Belvizes sztori - Találkozás a sárszalonkával

                                                        


Belvizes sztori - Találkozás a sárszalonkával

   Erdei ember vagyok. Szinte ott nőttem fel. Madarász útjaim is általában oda vezettek. Így alakult hát, hogy az erdőben élő madarakat jobban is ismerem.A vízimadarakkal ritkábban találkoztam. Kicsit titokzatosak és elérhetetlenek voltak számomra sokáig. Amióta madarak fényképezésével foglalkozom, folyamatosan keresem a lehetőséget, hogy a vízimadarakkal fotózható közelségbe kerüljek. Közöttük is a partimadarak vonzanak igazán. Sőt van egy faj, ami álmaim netovábbja ezen a téren. Ő a sárszalonka.
   2010 igen csapadékos év volt. Már az év elején annyi eső hullott, hogy a tavasz folyamán, sok helyen keletkeztek belvizes területek, néhány folyó ki is öntött a medréből. A Kapos is ezek közé tartozott. Pincehely határában több hektárnyi rétet, kaszálót, mezőgazdasági területet vett birtokba. A vízzel együtt persze a halak is jöttek, amik aztán a víz visszahúzódásával a visszamaradó kis tavacskákban rekedtek. Ezek a halak itt leívtak, és a nyár második felében már halivadéktól hemzsegtek a nagy melegben egyre kisebb vizek.
   A nyári szünet utolsó heteit kihasználva, a gyerekekkel nyaralni érkeztünk a nagyszülőkhöz, Tolnanémedibe. Mivel a nyáron többször tettünk így, sokszor láthattam a belvizes területeken gyülekező madársereget. Hamar felfedezték a kiváló táplálkozási lehetőséget, és seregestül lepték el ezeket a helyeket. Na szóval egy hetem volt, hogy ezzel a helyzettel kezdjek valamit. Nem is húztam az időt, még érkezésünk napján terepszemlére indultam. A közelben állatokat tartanak, ott hagytam az autót egy hatalmas szénakazal árnyékában. A Kapos innen 15 perc séta. Már messziről lehetett hallani a madarakat, közelebbről pedig jól látszott a hangzavar forrása is. Gémek, gólyák, sirályok, récék, bíbicek rebbentek fel a vízről, amint megláttak. Nagy kavarodást okoztam a jelenlétemmel. És hát, ami igazán lázba hozott, az a partimadarak jelenléte. Ezek az általában északon fészkelő madarak ilyenkor már vonulnak, és csapataikat már meg lehet figyelni a magyarországi vizeken is. A területet alaposan körbejártam. Valahogyan a víz közelébe kellett jutnom, hogy fotózható közelséget teremtsek a madarakkal. De hát az az iszap, ami elbírja a néhány dekás cankót, az nekem még járhatatlan ingovány. A területet a rét felől közelítve, a víztől már 30 m-re bokáig süllyedtem az iszapban. Ez így nem lesz jó! Nekem 30 cm-re kell jutnom a víz mellé. Kerültem egyet, és megpróbáltam a Kapos felől. Itt a töltés oldala kicsit meredekebben érkezett a belvízbe, talán jobban elbír engem is. Így is lett. Megtaláltam a helyet, ahova a lessátrat fel tudom majd állítani. Nem is húztam tovább az időt, hagytam, hogy a madarak visszaszálljanak a vízre. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy mire fogok feküdni, mert a csupasz iszap azért még nekem is puritán. Szerencsére édesanyám olyan "félretevős", nálunk semmi sem megy veszendőbe. Bíztam benne, hogy erre a problémára is találok valamit. Meg is leltem, amit akartam. A padláson feltekerve, csak rám vártak a régi linóleum csíkok. Vágtam egy 2X1 m-es darabot, arra pedig egy régi ágybetét vékony szivacsa került. Olyan helyem lesz a spéci lessátramban, mint a királynak. A spéci lessátor alatt a saját magam által felturbózott tesco gazdaságos kiránduló sátrat értem.
   Az első fotózást a terepfelmérést követő második hajnalra terveztem. Fél négykor kelés, (ez azért nem volt kellemes) ki a területre. Még sötét volt, amikor elfoglaltam jó kis fekhelyem a lessátorban. Amúgy sem láttam sokat, de a sűrű köd miatt még rosszabbak voltak a látási viszonyok. Aki járt már a természetben éjjel, az tudja, hogy a nappal oly egyértelmű helyre nem is olyan könnyű visszatalálni sötétben. De szerencsésen megérkeztem, és bevackoltam a sátorba. Lassan világosodott. Leginkább csak a hangokból tudtam, hogy megelevenedett a víz előttem. Aztán szépen kibontakozott minden. A közelben 3 szürke cankó táplálkozott. Hosszú csőrüket félig nyitva a vízbe eresztették, és szaporán ide-oda szaladgáltak. Mikor beleakadt valami, gyorsan kikapták a vízből. Olyan fürgén mozogtak, hogy a szürkületben esélyem sem volt éles képet készíteni, szerencsére néha megálltak körülnézni. Ilyenkor azért pár kép betalált. A köd eloszlása után fény derült a madárseregre. Zömében bíbicek voltak körülöttem. Csapongó repülésükkel, és jellegzetes hangjukkal betöltötték a környéket. Inkább az iszapon mozogtak, és onnan kapkodták fel a rovarokat. Szinte hihetetlen volt. A máskor csak az autóból látott madarak most pár méterre körülöttem kiabáltak, repültek, táplálkoztak. El is voltam a bíbicekkel, némelyik egészen közel jött. Az egyik iszapnyelven két nagyobb testű cankó közeledett. Ők sem mentek bele a vízbe, inkább a víz és az iszap határán táplálkoztak. Közelebbről jól látszott már, pajzsoscankók. Sajnos hamar tovább álltak. A nap is egyre följebb kúszott, úgyhogy én is hazamentem.
   Az első nap eredményessége visszacsábított a helyszínre. Kicsit módosítva a lessátor helyzetén, újra az iszapon ért a reggel. Köd nem volt, és a telihold hatalmas fénye szinte nappali világosságot eredményezett. Sajnos így a madarak is jól láthatták, ahogy a területre érkezek, és később is szálltak vissza a vízre. Az előző napi bíbic tömeg között réti cankókat fedeztem fel. Szerencsére a sátor áthelyezése jobb látószöget biztosított. Ez a nap az övék volt. Több közeli felvételt is tudtam készíteni róluk. A sátorból ugyan nincs nagy kilátás, de a hangok sokat elárulnak, nagy pólingokat hallottam a terület fölött átrepülni. Hát nincs mese, még egyszer biztosan ki kell jönnöm.
   A korai kelés már rutinosan megy. Harmadszor pakolom magamra a sok holmit, amit be kell cipelnem a területre. Fotós hátizsák, állvány, lessátor, linóleum, szivacs. Kívülről nem látom magam ilyenkor, de a málhás szamár elbújhatna mögöttem. 20 perc erőltetett menet. Van abban valami különleges, amikor a sötétben megállok a kis tó mellett, és látom, hogy a víz tele van kisebb-nagyobb foltokkal. Tudom, hogy az mind madár, és ha jól csinálom, akkor szép sorjában az objektív elé kerülnek. Szerencsére ma felhős volt az ég, és tompította a hold fényét. Szépen, észrevétlenül foglalhattam el, most már harmadik leshelyemet. Ezúttal a nyílt vízpart helyett egy olyan iszapnyelvet választottam, ami növényzettel benőtt volt. Legalábbis az árasztás előtt. Most csupa elszáradt kóró meredezett csak a vízből. A derengéssel megmozdult a madártömeg. Leginkább hangok sokasága, és a nagyobb testű madarak formájában. A gémek szellemszerűen közlekedtek, és a szürkületben csak sejteni lehetett, hogy hol is vannak.
Napkeltére már teljes volt a kép. Billegetőcankók mozogtak előttem. A partvonalat követve a sekély vízben szépen besétáltak az objektív látómezejébe. Még őket fényképeztem, amikor kis csapat réti cankó landolt a kb öt méterre lévő iszappadon. Szerencsére ők is felém indultak. Az egyre szebb fényekben szépen pózoltak is nekem. A korábbi lessátras tapasztalattok miatt javítottam picit a kukucskáló lyukakon. Kicsit szélesebb szögben látok ki rajta. Ennek köszönhetem, hogy észre vettem a sátor mellett, kicsit távolabb mozgó cankó csapatot. 15-en voltak, és egyszerre, majdnem szinkronban mozogva táplálkoztak a mélyebb részeken. Sokszor hasig merülve, hosszú csőrüket a vízben tartva haladtak előre. Három közülük betévedt elém is. Nem túl közel, de azért jól mutattak a szép fényekben. Jó ideig tollászkodtak, nézelődtek. Jól láthattam, füstös cankók voltak. De még csak most jött a java. A sátor fölött reszelős hang hallatszott. Nem is mertem remélni. Három sárszalonka huppant le a növényi szárakkal tarkított részre. Kicsit messze voltak, de némi mozdulatlan várakozás után megindultak felém. Hosszú csőrüket szinte folyamatosan a híg iszapban tartva egyre közelebb értek. Nem kell mondanom, gyorsan telt a memóriakártya. Mindössze három méterre mozogtak a sátor előtt. Pisszenni sem mertem. Egy riasztásra aztán megmerevedtek, lelapultak a vízre. A közelben szedegető réti cankó is melléjük ért éppen akkor. Mindegyik madár feszülten figyelte, mi okozhatta a riadalmat. Az ebben a pillanatban létrejött kis csapat jelképezi számomra ezeket a madarakat. A laikusnak észrevétlenek, de ha kellő alázattal és kitartással közeledünk, beavatnak életükbe. Fantasztikus pillanat volt. Egy csendélet, ami csak egy rövid ideig létezett.
   Ez a pár napos akcióm volt addigi madárfotózásaim legsikeresebbje. Sikerült olyan helyzetbe hoznom magam, hogy a 300 mm-es optikával ellátott, profinak egyáltalán nem nevezhető felszereléssel értékelhető képeket tudtam készíteni olyan madarakról, amikről korábban csak álmodoztam.