Blogok

A hónap képe - 2012. november

Őszapó - 2012. november, Mecsek

Eltelt a november. Több fronton is készülök a téli szezonra, így volt teendő bőven a lesek körül. De azért igyekeztem úgy intézni a dolgaimat, hogy a fotózásra is jusson némi idő! Tettem mindezt azért, mert a madáritató és a hónap végére elindított madáretető körül izgalmas dolgok történtek. Olyan fajok fotózására nyílt lehetőség, amelyekre régóta fáj a fogam. Itt nem egyszerű fajvadászatra kell gondolni az én esetemben. A fotózásban sokszor támaszkodom korábbi élményeimre, és a fényképező segít nekem átélni ezeket. Mivel szinte az egész gyerekkorom a madarak körül forgott, ezért sokat közülük személyes ismerősömnek tekintek. Így van ez az őszapóval is. Ez a kedves, folyton beszélgető madárka már régen a szívemhez nőtt. Éppen ezért mindig kerestem a lehetőséget, hogy fényképezővel is a közelébe férkőzhessek. Úgy érzem, hogy ez most sikerült először úgy, ahogy én azt szerettem volna. Remélhetőleg ez nem egy egyedi eset lesz. Mindenesetre a hónap képe ezúttal az őszapót bemutató fotó.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6,3, 1/125, ISO 400 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. december 1.

Kezdet és a vég

A november még elkényeztet minket egy kis ősz végi enyhe idővel, de az egyre rövidülő nappalok, és az egyre csípősebb reggelek biztosan jelzik a tél közeledtét. Lassan beköszönt a karácsonyváró december, amelynek hangulatához nekem mindig is hozzá tartozott a madáretetés. A nyári meleget fedett helyen töltő madáretető már nagyon kikívánkozott a szabadba. Nem volt hát mit tenni, a madáritató mellett elfoglalta megszokott helyét. Mindössze egy nap kellett csak, hogy a madarak rátaláljanak. Valódi forgatag fogadott már az első nap! Persze a cinegék uralják a terepet. Szén-, barát- és kék cinegék váltják egymást a napraforgó mellett.

Ez nem is volt annyira meglepő, az már annál inkább, hogy két csuszka is hordta rendszeresen a magot. Az elmúlt években csak az etetős szezon közepén, végén jelentek meg. Örömmel láttam, hogy már most az etetőre járnak.

Azonban még jobban örültem annak a közép fakopáncsnak, ami minden teketória nélkül az etető tálcában landolt. Mint aki már hetek, de legalábbis napok óta idejárna szemezgetni, úgy viselkedett.

A következő kellemes meglepetést egy őszapó csapat okozta. Az etető körül cserregtek, amúgy őszapósan, kíváncsian körberöpködték azt.

Teljesen elégedett voltam, hogy ilyen szépen sikerült a madáretetőt elindítani. Viszont nem csak a napraforgónak van vonzereje ez idő tájt. A cinegés kavalkádot léprigó rebbentette szét. Mint a legutóbbi alkalommal, most is előre szólt. Cserrentett egyet a közeli fák tetejéről, a következő pillanatban pedig már ott állt előttem. Szép tiszta környezetben mutatta magát, mielőtt leszállt a vízhez.

De ezúttal nem egyedül érkezett. Az itató hozzám közelebb eső részén egy másik egyed is leszállt.

Örültem, hogy megint találkozhattam a fagyöngypusztítóval. Miután elrepültek, a terep ismét a cinegéké lett. Kisvártatva azonban újabb meglepetés ért. A víz mellett apró madárka tűnt fel. Teljesen váratlanul érkezett, egyszer csak ott volt. A nagy termetű léprigó után nagyon meglepő volt a parányi ökörszem látványa. De amilyen kicsi, olyan gyors is. Végig ugrált az itató szélén, hogy teljesen lehetetlen helyen fürdeni kezdjen.

A nap szenzációja viszont még csak ezután következett. A madáritatót rejtő völgyben lassan már egy hónapja izgalmas hangokat hallani. Szinte egész nap, panaszosan csengő, hüppögő hangok hallatszanak hol innen, hol onnan. A hangok gazdáit már a tél szele hozta. Süvöltők érkeztek a környékre. Az erdőben sok virágos kőris található, annak a termését fogyasztják előszeretettel. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy számos madarászélmény fűz ezekhez a szép, de mégis szerény madarakhoz, akik téli vendégként minden évben feltűnnek. Nos, mikor először meghallottam őket, egyből megfordult a fejemben, hogy a madáritatón jó eséllyel le tudnám őket fényképezni. Többször meg is próbáltam, de valahogy soha nem sikerült a találkozó. Ezúttal azonban a szerencse mellém állt. Az ismerős "hiüp" egyszer a szokottnál közelebbről hallatszott. Hátborzongató volt. Tudtam, hogy nagyon közel van a madár. És nem tévedtem. A következő pillanatban alig 1,5 m-re felült az itató szélére.

A rég áhított madár ott állt előttem. Szépen peckesen, ahogy egy hím süvöltőhöz illik. Kicsit várt, majd még közelebb ugrálva ivott pár kortyot.

Nehéz lenne leírni az élményt, talán annyi elég, hogy szép volt! A süvöltő távozása után egy nem kevésbé markáns madárral fejeztem be a napot. Meggyvágók érkeztek. Régen találkoztam már velük is.

Micsoda nap! Egy nagyon jó kezdete az etetős, és egyben egy nagyon szép befejezése az idei madáritatós szezonnak. Kívánni sem lehetne jobbat!


Pécs, 2012. november 27.

Léprigó

Úgy tűnik, hogy a madáritató ebben az esős időben is tud meglepetéseket okozni. Az elmúlt hetekben nem volt időm foglalkozni vele, csak sejthettem, hogy mi történik ilyenkor a les körül. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint így, az ősz végén is zajlik az élet a madáritató mellett. Nem volt ez másképp ezúttal sem. Az ősz egyik jellemzője, hogy a cinegék ilyenkor már csapatostul járják az erdőt. Több csapat is elhaladt a les mellett. Egy-egy madár néha kivált a többiek közül, hogy igyon egy kortyot, aztán gyorsan a csapat után repüljön. A fák még tartják sárguló lombjukat, szép hátteret adtak a fényképező előtt landoló barátcinegének.

Persze az őszi hangulat már a víz mellett is jelen van. A lassan hulló levelek beborítják az itatót.

A lesfotózásnak megvan az a varázsa, hogy az ember megszűnik embernek lenni. A környék történései, hangjai, rezdülései mind bejutnak a kunyhóba, de emberi mivoltunk rejtve marad. Valóban olyan érzés, mintha egybeolvadnánk a természettel. A közeli fákon dolgozó fekete harkály látványa, a magasban elhúzó daru csapat hangja, a makkot hordó szajkók recsegése, a hulló falevelek neszezése együtt olyan élményt adnak, amit csak a lesben ülve tapasztalhatunk meg. Évek óta kísér ebben az időszakban a léprigók cserregése is. A fagyöngy termését kedvelő madarak csemegézni járnak rá a már érett bogyókra. Persze a természetben semmi sincs véletlenül. A fagyöngy is várja a léprigót, hogy rábízza szaporodásának zálogát. A fagyöngy terméséből a madár csak a húst emészti meg, az ellenálló mag áthalad a tápcsatornáján, hogy a másik oldalon kipottyanva gyökeret verhessen az új nemzedék. Na ezeket a nyomokat, az elpottyantott magokat, fedeztem fel már az elmúlt ősszel is az itató mellett. Egyértelmű volt a jel, léprigók jártak a vízre. Akkor elkerültük egymást, de úgy látszik, hogy ez az év meghozta nekem a léprigót is. Cserregése előre jelezte érkezését, így nem ért felkészületlenül.

Hosszasan ivott, mielőtt újra az öreg cseres fagyöngyeihez repült. Szép pillanat volt.


Pécs, 2012. november 14.

A hónap képe - 2012. október

Hím keresztcsőrű - 2012. október, Mecsek

Az ősz mindig izgalmas a madarász számára. Olyan madarak tűnnek ilyenkor fel, amelyekkel az év más szakában nem találkozhat. A madarász szív ezért ősszel picit talán szaporábban ver, ha egy-egy ritkábban megfigyelhető faj kerül elő. A madárfotós pedig még nehezebb helyzetbe jut, mert nehezen csillapítható jobb mutatóujj bizsergés is gyötri ilyenkor. Hasonló tünetekkel küszködtem én is, amikor azon munkálkodtam, hogy a Mecsekben felbukkanó, és tartósan egy helyen mutatkozó keresztcsőrűeket lencse végre kapjam. Mivel a tünetek csak az exponáló gomb lenyomására, és a fényképező zárjának csattanására enyhülnek, ezért az októberben fotózásra szánt időt a keresztcsőrűekkel töltöttem. Egyszerűen fantasztikus madarak. A lessátorban, és a madarak megfigyelésével töltött idő sok élményt adott, bár fotós eredményt csak az első alkalom hozott. A keresztcsőrű csapat a sátram felett táplálkozott, a szomszédos fenyő csúcsán. Munkájuk nyomán csak úgy hullott a tobozpikkely, megkopogtatva a sátorlapot. Kis idő múltán egy hím és egy tojó egyre lejjebb és lejjebb szállt, majd kiültek a fenyő alsó ágára, mindössze 1,5 m-re a lessátram fölé. A felfelé nyíló kis kémlelőn keresztül jól láttam őket. Feszült pillanatok voltak. Vajon leszállnak a kis madáritatóra? Pár perc múlva a hím megtette, amit előtte megálmodtam. Néhány szárnycsapással a fényképező előtt termett. Már csak egy dolgom volt, lenyomni az exponáló gombot. Szép pillanat volt. És mint az utána következő néhány eredménytelen lesben ülés bizonyította, ritka pillanat is.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, 5,6, 1/250, ISO 400 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. november 1.

Apóka

Beköszöntött az igazi őszi időjárás. Naphosszat köd lepi az erdőt, és az oly sokszor áhított eső is megérkezett már. A madáritatónál tapasztalt ősz eleji forgatag is alább hagyott. A környék forrásai újra megeredtek, és pocsolyák tarkítják az erdei utakat is. Éppen ezért az elmúlt hetekben nem is erőltettem a madáritatós fotózást. De mivel az elvonási tünetek már jelentkeztek, tettem egy rövid látogatást, hogy lássam, minden rendben van-e. Hát nagy sürgés-forgás nem volt, de azért nem maradt üresen a memóriakártya. Halkan beszélgetve, őszapó csapat haladt el a közelben. Az egyik apóka kíváncsi volt az itatóra, hát leszállt pár másodpercig. Örültem a gombszemű apróságnak, nagy kedvencem az őszapó!


Pécs, 2012. október 25.

Márpedig ilyen madár nincs is

Kedvenc fenyvesembe vezetett az utam, még szeptember közepén, hogy az odútelepen még elmaradt tisztítást elvégezzem. A költési szezon után az odúkból a fészekanyagot illik eltávolítani, hogy ne adjunk lehetőséget az élősködőknek, parazitáknak az áttelelésre. Nem volt nagy munka, és legalább kicsit madarásztam is. A vastag mohával borított talajon hangtalan a járás, szinte minden apró neszt meghallani. Meg-megállva, lassan haladva figyelgettem a fenyőkön mozgó madarakat. Egy helyen, a fák teteje felől furcsa zaj hallatszott. Apró recsegések, roppanások, lehulló tobozpikkelyek alig hallható neszezése. Nem sokat kellett keresgélni a hang forrását. Az egyik fenyő csúcsán, a csüngő tobozokon 3 madár lógott, és a tobozokat bontogatták. Mielőtt megpillantottam őket, már tudtam kikhez van szerencsém. A magashegységek fenyveseinek madarai, a keresztcsőrűek táplálkoztak felettem. Sok évnyi madarászás alatt csak néhány esetben találkoztam velük, de ilyen közelről, pár méterről, még soha nem tudtam megfigyelni őket. Nagy élmény volt! A kíváncsiság persze pár nap múlva ismét a helyszínre vitt, és csodák-csodája, 15 keresztcsőrűt számoltam. A feladat adott volt, le kell fotózni ezt a hihetetlen csőrszerkezettel ellátott madarat. Na igen, de hogyan?! A keresztcsőrűek fent táplálkoznak a fák csúcsán, én meg nem tudok repülni. Valamit tenni kell! A megoldás a madár életmódjából fakad. A keresztcsőrű szinte kizárólag fenyőmaggal táplálkozik. A fenyőmag meg sok vizet kíván, ezért ezek a madarak sokat, napjában többször isznak. Ezt a tényt próbáltam kihasználni, és másnap már állt egy mobil madáritató az erdőben. Igaz, hogy az időjárás esősre fordult, de lesz ami lesz, egy próbát megér.

Egy hét szoktatási idő után, nagy várakozással telve tettem próbát. És nem hiába. A jutalom keresztcsőrű fotó lett. A határozó könyvek oldalain már megcsodált, egészen elképesztő csőrszerkezetet most teljes valójában láthattam, megbizonyosodva arról, hogy márpedig ilyen madár mégis van!


Pécs, 2012. október 9.

A hónap képe - 2012. szeptember

Fiatal hamvas küllő - 2012. szeptember, Mecsek

A szeptemberi madáritatós történések minden várakozásomat felülmúlták. Rengeteg madár látogatta meg a víznyerő helyet, hogy a gyilkos aszályban szomját oltsa. Még az oly ritkán fotózható hamvas küllő is megjelent néhány alkalommal. A hónap képe is ezt a szerény, ám mégis nagyon szép harkályt ábrázolja, amint a mohás fatörzsön megpihen. Madarász élménynek sem utolsó a hamvas küllőt ilyen közelről megfigyelni, a fotózása pedig külön öröm volt számomra.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6/7, 1/125, ISO 200 beállításokkal készült.


Pécs, 2012. október 4.

A farkatlan meg a rigók

A napokban ismét új vendéget köszönthettem a madáritatónál. Egy rövid látogatás során erdei pityerrel találkoztam. Mivel csak pár képet engedett, szerettem volna még esélyt adni neki. Így pár nap múlva ismét rápróbáltam. Persze az lenne a furcsa, ha minden úgy történne, ahogy szeretném. Az erdei pityer ezúttal nem mutattam magát.

A pici felfrissülést hozó eső visszavetett valamennyit az itató forgalmán, de türelmes várakozással azért akad még látni és fotózni való. A cinegék továbbra is kitartanak. A riadozó népség folyamatos mozgásban van. Minden csekély riasztásra elrebbennek a sűrű bokrokba.

Bizonyára nem hiába. A karvaly jelenléte miatt nem a legbiztonságosabb hely számukra az itató. Ezt bizonyítja ez a farkát vesztett madár is. A faroktollak nélküli, furcsa testalkatú széncinege, talán éppen menekülés közben adta fontos testrészét a kis ragadozónak.

Úgy tűnik, hogy az örvös galamb is állandó vendég lett. Hangos szárnysuhogásáról már messziről felismerni. Nagy termete miatt viszont gondban vagyok. Nehéz szépen képbe komponálni a kisebb termetű madaraknak kialakított környezetben.

A nagy tömeget mostanság a rigók jelentik. Néhány énekes rigó mellett, zömében fekete rigók érkeznek.

Hangos ricsajozással ülnek fel az itató melletti fára, bokorra, mielőtt leszállnának a víz mellé. Főleg a hímek hangoskodnak, sőt el is kergetik egymást a jónak számító ivóhelyekről.

 

A tojók valamivel nyugodtabban viselkednek. Minden ricsaj nélkül ugrálnak a vízhez.

Viszont majd mindegyik rigó elvégzi ugyanazt a szertartást, mielőtt inna, vagy fürdene. A medence szélére érve felöklendeznek egy nagy magot, és nemes egyszerűséggel a vízbe köpik. A közeli galagonyásból jöhetnek, ahol a bogyókat eszik. A galagonya magja viszonylag nagy, és a rigók nem tudjál megemészteni. Nem kínlódnak vele, inkább felöklendezik azt.


Pécs, 2012. szeptember 22.

Hajnal az iszapon

Különös varázsa van a vízparti hajnaloknak. Csillagos égbolt, nyüzsgő madárhangok, átható mocsárszag. Aki egyszer közelről érezte az iszap jellegzetes kipárolgását, annak időről-időre muszáj átélnie ezt az élményt. Legalábbis én így vagyok vele. Az aszály miatt a nagy tó erősen leapadt Annyira, hogy hatalmas iszappadok kerültek a felszínre. Én meg az iszap hívó szavának nem tudtam ellenállni, és lessátrat vertem egy ígéretes helyre. Persze a jelentős madártömeg is sokat nyomott a latban. Nem is lehet tehát jobb programot elképzelni vasárnap hajnalra, mint egy jó, mocsárszagú fotózást.

A cél elsősorban az volt, hogy a partimadarakat fotózzam. Közülük is leginkább a sárszalonka vonz. Nagy kedvencem ez a furcsa kinézetű, óvatos madár. Két éve is már annak, hogy legutóbb a közelébe tudtam férkőzni. Most újra felcsillant a remény. Néhány nappal korábban rengeteg sárszalonkát láttam a tómederben mozogni, ez a tény pedig nagyban megnövelte a találkozás esélyét.

Tulajdonképpen az egész reggel róluk szólt. Amennyire a lessátorból körül lehet nézni, mindenhol láttam táplálkozni kisebb csapatait. Folyamatos mozgásban voltak, miközben hosszú csőrükkel a híg iszapot túrták.

Szerencsémre az egyik közülük, a nagy munkában elmerülve, közel került rejtekemhez. Így ismét létrejöhetett a találkozó ezzel a fantasztikus madárral. Pár óra múlva, egy szép élménnyel gazdagodva, és mocsárszaggal feltöltve másztam ki a lessátorból.


Pécs, 2012. szeptember 16.

Hamvas küllő

A nagy testű harkályok mindig is a kedvenceim közé tartoztak. Sok madarász élmény fűz a fekete harkályhoz, a hamvas és a zöld küllőhöz. A három faj közül azonban a legritkábban a hamvas küllővel találkoztam. Tavasszal zeng az erdő a harkályok kiáltozásától. Általában csak ilyenkor, a hangja után bukkantam a nyomára. Persze a fotózás gondolata is már sokszor megfogant bennem, de a hamvas küllő nem egy könnyű faj ebből a szempontból. Ezért is örültem nagyon, mikor a legutóbbi itatós fotózás alkalmával már készült pár kép róla. Csak reméltem, hogy lesz még alkalom az ismétlésre. Így lett. Úgy tűnik, hogy a rendszeresen bejáró zöld küllők mellé immáron a hamvas küllő is csatlakozott. Megint szerencsém volt hozzá.

Ők is felfedezték maguknak a madáritatót. Két példány is beszállt, egymás után. Ebben a dologban is a madáritató hozta meg az első eredményeket.

 

A hamvas küllők távozása után még egy meglepetés ért. Hangos szárnysuhogással, nehéz huppanással, nagy madár érkezett a víz mellé. Örvös galamb. Hihetetlen nagy madár. Hirtelen nem is tudtam vele mit kezdeni.

Hosszasan ivott, mielőtt távozott. Új faj volt a fotós listámon.

A küllőkön és a galambon kívül rengeteg fekete rigó jött az itatóhoz. Fiatal, öreg, hím, tojó, mindenféle eloszlásban. Legalább 25 példányt számoltam. Némelyik hosszasan üldögélt a hűsítő vízben.

Apró énekes madár alig volt. A sok rigó egymást érte a medence mellett, nem nagyon engedtek be kisebb madarat. Egy kék cinege viszont nem törődve velük, egyenesen a víz közepében landolt. Tollait felborzolva hűtötte magát, majd egy nagyot fürdött.


Pécs, 2012. szeptember 11.