Vízivilág

                                                        


Vízivilág

   A cím hangzatos, máshol már elsütötték valami film kapcsán. :) Persze itt egészen másról lesz szó. Az elmúlt években sok időt töltöttem a közeli halastavaknál. Lessátorral próbáltam közelebb kerülni a vízimadarakhoz. Több helyet kipróbáltam, hol több, hol kevesebb sikerrel. De az biztos, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam. Ezért úgy döntöttem, hogy komolyabb alapokra helyezem vízparti fotózásaimat. A gondolatból rövidesen valóság lett. A 2011-12-es tél folyamán kis barkácsműhelyemben elkészült egy leskunyhó, amit az előző években szerzett tapasztalatok alapján szerettem volna csatasorba állítani. Nem nehéz kitalálni, kimondottan vízimadarak fotózására. A leskunyhót fekvő fotózásra terveztem, hogy az elképzelt célnak minél jobban megfeleljen. A les 2012 márciusában ki is került a területre. A cél első körben az volt, hogy főként a nádasban rejtett életmódot folytató madarakat lencsevégre kapjam. Ezért a helyszínt is ennek figyelembe vételével választottam ki. Egy nádassal körbezárt, part közeli kis öbölre nyílott rálátás. Az is szempont volt továbbá, hogy a megközelítés ne legyen túl komplikált. Vagyis partról, száraz lábbal használható legyen. Nem volt egyszerű, de végül is jól sikerült a kihelyezés. A les a parton támaszkodott, és teljes terjedelmével a víz fölé került. Csak egy dolog hiányzott még, a víz. Az abban az évben jellemző, aszályos időszak csapadék hiánya a tavaknál is meglátszott. Úgyhogy a projekt ezen a szakaszon egyenlőre megrekedt.
   A folytatásra egészen május közepéig várni kellett. A les előtti mederrészbe is megérkezett a víz. Nagy örömömre a les körüli nádasban hangosan zajlott az élet. Erről adtak tanúbizonyságot a nádirigók. A nádast láthatatlan határokkal felosztva, az egész területen jelen voltak. Hangosan énekeltek, egymást kergették, ha netán valaki ezeket a határokat átlépte. A les mellett is énekelt egy. Vele indult vízparti projektem. Egy későbbi, pár órás esti leskelődés újabb előrelépést hozott. Említettem már, hogy az elsődleges cél a nádas rejtett életű lakóinak fotózása. A nádas titokzatos világ. Az átláthatatlan fal jótékonyan rejti el a benne élőket. Sokszor csak hangok alapján lehet következtetni, hogy vajon mi is történik ott, milyen állatok járják az ember számára láthatatlan vízi ösvényeket. Csipogás, prüttyögés, pukkanás, bummogás, visítás. Ezernyi hang, ezernyi élőlény. Az egyik ilyen ritkán látott madár a guvat. Egészen furcsa, malacvisításhoz hasonló hangja árulja csak el jelenlétét, ami hol itt, hol ott hallatszik. Meglepően gyorsan közlekedik a számunkra járhatatlan terepen, igazi nádlakó. Aznap este szerencsém volt, megmutatta magát.
   Május végére az időjárás megemberelte magát. A több hónapja tartó csapadékszegény időszakot heves esőzésekkel próbálta behozni. Ezek meg is tették a hatásukat a tavaknál, és a vízszint végre elérte a maximális szintet. Vártam már ezt a pillanatot, mert a vízparti lest száraz tómederben helyeztem ki, és a majdani vízmagasságot csak becsülni tudtam. Arra törekedtem, hogy a les minél közelebb kerüljön a víz színéhez, hogy a fotózáshoz legmegfelelőbb nézőpontot elérjem. Örömmel konstatáltam, hogy a les beállítása viszonylag jól sikerült. A vízszint közel van az optimálishoz. A megemelkedett víz egyből meg is hozta az eredményt. A kis öbölben megjelent a kis vöcsök. A kb. 50-60 cm-es mélység már elég ahhoz, hogy a folyton bukdácsoló madár jól érezze magát. A les is bizonyított. A félénk madár 2,5-3 m-re úszkált előttem. Most láttam igazán, hogy a kis vöcsök mennyire kicsi. Elférne a tenyeremben, valóságos tollgombóc.
   Júniust írtunk már, mire ismét kijutottam. Örömmel nyugtáztam, hogy zajlik az élet. Az új nemzedék már napvilágot látott több madárfajnál is. A les körüli nádasban vezetgette fiókáit a tőkés réce. A frissen kikelt fiókák nem sokat teketóriáznak, amint felszáradnak egyből irány a víz, szépen "kacsáznak" szülőanyjuk után. De fő az óvatosság. A víz fölött folyamatosan őrjáratoznak a barna rétihéják. A nádas biztonsága jól jön, amíg a fiókák kellően meg nem erősödnek. A legkisebb nyílt víz is veszélyes lehet. Először az öreg tojó úszik ki a sűrűből, alaposan körülnéz. Ha minden rendben, akkor jöhetnek a fiókák is, szépen sorban. Irány a szemközti sűrű. Az utolsó kiskacsa után anyjuk is követi őket. Két család is járta a környéket. Az egyik tojó 5, míg a másik 1 fiókát kísérgetett.
   Más fotós projektjeim egy időre lekötöttek, ezért eltelt egy hónap, mire ismét a vízparti lesben találtam magam. Július eleje volt már, tikkasztó nyári forróság. A tűző napon közel 40 °C meleg, a lesben meg ki tudja mennyi. Igen komoly erőpróba volt a pár órás szaunázás, amit bent töltöttem. Szerencsére azért nem volt teljesen hiába való a több liternyi víz kiizzadása. Guvatéknál már nagy fiókák vannak, végig a közelben mozogtak, sajnos csak szigorúan a nádas takarásában. A szárcsa csibék is megnőttek már. Önállóan, szülői felügyelet nélkül táplálkoztak már. Pár napra azért szükségem volt, hogy az elszenvedett hősokkot kiheverjem. És mivel a hőmérséklet már nem szökött az egekbe, újabb esti leselkedésre indultam. Sajnos a tavak vízszintjén is megmutatkozott már az eső hiánya. Jóval az optimális alatt állt. Félő volt, hogy ez miatt a fotózást is szüneteltetni kell a lesnél. A kint töltött pár óra meglehetősen unalmasan is telt. Úgy látszik a vízzel együtt a madarak is odébbálltak. Legalábbis oda, ahol a víz mélysége még elfogadható volt. De mivel már kint voltam, hát gondoltam kitöltöm a tervezett időt. De milyen jól tettem, hogy így döntöttem! Pár napja már láttam, hogy az öböl szélén, a nádas takarásában guvatok mozognak. De nem nagyon akarták elhagyni a rejtett ösvényeiket. Ám most, hogy alacsony a víz, már szinte az egész belátható vízfelületet át tudták lábalni. Fél órával a tervezett indulásom előtt megjelent egy öreg madár egy fiatal kíséretében. Még nagy lehet a szülői kötődés, mert a fiatal guvat folyamatosan követte az öreget, és minduntalan nyaggatta hangos csipogásával. Az öreg meglehetősen gyorsan közlekedett a nyílt részeken, ám a fiatal azért elidőzött picit itt-ott, mielőtt követte volna őt a nádas sűrűjébe.
   Ezzel gyakorlatilag a vízparti projekt erre az évre véget is ért. Az év második felében bekövetkezett aszály elvitte a vizet a tó ezen részéből, vízimadár témában nem volt tehát tovább itt mit keresni.
   A 2013-as év azonban csapadék tekintetében teljesen másként kezdődött. A tetemes év eleji hó és eső meglátszott a halastavaknál is. A vízszint igen hamar elérte az ideális szintet, ami egyet jelent a vízparti fotós szezon kezdetével. Ismét megállapítottam, hogy nagyon jól sikerült belőni a kunyhó magasságát, pár centi választotta csak el a tó maximális vízszintjétől. Hát, ha itt a víz, akkor bizony menni kell. Egy kis tereprendezés azért elkelt a hosszú tél után, de vasárnap délutánra minden a helyére került. A tavalyi évben már nagyjából kiismertem, hogy milyen fajokra számíthatok, ennek alapján készítettem elő az első, idei vízparti fotózást. Az elmúlt évben többször éreztem úgy, hogy átvernek a madarak. A les felé egyre közeledő motozás a nádban, halk csobbanások, csipogások. Már-már vártam, hogy kilépjen valami a nádból, amikor a zajok elhallgattak, és kis idő elteltével a másik oldalon folytatódtak, persze akkor már távolodva. A madár valahogy, számomra észrevétlenül, kikerülte a lest. Pár alkalommal tudtam csak lencsevégre kapni, holott sokkal többször volt körülöttem. A guvat járatta velem a bolondját. Rájöttem, hogy a nádas rejtett ösvényeit kiismerni nem is olyan könnyű feladat. Az idei évre célul tűztem ki, hogy a guvatot, amennyire lehet, kicsalom láthatatlan ösvényeiről. Arra persze nem is számítottam, hogy ez már az első alkalommal, május elején eredményt is fog hozni. A nádasba előzőleg berakott farönk kicsit megnyitja a növényzetet, kis folyosót képezve a rejtve közlekedőknek. És lám, a dolog működött. A sűrűből guvat óvatoskodott előre a farönkön. A nyílt részre azért nem merészkedett ki, a nádas szélén visszafordult. De nem tudott egyből visszalépdelni a nádasba, mert vele szemben jött még egy guvat. A párja volt. Együtt járták már a revírt. Hirtelen a farönk képezte ösvény szűkössé vált. Persze egyik sem akart lelépni róla, ezért egymás mellett, meg-meglökve a másikat haladt mindegyik a maga irányába. A másodiknak érkező sem óhajtott kisétálni a náddal kevésbé takart részre. Kinézett, aztán gyorsan vissza is fordult, és a párja után szaladt, aki már el is tűnt a nádasban. Pár másodperc múlva hallottam, amint a leskunyhó alatt keltek át a túlsó oldalra. :)
   Két héttel a dupla guvat esete után megint a vízpartra indultam. Borult vasárnap délután volt. Nehéz felhők úsztak a tavak felett is. A lesnél volt egy kis rendezgetni való, a nád hihetetlen gyorsan nő. Persze a csizmaszár most is megmerült, szerencsére a vizet nem hűtötte le a fagyos szentek hideg levegője. Sebaj, tereprendezés után csizma le, a les amúgy is száraz, mezítláb is vígan el leszek benne. Legutóbbi látogatásom óta sokat változott a látkép. A sárga, öreg nád helyét lassan átvették a friss, zöld hajtások, amik között folyamatosan mozgott valami. Elsőnek egy foltos nádiposzáta tűnt fel. Közel a vízhez ugrált nádszálról nádszálra. A víz felszínén úszó rovarokat szedegette. Ahogy lőtávolba ért, pár kép készült is róla. A les két oldaláról is sajátos torokhangján szólt egy-egy törpegém. A nád mozgásából nagyjából sejteni is lehetett, hogy merre vannak. Az egyik irányból egyre közelebb billentek ki a nádszálak, mire végre a madarat is megláttam. Valamit sejthetett, mert teljesen nem mutatta meg magát. Pár másodperc után el is tűnt a szemem elől. Kár, na nem baj, majd legközelebb. A délután következő szereplője a már ismert guvat volt. Most egyedül érkezett. Párja már minden bizonnyal a tojásokon kotlott. Érkezését előre jelezte. Mielőtt kilépett a tisztásra benyúló fára, elvisította magát a nád takarásában. A nyílt rész előtt picit várt, körülnézett. Majd a les előtt, sajnos fókusztávolságon belül, elsétált előttem. Ilyen közel talán még nem is voltam hozzá. Ha nem lett volna üveg közöttünk, kinyújtott kezemmel el is értem volna. A vizet figyelve gyakran előfordul, hogy a szabadon álló nádszálak hirtelen, látszólag minden ok nélkül, megmozdulnak. Mintha valami nekimenne a víz alatt. Ez azért nem meglepő egy halastó esetében, hiszen itt halak is vannak, nem csak madarak. Egy ilyen "indokolatlan" nádmozgás után azonban a les előtt piciny madárka bukkant a felszínre. Kis vöcsök úszott be az öbölbe a víz alatt. A meglepően pici madár egészen közel jött, szép portré lehetőséget adva nekem ezzel. Utána még jó darabig elidőzött, hol lebukott, hol meg csak ringatózott a vízen. A nap záróakkordját a nádirigók adták. Folyamatosan kariccsoltak, és kergették egymást. Persze az izgalmas jelenetek mindig távol történtek. Az egyik ilyen heves kergetőzés közben viszont az egyikük olyan közel jött, hogy érdemes volt pár kockát elereszteni rá. Többre nem is volt lehetőség, mert szinte azonnal a rivális után vetette magát ismét.
   Szinte repül az idő. Már június eleje volt, mikor egy vasárnap hajnalt megint itt tölthettem. Lassan egy hónapja már, hogy itt jártam. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen mozgás van a nádasban. Bár a lest alapvetően délutáni fotózásra terveztem, a beeső fények olyankor ideálisak, azon a reggelen mégis egy hangulatos, ellenfényes hajnali leskelődés következett. Vastag köd lepte a tavakat, mikor a helyszínre értem. Bőven napkelte előtt volt még, de már javában zajlott az élet. A víz fölött áramló pára, a felkelő nap sugarai nagyon hangulatossá tették a környéket. A legutóbbi látogatás óta történt legnagyobb változás talán az, hogy most már sok madárnál kikeltek a fiókák. Erről először a nádirigók tettek tanúbizonyságot. Folyamatosan táplálékkal a csőrükben repültek a nádas egy bizonyos pontjához, ahonnan félreismerhetetlenül megszólalt a fiókák kérő hangja. Nincs egyszerű dolguk a szülőknek ilyenkor, megállás nélkül kell etetniük a fiókákat, hogy a szűnni nem akaró éhségüket csillapítsák. A következő meglepetést a kis vöcskök okozták. Négy fiókát vezetgetett a szülőmadár, sajnos csak a nádas takarásában. A picik folyton nyaggatták anyjukat, hogy az egymás után hozzon fel a víz alól valami finomságot nekik. Az a szárcsa csibe sem rég kelhetett ki, aki szintén a nádas takarásában úszott el a les előtt. Az igazi ajándék erre a reggelre azonban egy törpegém volt. Többször is átrepült a tisztás fölött, amikor is egy alkalommal a les mellett landolt. Rossz szögben volt persze és nem is a legideálisabb helyre szállt, de arra elég volt, hogy pár képet készítsek róla. Ez a szép, és különleges madár megajándékozott 10 másodperccel, amiért ezen a napon a hajnali fotózást választottam.
   A nyár eleji sok tennivaló és a szabadság más felé szólított egy darabig. Július első felében jutottam odáig, hogy a kíváncsiság ismét a víz felé hajtott. Az elmúlt hetek nem a fényképezésről szóltak, így már nagyon ki voltam éhezve egy izgalmas fotózásra, nagy reményekkel érkeztem a helyszínre. Szép délutáni fények, békalencsés víztükör fogadott. Az apró levelű vízinövény nagyon hangulatossá varázsolta a kis öblöt. Lelki szemeim előtt már láttam is a közöttük úszkáló madarakat. Gyors előkészület után bevackoltam, jöjjön, aminek jönnie kell. Az öböl túlsó szélén hamar mozgolódni kezdett valami. Vízityúk úszott ki a nádasból. Felém tartott. Egy fiatal, idei madár volt. Szépen közeledett, csipegetett a vízből. Csak jött, még mindig jött, és végül felmászott a les előtti úszó "szigetre". Remek, ilyen helyzetre vártam mióta! A kis tisztás takarítása során a rossz helyre növő nádat mindig kivágom, és a kivágott nádszálakból a nádfal mellé kis szigetet készítettem. Kimondottan abból a célból, hogy a rá felkapaszkodó madarakat jó szögből tudjam fotózni. Ez a fiatal vízityúk lett az első. Nem nagyon zavartatta magát, alaposan körbejárt mindent. Tulajdonképpen egész délután jellemző volt a vízityúkok jelenléte. Volt, hogy három is lőtávolon belül mozgott. Jöttek-mentek, táplálkoztak, kimásztak a vízben fekvő fákra tollászkodni. Nagyon jó volt látni, hogy ilyen otthonosan érzik magukat a les előtt. Egy-egy fiatal szárcsa is feltűnt néha. Legutóbb még apró fiókákat láttam, most meg már anyányi fiatalok bújtak ki a nádasból a nyílt vízre. A kis vöcsök is meg-megjelent időnként. Mindig meglepődöm, amikor váratlanul egyszer csak felbukkan a víz alól. A nagy sürgés-forgást nagytestű madár szakította meg. Fiatal bütykös hattyú úszott be az öbölbe. Nagyon meglepett, még soha nem láttam itt. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele. A nagy madár alaposan kitöltötte a kis tisztást. Főleg, amikor két másik is megérkezett. A három rút kiskacsa csak pár percig uralta a les előtti vizet, szerencsére hamar távoztak, így jöhettek ismét a kisebb termetű madarak. Három tőkés réce közeledett. A békalencsét eszegették. Némelyik egészen közel jött. Erősen estefelé járt már az idő, amikor a nádasba befektetett farönkön megjelent egy guvat. Fiatal madár volt. Szép nyugodtan sétált végig ott, ahol tavasszal a szüleit láttam. A lemenő nap még épphogy megvilágította nekem. A nap zárásaként pedig a nádirigó is megmutatta magát. A főként a nád takarásában mozgó madár pár percre kiült a szélső nádszálra. Már nem énekel, a fiókái is kirepültek már, van ideje pihenni. Fantasztikus délután volt. Talán a vízparti lesben az eddigi legmozgalmasabb fotózás.
   Nem is kell mondanom, hogy ez a legutóbbi fotózás annyira felspanolt, hogy ezt az élményt újra át akartam élni, ezért egy alkalmas délután ismét a gáton sétáltam a les felé. Persze most is beigazolódott, hogy nincs két egyforma nap. A lesben eltöltött első két óra alatt gyakorlatilag semmi nem történt. Egy árva szárcsa vagy vízityúk sem jött a les látóterébe. Ilyen helyzetben azért mindig nehéz kitartani, az ember mindig reménykedik, hogy talán a következő percben történik valami. És tényleg! Balról a nádas takarásából guvat visítása törte meg a méla bámulást. Az izgalom egyből a tetőfokára hágott. Izgatottan piszkáltam az exponáló gombot, és vártam, hátha kilép a madár. Meg is tette. Pár másodperc múlva megjelent a várt helyen. Körülnézett, és a vízből csipegetve kisétált a takarásból. Egyből feledésbe merül az elmúlt két óra üressége. A madár pár lépés után még egyszer elvisította magát. A fényképező zárszerkezete is kattant. Egy jellegzetes, régóta vágyott pillanat kapott helyet a memóriakártyán. A guvat visítását közelről hallani abszolút hátborzongató érzés. Többször megtörtént már, hogy közvetlenül a les mellett szólt. Egy alkalommal az is előfordult már, hogy a les tartószerkezetére állt ki, alig 15 cm-re a les üvegétől, és ott visított egyet. Na abba minden belső szervem beleremegett. Viszont most fordult elő először, hogy megfelelő távolságban tette meg mindezt, és fotó is készülhetett róla. A guvat nyugodtan viselkedett, hosszan nézte a tisztás túlsó szélét. Én is odapillantottam, és lám, a másik oldalon, a nád között feltűnt egy másik guvat. Az előző madár nem is várt tovább, gyorsan átröppent a másik oldalra. Nem veszekedtek, egymás mellett szépen megférve keresgéltek a nád között. Néha azonban kilépdeltek a nád közé fektetett fa végéig, így fotózni is tudom őket. A tollászkodás minden mozdulatát bemutatták. Tollborzolás, tollrázás, nyújtózás, mintha tudták volna, hogy produkció van. Tizenöt percig mozogtak előttem, mielőtt ismét a nád sűrűjébe indultak. Fantasztikus élmény volt.
   Július végére sajnos ismét eljutottunk odáig hogy a vízszint vészesen csökkent a nyári forróság és a csapadékhiány következtében. A les előtti egyre sekélyebb vizet a madarak sem kedvelik, egyre ritkábban úsztak be a kis tisztásra. Egy július végi estén meg is bizonyosodtam róla. A lesben eltöltött szauna közben csupán egy fiatal szárcsa látogatott meg. Társai inkább a nyílt vízen táplálkoztak. De végeredményben nem is ez miatt jöttem. A guvatok izgatták a fantáziámat. Hátha sikerül megint egyet-kettőt lencsevégre kapni. Nem csalódtam. Elsőnek egy fiatal érkezett. Talán másodköltésből származó fióka lehetett, mert szárnytollai még erősen tokosak voltak, farkán meg még pihetollak meredeztek. Tanulatlan még, a les tartószerkezetét használta közlekedőnek, olyan közel volt, hogy fotózni nem is tudtam. De az öreg madár, már rutinosan, a számukra kijelölt helyre jött. Szépen kisétált a nádasból, így elkészült a fotó, amiért aznap este a szaunát választottam.
   Tulajdonképpen ezzel nagyjából véget is ért ez a szezon is. Eső ugyan esett, és a vízszint is emelkedett valamennyit, de augusztus-szeptemberben egy-egy kósza guvaton kívül más már nem igen tévedt be a les elé. Visszagondolva azonban úgy érzem, jól tettem, amikor belevágtam ebbe a projektbe. A sok fotó mellé fantasztikus élményeket is kaptam. Nem is kétséges, csodálatos ez a vízivilág!