyával csapkod, fröcsköl.

Látható élvezettel nedvesíti be minden tollát, bár a víz biztosan nem volt több pár fokosnál.

A legtöbb madár oldalt helyezkedett el, viszont az egyik velem szemben kezdett neki a pancsolásnak. Egészen különleges látványt nyújtott.

Nagyszerű pillanatok voltak. A fényképező nem győzte a sok exponálást, én meg alig bírtam kivárni, mire egy-egy sorozat a kártyára íródott. A szajkók keltette ramazuli csak fokozódott, amint megjelentek a mezei verebek. Először ők is óvatosan közeledtek.

Majd megmutatkozott az igazi verébpolitika. Szinte megszállták az itatót és a környékét. Ötvenre saccoltam a számukat, de lehet, kicsit alábecsültem.

Az is baj, ha nincs madár, de az is baj, ha sok a madár. :) Nem tudtam hogyan komponálni a képeket, egymás hegyén-hátán igyekeztek a víz mellé férkőzni. Lökdösődtek, perlekedtek, és persze ezt mind villámgyorsan.

Nagyon észnél kellett lennem, hogy ne legyen kilógó, vagy éppen belógó alkatrész, és minden madár éles legyen, és a tükörkép is ép legyen. Persze ez gyakorlatilag egy esetben sem sikerült.

Észrevettem egy szép csoport jelenetet, mire ráfordultam a fényképezővel, már szét is oszlott a bagázs. Hatalmas volt a pörgés. Ide-oda kapkodtam, amikor valami villant a tömegben.

Hoppá, jól láttam? Mintha világos veréb lett volna. El is tűnt a szemem elől a nagy forgatagban, de pár másodperc múlva ismét megláttam, és tiszta környezetben is le tudtam fotózni.

A madaraknál elég gyakran előfordul, főleg a nagy egyedszámú populációkban, hogy valamilyen színképzési vagy lerakódási hiba miatt a standardtól eltérő színezet alakul ki a tollazatban. Így előfordulnak extrém sötét, vagy gyakrabban világosabb színű madarak. Egy ilyen egyed volt a vendégem ezen a szép napon.

Pécs, 2014. január 8.

Téli madáritató

Január van, az év leghidegebb hónapja. Vagy mégsem? Ebben az enyhe, már-már tavaszias időben gondoltam egyet, és a madáretető helyett az itatót vettem célba. Hátha hoz valami érdekeset az év első fotózása. A szitáló eső majdnem kedvemet szegte, de ha már elindultam, legalább megnézem, minden rendben van-e a lesekkel. Meg bíztam abban is, ami már többször is bebizonyosodott, hogy fenn a Mecsekben sokszor egészen más idő van, mint a hegylábi részeken. Szerencsére most is így volt. Mire a madáritatóhoz értem, már oszladoztak a felhők. Időnként a nap is kibukkant már. Az ősz óta nem igen foglalkoztam az itatóval, meg a tél elején huzamosabb időre be is fagyott. A vízpótlás hiánya miatt a vízszint már nem volt ideális a fotózáshoz, vagy száz liternyi biztosan hiányzott belőle. De mindegy is, tél van, úgysem lesz nagy mozgás. Mire elrendeztem a terepet, és bebújtam a kunyhóba, egészen vidám idő kerekedett, valahogy nekem is jó kedvem lett. Szeretek a madáritató mellett leselkedni, erre időről-időre rádöbbenek, ha huzamosabb ideig nem járok itt. Van egy hangulata, amit nem lehet megunni. Be is vackoltam, de előtte kitessékeltem pár pókot, hogy rendesen elférjek. A les ablakáról még el sem tűnt a pára, amikor szárnysuhogást hallottam a közelből, és a víz mellett megjelent egy vörösbegy. Körbeugrállta a vizet, majd el is szállt.

Na kép nélkül már nem megyek haza. Az erdőből érdes cserregés hallatszik. Ökörszem jár a közelben. A hang egyre közelebbről jött, a következő pillanatban már ott is állt előttem. Délceg tartású apró madár. Még jó, hogy "szólt" előre, így fel tudtam készülni. És ki tudtam használni azt a pár pillanatnyi időt, amíg megállt körülnézni az itató szélén. Másként nem sok esélyem lett volna az éles képre.

Villámgyorsan be is ugrott a víz mellé. Ej de kár, hogy nem töltöttem fel a medencét! A pici madárka szinte elveszik az itató "magas" partja mellett.

Az ökörszem vidám fürdőzésbe kezdett. Perceken keresztül csapkodta a vizet, szinte minden tolla elázott. A végén még egy csatakos képet sikerült elkapnom róla, aztán már ment is.

Még az ökörszem távolodó cserregését hallgattam, amikor szajkó huppant le az itató szélére. De a kunyhóhoz közelebbi részére, alig lehetett 50-60 cm-re. Micsoda portré lehetőség.

Óvatosan kattintgattam, a madár fel se vette. Alaposan körbefényképeztem.

A szajkó nem maradt sokáig egyedül, a medence másik oldalára megérkezett a haverja. Szintén portré távolságban. Ez ám a luxus, még válogathattam is, melyiket fotózzam.

Portré fürdés előtt, és portré fürdés után.

A szajkókat cinegék váltották. Kisebb-nagyobb csapatokban, hullámszerűen érkeztek.

Több széncinege is fürdött egy időben, nagy volt a csobogás, fröcskölés.

Időnként egy-egy mezei veréb is csatlakozott hozzájuk.

Már délutánra járt az idő, a fényviszonyok is egyre szebbek lettek, ahogy a hátteret megvilágította a nap. Ebben a szép fényjátékban jöttek a kék cinegék.

Egymás után többen is. Az egyre jobban izzó háttér előtt nagyon szép látványt nyújtottak.

A cinegéket fekete rigó rebbentette szét. Egy szép hím érkezett. A fotózás hevében fel sem tűnt, hogy bal lába hibás. A fotók feldolgozásakor vettem csak észre. De láthatóan ez nem okozott neki nagy problémát, jó kondiban volt.

A rigó után újabb és újabb cinege csapatok érkeztek. Nagy volt a jövés menés, amibe egy tojó nagy fakopáncs is belecsöppent

Lassan indulnom kellett már. Elégedett voltam. De még egy meglepetést kaptam a nap végére. Az itató sarkába kis madár szállt le. Mint a villám, a víz mellett termett, ivott három kortyot, és mer el is tűnt. A fényképező ötször kattant. Három fotó lett éles. Egy tojó csíz volt a röpke vendég. Szép koronája a napnak.

Micsoda pörgés volt! Hány üres napot ültem már végig a nyári melegekben, most pedig a tél közepén majdnem megtelt a memóriakártya. Jó tanulság volt. Télen is vizet a madaraknak! :)

Pécs, 2014. január 3.

A hónap képe - 2013. december

A december fotózás szempontjából fantasztikus volt. A hónap elején beindult ölyves projektnek immár ötödik alkalommal ugrottam neki. A gondos előkészületeknek és a madaraknak hála, eddig soha nem tapasztalt élményeket élhettem át a lesben töltött idő alatt. Ráadásul az évek során kialakult, és a fejemben már létező fotók megvalósításában is előre tudtam lépni. A mecseki hegyoldalak erdőfelújításaiban meghagyott hagyásfákon gyakran látni egerészölyveket. Nézelődnek, figyelik a környéket, vagy éppen csak süttetik magukat. A hegygerincen futó, vagy a hegyoldalban kanyargó utakról sokszor néztem őket távcsővel, és azon morfondíroztam, miként is lehetne ezt az annyira jellemző pillanatot képbe önteni, amint az ölyv az alatta elterülő erdő felett őrködik. Hát íme. :)

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6.3, 1/320, ISO 400 beállításokkal készült.

Pécs, 2014. január 1.

Karácsonyi verebek

A karácsonyi hangulathoz nekem már hozzátartozik a szülői udvarban felállított madáretető. Édesanyám szorgos etetése nyomán az enyhe idő ellenére is sok madár látogatta már az udvart. Bár igaz, hogy a madarak java részét egy jó 50-es mezei veréb csapat tette ki. Mivel a karácsony nem telhet el egy kis madáretetős fotózás nélkül, hát úgy gondoltam, jöjjenek a verebek. Nem volt túl nehéz dolgom, a terebélyes jázmin bokor és az etető között ingázó madarakkal, csupán ezen útvonal mellé kellett helyezkednem. Már csak azt kellett elérnem, hogy ne csupán egyszerű verébfotók legyenek, hanem olyanok, melyekbe picit a hely hangulata is belekerül. Ehhez pedig egy léckerítés darabot hívtam segítségül, ami évekkel ezelőtt a baromfiudvarban teljesített szolgálatot, ám egy ideje az udvar sarkában félretámasztva várta, hogy nemesebb feladatot kapjon.

A verebek egyből megértették, mit akartam, elkezdődhetett a móka. :) Először csak egyesével jöttek.

Majd jó verébszokás szerint egymást érték a kerítés tetején. Mintha kupaktanácsot ültek volna az új helyen. :)

A végén pedig még egy kis pihenésre is futotta a nagy zsivaly közepette.

Pécs, 2013. december 31.

Veréb

Az ünnepek előtt még szerettem volna egy ölyves napot, ezért a mai ködös reggelen elindultam hozzájuk. Azonban mire felértem a leshez, a szürke időből szép napsütés lett. Felhőmentes égbolt, zavartalan napfény, kellemesen enyhe idővel. Nem is tudom, hogy így karácsony táján ennek örüljek-e, vagy sem. De mindegy, legyünk bizakodóak, lássuk mit hoz ez a nap! Sajnos sok mindent nem. Az ölyvek talán a meleg napsütés miatt, vagy ki tudja miért, ma nem akarták azt amit én. Nem volt mit tenni, a madáretetőre járó verebekkel múlattam az időt. Népes mezei veréb csapat látogatja ezekben a napokban az etetőt. A szép fényekben csak ki kellett várnom, amíg egyikük-másikuk jó helyre ült. A nap végére azért megjegyeztem magamnak, hogy a mezei veréb egy nagyon szép madár. :)

Pécs, 2013. december 22.

Zúzmarás nap

A Kárpát-medencét beborító köd a Mecseket is elérte. Éjszakai fagyok, nappali fagypont körüli hőmérséklet, tejfehér, mindent beborító köd. Ebben a hideg, szutykos, barátságtalan időben az ember hova máshova is kívánkozna, mint ki a lesbe. Kíváncsi voltam, ölyveim miként viselik ezt az időt. Kora délelőtt érkeztem a helyszínre. A sűrű köd takarásában észrevétlenül tudtam beóvatoskodni a leshez. Fantasztikus látvány fogadott. A tartós fagy és a páradús levegő azt eredményezte, hogy mindent szép zúzmara borított. Gyönyörű volt a környezet. Szép képek reményében helyezkedtem el. Nem is kellett sokat várnom az első ölyvre. Hamar megérkezett.

Nem túl jó helyre, de sebaj. Őt még többen is követték. Nem mindegyik a megfelelő érzékkel találta el a beszállásra kijelölt helyet, de azért volt olyan madár, ami megértette, mit akartam. :)

Bár ez a nap nem volt olyan mozgalmas, mint az előző heti, de ismét kaptam valami pluszt a képekhez. A zúzmarás növényzet, és a szürkés, ködös idő különleges körítést adott a mai fotózáshoz. Így átfagyva ugyan, de ismét elégedetten indulhattam haza.

Pécs, 2021. december 14.

Harkályok

A tavalyi évben, a téli időszakban, sok időt töltöttem a harkályok fotózásával. Az irántuk való érdeklődésem addig fajult, hogy külön lest üzemeltem be, kimondottan ennek a madárcsoportnak a fotózására. Sok szép fotó született, sok szép élmény ért. Viszont akadt egy kis probléma. A nagy testvérről még mindig nem sikerült fotót készíteni. Így nem volt mit tenni, idén is beüzemeltem a harkályos lest. Az eltelt néhány télies hét után tettem egy próbát, hogy lássam, mi is történik a harkályos fánál. Nagy meglepetés mondjuk nem ért. A terepet egyenlőre egy hím nagy fakopáncs uralja. Egész nap a környéken tartózkodik, minden nála kisebb madarat elkerget, és büszkén figyeli birodalmát.

Azért idővel remélem változik a helyzet, és a nagyobb rokonokat is lencsevégre tudom majd kapni.

Pécs, 2013. december 10.

Az asszonynak mindig igaza van

Úgy alakult, hogy a szombat hajnalra tervezett fotózás elmaradt. Van ez így néha. Azonban egy tervezett fotózás elmaradása miatt valahogy mindig kiül az arcomra valami. Valami, amit az ember felesége azonnal észrevesz. Életem párja tudván, hogy ilyenkor használhatatlan vagyok, felvetette egy délutáni les lehetőségét, hiszen délután is lehet madarat fotózni! Á, délután? Semmi értelme. Úgysem jönnek az ölyvek, ha napvilágnál ülök be a lesbe. Csak-csak, addig rágódtam a dolgon, hogy végül kimentem. Ha más nem, majd az ölyves les sarkához felállított madáretetőre járó cinegékkel elleszek. Délután egy óra, mire kint vagyok. Kicsit matattam, friss etetőanyagot raktam ki, aztán beültem a lesbe. Még jó, hogy a heti egyszeri, nagyobb mennyiségű zsigerből szoktam tartalékolni, hogy a fotózások alkalmával biztosan legyen a les előtt az ölyveknek is táplálék. Talán fél órája kuksolhattam bent, amikor a madáretetőn riasztottak a cinegék. Tudtam, hogy ez nem volt hiába. Az etetőtér felett árnyék suhant át. A következő pillanatban pedig az egyik beszállóra egerészölyv huppant le.

Hoppá-hoppá! Pár óvatos kattintás, de az ölyv nyugodt volt. Így bátran készíthettem sorban a képeket. De jó, hogy kijöttem! Ölyvem nézelődik, kémleli a környéket, néha jólesően vakarózik egyet.

A nap közben néha kibukkan a felhők közül, szépen telibekapja a madarat. De mi ez, elkezdett esni a hó. Egyre jobban, miközben a nap is sütött. Mi van ma itt? Persze én meg csak nyomom a gombot, telik a memóriakártya szépen. Azon ügyködök, hogy minél több hópelyhet a képbe szorítsak.

Madaram, miután jól kibámulta magát, leugrott a földre, hogy egyen is valamit. De a java csak ezután követezett. Újabb riasztás a madáretetőn, újabb árnyék, egy másik ölyv landol a földön. Nincs teketória, neki esik a másiknak. Megy a csetepaté, sajnos elég rossz helyen, így fotó nélkül ér véget az ölyvek közti nézeteltérés. A másodjára jött madár fel is ugrik a levegőbe. Kisvártatva, azonban újabb madár érkezik.

Ő már a harmadik. Ő is bepróbálkozik, hogy valami konchoz jusson, de ő is arra kényszerül, hogy odébb álljon. Még egy-két sikertelen próbálkozás, rárepülés után fel is adja a dolgot.

Az elsőként érkezett ölyv meg csak evett. Miután sikeresen elkergetett mindenkit, és megtömte a begyét, felugrott a beszállóra, hogy rendbe szedje magát.

Csőrtisztítás, tollrázás után még egy darabig ücsörgött előttem. A nap eközben már a horizontra ért. A szemközti hegyoldal már a napnyugta fényeiben úszott.

Miután eltűnt a nap, madaram is úgy döntött, elvonul emészteni. Én meg csak ültem a lesben, nézegettem az elmúlt három óra képeit, próbáltam felfogni, mi is történt. Az elmúlt négy évben számtalanszor elképzeltem már, hogyan szeretném az ölyveket fotózni. Kitaláltam számtalan helyzetet. De a kirakósnak legalább egy eleme eddig mindig hiányzott. Ezen a délutánon minden stimmelt. Megjöttek az ölyvek, szép fények voltak, esett a hó, nem merült le a fényképező, és én is a lesben voltam. Mindez úgy, hogy nem keltem hajnalban. Ki érti ezt? Azért egy végső következtetést levontam az esetből. Az asszonynak mindig igaza van! :) Pussz!

Pécs, 2013. december 7.