Ketten a tutajon

                                                        


Ketten a tutajon

   2015 és 2017 között, három szezonon keresztül ringatóztam a tutajon, ami alatt rengeteg fényképet készítettem, és sok szép élményt szereztem. A három, vízi kalandokban bővelkedő év után úszó lesem három éven keresztül állt a szárazon, várva, hogy gazdája új lendületet kapjon. Hogy tutajomat újra vízre engedjem, kellett egy lökés, új cél, ami inspirációt ad az újabb vízi kalandokra. Persze ez idő alatt is megfordultam a tavaknál, nyomon követve a változásokat. És azok bizony voltak. Egy új madárfaj jelent meg, mely korábban nem volt jellemző a területere. Nyári ludak kezdtek költeni a tavaknál. Évről-évre egyre inkább úgy tűnt, hogy jelenlétük állandó lesz. Megvolt hát az új cél, le kell fényképezni a libákat. 2020 februárja már lázas készülődéssel telt. A tutaj alkatrészei a korábbi három szezonos etap alatt elhasználódtak, szükségszerű volt tehát egy kis javítás. Meg némi új tervezés is, ugyanis szükség lett még egy úszó alkalmatosságra, mert nagy örömömre kislányom is velem akart tartani az új vízi kalandra. Szóval egy március eleji, hajnali akcióval kezdetét vette a tutajos történet új évada.

2020. március.

   A hajnali hangulat észrevétlen kúszik be a les sötétjébe. A vízen tükröződő rózsaszaszín árnyalatok szép lassan átveszik az éjszaka kékjének helyét, hogy majd teret engedjenek a napkelte narancsos árnyalatainak. Ez az a rövid, percekben mérhető időszak, amit annyira szeretek, és aminek utánozhatatlan hangulata miatt érdemes korán kelni. A tutaj merülése jó, a madarak itt vannak, indulhat a játék... :)

     

   Jó idő van, de márciusban ez még csalóka lehet, főleg a vízen. A gáton ballagva az időnként felélénkülő tavaszi szél kellemetlenül bújik a pulóverünk alá. Sebaj, szép naplemente ígérkezik, a les majd elrejt a szél elől. Így is lett. A hullámzó vízen hamar beindul az élet, a távolabbi sarokban búbos vöcskök nászolnak. Messze vannak ugyan, de a hangulat azonnal megjött. Vöcskös élményeim egyből felidéződtek. Még nem olyan hevesek a mozdulatok, a pár rövid tánc után szét is vált. De jelenlétük állandó, és a szép délutáni napsütésben időnként közelebb is kerülnek. Jó mozgás van a tavon. A vöcskökkel együtt récék, szárcsák jönnek-mennek, egyszer egy kis vöcsök pár is megmutatja magát. Csak a napfény nem tart ki, a délutáni fényeket felhő szűri meg. Azért jó nézelődni a víz szintjén ringatózó tutajból, van benne valami megnyugtató és egyben izgalmas érzés. Főleg, amikor azt látom, hogy a tó távolabbi felén kis termetű, fekete madár csobban a vízbe. Aha, kis kárókatona. Reméltem, hogy megjelenik, február óta látok itt néhányat. Hamar eltűnik a szemem elől, én meg a néha közel kerülő vöcskökkel bajlódok, sikertelenül. Jó fél óra is eltelik, mikor látom, hogy a korábbi kis káró felugrik a tó végében, és egyenesen a les felé repül. Az objektív természetesen a másik irányba néz, és mivel nem akartam hirtelen mozdulattal elriasztani, így tehetetlenül néztem, amint egyenesen a tutaj melletti beülőn landolt. Hallom, hogy a szomszédos lesben már kerepel a fényképező, lányom szemfülesebb volt nálam. :) Persze aztán én is odaértem, és halk kattogással én is üdvözöltem a pygmeust. Négy éve már annak az emlékezetes találkozásnak, mikor személyesen megismerkedtünk, hát most újra itt van. Nézelődik, rendezgeti vizes tollait, és kárókatona módjára, szárnyait széttárva szárítkozni kezdett. Élvezem a látványt, a madár közelségét, és nem is bánom a felhőket, a szórt fényben szépen kijönnek a fekete tollazat részletei. Kicsit mosolygok is, miközben a keresőbe bámulok. Madarászként, ráadásul bő természetvédelmi vénával megáldva, egy ritka, fokozottan védett fajhoz közel kerülni nagy dolog. Ezt már csak az tudja felülmúlni, hogy mindezt apaként a lányom társaságában tehetem.  Na de nincs idő ilyen gondolatokon elmélázni a történések váratlan fordulata miatt. A beülő mellett hirtelen egy másik pygmeus csobban a vízben, és jól láthatóan ő is szeretne egyet szárítkozni a vízből kiálló fűzfacsonkon. Persze az első madárnak ez nem nagyon tetszett, ami okozott közöttük egy kis nézeteltérést. De aztán hamar megegyeztek, végül is sok jó pygmeus kis helyen is elfér. :) Közös szárítkozás, nézelődés következett a részükről, részünkről pedig tátott szájú folyamatos exponálás. Történelmi volt a pillanat. A békés szárítkozás nem tartott sokáig, összekaptak megint, és mindketten elrepültek. Maradt az üres fűzfaág, és az a kellemes, csodálattal vegyes érzés, ami ilyenkor elönti a madárfotóst. A végére még a nap is kibukkant kicsit a felhők és a horizont között, hogy a lapos, szép fények megvilágítsák a tó sarkába érkező madarakat. Négy nyári lúd szállt le a nádas szélébe. Az okai annak, hogy most újra a tutajon vagyok. Messze még ugyan, de már ugyanazon a vízen ringatózunk... :)

                  

   Lassan oszlik az éjszaka sötétje. Siettetném, mert tiszta napkelte ígérkezik, és az éjszakai fagynak és a szélcsendnek köszönhetően finom pára is úszik a tó fölött. A víz tele van izgalmas hangokkal, még nem látom, de már tudom, hogy a búbos vöcskök nagyon aktívak. Hol jobbról, hol balról hallom ismerős nászhangjukat. A keleti horizonton végre kikacsint a hajnal, és a víz fölött hullámzó kékes párában előtűnnek a vöcskök is. A kékes árnyalatokat hamar váltják a narancsos, aranyló színek, majd ahogy emelkedik a nap, megjelennek a szép, vízen úszó gömbök is. Sokszor átéltem már, de ez a színjáték minden egyes újabb hajnalon elvarázsol. El is voltam a fényekkel és a rendszeresen előttem úszkáló, bukdácsoló vöcskökkel, amikor történt valami. A kelő nap pont ideális magasságból világította meg a gőzölgő vizet. Az aranyló füstben pedig jobbról is, és balról is feltűnt egy vöcsök. Mindketten a vízre lapulva úsztak, és hallatták jellegzetes hangjukat. Azonnal tudtam mi következik. A két madár előttem találkozott, egymás felé fordultak, és a gyönyörűen izzó, sejtelmes környezetben járták el meghitt táncukat. Tökéletes pillanat volt, egy hajnali szerelem varázslatos pillanata...

          

   Hajnalodik, a selymes kékségben madár alakja bontakozik ki. Sietve úszik el előttünk, hogy ismét elnyelje a vastag párapaplan. Kicsit később, heves szárnycsapásait már gyors sorozattal köszönjük meg. Lányommal ketten ringatózunk a tavon, hogy a napkeltét megcsodálhassuk. Nem is kell rá sokat várni, a felhőmentes keleti égbolt alján gyorsan igyekszik felfelé a nap. Első sugarai arannyal köszöntik a tavon halászó kis kárókatonákat. A látvány csodaszép, a természet ajándéka. Mert aki korán kel, annak jutalma a fény játéka. Az aranyló, csillogó tó, és a fénnyel rajzolt madarak.

     

   Március második felében betörő hidegfront és havazás lepett mindenkit. A tavaszba ékelődött rövid telet a vízen próbáltuk tetten érni. A tutajról láttam már napsütést, esőt, szelet, villámlást, zivatart, de havazást még nem. Ki kellett próbálni...

  

   Fény, csillogás önti el a tavat, ahogy a nap megfelelő magasságba ér. A vízfelszínen gömbök sokasága bújik elő a semmiből, a fény és árnyék játékaként. Szemkápráztató a jelenség, és mintha egyes gömbökben szivárványt is látnék. Már csak valami madár hiányzik, hogy teljes legyen a látvány. És lám a nap vöcsköt rajzol elém. Kattan a fényképező, a madár elúszik, a buborékok kipukkannak, de a kép már megmarad ...

 

2020. április.

   Szépen süt a nap, az ember haját (már ha van) friss szél borzolja, a vízen tarka récék úszkálnak, a nádas fölött barna rétihéja libeg, és egy-egy fecske is átcikázik már a levegőben. A szélnek tavaszillata van, ahogy megbillenti tutajt. Délutáni fotózásra készülünk. Az események sorát kis vöcsök kezdi meg. A szomszéd trillázásán felbőszülve rohan el a nádas előtt, mint a gyorsvonat. Távolabb búbos vöcsök tűnik fel, szárnyait nyújtogatja. Kisvártatva a hullámzó víz kicsit közelebb sodorja, és amúgy vöcskösen lerázza a vizet a tollairól. A távolabbi sarokban kis csapat böjti réce úszkál. A hímek kerregve teszik a szépet a tojóknak. Egy-egy néha leválik a csapatról, közelebb kerül hozzánk. Mindig megállapítom, hogy milyen gyönyörű madár. Sajnos nem sokat marad előttünk. A felénk robogó, kergetőző szárcsák miatt odébb áll. Balhés egy társaság. Egy darabig csend van. A madarak távolabb mozognak, szemlélődünk. Hirtelen a levegőt izgalmas hangok töltik be. A tó végében, gágogva leszáll egy liba. Ej koma, jöhetnél már közelebb is! De nincs idő ezen morfondírozni, újabb két madár érkezik a vízre, és jobbról, a távolságot megfelezve, szintén beúszik egy liba a képbe. Ennek már a fele se tréfa, az áhított madár még ugyan az „éppenhogy” határon, de az izgalom így is a tetőfokán. A háttérben is jó mozgás van. A gágogás betölti a tavat, mindenhol libák cirkálnak. Szól a fényképező is megállás nélkül, miközben a közeli madár benéz az előttünk lévő nádas sarkába. Hiába takar a les, mozdulni sem merek ennyi szúrós szem előtt, a beúszó párosra is nagyon óvatosan fordulok rá. Élvezem a látványt, néha kattintok még egyet, mikor a keresőbe homályos folt sodródik be. Ráélesítve látom, a búbos vöcsök szólt, hogy őt se hanyagoljam el, és a közelben forgolódó szárcsa is kap egy kockát, mielőtt visszafordulok a libákra. Hangosan gágogva közeledik egy, és szép szárnymozdulatokkal mutatja magát, mielőtt kiúszik a képből. A libák szétszóródtak, mi meg emésztjük a történteket. Fantasztikus volt, de ennyi elég is volt egyszerre, fel kell dolgozni, meg kell emészteni. A nap is már a látóhatárt súrolja, a nádas szélén bukdácsoló szárcsával fejezzük be a délutánt. Szép volt, izgalmas volt.

                              

   Nem is kell mondanom, hogy a libás élménycsomag milyen hatással volt ránk. Egyből megadta a lendületet a következő alkalomra, amire hamarosan sort is kerítettünk... Mint legtöbbször, most is a vöcskökkel indul a műsor. Aztán a csendes várakozás közben mozgás tűnik fel a nádas távolabbi részén. A növényzet takarásából két liba úszott ki, és mintha lenne ott még valami. Az objektív segített megoldani a talányt. Kislibákat terelgetett a két szülő. Aranyos volt a család, de messze vannak nagyon, fotót nem érdemel a dolog, nem úgy az a magányos madár ami oldalt landolt a vízen, nem is olyan messze. Figyel, nézelődik, majd hirtelen megindul. Egy lendületes futással a vízen el is ment. Ej, ez szép volt. Sajnos a libák ezután már nem jöttek elénk, a délután hátralévő részét a vöcskökkel töltöttük. Hol közelebb, hol távolabb tették a dolgukat, mi meg szorgalmasan dokumentáltuk az arra érdemes pillanatokat.

         

   Szárnyak és vízcseppek határozták meg a legutóbbi hajnali fotózás hangulatát. A vízen egyre mozgalmasabb az élet, szinte minden alkalommal látni, hallani valami újat. Reggelente már hangos békakórus köszönti a napkeltét, itt-ott már szól a nádi tücsökmadár és a foltos nádiposzáta. Jó ebben a hangos egyvelegben elmerülni, és a les takarásából szemlélni a történéseket. Persze a hajnali ellenfény fűszere csak még különlegesebbé teszi az elkapott pillanatokat. A fröccsenő víz, a napfénnyel színezett szárnyak, a sziluettek már régen rabul ejtettek, nem csoda hát, ha most is ebbe az irányba csúsztam el. :)

     

   Körülvesz az éjszaka, a szemem ugyan még vak, de a fülemmel mindent jól látok, ami a vízen történik. A napról-napra erősödő békazene közé csipogások, visítások, hápogás és megannyi csobbanás vegyül... Szép lassan rózsaszín derengés jelenik meg az ég alján. A nádas szélébe nagyobb madár sziluettje esik be. Valami gémféle, az avas gyékényben kapaszkodik. Csak sejtem, hogy hol lehet. Messze még a lővilág, de az egyre erősebb rózsaszín árnyalat a madár mögött ad egy ötletet. Néha csap egyet a szárnyaival, amikor újabb fogást keres, így megtalálom az objektívvel. Így is alig látom, de egyből megismerem, egy bölömbika az. Micsoda meglepetés! Csak pislogok a keresőbe, nehéz az élességállítás, hosszú a záridő. Egyszer látom, egyszer nem látom, de kattan a fényképező, és az égbolt szép árnyalata kirajzolja a madarat a képen. Hm, a hajnal újabb varázslata... Az álcázás mestere aztán eltűnik, csak mély hümmögése hallatszik a nádas mélyéről. Elkezdődött a nap. Nagy csapat barátréce mozog a tavon. Próbálok egy-egy elkülönült madarat elcsípni a szép tükröződésben. A les előtere egyelőre üres, nézelődök. Jó a mozgás, jó ilyen helyzetben madarásznak lenni. A nádas szélében a kislibák is feltűnnek, már négy család úszik egymás után a növényzet szélében. Aranyosak a pehelygombócok, kár, hogy messze vannak. Hej azanyátok, egyszer már közelebb is jöhetnétek! Közben a nap is előbukkant már, az ellenfényben szép barna árnyalatok jönnek elő az erdő alatt. A távolabb fröcskölő récékkel próbálok kezdeni valamit. Szép-szép, de ők is picit messze vannak. Nem úgy, mint a tutaj elé bekeveredő kis vöcsök. Ő portréra jelentkezik. Kedvencem a kis bohóc, mindig képes rá, hogy elterelje a figyelmem. A szomszéd lesből lányom pisszent rám, hogy nézzek ki a bal szélre is. Kikukkantok oldalra, és megremegett a kezem. A barátrécék mögött nyílfarkú réce tűnt elő. De jó, hogy valaki figyel is. :) Pár napja láttuk már a partról, de csak titkon reméltük, hogy majd elénk keveredik. Nem a jó oldalon, se nem frontfény, se nem ellenfény, de a képen azért mégis nászruhás nyílfarkú réce van. :) De szép madár! Ritka fotós csemege. A nyílfarkú sajnos szégyenlősnek bizonyul, elsompolyog a hátsó sarokba. Viszont az időközben besodródó cigányréce jó távolságra kerül. A szép barna árnyalatok közé, ellenfénybe érkezett. Na ebből még akármi is lehet. Lett. Hát ez most igazán jól esett. Néhány ígéretes helyzetet lecsúsztam az elmúlt pár alkalommal. Lassan vége is lett a reggelnek, a nap kezdett bántóan magasra kerülni. A barátréce csapat is elhúzódott, így mi is haza indultunk...

          

   Zavartalan naplemente ígérkezik, a tó felé vettük az irányt. Már a partról látszott, hogy mozgalmas délután elé nézünk, bizakodva vackoltunk be hát a tutajra... Magasan járt még a nap, mikor a nádas szélén, tőlünk oldalvást, nyári lúd család tűnik fel. Legalább négy, fiókákat vezetgető párt láttunk a napokban, de mindig távol, a nádszegély takarásában mozogtak. Nem állhattam tovább, legalább egy kép legyen már róluk. Persze megint eloldalogtak a les mögé. Na majd egyszer... :) Nem úgy a szárcsák. Egymást rohamozva rendszeresen előttünk futottak el. A récék is most mintha közelebb lennének, egy-egy barátréce tűrhető távolságba került, és talán a mindig óvatos tőkések is mintha egy hajszálnyival errébb lennének. A vízityúkokkal nincs ilyen gond, folyton a les közelében pruttyognak a nádasban, és olykor, ha szerencsénk van, elöl kerülnek ki, nem pedig mögöttünk. A vízen már csak így megy ez. Folyton a távolságot latolgatjuk... Az odébb pihenő barátrécék közé kis csapat üstökösréce csobban. Gácsérok. Persze megint a határon. Szerencsére az egyikük felénk indul. Micsoda színei vannak! Bíztam benne, hogy a többi is követi, hát nem. Egyikük megiramodott, és vitte a harmadikat is. A récék elhúzódtak, és a távolabb mozgó kanalas récék sem jöttek közelebb, hiába szugeráltam őket. A délután a vöcskökkel folytatódott. Egy rövidke tollászkodás erejéig időztek előttünk. Már nem olyan aktívak, mint pár hete, minden bizonnyal a költéssel vannak elfoglalva. Estére a szárcsák is lenyugodtak, kergetőzés helyett tollászkodással telt az idő. A napot pedig egy vörös gém zárta. A szemközti nádfalban settenkedett be elénk. Meg kellett állapítanom, hogy a nászruhás vörös gém nagyon szép madár. Na majd legközelebb tisztább környezetben is megnézzük...

           

   Lila köd hömpölyög a víz fölött. Messze még a napkelte, de a színjáték már elkezdődött. A párából kibontakozó alakokból récék formálódnak. A hímek zaklatása elől a tojó barátréce a beülőre menekül. Szép a lila körítés, de gyorsan változnak a fényviszonyok, az égbolt egyre világosabb, a lila szín is szökőben. A felbukkanó vöcsök tollrázása már-már szürkének hat. De szerencsére a színtelenség rövid életű, a nádfal szélében gubbasztó vörös gém előtt már halvány színt kap a hullámzó pára, és a víz alól előttünk felbukkanó vöcsök hátán mintha már megcsillanna a fény. Igen-igen, a napkorong is kibújt már a nádas fölé, és a gém hamar narancsba öltözik. Megunhatatlan a látvány, a tavat befedi a narancsos párapaplan. A barátrécék szerencsére a közelben maradtak, most ők adják a fő témát. A hímek a legaktívabbak, a vízre lapulva, nyújtott nyakkal kergetik a tojókat. Ha az egyikük megpihen, már jön is egy közeli hím, hogy megkörnyékezze. Ennek köszönhetően a tojók a közelebbi beülőre is felülnek, végre néhány közeli felvétel is sikerült a gőzölgő levesben. De már fordul is a hím a háta mögött, és folytatódik a kergetőzés. Akárcsak a másik oldalon. A vöcskök között is feszült lett a helyzet, volt víztaposás és vízisí egyaránt. Lassan a narancsos árnyalatok is fakulni kezdtek, a hajnali színjáték a végéhez közeledett. A prímet ma reggel a barátrécék vitték, de a végére azért maradt még egy mozzanat a szárnyakból és vízcseppekből.

                     

2020. május.

   Délutáni vizitre érkeztem a tavakhoz. A márciusban és áprilisban tapasztalható zsongás május közepére alábbhagyott. A vonuló récék elmentek, a libák az egyre cseperedő fiókáikkal szétszéledtek. A nádas ugyan tele van hangokkal, de a víz most nyugodt arcát mutatja. Egy-egy rövid kifekvéssel fel lehet mérni, hogy éppen mi a helyzet. Bújkálós idő volt, de gondoltam addig úgy sem esik, míg kint vagyok. Tévedtem. :) Alig tűntem el a tutaj fedezékében, máris elkezdődött a zuhany. Nem bántam. Az eső hamar elállt, és a barátréce sem jött közelebb. Szemlélődtem. A szemközti gyékényfalban mozdul valami apró. Törpegém. Jaj de pici. :) Újabb szünet. A vöcsök járőrözik csak időnként. Ránéz a szomszédjára, aki ugyanezt teszi. Párjaik minden bizonnyal a fészken ülnek. Hamarosan kelnek a zebracsíkos fiókák, na majd az lesz megint izgalmas. Nem is maradok tovább, nincs miért. Talán legközelebb...

   

   A hajnal most nem olyan kecsegtető, a csillagokat felhők takarják el, a szél is jobban fúj a kelleténél. De ha menni kell, hát menni kell. Pár napja bekukkantottam a vízre, bíztató volt, meglátjuk mit hoz a reggel. Hát szép napkeltét nem hozott, az biztos, ahogy világosodott, már egyértelmű volt. A keleti égbolton masszív felhő terpeszkedett, a hajnali ellenfényre nem számíthattam. Ezt a kis bánatomat gyülekező társaság feledtette. A vízen cigányrécék landoltak, és jobbról, balról is újabbak csatlakoztak hozzájuk. Hirtelen öt cigányréce termett előttem. Ejha! A csoki banda egy darabig kerülgette egymást, a hímek udvarolgattak kicsit a tojóknak, majd egymást követve eltűntek a gyékényesben. Ám egy páros célba vette a nádfal melletti faágat. Dobbant a szívem, talán most... És lám, meghallották a kérésemet. A hím és a tojó is kiültek tollászkodni. Ó, micsoda helyzet, és nem csak fotós szemmel. A faj fokozottan védett. Na, szóval örültem nagyon. :) A páros tollászkodott, nézelődött. Én meg csak nyomtam a gombot. Azért az az ellenfény hiányzott... Aztán történt valami váratlan. A háttérben feltűnt egy barátréce, egyenesen a faág felé tartott. Szándéka egyértelműnek tűnt, de ahelyett, hogy felült volna a fára, nekiesett a hím cigányrécének. Fölénye vitathatatlan volt. Pillanatok alatt a víz alá nyomta a csoki rokont. Miután ezt megtette, fölényesen el is úszott. Mintha csak az erejét fitogtatta volna. Érdekes volt ezt látni, újabb titok, ami bepillantást engedett a két faj viszonyába. Szerencse volt, hogy a cigányréce azért nem állt odébb. Szépen megrázta magát, és visszaült a fára. (Jaj az a hiányzó ellenfény!) Zárásként pedig a tojó is elfoglalta a helyét. Szép volt.

                

   Ezzel a májusi récés kalanddal véget is ért a szezon. Egyéb dolgaim miatt nem tudtam időt szakítani a tutajra. Nem panaszkodhatok, készült libás fotó bőven, de messze nem annyi és olyan, amire egy kis szerencsével esély lett volna. Így nem maradt más, az elképzelt libás képeket eltettem a következő évre…