Aki a virágot szereti

                                    


Aki a virágot szereti

   Munkám során, néhány évvel ezelőtt szembesültem azzal, hogy egy-egy kiadvány elkészítése, cikk megírása vagy előadás készítése során nem állt rendelkezésre kellő mennyiségű illetve minőségű fénykép védett növényekről. Természetesen a leggyakrabban fotózott "sztárvirágok"-ról garmadával lehetett képet találni, de a legtöbb azok közül sem ütötte meg az általam elvárt szintet. Ezért hát e beszámoló megírása előtt négy évvel úgy döntöttem, hogy megpróbálok összehozni egy minden igényt (szakmait és művészit is) kielégítő kollekciót a tájegységünkben élő védett növényekről.
   Első lépésként kellet készítenem egy listát. Számba kellett vennem a Mecsek, Villányi-hegység, Dél-Zselic védett növényeit. Virágzási idejük, élőhelyük alapján pedig "haditervet" kellett készítenem. A listát a 143. növénnyel fejeztem be. Akkor még nem is gondoltam, hogy mekkora fába vágtam a fejszémet.
   Nagy lendülettel vágtam bele a munkába. Azokkal a fajokkal kezdtem, amelyek élőhelyét már jól ismertem, nem kellett felkutatásukkal időt töltenem. Ilyen például a Dél-Zselic lankái között megbúvó kicsiny téltemető állomány. Minden évben meglátogatom a helyet, hogy elvégezzem szertartásos tavaszköszöntő téltemető-fotózásomat. Ilyenkor pontos terv készül, hogy a virágkalendárium szerint, és a saját tapasztalatok alapján, sorra nyíló vadvirágokat, azok élőhelyét milyen sorrendben látogassam végig. Szoros menetrend ez, mert a hirtelen beköszöntő tavasz hatására berobbannak a virágok, és ha nem tervezek előre, akkor csak kapkodom a fejem, és mindenről lemaradok. Szóval az első minden évben a téltemető. A február végén előbújó, egy-két hétig virágzó kis védett növény az egyik kedvencem. Nehéz jól megfotózni, mert az ilyenkor jellemző változatos időjárás már többször megtréfált. Bizony el kell kapni azt az egy vagy két napot, amikor én is ráérek, az eső sem esik, a nap is süt, és az autó is indul. Ez nem minden évben sikerült, ezért kevés jó fotóm is van róla. Tradíciója van a téltemető fotózásának. Nem lehet ajtóstól rontani a házba. Először körbe kell járni a helyszínt. Minden virágot megnézni, több oldalról, lehajolva. Méregetni a napsütés (ha éppen szerencsénk van) irányát. Mérlegelni a lehetőségeket. És ha már megvan a koncepció, akkor jöhet a megvalósítás. Először mindig egy-egy távolabbi felvétel. Egész alakos virágportré. És ha a kötelező felvételek megvannak, jöhet a kísérletezés. Az elmélyülést és koncentrációt, amit a téma megkíván, a fotózás utáni sáros, vizes ruhám is jelez.
   Másik nagy kedvenc a szintén kora tavasszal nyíló kakasmandikó. A tavaszi hangulat elengedhetetlen része, hogy megnézzem nyílik-e már. Az odavezető út találgatásai, a faluszéli romos ház, az árokpartot borító hóvirágok, a teli vizesárokban úszkáló béka petecsomók, mind hozzátartoznak a mandikó-fényképezéshez. Ez a felülről jelentéktelennek tűnő virág lehasalva egészen mást mutat. Minden évben elcsábulok, és leheveredve próbálgatom a különböző beállításokat. A felszerelés teljes skáláját kipróbálom, hogy mi adja a legjobb eredményt. Derítés innen - onnan, ellenfény - frontfény, szűk vagy tág blende, minden évben ezek a kérdések, de aztán mindig rájövök, hogy a mandikó így is szép, meg úgy is szép. Persze a márciusi időjárás itt is sokszor közbe szólt, de néha azért a nap is kisütött...
   Amikor elkezdtem ismerkedni a védett növényekkel, nagy meglepetés volt számomra az orchideák családja. Egyszerűen gyönyörűek. Soha nem lehet betelni velük. És fotós projektem gyors előrehaladását is nagyban segítették. Agárkosbor, sápadt kosbor, majomkosbor, sorban pipálhattam ki őket a listán.
   Nem ilyen könnyű csapat viszont a nőszőfüveké. A szintén az orchidea nemzetségbe tatozó növények igazi csemegék számomra. Sokan nem is tudnak a létezésükről. Karcsú termetükkel, zöldes színükkel szépen megbújnak az erdei aljnövényzetben. Szerencsére én találkozhattam velük. Már a nevük is szépséges, nőszőfüvek. Orchideák a javából. De, hogy ezt láthassuk is, le kell hasalni, és közel kell hajolni. Alig 1-2 cm-es virágaikat csak így csodálhatjuk meg. Sok fajuk közül még csak néhánnyal sikerült megismerkednem. A többi az elkövetkező 1-2 év feladata lesz.
   Bár nem túl ritka, de mégis okozott némi fejtörést a turbánliliom is. Többször is eljutottam odáig, hogy megtaláltam a megfelelő tövet, ami kellően napsütötte helyen, szép környezetben nőtt. Ám mire a fotózásra sor kerülhetett volna, valahogy mindig közbe jött valami. Lekéstem a virágzást, vagy egy kósza őz rágta meg a növényt, vagy egy tudatlan kiránduló tépázta meg. Úgyhogy a tökéletes turbánliliom fotó még várat magára.
   Aztán ott vannak a nőszirmok. Megjelenésük méltóságteljes, látványuk gyönyörködtet. Legyenek kicsinyek, mint az apró nőszirom, vagy magasra növők, mint a szibériai nőszirom. A lényegen nem változtat. Szépek.
Ezzel kapcsolatban is szép emlékeim vannak. Nem a hegyek, szurdokok, vízmosások között kerestem a szépségeket, hanem a Mecsek lábánál elterülő vizenyős réteken. A kicsit süppedős talajon bizonytalan a járás. Minden lépésre víz préselődik ki a földből. Nehezíti a dolgot, hogy folyton a felreppenő bíbiceket nézem, így egy kicsit botladozom is. A félcombig érő fű tarka a virágoktól. Leginkább a réti boglárka sárgája dominál, ami közé itt-ott rózsaszín és kék is vegyül. Igazából a kéket keresem. Rövid nézelődés után meg is találom az elsőt, aztán a többit is. A sárga mező fölé magasodott a szibériai nőszirom.
Miután alaposan körbejártam a témát, és indulni akartam, feltűnt még valami. Kisebb termetével elveszett a magas fűben, de szerencsére észrevettem. Néhány tő nyári tőzike bújt meg szerényen a nőszirmok árnyékában. Véletlen, de kellemes találkozás volt.
   A növények fotózásánál a teljes alakos, habitus kép elkészítése mellett mindig szakítok időt a finomabb részletek megkeresésére is. Hosszan el tudok babrálni egy-egy közeli felvétellel. Ilyenkor nagy hasznát veszem jó öreg barátomnak, egy orosz gyártmányú Jupiter 2/85 mm M42 objektívnek, és egy harmonika kihuzatnak. Ennek a két eszköznek a párosításával fantasztikus képi világ jelenik meg a fotókon. A néhány milliméteres részletekre is fény derül, betekintést enged a csodálatos makró világba.
   Ennek a beszámolónak az írásakor a 143 fajból 95 mellett van pipa. Tehát van még mit tenni ez ügyben. A dolgomat nehezíti, hogy a hátralévő védett növények zömének élőhelyét nem ismerem, csupán a szakirodalom alapján tudom, hogy élnek az általam behatárolt területen. Azokat még meg kell találni, fel kell kutatni. De ez nem baj. Negyedik éve keresem tudatosan a védett növényeket, és ez alatt nagyon sokat tanultam. Számtalan növényt ismertem meg, és sok olyan helyen jártam, ahova egyébként nem mentem volna el. Így hát a fotók elkészítése mellett nagy ismeretanyagra is szert tettem velük kapcsolatban. A védett növényekkel való foglalkozás megszerettette velem egy kicsit a botanikát. Egyszerűen örömöt találok a szép virágok fotózásában, az élőhelyek felkutatásában, a növények határozásában.
   És nem mehetek el az mellett sem, hogy számos esetben kaptam nélkülözhetetlen segítséget a növények feltalálásában munkatársaimtól, barátaimtól. Köszönöm tehát Gyurinak, Petinek, Janinak, Pistinek, Gábornak. És persze a projekt befejezéséhez továbbra is számítok rájuk. :)