Harkályok között

                                    


Harkályok között

   Nagyon szeretem ezeket a fantasztikus madarakat, sok madarászélményem fűződik hozzájuk. Tisztán emlékszem például az első találkozásra a fekete harkállyal még gyerekkoromból. Napokig visszajártam abba az öreg fenyvesbe, ahol a korhadó fákat bontogatták az abban rejtőző rovarok után kutatva. Szintén nagy élmény volt az odúját ácsoló balkáni fakopáncs megfigyelése. Egy alkalmas helyről végig követhettem a napokig készülő odú létrejöttét. Éppen ezek miatt az emlékek miatt mindig örültem, amikor egy-egy a fényképező elé került. De sajnos madárfotós tevékenységem elején ez vajmi kevésszer esett meg, legalábbis sokkal kevesebbszer, mint ahányszor azt szerettem volna. Elhatároztam tehát, hogy ezen mindenképp változtatni kell!

2011-12-es tél

   Úgy döntöttem, hogy egy etetős szezont az ő fotózásukkal fogok tölteni. Ez pedig a 2011-12-es tél volt. Azért, hogy ez így is legyen, a megfelelő módon elő is készültem. A jó „harkályos” hely kiválasztása nem okozott nagy fejtörést, mert az egy évvel korábban kihelyezett itató építésekor is már nagy szerepet játszott a harkályok jelenléte. Szóval nem volt más dolgom, mint a már működő itatót ellátni egy etetővel is. Persze a szokásos napraforgós etető mellé a harkályoknak megfelelő eleséget is kiraktam. Faggyú, háj, dió is csábította őket. Sőt kitaláltam egy egészen jó etetőanyagot, ami kis szerencsével a harkályok kedvence lehet. A családunkban viszonylag sok tej fogy. Tulajdonképpen négy tejivóval élek együtt. És mivel a mennyiség mellett a minőség is fontos, évek óta termelői nyers tejet vásárolunk, amit fogyasztás előtt természetesen felforralunk. A kihűlt tej tetején összegyűlt, megszilárdult zsírréteget gyűjtöttem össze, és ezt kínáltam fel a harkályoknak egy kis margarinnal kiegészítve. Mégpedig oly módon, hogy a beszállófákra felkentem. Az egész beülő rendszert is úgy alakítottam ki, hogy az a harkályok számára kedvező legyen.
   Az ötlet nagyon jónak bizonyult. Már a szezon kezdetén rákaptak a harkályok. Elsőként a közép fakopáncs. Egy délelőtt folyamán többször is megjelent egy-egy falat csemegére. Miközben élvezettel falatozott, nekem csak fényképezni kellett. Sajnos a tél második felében ez a szép harkályfaj háttérbe szorult. Ugyanis az ide járó hím nagy fakopáncs a sajátjának tekintette az egész etetőt, és minden más számára vetélytársnak tűnő madarat elkergetett, amint az leszállni merészelt. A közép fakopáncsnak szemfülesnek kellett lennie, hogy az üres perceket kihasználva neki is jusson valami az etető előnyeiből. Néhány gyors berepüléssel próbálta nagyobb rokonait kicselezni.
   A rendszeresen kint lévő dióra odaszokott néhány nagy fakopáncs. A metódus a következő volt. Az első lépés mindig a környező fák átvizsgálása. Gyakori vendég volt az etetőnél a karvaly, ezért fő az óvatosság. Ha tiszta a terep, a következő állomás már az etetőnél kirakott beszállófák egyike lehet. Ilyenkor a kunyhóban már szólt a fényképező. A beszállófán le lehet araszolni az etető tálcához. A megfelelő dió kiválasztása után kell egy alkalmas hely, ahol azt ki lehet kopácsolni. Ha nincs más, akkor ügyesen a két lába közé szorítva gyorsan meg is teszi. Egy-két dió után vissza az erdőbe, és néhány perc múlva kezdődik minden elölről. A dióval foglalatoskodó harkályok felidéztek bennem egy gyerekkori élményt. Akkoriban tulajdonképpen semmi más nem érdekelt, csak a madarak. (Mondjuk most is. :)) Minden szabadidőmet, iskolai szünetet azzal töltöttem, hogy a madarak után jártam. Ha meg nem ezt tettem, akkor meg a madarakról olvastam. Egyik kedvenc íróm Schmidt Egon. Aki a távcsöves madármegfigyeléseit, madarászélményeit öntötte rendkívül olvasmányos formába. Szóval Egon bácsi könyveit faltam egymás után, és az általa megfigyelt viselkedésformákat később én is megpróbáltam fellelni. Az egyik ilyen eset a harkályokhoz kapcsolódik. A fák doktora nem csak az ágakat kopogtatja rovarok után kutatva, hanem a körülményektől függően mással is szívesen táplálkozik. Egyik kedvence pl. a gubacsdarázs lárvája. A gubacsdarázs mikor petét rak, megszúrja az adott növény ágát, levelét. A seb mellé helyezi petéjét, a növény pedig a sebzésnél körülnövi a petét. Nagyvonalakban így alakulnak ki a gubacsok, amelyek mindegyikében egy-egy pici darázslárva rejtőzik. A magyar gubacsban fejlődő lárva már méreteiben is csábító egy harkály számára. Csak egy a bibi, hogy a darázslárvát vastag burok védi. De a harkály okos madár. A gubacsot ágvillába, kéregrepedésbe szorítja, és így ügyesen kivájja a benne bújó finom lárvát. Egy-egy alkalmas helyet a harkály rendszeresen használ. Mindig oda hordja a gubacsot. Egy idő után aztán a földön felhalmozódott tetemes mennyiségű kivájt gubacs elárulja őt. Madarász nyelven ezeket a helyeket "harkályműhelynek", vagy ahogy Egon bácsi írta "Spechtschmiede"-nek nevezik. Annak idején én is találtam ilyen fákat, amiket a harkályok rendszeresen erre a célra használtak. Persze ezt nem csak a gubaccsal, hanem dióval, makkal, mogyoróval is így teszik. Nos ezt a viselkedésformát szerettem volna fényképen is megörökíteni. Kapóra jött, hogy az etetőre bejáró nagy fakopáncsok rákaptak a dióra. Már csak egy kis trükk kellett, hogy a harkályműhelyt pont az objektív előtt alakítsák ki. Sikerült. :)
   Szóval harkályokban gazdagon telt a tél. De nem csak ők voltak a projekt célpontjai. A hasonló életmódot folytató csuszka és fakusz is a terveim között szerepelt. Közülük a csuszka be is váltotta ezeket. A tél végére három példány is beszokott az etetőre. Akrobatikus mutatványokkal szórakoztattak. Én meg élveztem a lehetőséget, hogy a közelükben lehetek. Villámgyorsan közlekednek a fákon le és fel, fittyet hányva a gravitációra. Játszi könnyedséggel járnak fejjel lefelé, akár az ág alsó oldalán lógva is. Ügyességüket a következő kis történet is igazolja. Már említettem, hogy a nagy jövés-menés a karvalyt is az etetőhöz csábította. Megesett, hogy naponta többször is próbálkozott a zsákmányszerzéssel. Amikor megjelent, mindenki fejvesztve menekült a közeli bokrok sűrűjébe. Egy alkalommal pont akkor érkezett, amikor az egyik csuszka a harkálycsemegéből falatozott. Egy szempillantás alatt üres lett a terep. Viszont a csuszka nem repült el, hanem villámgyorsan lefordult az ág alá, amin éppen felül falatozott, és alulról függeszkedve hozzálapult az ághoz. Jó egy percig is eltartott, amíg így "beleolvadva" a környezetbe, fejjel lefelé lógva kémlelte a környéket. A karvaly hamarosan sikertelenül távozott, elmúlt a veszély. A csuszka is szépen lassan felengedett mozdulatlanságából, és piciny araszolgatásokkal lejjebb és lejjebb csúszott, miközben fejét felemelve, a kitekert testhelyzetben körülnézett. Fantasztikus volt! Pici kis közjáték volt csak, de megint bebizonyosodott, hogy a csuszka micsoda hatalmas figura!
   Az egész tél folyamán a közelben élő zöld küllő pár is folyamatosan borzolta az idegeimet. Sajnos őket nem sikerült lencsevégre kapni, bármennyire is igyekeztem. Sőt februárban már a fekete harkály is megmutatta magát, de a nagy testvér nem adja könnyen magát. Tele ötletekkel, tervekkel már alig vártam a következő telet, ami törvényszerűen ismét eljött.

2012-13-as tél

   Hogy a fejemben már létező képek megszülessenek, a megfelelő előkészületeket ismét meg kellett tennem. Mivel a cél ezúttal elsősorban a nagytestű harkályok fotózása volt, a körülményeket is ennek megfelelően alakítottam. A fekete harkály az elmúlt egy-két év alatt már többször megkísértett, de még soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy fényképezhettem is volna. Kemény diónak bizonyult, hiszen a madáretetőhöz nem volt hajlandó odajönni, a madáritatónál pedig szintén nem sikerült elcsípni. Hát gondoltam, ha te nem jössz komám, majd megyek én hozzád! A fekete harkály szokása, hogy az erdőben lábon száradt, korhadó félben lévő fákhoz rendszeresen visszajár, a fában rejtőző rovarok miatt. Ezeket a fákat megfosztja a kérgétől, és öklömnyi lyukakat váj beléjük, miközben a tápláléka után kutat. Ezek a fák aztán kis idő elteltével az erdők jellegzetességeivé válnak. Ha ilyet látunk, biztosak lehetünk benne, hogy a fekete harkály birodalmában járunk. Egy ilyen helyet szemeltem ki arra, hogy a nagy harkályt lencse végre kapjam. A Mecsek déli oldalában egy cseres-tölgyesben találtam meg az ideálisnak látszó helyet. Öreg cserfa áll az erdő egyik sarkában. Már több éve elpusztulhatott, mert erősen korhadó fáját a harkály már erősen megbontotta, és jórészt a kérgétől is megszabadította. A kiválasztott harkályos fát elkezdtem hát kenni az előző évben már bevált harkálycsemegével, és sótlan margarinnal. Valamint folyamatosan gondoskodtam arról is, hogy faggyú is mindig rendelkezésre álljon. Hagyományos madáretetőt nem is tettem a fa mellé, nem akartam, hogy a magányos természetű óriást a nagy zsivajjal járó madáretető elriassza. A fa mellé csupán egy leskunyhó került. Ez a két eledel nagyon hamar felkeltette a madarak érdeklődését. Már a szezon kezdetén odaszoktak a környékbeli nagy és közép fakopáncsok. Az előző szezonban azt tapasztaltam, hogy a nagy fakopáncsok rendszerint elkergették, kisebb rokonukat, ezért a közép fakopáncsról viszonylag kevés fotó készülhetett akkor. Úgy tűnik ezúttal nagyobb szerencsém volt. Egy december végi napon szép ajándékot kaptam a közép fakopáncsoktól. Aznap nehéz felhők lepték el az eget, hideg eső verte a leskunyhó tetejét. A néha felerősödő szél becsapta az esőcseppeket a les üvegére. Nem jó az idő. Egy dolog azonban feledtette a komor időjárást. A les előtt közép fakopáncs mozgott. Ennek fényében azért egészen másként festett a dolog. Többször megjelent a beszállón, csipegetett a harkály csemegéből, majd elrepült, hogy 10-15 perc múlva visszatérjen. A beszállófán megpihenő harkályt volt idő alaposan szemügyre venni. Az eső csak esett rendületlenül, néha átcsapott havas esőbe is, de a kis harkály tűrte békésen, kicsit felborzolva tollait. Percek teltek el így, méla nézelődésben. A harkály az erdőt kémlelte, én meg a harkályt. Gyönyörű madár! Kis idő múlva fel is tűnt valami. A vállán fehér folt volt. De az előbb még nem volt! Aha. Ezek szerint két madár is bejár a les elé! Eső ide vagy oda, szépen alakul a harkályos projekt.
   Azonban az előző évi eset a hónap második felére megismétlődött. A harkályetetőnél változtak az erőviszonyok. Az eddigi békés órákat eszeveszett kergetőzés, erőfitogtatás váltotta fel. A harkálycsemegére bejáró hím nagy fakopáncs úgy döntött, hogy minek megosztani a táplálékot másokkal, ha saját magának is megtarthatja. Ezért hát minden madarat, aki leszállni merészel, el kellett kergetni. Csuszka, cinege, közép fakopáncs, nagy fakopáncs nem számított, mindnek mennie kellett. De mivel viszonylag sok madár látogatta a harkályetetőt, a terület újdonsült urának a táplálkozásra már nem is volt ideje. Sokszor nem is tudta hirtelen eldönteni, melyik madár nyomába eredjen, amikor egyszerre több cinege vagy harkály is leszállt. Ilyenkor csak farkát széttárva, szárnyait picit leeresztve, dühösen forgolódott, majd a legközelebbi madár után vetette magát.
   A közép fakopáncs viszont még decemberben megint megtalált. Elérkezett az év vége. A karácsonyi ünnepek nálunk egyet jelent az utazással. Az ünnepeket már hagyományosan Tolnanémediben töltjük. A mama finom beiglije mellett nekem viszont ez egyet jelent a madáretetős fotózással is. A szülői udvarban felállított dúcetető hosszú évek óta teljesít szolgálatot. És karácsony táján pár órát el szoktam tölteni a mellette összetákolt leskunyhóban is. Úgy gondoltam, hogy ezt a pár órát a harkályos projekt szolgálatába állítom, és az etető mellé a harkályoknak is megfelelő beszállófa került, a kedvenc csemegéjükkel ellátva. És lám a harkályok fel is fedezték ezt a táplálkozási lehetőséget. A környékbeli nagy fakopáncsok szépen bejártak az etetőre. Persze a harkályoknak felkínált csemegére más madarak is rákaptak. A cinegék mellett néhány csuszka is megjelent párszor. A nagyobb meglepetést azonban egy közép fakopáncs feltűnése okozta. Nem egy szokványos látvány egy falusi udvarban, örültem neki nagyon. Nem sietett, kényelmesen tollászkodott, mielőtt táplálkozni kezdett volna.
   Elteltek az ünnepek, és az újévet egy pörgős madáretetős fotózással kezdtem. Persze itt is előkerültek a harkályok. Minél több időt töltök velük, annál több bizonyosságot szerzek arról, hogy micsoda fantasztikus madarak! A természet remekbe szabott alkotásai. Az életmódjuk speciális testfelépítést igényel, hogy a függőleges fatörzseken biztonsággal kapaszkodhassanak. De azért azt nem gondoltam, volna, hogy a fizika törvényeit meghazudtolva, fittyet hányva a gravitációra, egészen akrobatikus mutatványokra is képesek. Persze láttunk már ilyet az erre specializálódott csuszkától, de egy nagy fakopáncstól számomra mindenképpen szokatlan volt az a jelenet, amit ekkor tapasztaltam. Az etetőre bejáró hím nagy fakopáncsot már ismerősként köszöntöttem. Sűrűn megjelent, hogy szedjen pár szemet a napraforgóból. Persze ilyenkor azt sem mulasztotta el, hogy a többi madarat kicsit megkergesse, bizonyítva fölényét velük szemben. Egy alkalommal, az helyett, hogy a szokásos mozdulatsort megtette volna, fogta magát, a beszállófán fordult 180 fokot, és fejjel lefelé csüngve figyelte a többi madarat. Nem lehetett kényelmetlen a helyzet, mert vagy fél percig lógott az ágon. Majd ezután, ki tudja milyen gondolattól vezérelve, leugrott az etetőtálcára, és folytatta megszokott tevékenységét. Érdekes jelenet volt.
   Bár fotós projektjeim nagyrészt madarakról szólnak, azért vannak terveim négylábú állatokkal is. Igaz, hogy nincs tolluk, de nagy kedvenceim például a mókusok is. Régóta tervezgetem, hogy miképpen tudnék közelebb kerülni hozzájuk. Vagyis talán az jobb megfogalmazás, hogy régóta várom, hogy ők rám találjanak. :) Hát ez is bekövetkezett. A harkályok számára diót is raktam ki rendszeresen, amit a nagy fakopáncsok előszeretettel fogyasztottak. Egy ideje azonban feltűnt, hogy a diókupac között vannak olyan üres héjdarabok, melyeken szemmel láthatóan harapásnyomok voltak. Hát jól van, majd csak fény derül a dologra, gondoltam. Így lett. A les mögül avarzörgés hallatszott. Olyan szakaszos, megállt, elindult. Egyre közelebbről hallottam, míg nem jobbról, az öreg cserfák között, vöröses folt ugrált be a képbe. Mókus! Meg sem állt a diókupacig. Nagyon közel volt, talán 2 m-re. Egyből válogatni kezdett a diók között, majd egy szép darabot kezelésbe vett. Forgatta, próbálgatta, majd nekiállt kibontani. Hallottam, ahogy éles fogaival lyukat rágott a kemény héjon. Nagyon aranyos jelenet volt! :) Miután megette a finom dióbelet, neki fogott a raktározásnak. Egymás után vitte el a diókat, és rejtette el az avarba, korhadó fatörzs alá. Eközben egy szinttel feljebb is zajlott az élet. A harkályok egymást váltották a beszállófákon, míg a mókus a földszinten szorgosan dolgozott.
   Azon kaptam magam, hogy lassan ennek a télnek is vége lett. Február vége volt már. Az erdőben már mutatkoztak azok a bizonyos jelek. Az avar alól helyenként előbújt a hóvirág, a rekettyefűz barkában volt. A fekete rigó esténként énekelgetett, hatalmas fészkében pedig már tojásokon ült a réti sas. Tavaszodott. A harkályos lesnél a csuszkáktól volt hangos az erdő. Kiabáltak, trilláztak. Vidámságot hoztak a fák közé. A hangulatot fokozta a kergetőző közép fakopáncsok látványa. Párban közlekedtek mindenhova. A les elé is egyszerre érkeztek, a hím szorgalmasan követte párját. Csak néha hagyta egyedül, míg dobolt egyet az öreg cser száraz ágán. Ez a tél végül is azt hiszem erről a fajról szólt. A tél hónapjai alatt talán most voltak a legaktívabbak a harkályok, köztük a közép fakopáncsok is. A tollazatuk apró különbségei alapján, így a tél végére, már el is tudtam őket különíteni. Négy példány is bejárt az etetőre. Köszönhető talán ez annak is, hogy a lest eleve a madár élőhelyére vittem. Az öreg erdő tele van odvasodó, korhadó fákkal. A kis termetű, szép színezetű harkály itt megtalálja mindazt, ami neki kell.
   A nagy durranás azonban ezen a télen is elmaradt. A fekete harkályt nem sikerült lencsevégre kapni. A nyomok elárulták, hogy látogatta a les előtti táplálkozó fát. Rengeteg faforgács, és leesett kéregdarab fogadott többször is, amikor a leshez érkeztem. Azonban mindössze két alkalommal mutatta meg magát. Február végén, egy szép napon már készültem elhagyni a lest, mikor nem túl messziről felhangzott „krü-krü-krü” hangja. A nagy harkály felém közeledett. Pár másodperc múltán a beszállófán landolt. Szerencsétlenségemre az ellenkező oldalon. Semmit nem láttam belőle. Gyorsan kikukucskált jobbról, balról, aztán felkúszott pár méter magasra, ahol már nem láttam. Persze ez a kis közjáték annyira felcsigázott, hogy másnap ismét a lesben voltam. Ezúttal is jött a madár, de most egyből az öreg cserfa felső részére szállt, ahol egyből elkezdte faragni azt. Kisvártatva a párja is megérkezett. Mintegy fél órán keresztül vésték, bontották a korhadó fát a les fölött. Hullott a forgács, mint a jégeső, úgy verte a les tetejét a sok lehulló, kisebb-nagyobb kéregdarab. Majd megőrültem. Előttem van az a madár a párjával, amit annyira szerettem volna lefényképezni, és nem látok belőlük semmit. Majd a méreg evett meg. Ezt még csak tetézte, hogy többször láttam fakuszt is les körül, de a tél végéig őt sem sikerült képbe foglalni. Szóval a helyszín telitalálat, egy kicsit több szerencse talán elkel majd a következő évben.

2013-14-es tél

   Ahogy az előző két szezonban, ezen a télen is előkészültem a már megszokott módon a harkályok fotózására. Viszont úgy alakult, hogy mindössze egyszer, még a tél elején ültem csak a lesben. Sajnos, vagy inkább szerencsére a párhuzamosan futó ölyv projekt sikerei miatt minden fotózásra szánt időt ott töltöttem. De azért ott sem kellett nélkülöznöm a harkályok jelenlétét. Az ölyveknek kirakott húsra, a keményebb télies napokon, a nagy és közép fakopáncsok is rászoktak. Így az egerészölyv fotózás alatt néhány harkályfotó is született.
   Nem tudom, hogyan alakulnak a következő teleim, de az biztos, hogy ennyi harkályokkal töltött idő után még rengeteg fotózni valót tartogat ez a fajcsoport. A küllőkről időközben az egyik őszi itatós szezonban sikerült egy elég jó sorozatot készíteni. Viszont a fekete harkály továbbra is a mumusaim között szerepel. Nagy valószínűséggel a téli etetős időszak nem alkalmas a nagy harkály fotózására. Nem érdekli a kirakott eleség. Talán majd az itató hozza meg vele kapcsolatban a várt képeket, vagy ki tudja. :)